Elhagyott Tél-Katedrális;
Feketén cuppog a sár is...
Ripacs ágál, bálvány zörög,
Tankok lánctalpa dübörög.
Utat vesztett világ-tudat
Profit-forrás után kutat.
Degenerálódó eszmék
Testéről kopik a festék.
Dagad a sár, hull a cafrang,
Kondul a vén idő-harang.
Fordul a kopott spirál is...
Elhagyott Tél-Katedrális...
Vaskos eszme-libikóka
Az Idők kezdete óta
Lendül erre,
Lendül arra,
Lendül jobbra,
Lendül balra.
Kezdetben új utakra lel,
A végén miazmát lehel.
Előbb meghitt testvériség,
Később füsttől szürkül az ég...
Előbb lelkes forradalom,
Aztán rossz, véres hatalom.
Hogyha már nem akad szikra,
Gyorsan átvált a másikra.
Vaskos eszme-libikóka
Gyilkol a Teremtés óta,
Tömeggyilkos minden eszme,
Szenvedés, halál jár vele,
És a szegény emberiség
Mindig újra aknára lép,
Hisz lelkesen, ha valahol
Újabb eszme-szirén dalol,
Patetikus hazugságok
Árasztják el a világot,
Fekete füst száll az égre,
És vérfürdő lesz a vége...
Vaskos eszme-libikóka;
Mindig újabb hamis nóta...
Csak leng a profán hárpia;
Le kéne végre állnia...
Eszmék és doktrínák nélkül,
Ahogy Isten hona épül,
Egyszerűen megmaradni,
S mindenki mást élni hagyni...
Szemétdombra száll a csóka...
Vaskos eszme-libikóka...
Lesz Élet a Tél után is;
Tavaszra virradunk máris.
A gonosz nem örök soha,
S mindig minden Tavasz -
Csoda.
A nagy globális tébolyda
Doktrínáit majd elunja,
S lel helyettük újabbakat,
De azok se lesznek jobbak.
A pénz addig puffaszkodik,
Amíg végül összeomlik.
Háborús tankos segélyek
Előbb-utóbb véget érnek,
A butaság nem fog szűnni,
A kassza fog kiürülni...
Akkor aztán egyszer, végre...
Talán eljöhet
A Béke...
Tavaszra virradunk máris;
Lesz Élet a Tél után is...
Atlantisz suttog a szélben;
Minden sáros, komor télben.
Zúzmarás hajnali ködök
Mélyén Régmúlt hangja dörög...
Megélt előző Életek
Milliárd emléke lebeg
Magán mítoszaink szárnyán,
Túl a logika határán.
Atlantisz suttog a szélben
Minden jeges, kemény télben.
A profán lélek nem hallja,
Neki a Lét - tragédia,
Ő csak a világba vetve,
Lelki télben dideregve,
Távlatairól lemondva,
Hivatalokhoz csapódva,
Mint aki csodát nem látott,
Fogadja a hazugságot.
Atlantisz suttog a szélben,
Minden titokzatos éjben.
Titkok hordozói vagyunk,
Bennünk él sok régi magunk.
Áll a Múlt,
A Jövő zuhan.
Nem a Lét,
Az Idő suhan,
S a kollektív tudattalan
Hatóköre - határtalan.
Minden Nyárban,
Minden Télben -
Atlantisz suttog a szélben.
Alattomos téli szél;
A gyáva rettegve él.
Fagytól csillog az eresz;
Béke tanktól sose lesz.
Elfeledett háborúk
Tanulsága visszarúg.
A dogma könyörtelen;
Menekül az értelem.
Alattomos téli szél;
A buta pénz sose fél,
A Jó
Mégis
Jót remél;
Alattomos téli szél.
Hetedik évtizedemben
Halad az élet-vonat,
Régen tudom, hogy
Mindvégig
Állni fogom a sarat.
Hogy mennyi lehet még hátra,
Nem tudom,
Nem sejthetem,
Addig élek,
Amíg velem
Anikóm,
S a Szerelem.
A Szerelem sosem enyészik el,
Tán egyszer majd ott lebeg,
Sírunk felett,
Vagy új életre kelt a Léthe partján...
Ahogy fut az idő,
Értéke egyre
Nő;
Szaporodnak
A közös évek,
Évről évre mind
Meghittebb és
Mélyebb.
A Szavak mindig jobban simogatnak,
Az Érintés egyre nagyobb csoda...
Féltve őrzött
Ifjúságunk
Mindig újra éled,
Napról napra
Intimebb
Az Élet.
"Drága szerelmem!" - szól a telefon,
S én boldog vagyok...
Nagyon...
Csillagtalan háttér előtt
Kopasz januári fák;
Még mindig nem tud okulni
Hibáiból a világ.
A globális politika
Lompos, rusnya vén tehén,
Semmivel sem jobb, mint egykor
Asszíria idején.
Hevernek az évezredek
Az időben, mint a lom,
De ma is ostoba, kapzsi,
Vérszomjas a hatalom.
Csillagtalan háttér előtt
Bandukol a vén Idő,
Ma is aljas, alattomos
Mindenféle túlerő.
Régen is csak keveseknek
Szolgáltak nagyon sokan,
Fejlődtek az eszközök, de
Az erkölcs ugyanolyan.
Csillagtalan háttér előtt
Kérlelhetetlen a Múlt;
A halálban minden pénzes
Koldus lesz és nyomorult...
Csillagtalan háttér előtt
Minden Jövő szomorú;
Propaganda,
Fegyverüzlet,
Hazug szavak,
Háború...
Csillagtalan háttér előtt
Árva Jelen didereg;
Mikor fognak önmagukra
Találni az emberek?
(A Himnusz születésnapján)
Zivataros évszázadok
Átka ma is ránk vicsorog.
Valaha jó úton jártunk,
Vissza máig sem találtunk.
Álhitű janicsársereg
Még ma is bennünk kesereg.
Lelkünkben van Jövőnk mása;
Sose számíthatunk másra.
Téli szélben por kavarog;
Zivataros évszázadok.
Atlantiszi téli ének;
A rémek örökké félnek.
Egyhangú az Idő dala;
Istennek nincs hivatala.
Köd a Jövő,
A Múlt - bőség;
Minden Jelen - Felelősség.
A spirál útján nincsenek
Sem nyertesek, sem vesztesek.
Atlantisz téli ének;
Ami elmúlt, visszatérhet.
Minden Jövő Múltat keres;
A profán sosem végleges.
Még az Idő is halandó;
Soha semmi nem állandó.
Múlttá érik minden Jövő;
Istent nem szolgál túlerő.
Atlantiszi téli ének;
A Hitek örökké élnek.
Egy elfeledtetett világ
Emléke csupa tisztaság.
Ami árnyék adat rajta,
Az Idő már elsodorta.
A világ ma téli, rideg;
Csak a Régmúlt mentheti meg.
Boldog emberek remélnek;
Atlantisz téli ének.
Januári novemberben
Ázik a világ vízcseppben.
Szipákoló szürke egek
Nyögik a bús fellegeket.
Ólomködben úszik az ég,
Hull a tömérdek csapadék.
Válaszút előtt
Az Ember;
Januári novemberben.
A Hit önmaga forrása,
Örök Titkok földi mása.
Ha fogalom-páncélt növeszt,
A Tartalma illanni kezd,
Ha meg társadalmiasul,
Nagy része profánba konyul,
S doktrínákon lovagolva
Útlevél lesz a pokolba.
Érzés-ködben ül a Lélek;
Mindig a mélyben a Lényeg.
Csak az Egyéni Hit
Erő;
Itt nem négy a kétszer kettő.
Örök Titkok földi mása;
A Hit önmaga forrása.
Fegyvercsúszdán - háborúba
Süllyed egyre Európa.
Gügye szankciókat alkot,
Béke helyett szállít - tankot.
Szellemileg fél keréken,
Háborúba - nadrágféken.
Demagógok torka vásik,
Egyik hülyébb, mint a másik.
Nadrágféken a pokolba;
Fegyvercsúszdán - háborúba.
Élek, míg velem vagy.
Mindig van
Hit,
Erő;
Mindig lesz
Akarat,
Míg utunk egymásba ágyazva halad.
Élek, míg velem vagy.
Míg vár a mosolyod,
A túlvilágról is felébredek.
Isten áldása jött hozzám
Veled.
Isten szemében mi számít?
Talán csak az őszinte Hit
Gyakorlati lenyomata.
Nem szentírást olvasgatva,
Vagy templomban térdepelve
Adunk bizonyságot erre;
Hogy kinek milyen a Hite,
Az mutatja: él-e vele.
A Hit nem az imában van,
Hanem a hétköznapokban,
Templom az utca, a liget,
Rítus minden cselekedet.
Hit van a jóindulatban,
A Hűségben,
Akaratban,
Minden tiszta tekintetben,
Jótettekben,
Becsületben,
A Kedvesünk
Örömében;
Ez számít Isten szemében.
Tél közepén, vasárnapon
Sürget már az új darabom.
Szép januári délután;
Betű jön a betű után.
Hogyha maga, összeszedem,
Talán be is fejezhetem.
Napsugár az udvaromon;
Tél közepén, vasárnapon.
Kinőttük kultúr-kabátunk,
Kánonváltás előtt állunk.
Bal-tudomány, bal-művészet
Útján már csak az enyészet.
Egy évszázad dogma-tára
Fáradt, kopott ripityára.
Ha tovább akarunk élni,
Tilos a Jövőtől félni.
Kinőttük kultúr-kabátunk,
Valóság alá kell állnunk,
S hogy alatta tovább éljünk,
Jobb kabátra van szükségünk.
Hitvány beidegződések
Napjainkban érnek véget,
Sületlen szöveghalmazok
Után csak az ördög morog,
S a mesterkélt "művésziség"
Számára is ütött a vég.
Kinőttük kultúr-kabátunk,
Messzebb kéne végre látnunk.
Öngyűlölő dogmasereg
Sokadszorra megméretett,
Vizsgáltatott, rostáltatott,
És könnyűnek találtatott.
Sompolygó bal-történelem;
Kell, hogy maga is múlt legyen.
Kinőttük kultúr-kabátunk;
Végre
Igazságra vágyunk.
Előlép a jogos kétely,
Ég veled, finnugor métely.
Fiktív "szláv tömegek" helyett
Látunk magyar köznépeket.
A besenyő invázió
Kerüljön, ahova való.
Az "utolsó csatlós" ábra
Menjen végre a kukába.
Kinőttük kultúr-kabátunk;
Hitre és
Jövőre vágyunk.
A Jövőben a világon
Nem liberális rémálom,
De Nemzetek Közössége
Által jöhet el a Béke,
És akkor a pénz is végre
Visszakerül a helyére,
Nem lesz többé világ ura,
Se hatalma, szavazata,
Csereeszköz, tárgyi szolga;
Ez a pénz igazi dolga.
Kánonváltás előtt állunk;
Kinőttük kultúr-kabátunk.
Valamikor megszületett -
Már jó kétszáz éve,
És Ő lett a Magyar Költő
Örök mintaképe.
Szavait a magyar ember
Nap mint nap idézi,
S minden magyar kultúrkánon
Fanyalogva nézi.
Roppant energiáival
Nem tudtak elbírni,
Csak ezerszer leírták, hogy
Nem tud verset írni.
Nem csüngött Ő semmiféle
Poétika-elven,
Csak dalolt a természetes
Hétköznapi nyelven.
Tisztán, és nem mesterkélten -
Mint madár az ágon -
Azóta gyűlöli érte
Valamennyi kánon.
Értette és kedvelte a
Műhely, meg a fészer,
S gyűlölte a mindenkori
Kánoni középszer.
Líra-szikra sose művi
Tákolmányban lobban,
Státuszköltők mindig szépen
Elvannak magukban.
Erőltetett zengemények
Pótszer-halandzsája
Parnasszus alatt a völgyben
Csak a gazt kaszálja.
A rossz vers csak a díjtartó
Szekrény falát rúgja;
Jobb témája volt: a Tisza,
Meg az Anyám tyúkja.
Szerb férfi az Édesapja,
Az anyja szlovák nő,
Mégis Petőfiből lett a
Legmagyarabb Költő.
Kritizálhatja bármilyen
"Tudományos" nézet,
Petőfiénél sose lesz
Jobb magyar költészet.
A Boldogság az jár mindenkinek,
De van, aki rest lehajolni érte,
Mert azt képzeli, hogy van fontosabb...
Isten sem ad helyette másikat.
A Boldogság az jár mindenkinek,
De nem díj, nem vétel, nem adomány,
Aki nem ér rá megteremteni,
Az másokban hiába keresi.
A Boldogság az jár mindenkinek,
De akad, aki észre sem veszi,
Mert "nem érték", ami alant hever,
És megszokta, hogy panaszkodni kell.
A Boldogság az jár mindenkinek,
A piacon csak pótszer van helyette,
Ha magunk nem tudunk dolgozni érte,
Krőzus kincse is hiábavaló.
A Boldogság az jár mindenkinek,
De akad, aki inkább elhajítja,
Mert azt hiszi, csak tragikus póz illik
Hozzá hasonló jelentős személyhez;
És - mind között ez a legostobább -
Fanyar képpel becsapja önmagát.
A Boldogság legfőbb magánügyünk,
Senkit sem rövidítünk általa,
De jobb lehet általunk a világ.
Sötét, nyírkos téli esték.
Lassan kúszik az öregség
Párás köddel a szív mögé;
Felhő úszik a ház fölé.
Fakorona ködben lebeg;
Átfúr az Időn a hideg.
Érlelődik az öregség;
Sötét, nyírkos téli esték.
Balhitek és balvégzetek
Rossz órája ma is ketyeg.
Ma is van megvezethető
Bábu-létért lelkesedő
Szellemi ágyútöltelék;
Szürkén hallgat ott fenn az ég.
Ős-öreg, unalmas fazon;
Emitt munka, amott haszon.
Az eszköz tiszta és merész,
De a cél lompos ködbe vész...
Sarak, pocsolyák, zord egek...
Balhitek és balvégzetek...
Januári mítoszködök
Hömpölyögnek a Múlt fölött.
Év leghidegebb hónapja,
Fagy volt egykor anyja, apja
Most csendes eső szemereg,
Január sárban kecmereg,
S mítoszától megfosztottan
Csupán profán időtartam.
Telét vesztett bús január
Locspocsot hoz, sárral dobál,
Pocsolyák között mendegél.
Egyelőre késik a Tél.
Néha csak a haraszt zörög;
Januári mítoszködök.
A néhai August Schlözer
Füstölgött, mint a rossz lőszer.
Nem szeretett minket szegény
Korai übermensch-legény.
A komprádor értelmiség
Lesi szellem-Schlözer kegyét
Egészen a mai napig.
Méltatják. Megjelentetik;
Dörgölőzködnek hozzája;
Kánonunknak nincs hazája.
A néhai August Schlözer
Szidott minket igen bőszen,
Csikorgott a hamis pátosz:
Nincs jogunk Magyarországhoz,
De Erdélyt se tarthatjuk meg,
Adjuk át a németeknek.
Minden a németet illet;
Németség mindenekfelett!
Nem hagyma, ami káposzta;
Hitlert se a gólya hozta.
A néhai August Schlözer
Parókában, rizspor-őszen
Régimódi, bő talárban
Osztott észt rég Göttingában,
Majd - eszméit kiszolgálva -
Ment a német mennyországba.
Regensburgi Walhallában
Lakik egy emléktáblában.
Profán német isten-depó;
August Schlözer oda való.
A néhai August Schlözer
Nekünk már semmit sem üzen.
Szélbe szállt az összes dühe,
Nem tartunk haragot vele.
Sírjából többé föl nem kel
A néhai August Schlözer.
Anyám Tyúkja - januárban;
Bent csipog a kis szobában.
Talán még szárnyra is kelne,
Ha a gépből kijöhetne.
Kot-kot-kot-kot-kot, január,
Ott kint bokáig ér a sár.
Téli napban szunnyad minden,
Hónak, fagynak híre sincsen.
Darabírási munkában;
Anyám Tyúkja - januárban.
Bár Istentől való a Rend,
Végzetet az ember teremt.
Földi hatalom képzete
Minden fátum igézete.
Külgazdasági végzetek,
Belgazdasági végzetek,
Politikai végzetek,
Világhatalmi képzetek
Mélyén lappang a túlerő,
Végzet onnan bújik elő.
Egységben van a
Fent, s a
Lent;
De végzetet - ember teremt.
Minden elrendelés-féle
A profán világrend része.
Benne a hatalom fúrja
Magát a profánon túlra,
És, ha megengedjük neki,
Jövőjét is kikövezi.
Végzetet az ember teremt;
A végzet az eltorzult rend.
A chip-es műszaki végzet,
A mesterséges természet,
Csupán hamis jövő-képzet;
Sorsa lesz a gyors enyészet,
S rossz poszthumán végzeteket
Az Idő végleg kinevet.
Bár Istentől való a Rend,
Végzetet az ember teremt.
Álomvilágok határán,
Kissé még félszegen,
Kábán,
De már valódi ösvényen,
Ahol ismét lehet
Régen;
Van tisztesség,
Van erő,
Lehet értelmes
Jövő.
Láttunk kommunista álmot,
Nagy vérvörös mennyországot,
Olvasgattuk erőszakos
Katekizmusát,
Hallottuk profán rabszolgák
Kötelező, víg dalát...
Osztályharc dicsősége vár!
Mindenki legyen proletár!
Álomvilágok határán...
Posvány szélén,
Már őrködve
Hiten,
Békén...
Rút gender álom-mennyország
Szivárványos barakksora integet;
Nem akarjuk közelebbről
Megismerni a helyet.
A nemváltó sokszínűség
Mond végső fekete misét...
Álomvilágok határán
Lejt a kikent-kifent sátán...
Hogyha rugdossuk a
Falat,
Lidércálom mindig akad.
Csipes emberszörnyetegek
Ostromolják majd az eget,
S ha a központ küld egy jelet,
Lelkesülten megdöglenek.
Az lesz a globális érdek,
Ha mások álmait éled...
Nem kérünk gonosz álmokat,
Inkább a
Szabad Akarat.
Álomvilágok határán,
Kissé még félszegen,
Kábán,
De már valódi ösvényen,
Ahol ismét lehet
Régen;
Van tisztesség,
Van erő,
Lehet értelmes
Jövő.
Múlt-ködök és jövő-ködök
Hada körülöttünk csöpög.
Köd-ördögök légiója
Titkait dühödten óvja.
Gonosz rejtély ködöt kavar,
S azt megóvja - a hivatal.
Minden örök ködbe vesző,
S a köd mindig - kötelező.
A bizonytalanság örök;
Múlt-ködök és jövő-ködök.
Fagy uralta, régi telek;
Hóverte, kucsmás emberek,
A domb alján szánkósorok,
Csípős hajnal, disznótorok...
Köd mögé bújik a határ,
Földes utcákra fagy a sár...
Recseg a jeges ereszték,
Hosszúak a téli esték...
Fagy uralta régi telek;
Szobába szorult a gyerek.
Kinn egy terhes szekér zörög,
Benn a tévémaci dörmög.
Nagy pelyhekben szakad a hó,
A legtöbb út nem járható,
Megszállja a falut a tél,
A boltban egyféle kenyér...
Befagyott tócsa csikorog,
Iskolába mindig gyalog...
Andalít az emléketek;
Fagy uralta régi telek...
Januári verőfényben
Az Isten áldását érzem.
Mielőtt ránk törne a fagy,
Pihenni és tervezni hagy.
Rögös pályán fut az Élet,
Új évben új remény éled.
Nyugodt napjaimat élem
Januári verőfényben.
Verőfényes Újév-napon
Szép Jövendő -
Tiszta lapon.
Szilveszterezni ment a Tél,
Egy ideig vissza se tér.
A vén Idő talán pihen,
De lépését nem véti el,
Nem lassít, de nem is lohol,
Éjjel-nappal csak bandukol.
Verőfényes Újév-napon
Jó munka az asztalomon.
Amíg velem van Anikó
Hatvan fölött is élni jó.
A Nap Remény felé terel,
Sosem cserélnék senkivel.
Nem félek, és
Nem alkuszom;
Verőfényes Újév-napon.
