Bennünk a Múlt sose lázad.
Fehér járdák, fehér kapuk;
Mindenhová nem vezet út.
Hófehér háztetők felett
Még a Nap sem ad meleget.
Voltak egykor fehér várak,
Fehér temetői vásznak,
Királyok hófehér lovon
Seregeikkel múlt-soron
Valahol még most is állnak,
S a hó alól ki se látnak.
Fehér utak, fehér házak;
Megnő bennünk
Az Alázat.
Fehérbe dermedt világban,
Hideg, fehér némaságban
Vigyorog az entrópia;
Kinek, mit kell meggyónnia?
A Föld valahol még forog,
Bennünk, mint fehér oszlopok,
Kételyek,
Remények állnak;
Fehér utak,
Fehér házak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése