Nyárvégi kánikula

Olvad a felhő vajpuha égen,

Tombol a kései nyár;

Perzsel a fülledt, tétova nappal,

Hűsöl a lusta madár.

——–

Álmatagon,

Hallgatagon

Függ az égen a Nap;

Erőre senki se kap.

———

Forr a melegtől városi utca,

Fullad az ócska kapu,

Szomjasan állnak a hősi akácok,

S szárad az úti lapu.

——–

Nyomasztóan

Szomjasztóan

Áll az idült levegő,

Széjjel szakad a kő.

——-

Ős tunyaságtól rebben a Lélek,

Izzik a megalkuvás,

Langy unalomtól árad a Semmi,

Tűnik a jövő-csapás.

——-

Nyomorogva

Csikorogva

Cammog a régi Halál,

Hátha munkába áll.

——-

Olvad a gyarló, gyári jövendő,

Gólya sután kelepel;

Ám a valódi Hit sose hal meg,

S a Lét sem párolog el…