A címről, gondolom, mindenkinek Móricz Hét krajcár című elbeszélése jut az eszébe…
Másról van itt szó, talán a Móricz pályaindító novellájának alaphelyzeténél is ironikusabb szituációról.
Az egyiptomi mameluk szultán birodalmát 1260-ban a mongol Hülegü támadása fenyegette. A mongolok ekkor özönlötték el Közép-Ázsiát, utána Mezopotámiát. Az egykor virágzó Kétfolyam vidéke az ő esztelen pusztításuk nyomán vált sivataggá.
Az egyiptomi mameluk hadak erősek voltak, de pénz nélkül nemigen lehetett őket egybetartani. Később Ajn Dzsalut mellett pozdorjává verték Hülegü mongol hadait, és a világtörténelemben ők voltak az elsők, akik megállították a Dzsingisz óta legyőzhetetlennek számító vérszomjas hordák invázióját.
A szultán azonban pénzszűkében volt, és kétségbeesetten kereste az anyagi segítség lehetőségét.
Ekkor jelentették neki, hogy él Kairó városában egy koldus, aki kincsek garmadáját birtokolja. A szultán először jót nevetett, azt hitte, ugratják. A tanácsadók azonban kitartottak a különös hír mellett:
- Hidd el, kegyelmes szultán! Egy ütött-kopott külvárosi házban akkora halom kincse van, hogy egész fővárosodat megvásárolhatná belőle. Évekig lehetne abból fizetni egy, a miénknél lényegesen nagyobb sereg zsoldját is. A koldus azonban semmit sem kezd a sok kinccsel és pénzzel, csak felhalmozta, és negyven hatalmas szelindekkel őrizteti. A kutyák darabokra tépnek bárkit, aki belép az udvarba. A vén koldus meg képes nap mint nap rongyokba öltözni, és a piactéren koldulni.
A szultán a fejét csóválta.
- Küldjetek üzenetet a vén koldusnak! Este meglátogatom! A kutyáit kösse meg, vagy zárja be, ha nem akarja, hogy bajuk essen!
Így is lett: az udvar legnagyobb csodálkozására a szultán látogatást tett a város leghírhedtebb koldusánál.
Még nagyobb lett a csodálkozás, amikor a kincseket megpillantották. A toprongyos vén koldus gazdagabb volt, mint a szultán. Sokkal gazdagabb! Senki sem értette azonban, miért koldul, miért jár rongyokban, és miért lakik egy félig romos házban, egyedül, csak a kutyái társaságában.
A szultán látta, hogy különccel van dolga, de reménykedett benne, hogy képes lesz vele zöldágra vergődni.
- Szereted a hazádat, öreg? – szólította meg.
A koldus gyanakodva nézett rá, és nem felelt.
A szultán vállat vont.
- Az országot veszély fenyegeti – kezdte aztán. – és nekem pénzre van szükségem, hogy megfelelő hadsereget állíthassak az ellenséggel szembe. Kölcsönkérném ezt mind – a kincsre mutatott. – Hiánytalanul megadom, ha legyőztük a mongolokat. Viszonzásképpen palotát fogok ajándékozni neked, és ötszáz képzett rabszolgát, akik kényelmessé teszik az életedet.
- És ha nem győzöl. felség? – kérdezte szemtelenül a koldus. – Akkor mi lesz a kincsemmel?
- Mi lenne? – fortyant fel az uralkodó. – Akkor nem lesz rá szükséged, mert az ellenség úgyis elrabolja, téged pedig megöl vagy rabszolgaságra vet.
A koldus mohó arcot vágott.
- Rendben van, felség, – kezdte sóvár pillantással. – De beszéljünk a kamatról.
A szultán azt hitte, rosszul érti. Az udvaroncok gúnyosan mosolyogtak.
- Hogy micsodáról?
A koldus gonoszul mosolygott.
- A kamatról, felség.
- Micsodáról?
- A kamatról, felség! – a koldus most már nyeregben érezte magát. – Ingyen nem adom a pénzem! Hány százalékra gondoltál?
- A hazádról van szó, ember! – türelmetlenkedett a szultán.
- Meg a kamatról, felség. Hány százalék?
A szultánt elfutotta a pulykaméreg:
- Nem fizetek kamatot! Huncut vasat se! A te hazádat is védem!
A koldus azt képzelte, tovább alkudozhat:
- Ha nincs kamat, semmit sem kapsz tőlem felség. Hetvenöt százalékra gondoltam. Háromnegyed. Ha győzöl, játszva visszafizeted.
Az udvaroncok felháborodva morajlottak fel.
A szultán szúrós szemmel nézett a vén koldusra.
- Nem fizetek kamatot!
- Akkor nincs üzlet, felség!
A szultán szeme nagyot villant.
- Ez az utolsó szavad?
A vén koldus nem érzékelte a változást.
- Ez, felség! – vágta rá magabiztosan.
A szultán intett a vezírjének:
- Ez az ember mától ellátást kap az udvartól, de nem teheti be a lábát a palotámba.
A vezír bólintott.
- Többé nem koldulhat.
A koldus kihúzta magát. A következő pillanatban azonban lehervadt a mosoly az arcáról.
- A kincsét lefoglalom a haza nevében! Egy vasat se fizetek neki vissza.
Másról van itt szó, talán a Móricz pályaindító novellájának alaphelyzeténél is ironikusabb szituációról.
Az egyiptomi mameluk szultán birodalmát 1260-ban a mongol Hülegü támadása fenyegette. A mongolok ekkor özönlötték el Közép-Ázsiát, utána Mezopotámiát. Az egykor virágzó Kétfolyam vidéke az ő esztelen pusztításuk nyomán vált sivataggá.
Az egyiptomi mameluk hadak erősek voltak, de pénz nélkül nemigen lehetett őket egybetartani. Később Ajn Dzsalut mellett pozdorjává verték Hülegü mongol hadait, és a világtörténelemben ők voltak az elsők, akik megállították a Dzsingisz óta legyőzhetetlennek számító vérszomjas hordák invázióját.
A szultán azonban pénzszűkében volt, és kétségbeesetten kereste az anyagi segítség lehetőségét.
Ekkor jelentették neki, hogy él Kairó városában egy koldus, aki kincsek garmadáját birtokolja. A szultán először jót nevetett, azt hitte, ugratják. A tanácsadók azonban kitartottak a különös hír mellett:
- Hidd el, kegyelmes szultán! Egy ütött-kopott külvárosi házban akkora halom kincse van, hogy egész fővárosodat megvásárolhatná belőle. Évekig lehetne abból fizetni egy, a miénknél lényegesen nagyobb sereg zsoldját is. A koldus azonban semmit sem kezd a sok kinccsel és pénzzel, csak felhalmozta, és negyven hatalmas szelindekkel őrizteti. A kutyák darabokra tépnek bárkit, aki belép az udvarba. A vén koldus meg képes nap mint nap rongyokba öltözni, és a piactéren koldulni.
A szultán a fejét csóválta.
- Küldjetek üzenetet a vén koldusnak! Este meglátogatom! A kutyáit kösse meg, vagy zárja be, ha nem akarja, hogy bajuk essen!
Így is lett: az udvar legnagyobb csodálkozására a szultán látogatást tett a város leghírhedtebb koldusánál.
Még nagyobb lett a csodálkozás, amikor a kincseket megpillantották. A toprongyos vén koldus gazdagabb volt, mint a szultán. Sokkal gazdagabb! Senki sem értette azonban, miért koldul, miért jár rongyokban, és miért lakik egy félig romos házban, egyedül, csak a kutyái társaságában.
A szultán látta, hogy különccel van dolga, de reménykedett benne, hogy képes lesz vele zöldágra vergődni.
- Szereted a hazádat, öreg? – szólította meg.
A koldus gyanakodva nézett rá, és nem felelt.
A szultán vállat vont.
- Az országot veszély fenyegeti – kezdte aztán. – és nekem pénzre van szükségem, hogy megfelelő hadsereget állíthassak az ellenséggel szembe. Kölcsönkérném ezt mind – a kincsre mutatott. – Hiánytalanul megadom, ha legyőztük a mongolokat. Viszonzásképpen palotát fogok ajándékozni neked, és ötszáz képzett rabszolgát, akik kényelmessé teszik az életedet.
- És ha nem győzöl. felség? – kérdezte szemtelenül a koldus. – Akkor mi lesz a kincsemmel?
- Mi lenne? – fortyant fel az uralkodó. – Akkor nem lesz rá szükséged, mert az ellenség úgyis elrabolja, téged pedig megöl vagy rabszolgaságra vet.
A koldus mohó arcot vágott.
- Rendben van, felség, – kezdte sóvár pillantással. – De beszéljünk a kamatról.
A szultán azt hitte, rosszul érti. Az udvaroncok gúnyosan mosolyogtak.
- Hogy micsodáról?
A koldus gonoszul mosolygott.
- A kamatról, felség.
- Micsodáról?
- A kamatról, felség! – a koldus most már nyeregben érezte magát. – Ingyen nem adom a pénzem! Hány százalékra gondoltál?
- A hazádról van szó, ember! – türelmetlenkedett a szultán.
- Meg a kamatról, felség. Hány százalék?
A szultánt elfutotta a pulykaméreg:
- Nem fizetek kamatot! Huncut vasat se! A te hazádat is védem!
A koldus azt képzelte, tovább alkudozhat:
- Ha nincs kamat, semmit sem kapsz tőlem felség. Hetvenöt százalékra gondoltam. Háromnegyed. Ha győzöl, játszva visszafizeted.
Az udvaroncok felháborodva morajlottak fel.
A szultán szúrós szemmel nézett a vén koldusra.
- Nem fizetek kamatot!
- Akkor nincs üzlet, felség!
A szultán szeme nagyot villant.
- Ez az utolsó szavad?
A vén koldus nem érzékelte a változást.
- Ez, felség! – vágta rá magabiztosan.
A szultán intett a vezírjének:
- Ez az ember mától ellátást kap az udvartól, de nem teheti be a lábát a palotámba.
A vezír bólintott.
- Többé nem koldulhat.
A koldus kihúzta magát. A következő pillanatban azonban lehervadt a mosoly az arcáról.
- A kincsét lefoglalom a haza nevében! Egy vasat se fizetek neki vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése