Szőke nő zűrben az űrben - LXII.

HATVANKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára



- Mit kérdezett?

- Kik azok a bujdosók?

Karen elszántan állta a férfi pillantását, és meglepődött. Ennyire elevenbe vágott a kérdésével? Miért?

- Mit tud róluk?

- Kikről? A bujdosókról?

- Igen. Mit tud róluk?

A szőke nő megdöbbent. Miért olyan fontos ez? Mifél titok lappang itt?

Boyar óriási hibát követett el. Ha higgadtan kezeli a témát, és nem mutatja ki ennyire nyilvánvalóan az ügy jelentőségét, illetve a benne való érdekeltségét, akkor Karen valószínűleg nem fog gyanút, és csevegő modorban elmeséli a férfinak Marinelli történetét. Meg a kérdést: Mit kell tennie Ames-nek és Montesininek?

Igazából nagyon kevésen múlt. Karen kérdés nélkül is elmesélte volna. Eddig a pillanatig. Most azonban, ahogy Boyar szemébe nézett, már tudta, hogy árva szót sem fog szólni róla.

- Halljam, ki vele! Mit tud a bujdosókról? – Boyar tekintetében annyi düh és türelmetlenség volt, hogy a nő csaknem megmakacsolta magát.

- Halljam! Mit tud?

Karen tudta, hogy nem szabad a nyerseséggel dacolnia. Még nem ez az a kesztyű, amit fel kell vennie.

- Mit tud?

- Egy haldokló említette őket.

- Haldokló?

- Megkérdezte, a bujdosók közé tartozunk-e.

- Mást nem kérdezett?

- Mit kérdezett volna? Minden végtagját levágták, a szemünk láttára vérzett el.

Karen figyelmét nem kerülte el, hogy a férfi sóhajt egyet.

A nő azt hitte, vége a kérdezősködésnek, indulnak tovább, de Boyar még nem volt teljesen nyugodt.

- A térmanipulátorról nem kérdezett?

Karen elképedt.

- A térmanipulátorról?

Olyan nyilvánvaló és őszinte volt a megrökönyödése, hogy Boyar elmosolyodott, arcára kiült a megkönnyebbülés. Legszívesebben fütyürészett volna.

És ez látszott is.

Ebből a megkönnyebbülésből most Karen megértett valamit. Amióta a Földet elhagyta, eddig csak rejtélyek sorjáztak egymásra, a világ egyre kaotikusabbnak tűnt. Most először fordult elő, hogy két mozaik a helyére került.

Ettől azonban a világ továbbra is kiismerhetetlen volt – és félelmetes. Továbbra sem lehetett felmérni, hány hatalom harcol egymás mellett a végtelen térben, az sem volt teljesen világos, ki barát és ki ellenség. De valami azért érthetővé vált Karen számára ezekben a pillanatokban.

De arra is rájött, hogy veszélyben van. Sokkal nagyobb veszélyben, mint eddig gondolta. Egy szót sem ejthet Marinelliről és a kérdéséről. De arról sem, hogy rájött: ez az egész terület voltaképpen maga a térmanipulátor.

Közben Boyar teljesen megnyugodott, és újra elindította a légpárnást. A jármű szédítő sebességgel siklott velük a gyönyörű erdős dombhátak között. Némelyik dombtetőn már házak és egyéb emberi létesítmények tűntek elő.

Karen lázasan gondolkodott. A légpárnás drága jószág. Itt azonban láthatóan ilyen járművekre alapozták a közlekedést, mivel nem építettek utat. Mit jelent ez? Bármelyik felderítő, aki ide téved, ebből azonnal rájöhetne, hogy ez itt nem lehet közönséges emberi település.

És ez mit jelent? Itt aligha vállalnak komoly kockázatot. Nyilvánvaló: valószínűleg egyetlen idegen sem hagyhatja el élve ezt a helyet.

Karen megborzongott. Nagyon-nagyon jelentéktelen és nagyon-nagyon ostoba szőke nőnek kell lennie, különben aligha szabadulhat ebből a kelepcéből. A legfontosabb: úgy tűnjön, mint akinek sejtelme sincs róla, hová is csöppent.

Hatalmas, meredek domb felé tartottak. A tetején…

Karen az első pillanatban nem hitt a szemének.

Nem, nem az athéni Akropolisz. Csak annak valami egészen hibbant másolata. Kéményekekl, antennákkal és egyéb oda nem illő építményekkel.

Az ál-Akropolisz látványa uralta a tájat. Alatta emberi település. Talán városnak akar látszani? Talán, de senki se nézi annak. Falunak célszerűtlen, városnak kicsi. Aki először látja, nem gondolhat mást, mint azt, hogy ez valamilyen lakótelepülésnek látszani akaró telep vagy támaszpont.

Az Akropolisz másolata a hegy tetején kimondottan giccses. Nevetséges. Főleg úgy, ha a „Parthenón” oszlopsora mögött látszanak az üvegajtók.

Karen koncentrált, gondolkodott. Mit vár tőle Boyar? Azt, hogy buta szőke nő legyen, álmélkodjon, lelkendezzen.

Hát kapja meg.

- Nahát! – csapta össze a kezét. – Az Akropolisz! Micsoda pazar kisváros!

Boyar elégedetten vigyorgott.

- Isten hozta, Karen, maga szerencsés nő! Percek múlva beléphet New Acropolis városába.

Karen összeszorította a fogait. Belépni belép. De vajon kilép-e belőle valaha?

Folytatása következik.