Ádvent ma jött szembe velünk

Ádvent ma jött szembe velünk;

Valamit mindig tehetünk.

Kell kevesebb dogma-bőség,

Több személyes 

Felelősség.

A Bölcsesség

Békességes;

Minden

Üdvösség

Személyes.

Nincs prófétai ajándék

Csupán

Tett,

Akarat,

Szándék.

Semmi propaganda nem kell;

Nem influenszer az Isten.

Függetlennek lenni tessék;

Túlerőben nincs üdvösség.

Nem pénz, hatalom, szavazat;

Csakis a

Szabad 

Akarat.

Éljünk,

Merjünk,

Higgyünk,

Legyünk;

Ádvent ma jött szembe velünk.

Ocsmány késő őszi eső

Ocsmány késő őszi eső;

Viszonylagos minden erő.

Sok kérdésre nincs felelet,

Bármelyik perc végső lehet.

Megvett butaság kiabál,

Mindenütt egyre több a sár.

Az ország identitása

Sose lehet alku tárgya.

A dagályos semmitmondás

Nem jövő,

Nem identitás.

Nem nyugszik a pénz-túlerő;

Ocsmány késő őszi eső.

Istenfélő Novemberben

Istenfélő Novemberben

Már télre készül az ember.

Lélekmelegítő esték

Mélyén születik a szentség.

A varjú hiába károg,

Ritkán jók a változások.

Állunk tiszta lelkiismerettel.

Mindig az Istennel szemben.

Talán felnőhet az ember;

Istenfélő Novemberben.

Időfolyam-zuhatagok

Időfolyam-zuhatagok;

Minden szinkronitás dadog.

Voltaképpen nincs is jelen,

Csak áramlanak szüntelen

A közömbös mozzanatok,

S a megszentelt 

Pillanatok.

Ömlik a másodperc-sereg,

Csak holtak állíthatják meg.

Időfolyam-zuhatagok;

Állva hagyják

A Tegnapot.

Az Idő folyékony lepel;

A Teremtést leplezi el,

Az Idő

Talányos Erő;

Profán szinten nem érthető.

Az Idő

Közömbös terep;

Nem Istennek való szerep.

Az Idő

Isten szolgája;

A világ örök bírája.

Idő ítél,

Isten enyhít;

Egyikről sem tudunk semmit.

Csak jönnek-mennek a korok,

Buta fejlődéselv csacsog,

S a kérdések ugyanazok.

Időfolyam-zuhatagok.

Isten szava bennünk, mélyen

Isten szava bennünk, mélyen;
Élnünk kell,

Hogy Ő is éljen.

Múltat, Jelent mi hordozunk;

A Teremtés

Magunk vagyunk.

Tradícióból születtünk;

Egykor Tradíció leszünk.

Látszat-tömeg nem érdekel;

Önmagukat nem adjuk el.

Zeng a profán sötétségben

Isten szava

Bennünk,

Mélyen.

Háborús rémálomgyárak

Háborús rémálomgyárak

Közhelymezőn sántikálnak.

Kenetteljes semmitmondás;

Marsallból féleszű kondás,

Egy hordányi hazug majom,

Ripacs-arcon mű-fájdalom,

Szemforgató agyagréce

Hápogja, hogy nem kell béke.

Azt hiszi, hogy nem látjuk át,

Nem érezzük a lópatát,

Gyarmatra vágyó pénzvigéc

Eljátszaná, hogy szanitéc...

Nem öltözködünk átkokba,

Nem megyünk lövészárkokba.

Bárhogy akarnák valakik,

Nem lesz "utolsó magyarig!".

Menny hallgat,

Hülyeség árad;

Háborús rémálomgyárak.

Novemberi csúf eső

Novemberi csúf eső,
Elszivárog az Erő,
Gonosz indulattömeggel
Van tele

A levegő.

Alvad a szívben a vér,

Gyászindulót fúj a szél,

Tél jövetelén didereg

Már az Idő

Meg a Tér.

Reszket a jövő-vetés,

Minden megbánás kevés,

A végzet kötelén táncol

A Hit,

Meg a

Létezés.

Profitra les a svihák,

Válaszúton a világ;

Háborúról fontoskodnak

Lélektelen ostobák.

Novemberi csúf eső,

Remeg a lélek-tető;

Minden pillanatban újabb

Szörnyeteg bújik elő.

Fagyos késő őszi napon

Fagyos késő őszi napon

Avar zörög az udvaron.

A végtelen messzeségben

Isten töpreng,

Ahogy régen.

Mi a kell, és

Mi a lehet?

Tudják-e már az emberek?

Mit ad, és 

Mit nem ad 

A Lét?

Isten csóválja a fejét.

Áldott a

Szabad Akarat;

Nagyobb áldást 

Ő sem adhat.

Kenetteljes sátánének

Átka Hitnek és Békének.

Kérdés csikorog a fagyon;

Fagyos késő őszi napon.

Előszó a hatvannegyedik telemhez

Kettőezer-huszonötnek
Közeleg a vége,
Készülünk az újabb évre,

Meg az újabb télre.

Zsémbes, rigolyás november

Most nem minket pártol,

Szétrombol mindent, ami még

Megmaradt a nyárból.

A világban hülyeség nő,

Empátia csökken;

Média-befolyás alatt

Állnak egyre többen.

Láthatatlan pénzcsürhének

Sok új gyarmat kéne,

Hemzseg, hogy régi célpontját

Darabokra tépje.

Úgy hiszi, világuralmát

Mű-mikulás hozza;

Fölösleges háborúját

Tovább olajozza.

Bilincset tákolgat jövő

Tavaszra, meg nyárra,

Agymosott tömeget készít

A hősi halálra.

Hatvannegyedik telemhez

Egyre közeledve,

Nem érdekel se mű-erkölcs,

Se műanyag medve.

Szeretnék még Anikóval

Élni és remélni,

Bízom benne: jövőre is

Érdemes lesz élni.

Szánom azt, aki még a nagy

Lólábat se látja;

A hamis prédikátornak

Bécsben bot a bátyja.

Lelkembe önjelölt hadak

Sose menetelnek,

Kenetteljes marhaságok

Rég nem érdekelnek.

Hatvannegyedik telemhez

Közelebb egy nappal,

Leszámolok

Félelemmel, nemhittel, haraggal.

A legjobb csaj voltál

A legjobb csaj voltál,
Legjobb asszony lettél;
Én Beléd szerettem,
Te belém szerettél.

Én sem nézek másra,
Te sem nézel másra;
Egymásba szerettünk

Az első látásra.

Örök életemre

Fogtam meg

A Kezed;

Ezt szentesítették

Közös évtizedek.

Nő a

Közös Múltunk,

Akár a jegenyék;

Te Legjobbik Asszony,

Te Legjobb Feleség.

November végi éjszakán

November végi éjszakán

Kinéz Isten az ablakán.

Homlokát törli

A Mese;

Folytatódni

Érdemes-e?

Szerencsétlen agymosottak

Az éterbe tolakodtak,

Halottaskocsit kísérnek,

Baglyot sólyomnak dicsérnek.

Isten ráncolja homlokát;

Na, Teremtés,

Hogyan tovább?

Rikoltoz a részeg profán

November végi éjszakán.

A köd égig ér

A köd égig ér,
Pergamenfehér,
Fáradt-szomorú tócsákba

Hull a falevél.

Csikorog a dér,

Idő mendegél;

Előbb-utóbb novembernek

A végére ér.

Imbolyog a fény,

Vén Napunk szerény,

Addig élünk, míg épségben

Marad a 

Remény.

Minden szikkadó,

Semmi biztató;

Ritka vendég mostanában már

A tiszta Szó.

Szürke a határ,

Fázik a madár,

Varjú képében károg ránk

Fentről a halál.

Hervad a virág,

Őszül a világ;

Mindenütt hangosan hemzseg

Az ostobaság.

Szürke torzalak

Prófétát farag;

Buta lárma mindenütt, csak

Isten hallgatag.

Profán entitás

Most is hepciás;

Óbégat a nárcisztikus

Hamis messiás.

Van józan eszünk,

Tán el nem veszünk;

Isten szerint egy év múlva

Életben leszünk.

Nem kell változás,

Sötét látomás;

Jövő nyárra elcsitul a

Varjúkárogás.

Aki sose fél,

Semmit se remél;

Öntelt arccal

Nagy léptekkel

Közeleg 

A Tél.

Szomorú szürke őszi ég

Szomorú szürke őszi ég;

Profán síkon nincs menedék.

Fut az idő,

Hull a levél;

Rekedt hangon vonít a szél.

Varjú károg a körtefán,

Hallgat az Ég,

Bőg a profán.

Pojáca zsarnokká dagad,

De úgy is csak bohóc marad,

Pokolban éles gúny fogad

Aranybudi-trónusokat,

Meg helytartójelölteket;

Más a "kell",

Meg más a "lehet".

Ifjú vének ködöt falnak;

Sokkal rosszabbat akarnak.

Az üdvösség sose kellék;

Szomorú szürke őszi ég.

Atlantiszban egyszer régen

Atlantiszban egyszer régen
Virult a határ,
Színes virágok nyíltak és

Dalolt a madár.

Mindenki azt érezte, hogy

A világ kerek,

Isten kegyét élvezték a

Boldog emberek.

Atlantiszban később ősszel

Megalvadt a vér,

Doktrínákat fújdogált a

Késő őszi szél.

Atlantiszban aztán télen

Vén fagy érkezett

Minden névről porba hullt az

Összes ékezet.

Drága volt a divat, olcsó

A tapasztalat,

Mindenki azt hitte, jó lesz,

Ha kamasz marad.

Utána csak varjak szálltak

A felhők felett,

Azt károgták, hogy Atlantisz

Sose létezett.

Nekem nincsen ellenségem

Nekem nincsen ellenségem,
Ez csak szerencse,

Nem érdem.

Hogyha pedig mégis volna,

Tudomást sem veszek róla.

Akinek elvét vitatom,

Ad hominem nem támadom.

Nekem nincsen ellenségem,

Csak így alakult,

Nem érdem.

Hogyha pedig mégis volna,

Tudomást sem veszek róla.

Titkot tartó őszi esték

Titkot tartó őszi esték;
Mi az 

Emberi Jelenség?

Késő Ősz nosztalgiája

Minden tagunkat átjárja,

S a vergődő napsütésben

Kérdés feszül:

Mi volt régen?

Mikor lett lélekké a por?

Hogyan kezdődött és

Mikor?

Vagy nem anyag volt a kezdet?

Anyag csak a lélekből lett?

Titkot tartó őszi esték;

Csupa kulissza, meg festék,

Körbejár a tudományunk,

A színpad mögé nem látunk,

S a jelen bolondokháza

Az ülepét folyton rázza,

Ne legyen Múlt titkaira

Se idő, se energia.

A régi emberiségek

Apró sejtésekbe férnek,

S ami bizonyíték terem,

Azt tönkreteszi a jelen.

Titkot tartó őszi esték;
Mi az 

Emberi Jelenség?

Nyelvészeti őstörténet

Nyelvészeti őstörténet,

Nem fogunk gyászolni téged.

Sarkköri zsákutca lettél,

Fantomokat teremtettél,

Régmúltunkat félrenyelted,

A sarkából kiemelted,

Tudatunkba tolakodtál,

Elvettél, semmit sem adtál.

Szemétdombon lesz a véged,

Nyelvészeti őstörténet.

Mítosz bátyó Novemberben

Mítosz bátyó Novemberben

Egy halandót sem hagy cserben.

Tölgyfaágra sólymot ültet,

Vén temetőket kerülget.

Titkot őrző örök ködök

Fölött ősi bronzlánc csörög.

Mindenki meghal, aki fél,

Idő falán kopog a Tél.

Inkább egyben,

Mint ezerben;

Mítosz bátyó

Novemberben.

Római kozmopoliták

Római kozmopoliták
Könnyes szemmel néznek,
Felvitte Isten a dolgát

A gót csőcseléknek.

A Fórum romjai fölött

Szürke varjú károg,

Róma uraivá lettek

A buta barbárok.

Meghalt a múlt. Imát többé

Senki se mond érte;

Magasztos történelemnek

Nevetséges vége...

Miért tűri Isten? Miért

Jött el ez az óra?

Római kozmopoliták,

Kik tehetnek róla?

A valódi Történelem

A valódi Történelem
Távol tőlünk,

Fenn a Hegyen.

Fejét csóválva tekinget,

Csak néz le ránk,

Szemlél minket.

Közöttünk dogmák dzsungele

Doktrína-kígyókkal tele.

Fáradtan nézünk

Az Égre,

Fel kellene jutnunk végre.

Már egyre gyakrabban üzen

A valódi Történelem.

Drága Kicsi Társam!

Drága Kicsi Társam,
Kicsi Anikó,
Harminc év után is
Veled
Élni

Jó!

Jó arra ébredni,

Hogy 

Szemed ragyog;

Körülveszel,

Mint Földet a

Fényes csillagok.

Évtizedek óta

Fogom a

Kezed;

Szeretnék

Sok évtizedet

Élni még

Veled!

Múltunk új nézőpontot kér

Múltunk új nézőpontot kér,

Az Igazságot lepi dér,

S vastag dogma-rozsdatömeg,

Alatta már alig piheg.

Jövevényszó-őstörténet

Kapott immár annyi léket,

Gyógyíthatatlanul süllyed,

Nem ránthat magával minket.

Hogyha jövendőt akarunk,

Tudnunk kéne,

Kis is vagyunk.

Isten igazságosan mér;

Múltunk új nézőpontot kér.

Szaturnusz - a Felelősség és a Fegyelem

Szaturnusz -
A Felelősség és 
A Fegyelem;
Segíts, hogy a földi ember

Felnőtté legyen.

Kamasz éretlenség helyett

Adj végre

Hitet,

Magukra találhassanak már

Az emberek.

Doktrínák szavatossága

Már régen lejárt,

Ostoba elveket hirdet

Mindenféle párt.

Segíts, hogy a földi ember

Felnőtté legyen.

Legyen végre

Felelősség,

Hit és

Fegyelem.

Demagógia-tünetek

Demagógia-tünetek;

Csak színleg felnőtt a beteg.

Hangzatos semmitmondások

Mögött az üresség károg.

Önjelölt mágikus kofta

Már mindenkit lecsukatna.

Belépőjét egyre várja,

De nagy a csörgősipkája,

Arcát teljesen elfedi,

Ha ugyan van olyan neki.

Akik ma nyomát tapodják,

Holnap majd szégyellni fogják.

Torz jövőt köhög a beteg;

Demagógia-tünetek.

Novemberi aggodalom

Novemberi aggodalom

Ül a sötét alkonyaton.

Szél zúg,

Tán Isten felelget;

A Remény tartja a lelket.

Száz szürke pillanat suhan;

Kérlek, Uram...

Kérlek, Uram...

Hold reszket az égi tavon;

Novemberi aggodalom.

Ősszel hallgatag az Isten

Ősszel hallgatag 
Az Isten;
Kitartunk majd
A legvégső határig,
Hogy túléljük-e a telet,
Az Tavaszra

Elválik.

Ősszel hallgatag 
Az Isten;

Új réteg gyűlik sokéves

Múlt Időre,

Avarra;

Régmúltunkat

Száraz levél,

Dogmatömeg

Takarja.

Ősszel hallgatag 
Az Isten;

Isten hallgat,

Csendben a bölcs

Csak a hülye

Kiabál;

Kárhozatát

Üvöltözi

Fülünkbe

A buta profán

Maszkabál.

Ősszel hallgatag 
Az Isten;

Ködbe bújik el

A Jövő,

Az Igazság,

A Lényeg;

Amíg élünk

Élnek velünk

Az igazi

Remények.

Ősz húrjai lágyan szólnak

Ősz húrjai lágyan szólnak,
Minden csupa
Sejtelem;
Múltba vágyik a tekintet,
Hull a levél

Csendesen.

Nosztalgia búg a ködben,

Tétova lett a madár,

Aki továbbmenni bátor,

Arra Isten kegye vár.

Csöndesen gubbaszt a Hold már,

Mint mágus titkos körön,

Munkában és

Szerelemben,

Amíg élünk,

Lesz Öröm.

Ősz húrjai lágyan szólnak,

Az Idő lassan suhan,

Még nem látszik

A Túlsó Part,

Még dolgom van itt,

Uram.

Magyarrá lett régi népek

Magyarrá lett régi népek

Mindörökre bennünk élnek.

Néhai turkoi barbaroi

Öröksége ádáz mosoly.

Kései avar türelem

Átüt néhány szemüvegen.

Néhai hallgatag avar

Tekintete bús és fanyar.

Néhai izmos gepidák

Kék szeme kék szemünkből lát.

Néhai harcias hunok

Dühe gyakran bennünk morog.

Egykor értünk volt az éltük;

Felelősek vagyunk értük.

Holt vágyaik bennünk égnek,

Amíg tovább élünk,

Élnek.

Nők,

Férfiak,

Csúnyák,

Szépek;

Magyarrá lett régi népek.

Ami tetszik - nekem tetszik

Ami tetszik - nekem tetszik

Kánon hiába nyomakszik.

Tudományos vélemények

Gyakran még annyit sem érnek,

Mint amit felmagasztalnak;

Vagy változnak,

Vagy kihalnak.

Más akárhogyan csinálja:

Vagyok a magam királya.

Azt szeretem,

Ami tetszik,

S ami tetszik -

Nekem tetszik.

Ezer ünnepi Pillanat

Ezer ünnepi
Pillanat,
Örülök, hogy
Élek;
Láttam, hogy a 
Kislányomba
Visszatér az

Élet.