Segesvár egykori napja

Segesvár egykori napja.

A Múlt, mint egy csorba szablya

Fekszik a jelenidőre.

Felhős lesz az Égi is tőle.

Az Idő vén kongó verem...

"Ne ily halált adj, Istenem..."

Segesvár egykori napja.

Egyre halkul a Múlt hangja,

Köd szitál a dombok felett,

Legenda nyomába ered,

Kiszáradt könny cseppje éget;

Egy életmű itt ért véget.

Segesvár egykori napja.

Egy életmű félbe hagyva,

Egy szabadságharc leverve...

Szép, szomorú Erdőelve...

Minden tanulság Istené;

Mostantól Trianon felé...

Segesvár egykori napja;

Minden Hit a Remény rabja.

Ködbe vesző hegyvonulat...

Istentől egyre távolabb...

Isteni Örök Kegyelem;

"Ne ily halált adj, Istenem..."

Bennünk a Múlt egy darabja;

Segesvár egykori napja.

Nem alkuszik a Költészet

Nem alkuszik a Költészet;

Alapja mindig az Élet.

Sohasem lehet más elve,

Mert a szava Isten Nyelve.

Utánzója van temérdek;

De nem Élet, csupán érdek.

Nem alkuszik a Költészet;

Soha nincsen benne méreg.

Trendre, divatra nem figyel;

Önmagát nem számolja fel.

Sosem végzet, mindig Csoda,

Árulóvá nem lesz soha.

Nem alkuszik a Költészet,

Hamis útra sose téved.

Sosem követ hamis elvet,

Minden propagandát elvet.

Nem prédikál, nem házsártos,

Nem pártatlan, nem is pártos.

Nem alkuszik a Költészet;

Mindig Akarat, nem végzet.

Fosztogatni sose szökdös,

Minden hatalom közömbös.

Külső körös lenni bátor,

Nem fél bürokráciától.

Nem alkuszik a Költészet,

Idegen fáklyát nem éget.

Sohasem militarista,

Meg nem is kozmopolita.

Intrika-szálat nem mozgat,

Háborúra sose izgat.

Nem alkuszik a Költészet;

Nem a köldökére réved.

Ha nehéz is, mégis nemes,

Mindig Távlatokat keres.

Szent Játék, mint minden Csoda;

Játszadozás nem lesz soha.

Nem alkuszik a Költészet;

Maga az Emberi Lényeg.

Benne visszhangzik a Lélek;

Nem alkuszik a Költészet.

Evilathi lombok alján

Evilathi lombok alján

Szép leány egy ifjú karján.

Szerelemben heverésznek,

Álom-jövendőket néznek.

"Egyszer a földi nemzetek

Békességben fognak kezet.

Ki-ki Hazáját megtartja,

Múltját szeretettel óvja.

Csilingel tömérdek gyerek,

Múzeumban a fegyverek.

A pénz fegyelmezett szolga,

Tudja már, hogy mi a dolga.

Akkor majd a sok lokális

Együtt lesz 

Közös Globális."

Evilathi lombok alján,

Szép leány egy ifjú karján

"Mi vagyunk a régesrégen,

Negyedik Hold van az égen.

Az ötödik Hold korában

Kapzsiság lesz a világban

A pénz ember fejére nő,

Mindent ellep a túlerő."

Evilathi lombok alján,

Szép leány egy ifjú karján

Isten nem fog közénk állni;

Helyettünk felnőtté válni.

Férfiak és nők szerelme

A jövőhöz elég lenne

Ha az értékét ismernék,

Ha eléggé megbecsülnék...

Ha értéket becsülnének,

Ha el nem tévelyednének.

Evilathi lombok alján,

Szép leány egy ifjú karján

Ha szél a jövőt elfújja,

Evilathból megint újra...

Ami pusztul, nem kár érte,

Az Életnek nem lesz vége.

Új Kezdetek dallama zeng;

Evilath újra földereng.

Evilathi lombok alján,

Szép leány egy ifjú karján.

Pozsonyban is hajrá Fradi!

Pozsonyban is hajrá Fradi!

Jó most fradistának lenni!

Rajtunk ült ocsmány emléke

Annak, hogy ők harminc éve

Itt, ebben a stadionban,

Lopott múlt adta haragban,

Kétlábú pitbullá válva

Rontottak a Magyarságra.

Területrablói tünet

A gonosz lelkiismeret,

Nagyon nehezen viselik,

Isten adjon Békét nekik.

Vereség visszafizetve,

Pozsonyi számlánk rendezve.

Jó most fradistának lenni,

Mindörökre:

Hajrá FRADI!!

Majd egy másik életemben

Majd egy másik életemben.

De lehet, hogy akkor sem kell.

Díszes státusszimbólumok;

Hajtanak értük a sznobok.

Reklám-kultúra adogat

Szakaszos életcélokat.

Erkölcsileg térden állva

Kéredzkedj a kuplerájba.

Majd egy másik életemben.

De lehet, hogy akkor sem kell.

Globális világ-kuruzsló,

Média-pénzes, agymosó

Próféta-emberistenek

Ostoba ármánya recseg;

S világméretű kántálás

A jövő alá vermet ás.

Majd egy másik életemben.

De lehet, hogy akkor sem kell.

Urambátyám-kapcsolatok

Hiányos fogsora vihog.

Köröskörül helyi szinten

Kezükben van szinte minden.

Ha közéjük nem tartozom,

Legfeljebb a vállam vonom.

Majd egy másik életemben.

De lehet, hogy akkor sem kell.

A kultúrkánon pápája

Ma "a művészet világa".

Köldöknéző poétikák,

Saját magukat siratják.

Csak műanyag, sehol acél,

Mindenütt csak merő öncél.

Majd egy másik életemben.

De lehet, hogy akkor sem kell.

Isten nem formulát teremt

Isten nem formulát teremt,

Se odafent,

Se idelent.

A formula rozsdás panel,

Doktrínatömeg lepi el,

S önmagát igaznak véve

Acsarog mások vesztére.

Bigott véleményvezérek

Mindig formulákkal élnek.

Mosatlan gondolatkendő -

Az írónak kerülendő.

Isten nem formulát teremt;

Nem sablonra épül a Rend.

Nem kell fülledt eszme-panel,

Ami a pokolba visz el.

Nem kell globális cenzúra,

Meg véleménydiktatúra,

Polkorrekt gondolat-nyereg,

Globális hazugságtömeg.

Előgyártott vélemények

Huncut fabatkát sem érnek.

S álszent "felvilágosultság"

Mögött mindig a zsarnokság.

Embernek lenni mást jelent;

Isten nem formulát teremt.

Címzetes világkorszakban

Címzetes világkorszakban

Égig ér a lelki gaz,

Tolakodó "bölcsességből"

Egy árva szó sem igaz.

Címzetes demokratának

Sundán-bundán zsold terem,

Jöjjön "globális jogállam",

De a népnek kuss legyen.

Címzetes szerelmi élet

Vaskos lármája zörög,

A címzetes intimitás

Zászlók alatt hömpölyög.

Címzetesség alatt sunnyog

Nem címzetes túlerő,

Hazugságok súlya alatt

Agonizál a jövő.

Címzetes ész világában

Csoda még, hogy kék az ég,

Világuralomra tör a 

Nem címzetes hülyeség.

Újrakezdéskor, Atlantisz után

Újrakezdéskor, Atlantisz után.

Béke,

Napsütés

Nyári délután;

Kopott túlélők azon keseregnek,

Hogy miért pusztult el a nagy sziget,

S hogy honnan vesz majd Isten ezután

Mindenkinek

Reményt és

Hitet.

Atlantisz többé nincsen a világon,

Oda a mindent jobban tudó kánon,

Véleményterror, médiazörej,

De maradt érzés, remény, tiszta fej...

Atlantiszt immár

Elnyelte a tenger...

Ki tudja, hányadszorra

Kezdi újra

A Földön

Az Ember...

Hogyan lehetne életben maradni,

Ha Atlantiszt a tenger nyelte el?

Sok túlcivilizált, érzékeny ember

Mit tehet,

Hogyha

ÉLNI kénytelen?

Túlélni mindig csak egyféle módon:

Egyszerűen, és

Természetesen.

Elsüllyedt minden, ami művi, talmi;

Nem kell a civilizációba

Belehalni...

Nincs szükség hamisra, csak

Igazira;

Igazi Nőre és

Valódi férfira

Újrakezdéskor, Atlantisz után

Isten új embert,

Új Földet kíván.

Ami elveszett, nem pótolhatatlan,

Úgyis megmaradt,

Ami halhatatlan.

Atlantiszt immár

Elnyelte a tenger...

Ki tudja, hányadszorra

Kezdi újra

A Földön

Az Ember...

Vajon új élet

Miképpen terem?

Túlélni mindig csak egyféle módon:

Egyszerűen, és

Természetesen.

Újrakezdéskor, Atlantisz után

Sok túlélő csak néz sután, bután..

Talán Isten támasztotta

A vihardagályt,

De most se tudtuk átszelni

A régi akadályt...

Újrakezdéskor, Atlantisz után

A túlélők mind fáradtan, kuszán

Számbaveszik, mit veszítettek el.

Nincs hatalom, 

Nincs pénz,

Nincs tudomány;

Egyikből sem lett jövő-hozomány -

Nincs média,

Nincs "művészet világa",

Alámerültek poklok bugyorába,

Elsüllyedt az egész kánon-tömeg,

Ezeket senki sem siratta meg.

Vajon új élet

Miképpen terem?

Túlélni mindig csak egyféle módon:

Egyszerűen, és

Természetesen.

Nem fontos már a pénz, a karrier,

Nevetséges az üzleti siker,

Túlélni kell.

Férfi és Nő lett egymás támasza,

Lett hajlék, aztán lassan

Új haza,

Nem számított a doktrína-sereg,

Csak az, hogy

Gyermekek szülessenek...

Amikor baj van, nem számít az érdek,

Akkor kerül elő

A Lényeg.

Béke,

Napsütés

Nyári délután;

Újra visszatért Istenhez az Ember -

Újrakezdéskor,

Atlantisz után...

Isten és a genetika

Isten és a genetika

Eredendő kapcsolata

Egyáltalán nincs tisztázva;

Sőt, profánra lett formázva.

Pedig a huncut kis gének,

Ha tudnának, felelnének,

És nagyon csodálkoznának,

Mi mindent determinálnak...

Isten és a genetika

Közös pontja az etika.

A tudomány ezt nem sejti,

Vagy látszólag elfelejti,

S a génekkel játszadozva

Isten helyét bitorolja.

Isten és a genetika:

Alkotó - és poétika.

Bár a megismerés "halad";

Minden titok - Titok marad.

A gének mit sem tagadnak,

Sok kérdésre választ adnak,

Még bizonyságot is tesznek,

Hogyha tőlük jól kérdeznek.

Sokat tudhatnak a Létről,

Teremtésről, 

Kezdetekről,

Mi a Teremtés,

Mi a Rend,

Hogy ahogy Lent,

Úgy odafent...

De humanitásra sovány,

Rossz, profitvadász tudomány

Doktrínák vizében ázik,

Inkább a tilosba vágyik,

Éli ateista hevét,

Bitorolná Isten helyét,

Díjkiosztón díszelegve,

Médiában tetszelegve

Ügyet sem vet bajra, kárra,

Fittyet hány az etikára,

S szörny-teremtő kontársággal

Végső nihil felé "szárnyal".

Létbe rejtett

Esztétika

Isten és a genetika.

Egyszerű és Tiszta Szavak

Egyszerű és tiszta szavak

Azok, amik reményt adnak.

A bonyolult szómenések

Mind a pokolba kísérnek,

S nyakatekert poétikák

Gonoszságot visznek tovább.

Minden dal élet-látomás,

Sohasem magyarázkodás.

Egyszerű és tiszta szavak;

Kötnek, tartanak, oldanak.

Minden lélek dalra éhes;

Minden igazság személyes.

Hivatali kánonokat

Isten sohasem látogat,

Elenyészik, ami zörög,

Csupán az igazság örök.

Egyszerű és tiszta szavak

Lélek pályáján maradnak.

Úszik a dal lélek-tavon;

Profán "trendre" vállat se von.

Nem a profit, nem az érdek...

Belül az emberi lényeg.

Minden mesterkéltség ámít;

Csak az őszinteség számít.

Nem "a művészet világa";

A pénz hierarchiája

Vihet egyszer a Hegyre fel,

Csupán a személyes hitel.

Folyammá érik a patak...

Egyszerű és tiszta szavak.

Nyár-megállító Gilgames

Nyár-megállító Gilgames

Halálmentes Létet keres.

Tündér

Forrást,

Örök

Utat;

Más téridő után kutat.

Céljával bármilyen árva,

Nem hallgat szkepszis szavára.

Nyár-megállító Gilgames

Örök és makacs felperes

Egy sosem volt bíróságon...

Tanút keres halál-áron.

Feneketlen kas nem telik;

Isten meg nem pereskedik.

Nyár-megállító Gilgames

Halál ellen gyógyszert keres.

Múlik a Tél,

Múlik a Nyár...

Tudja-e, hogy mi a halál?

Tudja bárki a világon?

Talán csak testetlen 

Álom?

Talán a túlélő Tudat

Másutt nyit ki új kapukat?

A nyugtalan mindig keres...

Nyár-megállító Gilgames...

Júliusi harsány Élet

 

Júliusi harsány Élet;

Köszönöm, Uram, hogy élek

Hatvanéves 

Egészségben,

Szerelemben,

Békességben.

Elveszni sohasem hagytál,

Megbecsülöm, amit adtál.

Napom tiszta sugárral kel,

Ami másé, nem érdekel.

Köszönöm, Uram, hogy élek!

Júliusi harsány Élet.

Filozófia szinteken

Filozófia szinteken

Isten nagyon ritkán üzen.

A taláros bölcsességek

Néhány évtizedet érnek,

Utánuk újabb bölcselet

Kap a médiától kegyet,

De igazi kérdéseket

Ritkán ér méltó felelet.

Filozófia szinteken

Számos rossz doktrína terem,

Utána világba vetve,

Utópiába temetve

Térünk le az Útról újra,

Vérengző mocsárba bújva,

S szellemi tömeggyilkosság

Szennyesét templomok mossák.

Filozófia szinteken

Csak verbális a Végtelen.

Ahol másutt a Nap ragyog;

Végtelen szófordulatok,

S bikkfanyelvű papír-mesét

Szenved meg a friss Messzeség.

Unalmas a veszedelem

Filozófia szinteken...

Vén eperfa áll a Hegyen

Vén  eperfa áll a Hegyen,

Árnyékában Isten pihen.

Roppant, kerek koronája

A profán lármát kizárja.

Az avarba Múltak hullnak,

Elmúlnak, vagy - 

Megújulnak.

Susognak fenn a levelek;

Lelkek,

Életek,

Emberek...

Ahogy Fenn, éppúgy

Odalenn;

Vén eperfa fenn a hegyen...

Vén Templom az Idő mentén

Vén Templom az idő mentén,

Túl kötelező Szerencsén,

De a világvégén innen,

Áll magányos, néma csendben.

Nem dönti össze idő-ár,

Pap benne, aki arra jár.

Vén templom az idő mentén,

Lepi ezeréves repkény,

Borítja nemes patina,

Gonosz nem láthatja soha.

Volna is,

Meg nem is lenne...

Zarándok pihenhet benne...

Vén Templom az Idő mentén;

Nem örvend ártatlan vesztén,

Nem nyit ajtót részeg főnek,

Nem hajbókol túlerőnek.

Nem kötődik profán rajhoz,

Nem tartozik hivatalhoz.

Túl kötelező Szerencsén;

Vén Templom az idő mentén.

Önmegszólító Július

Önmegszólító Július,

Csúcspontja az évnek,

Fáradt Múltak

A Jelentől

Tisztes Jövőt kérnek.

A világ profán uralma

Ma is sánta, gyatra,

Szükség van a Jövendőhöz

Szabad Akaratra.

Most is fenn a sekélyesség,

Alant meg a mélység,

Virtuális pénzzel ágál

A buta kevélység.

Önmegszólító Július,

Csúcspontja az évnek,

Megalkuvások Jövendőt

Még mindig nem érnek.

Az idő kanyarulatában

Őrök sose állnak;

Roppant fontos maiságok

Plöttyedt múlttá válnak.

Önmegszólító Július,

Mosoly ül az Égre;

Útravalót ad most nekünk

Legalább egy évre.

Július, a Remény Hona

Július, a Remény Hona,

Most fogan meg az új

Csoda.

Nyár hullámzik az ég fölött;

Mindenütt Élet hömpölyög.

Intrikusok ellenére

Él bennünk a

Lelki Béke.

Jövő vajon mért ne lenne?

Ezután is bízom Benne!

Július sugárzó Nyara;

Ha akarjuk - 

Remény Hona.

A személyes Identitás

A személyes Identitás

Nemcsak jellem,

Nemcsak tudás,

Nemcsak szívben lüktető

Vér;

Hanem sokkal több ezeknél.

Nem a teljesség látszata:

Az igazi Mélység maga.

Emberi Létünk lényege;

Istennel osztozunk benne.

A személyes identitás

Egyéni hozzájárulás

A Teremtés lényegéhez,

Maga is Teremtéssé lesz;

Piaci értéke nincsen;

Sose vásárol az Isten.

A személyes indentitás

Nem alku,

Nem megalkuvás...

A személyes Felelősség

Nélkül nem lehet Tisztesség.

Intézménynek nem adható,

Soha át nem ruházható.

Nem pótolhatja se vagyon,

Se bölcsesség, se hatalom.

Nélküle Létünk szendereg,

Tán nem is vagyunk emberek.

Végzet után fut a tömeg;

Nem a felelős Emberek.

A túlerő az ördögé;

Felelős áll Isten elé.

Istenhez,

Jóhoz tartozás:

A személyes identitás.

Megtagadott hun őseink

Megtagadott hun őseink

Elfeledtetett Múltunknak

Beszögezett ablakain

Dörömbölnek

Szüntelen;

Mindenkinek kéne hun múlt,

Lopkodná a germán, a szláv,

Mindenki beléjük bújna,

Csak mi nem...

Habsburg-idők tudománya

Jobbnak látta

Régmúltunkat

Sarkvidékre tenni át;

Le kellett nullázni ehhez

Mind az összes

Régi 

Magyar

Krónikát.

Finnugor féligazságok

Felé villant 

Tudományos, talmi fény,

Ludas volt ebben a dohos

Doktrína, az indogermán,

Hirdetett "kultúrfölény".

Megtagadott hun őseink

Csodálkoznak,

De lelkükben

Nincs harag;

Nem adják fel,

Nem engednek,

S bármi lesz is,

Nekünk egyszer

Mindent

Megbocsátanak.

Egy mesterkélt elméletnek

Sem lesz soha

Igaza;

Amíg ember él a Földön,

Mindig fontos lesz

A Nemzet,

S a Haza.

Hogyha minden egyes 

Népnek

Van Hazája,

Otthona,

S világszerte

Összefognak 

Majd

A Népek;

Úgy lesz 

Jövő

Vagy - soha...

Megtagadott hun őseink

Tudják,

Amit sosem tud a tudomány;

Minden zagyva doktrínánál

Sokkal-sokkal

Fontosabb

A Hagyomány.

Mítoszföld poétikája

Mítoszföld poétikája

Lelkünk mélyébe van zárva.

Erről nem hoz soha újat

Semmilyen tudós dolgozat.

Nincs repülőjegy-foglalás,

Mégis van örök nyaralás,

Ha a lelki Nyárban lakunk,

S a nyár-szellemhez tartozunk.

Mítoszföld poétikája

Lelkünk dallamait járja.

Amilyen mítoszt fogadunk,

Magunk is olyanok vagyunk.

Kinek a 

Szabad Akarat

Kineg végzet, meg kárhozat.

Mítoszföld poétikája

Az Ember Lélek-Csodája.

Kollektív tudattalanban

Hullámzik a tenger, halkan.

A parton nincsenek viták,

Ahány ember, annyi világ.

Nem számít, hogy hőst ki teremt,

Hősök által épül a Rend.

A Jövő archetípusok

Taposta ösvényen mozog.

,

Tőlük függ: előre, hátra,

Végzetre, vagy

Szabadságra...

Jobb, rosszabb lesz a világom?

Nagy felelősség az Álom...

Kapu -

Tán egy jobb világra...

Mítoszföld poétikája.

A Facebook packázik velem

A Facebook packázik velem;

Bosszúálló dühvel üzen.

Rossz véleménydiktárorok

Pállott agyara csikorog.

Ahol nem kell az

Igazság,

Ott nincsen

Szólásszabadság.

S ahol a dölyf cenzúrázik,

Ott Szépség, igazság fázik.

Ahol mindent jobban tudnak,

A gondolatok befagynak,

Az ész a sarkon ácsorog,

Beszűkülnek a távlatok,

Sötét és rossz a közérzet,

S vigyorog a bamba végzet.

A Facebook packázik velem,

És másokkal is szüntelen.

Korlátoz, tilt, dönt, elmeszel...

Tömény szánalmat érdemel.

Egyoldalú elveivel

Ostoba gátakat emel,

Pedig mennyi jót tehetne -

Ha sokkal több esze lenne...

A Facebook packázik velem,

Hogy majd könnyedén hagyjam el,

Ha lesz alternatívája,

S többé ne gondoljak rája.

Gyárihibás fontoskodás

A hűség alá árkot ás...

A Facebook packázik velem,

Én meg szánom,

S - kinevetem.

Az emberi Kötelesség

Az emberi Kötelesség

Irányít bennünket,

Átfonja teljes 

Létünket,

Egész életünket.

Nem a jogok, házirendek,

Nem is a törvények;

A Teremtésben egészen

Másutt van a Lényeg.

Jogászi fontoskodásban

Soha nincs 

Üdvösség,

Amit Isten

Lelkünknek súg - 

Az a 

Kötelesség.

Lehet jogokat csócsálni,

Csűrni és csavarni,

A látszólagos bölcsesség

Kevesebb, mint talmi.

Az emberi Kötelesség

Belénk van kódolva,

Béke, 

Család

Szerelem, és

Tisztességes 

Munka.

Nagyobb küldetésünk van, mint

A profán pénzhajsza,

Nem attól jó az Ember, ha

A profitot hajtja.

Múltat, Jelent megőrizni,

Jövendőt nevelni,

Gyermekből 

Szülővé, később

Nagyszülővé lenni.

Az emberi Kötelesség

A Létünk Adója;

Semmiféle okoskodás

Nem ment fel alóla.

Egykor Hattin szarvainál...

Egykor Hattin szarvainál

Volt keresztes-csontvázas bál.

Jeruzsálem rossz királya

Bárgyún ment a pusztulásba,

Vitte a nyomorult hadát,

És a Nyugat vesztett csatát...

Miféle analógia

Vihog korunk napjaira

A régesrégi csatából?

Mi a Közel?

Mi a távol?

Egykor Hattin szarvainál

Egy királyság a szélbe száll...

Önfelszámoló ál-érdek,

Tehetségtelen vezérek,

Fanatikus céltalanság,

Rózsaszín doktrína-vakság,

Csőlátással erőlködve

Bele a halálos ködbe,

Öngyilkos víztelenségbe,

Éppen, mintha ma történne...

Egykor Hattin szarvainál

Minden józan ész fejre áll...

Az abszurd felelőtlenség

Többet árt, mint az ellenség...

Villám csaphatott az észbe...

Szaladin - "beült a készbe"...

Egykor Hattin szarvainál

Őrült táncot járt a halál.

A rossz politika vége,

Logikus betetőzése...

Mi változott Hattin óta?

Mitől lett jobb Európa?

Ha az erkölcs a földre ül,

Profán elvek írják fölül,

Kiüresednek az esték,

Mert a mai "modern eszmék"

Többsége súlyos tévedés,

Vagy régi eltévelyedés...

Egykor Hattin szarvainál

Nyugat végzetére talál...

Ma újra végzet-eledel,

És Hattin felé menetel...

A Múlt értünk mormol imát

A Múlt értünk mormol imát,

Haladjunk az Úton tovább.

Ne tűrjünk meddő világot,

Rossz, globális zsarnokságot.

Ne hallgassunk lidérc zajra,

Alattomos sziréndalra.

Ne a pénz legyen a mérték,

Bennünk van az örök Érték.

A Múlt értünk mormol imát,

Vigyük az Értéket tovább.

A silány bármilyen harsány,

Maradjon minden a talpán.

Vigyáznunk kell a 

Hitünkre,

Meg a 

Felelősségünkre,

Nem ruházhatjuk a pénzre,

Testületre, intézményre,

Ha elvész az

Identitás,

Nem lesz helyette semmi más.

A Múlt értünk mormol imát;

Önmagunkat adjuk tovább.

Ki-ki ügyeljen nyelvére,

Országára,

Nemzetére,

Semmiféle beolvadás

Mentén nem lehet "haladás".

A pénz sosem az emberért

Van, hanem csak önmagáért,

Törvénye puszta kapzsiság,

Kisiklik tőle a világ.

A Múlt rétünk mormol imát,

Keljünk végre a Kapun át.

Évezredek munkás léte

Bennünk lelhet gyümölcsére.

Ősrégi világvégéket

Bennünk cáfolhat az Élet.

Hagyjuk a sok régi hibát...

A Múlt értünk mormol imát.

Antikrisztus emlékműve

Antikrisztus emlékműve -

Nem mese,

Nem monda;

Isteni erő nincs benne,

De legalább ronda.

Bár a pénz az Üdvösséget

Örökre lekéste,

Torz biblia-utánzatát

Bőszen kőbe véste.

Vírust, háborút röfög ma

A világpénz-konda,

A tervükben nincs becsület,

De legalább ronda.

A tervük miatt sosem fog

Füst szállni az égre,

Azon ügyködnek, csökkenjen

A Föld népessége.

Antikrisztus emlékműve;

Sivár, gőgös, ronda...

Csak volt...

Pár napja valaki

Már felrobbantotta...

Negyven évig hirdette a 

Profán üdvösséget,

Kurtán-furcsán ért aztán a

Karrierje véget.

Ebül szóló emlékműre

Ebül sújt a végzet,

Nem Isten küldi pokolra,

Csupán az enyészet.

A globális pénz-képzelgés

Csak füstöl, nem éget,

Ebül jött világhatalom

Ebül ér majd véget.

Szegény pénzbanda önmagát

Isten helyén látja...

Pénzes mű-messiásságnak

Furkósbot a bátyja.

A Földön az összes ember

Mind egyformán áldott,

Se piac, se profit nem ad

Kiválasztottságot.

Antikrisztus emlékműve - 

Dölyfös volt és ronda,

Nyugalomba helyezte egy

Közönséges bomba.

Földvárak a Kárpát-medencében

Régi földvárak romjai -

Egy másik világ tanúi...

Favázas sáncépítmények.

Elmúlt időkről regélnek.

Sokáig nem tettünk értük,

Szavukat is ritkán értjük,

Pedig jó volna érteni...

Segítene helyre tenni

Sok történelmi tévedést;

Betömni sok lappangó rést...

Régi földvárak romjai...

Akad itt belőlük annyi,

Mint amennyi másutt sehol..

Titkot őriznek...

Valahol...

Mióta van itt magyar szó?

A tömérdek apró folyó

Közötti szárazulatok,

Szélesre feltöltött dombok

A természetes központok;

Itt álltak az első "Motte"-ok...

Az egy várból átlátható

És innen kormányozható

Tartomány lett a vármegye,

Államunk egyik ismérve,

Mióta világ a világ...

Nem vettük ezt sehonnan át.

Régi földvárak romjai...

Óvilágok központjai...

Voltak nagyobbak, kisebbek,

Gyöngébbek vagy erősebbek...

Némelyik százszor felépült,

A másik gyorsan kiürült..

Régi földvárak romjai...

A dogmák ellentmondásai

Gúnyosan mosolyognak ránk...

Tanultuk, hogy Árpád apánk

Nomád módra legeltetett,

De tüstént várat épített

Itt a Kárpát-medencében

Határszélen, gyepű szélen...

A sablon úgy belénk pállott;

Nem látjuk a butaságot...

Trianonban szlávnak nézett

Egykori magyar köznépek

Vették ide be magukat,

S védelmezték uraikat...

A Múlt sírását hallani...

Régi földvárak romjai...

Mély tenger az Ember-Múltunk

Mély tenger az

Ember-Múltunk;

A tizedéről sem tudunk,

Rossz teóriákat gyártva,

Állandóan helyben járva,

Kopasz világvégék között

Kerülgetjük

A Küszöböt.

Belépni nem tudunk soha,

Visszaránt a sok doktrína.

Mély tenger az

Ember-Múltunk;

Saját nyomunkon kullogunk.

Elveszett régi világok

Emlékén doktrína-hályog.

Hiába szól róluk a Jel,

Az összeset tagadni kell.

"Tudományos" történelem

Dogma-históriát terem...

Evolúcióba zárva

A Jövő félszeg és sánta,

Ép tagjait utópiák

Cápafogai karcolják,

S a "fejlődés" álpátosza

Ringatja fals nyugalomba...

A Küszöb...

Megint ott vagyunk...

Mély tenger az

Ember-Múltunk...

Gyerünk, mesebeli János!

Gyerünk, mesebeli János!

Megint behódolt a város,

Szemeken fekete hályog,

Puszta fölött varjú károg,

Megbuggyant a világ újra,

A sárkány nótáját fújja,

Szélben halálpor kavarog,

Csupán az Isten mosolyog!

Gyerünk, mesebeli János!

Serkenj fel, örök Magányos!

Köröskörül végzet-lepel,

Megint újra gyürkőzni kell.

Poshadt, fülledt a levegő,

Körben mindenütt túlerő.

Bátorság,

Jövő - határos...

Gyerünk, 

Mesebeli

János!

Idő dala halkan csendül

Idő dala halkan csendül;

Isten a folyam partján ül.

A habokban nyári fények,

Újjászülető

Remények.

Lélek pihen Élet-ágyon;

Minden profán - futó álom.

Idő dala halkan csendül;

Isten hallgatja egyedül.

Idő-folyam Lét-partot mos;

Minden átok viszonylagos.

A Jövőt zuhatag rejti,

Azt még Isten sem ismeri.

A Rend soha meg nem rendül;

Idő dala halkan csendül.

Új vízözön sziklapartján

Új vízözön sziklapartján

Kushad a világ,

Taszigálják előre a

Buta doktrínák.

Szivárványszín szemfedőjű

Jövő arca rút,

Tökfilkók reklámozzák az

Atomháborút.

Minden Hagyomány ereje

Rendre megfakul;

Tolakodik egyre a pénz

Gátlástalanul.

Új vízözön sziklapartján

Szomorú az ég;

Újra válaszút előtt áll

Az Emberiség.

Sátáni világban élünk

Sátáni világban élünk;

Mégis jobb

Jövőt remélünk...

Megzavarodott pénz-odú..

Csinált vírusra - háború...

Biznisz, kánon, politika;

Megveszett az egész falka...

Leghülyébb világuralom

Készül anti-erkölcs fokon...

Sátáni világban élünk;

Mégis jobb

Jövőt remélünk...