Őfelsége csatahajója

A XX. század szerette alábecsülni az elmúlt korok embereinek munkáját, annak fejlettségét, a régiek tudását. Minden fejletlenebb volt, kisebb, kevesebb, tökéletlenebb.
Ez a tendencia ma is tart, és az akadémikus agyvelők makacsul ki is tartanak mellette, dacára annak, hogy időnként kongóan nagyot koppint a koponyájukra a múlt.
—–
Őfelsége, Gusztáv Adolf svéd király Vasa nevű vadonatúj csatahajója a legelső útján süllyedt el a stockholmi kikötőben, 1628. augusztus 10-én. Másfél kilométert sem tett  meg, amikor egy szélroham az oldalára döntötte, a nyitva hagyott ágyúnyílásokon víz ömlött a hajótestbe, és a Vasa úgy süllyedt el, mint a mondásbeli vén fejsze. Ötvenen haltak meg.
Stockholm népe és a király páholyból nézte a tragédiát. A feldühödött uralkodó vizsgálatot követelt. Ha kiderült volna, ki a felelős, kivégzik a nyomorultat. A vizsgálat eredménytelenül zárult.
Ma sem egyértelmű, mi is okozta a katasztrófát. Van, aki tervezési hibát gyanít. Van, aki úgy véli, építési hiba okozta a Vasa vesztét. A hajóépítő mester munka közben elhunyt, és tapasztalatlan utódja fejezte be a csatahajót.
Mások manőverezési hibára esküsznek. Úgy vélik, Söfring Hansson kapitány nem állt feladata magaslatán. Volt, aki azt nyomozta, személyesen kit terhel azért a felelősség, hogy az ágyúnyílások nyitva maradtak.
Nem sok értelme volt a vizsgálatnak, hiszen a király kérésére kellett (volna) díszsortüzet adni, és ugyancsak a király avatkozott be a hajó tervezésébe és kivitelezésébe – nem is egyszer. Gusztáv Adolf ragaszkodott hozzá, hogy olyan zászlóshajója legyen, aminek nagyobb a tűzereje, mint az ellenséges lengyel hadiflotta összes hajójának együttvéve. Meg is kapta a zászlóshajót – nem egészen egy negyedórára.
—–
Már a XVII. században próbálkoztak a hajó kiemelésével. Az ágyúk egy részét búvárharangok segítségével felszínre is hozták, ezeket később Lübeckben adták el.
A kísérletek azonban eredménytelenül zárultak, és a hajó lassan feledésbe merült. Egészen a XX. századig.
Sokáig nem tudták, hogy a hajóféreg – ami a világtengerek mélyén sok helyen felfalja a fa hajóroncsokat – a Balti-tengerben nem él. A Vasa háromszáz évig várakozott a stockholmi kikötő iszapjában.
Abban, hogy újra az egykori pazar királyi hajóra terelődött a figyelem, komoly érdemei vannak Anders Franzén tengerészettörténésznek. Éveken keresztül kutatott a hajó után, végül meg is találta.
Megkezdődhetett a hajó kiemelésének előkészítése. Ez egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Nem csak kiemelni kellett tudni a hajót, meg is kellett őrizni. A háromszáz évig víz alatt lévő hajótest nem száradhatott ki, mert akkor azonnal széttöredezik, aztán elporlik a faanyag. Márpedig a Vasa a svédek büszkesége, konzerválni kell, és múzeumban elhelyezni.
Igazából senki sem tudta, hogyan is nézett ki egy XVII. századi hadihajó. Főleg azt nem, mekkora volt. A “szakértők” a Vasa vízkiszorítását 6-700 tonnára becsülték. A “mértékadó tudósok” nem felejtették el hangsúlyozni, hogy a hajó mérete a becslés alsó határához lehet közelebb. A néhány ellenvetést – ilyenekkel főleg tengerészek próbálkoztak – gúnyos megjegyzésekkel hallgattatták el.
Előkészítettek egy dokkot a Vasa számára. Ez létfontosságú volt a hajó megőrzése szempontjából. A dokk méreteit a “tudományos” becslések nyomán alakították ki.
Csaknem ebből lett a baj. Kevésen múlt, hogy nem ment csődbe a projekt a téves becslés miatt.
Amikor végre sikerült kiemelni a hajót, nem fért be a dokkba. Válságos helyzet alakult ki, sokak személyes és anyagi segítségére lett hirtelen szükség.
A tudományos elmék ugyan kitartottak amellett, hogy a Vasa legfeljebb 6-700 – de inkább 600 – tonnás volt, de…
A valóságban a Vasa vízkiszorítása az 1200 tonnát is meghaladta.