Szőke nő zűrben az űrben - 220.

KÉTSZÁZHUSZADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő a férfikra nézett:
-         West Poorland űrflotta?
-         Sok jót nem hallottam róluk – dörmögte Ed Philips. – Kalózok. Senki se tud róluk közelebbit.
Karen Eastmanre nézett. A fogoly remegett.
-         Kik ezek, Eastman?
A fogoly szóra nyitotta a száját, de hang se jött ki a torkát. Helmut egy pohár italt nyújtott neki, a férfi mohón felhajtotta.
-         Kik ezek, Eastman?
A fogoly összerándult.
-         Kik ezek, Eastman?
A fogoly küszködött a szavakkal. Karen Bozchana Kadlecikova elkapta a férfi gallérját, és törékeny termetéhez képest szokatlan erővel megrázta:
-         Kik ezek, Eastman?
-         Nem tudom pontosan, admirális asszony! Megkínoznak és kivégeznek mindannyiunkat!
-         Megkínoznak és kivégeznek?
-         Az egyik beosztottamnak levágták az egyik lábát. Legalább két kolóniát semmisítettek meg az általam ismert körzetekben. Nem tudni, hová tartoznak. Mindig a semmiből érkeznek. Nagyon erősek.
-         Mondtam, hogy rossz a hírük. Keveset hallottam róluk, senki se tudja, kicsodák – tette hozzá Ed Philips.
„Hajó az admirálisnak. Harminc kutter közeledik felénk az ellenségtől!”
Mindannyian a képernyőre néztek.
-         Admirális a hajónak! fel tudjuk tartóztatni őket?
„Hajó az admirálisnak. A kutterek nem tudnak áthatolni a csatahajó pajzsán, asszonyom!”

Karen megnyugodva sóhajtott, aztán újra a fogolyra nézett.
-         Halljam, Eastman, kik ezek? Ki vele! Mit tud róluk?
A fogoly közben kapott még egy pohár italt, és mohón kortyolta.
-         Kik ezek, Eastman?
-         Mindenki retteg tőlük, asszonyom. Senki sem tudja, honnan jönnek. Időnként felbukkannak, mindig nagy erővel. Számos gyarmatnak elszámolnivalója van velük. Szívesen összefognának, hogy leszámolhassanak végre ezekkel. Az én kormányom is jutalmat tűzött ki annak, aki felfedi az otthonukat, vagy a bázisukat. Közellenségnek számítanak, admirális asszony. A magát Durrington admirálisnak nevező fickó szadista gazember.
Karen egy pillanatra elgondolkodott:
-         Lehetséges, hogy az Ultenberg csoport szolgálatában állnak?
-         Én is erre gyanakszom, admirális asszony, mások is. De bizonyítani nem lehet.
Karen Ed Philipsre nézett.
-         Logikusnak tűnik – dörmögte volt „gazdája”.
Újra feldörgött a hangszóró:
-         Rodney! Rodney! Itt a West Poorland űrflotta! Durrington admirális beszél! Semmi esélyük! Haladéktalanul kapcsolják ki a pajzsot, különben tüzet nyitunk! Rodney, három percet adunk! Adják meg magukat!
-         Az anyátok! – morogta Helmut.
„Hajó az admirálisnak! A Rodney harci központja tűzparancsot kér, admirális! Három cirkáló fegyverzete irányul ránk, kárt tehetnek a védőpajzsunkban. Tűzparancsot kérünk!”

-         Megadom! – vágta rá habozás nélkül a szőke nő.
Legfeljebb egy-két másodperc telt el, és a távolban imbolygó hajók között három tűzpamacs gyulladt ki. Valószerűtlennek, távoli játéknak tűnt a hadihajók pusztulása.
-         Admirális a hajónak! kergessük vissza a kuttereket!
Hajó az admirálisnak! Értettem a parancsot! Figyelmeztető tüzet zúdítunk a kutterekre a könnyűfegyverekkel!”

Villámok lobbantak. A kutterek ijedten menekültek. Mint valami felriasztott verébraj.
-         Rodney! Rodney! Itt a West Poorland űrflotta! Tudjuk, hogy nem lőhetnek többet, nincs aktiválva a fegyverzetük! Itt Durrington admirális! Egy percük van a feltétel nélküli megadásra! Egy perc múlva megsemmisítjük a hajójukat!
-         Blöfföl a marhája – mosolyodott el Helmut.
-         West Poorland űrflotta, itt a Rodney! – harsogta dühösen Karen. – Tűnjenek el innen, amíg jól van dolguk! Takarodjanak a lapos francba!
-         Úgy van! – vágta rá Helmut.
Eastman sápadtan nézett maga elé, Ed Philips szótlanul nézte a képernyőt.
„Hajó az admirálisnak. Nem célszerű továbbítani az üzenetét, Karen Bozchana Kadlecikova admirális. Ne adjunk az ellenségnek semmiféle információt!”

Karen bólintott. Igaz.
-         Admirális a hajónak. Jóváhagyom a javaslatodat.
A szőke nő elszégyellte magát. Valóban nem célszerű szóba állnia a támadókkal. De valamit azért tenni kell.
-         Admirális a hajónak. Tudjuk, melyik egységtől jött az üzenet?
„Hajó az admirálisnak! Ez már a harmadik üzenete volt, sikerült azonosítanunk, admirális asszony.”

Karen egy pillanatig sem habozott:
-         Admirális a hajónak! Kilőni!
„Hajó az admirálisnak! A parancsot azonnal végrehajtjuk!”

Három másodperccel később újabb tűzgolyó lobbant lángra az idegen hajók csoportjában. Mintha a többi megremegett volna.
-         Ne kímélje őket, admirális asszony! – hörrent fel váratlanul a fogoly. – Ők se kímélnének bennünket! Írmagjuk se maradjon!
Karen vállat vont. Nem érezte úgy, hogy a West Poorland űrflotta maradék hajóit is el kellene pusztítania. Töltött magának egy pohárral, és ivott.
„Hajó az admirálisnak. Az ellenség eltűnt.”

Karen újra rántott egyet a vállán. Nyilván térugrást hajtottak végre. Mosolyogni akart, de elfogta a nyugtalanság.
-         Elpucoltak a fickók! – mondta Helmut, és jókedvűen dőlt hátra.
Eastman hallgatott.
Karen úgy érezte, valami belenyilall.
-         Nem! Nincs még vége! – mondta félhangosan.
Valóban nem volt még vége.
„Hajó az admirálisnak! Túlerőben az ellenség, asszonyom!”

Az előbbi hajóraj maradéka visszatért.
Velük volt még három ismeretlen Nelson-osztályú csatahajó.

Folytatása következik.