41. Rész
Alapvető felfogásunk is ellenkezik. Parti Nagy úgy véli:
„Úgy tűnik, a
költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból. Tán mert
annyira atavisztikus, annyira luxusa a létezésnek, hogy nem tudott a
tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni."
Az idézet nagyon jellemző. Egyetlen passzusával sem értek
egyet.
„Úgy tűnik, a
költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból.”
Nem. A költészet az a
műnem, amely a legkevésbé épen került ki a XX. századból. Témájában és formáiban
is degenerálódott, szétesett, belterjessé vált.
Van azonban a kijelentésnek egy másik értelme is:
„Úgy tűnik, a
költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból.”
A költészet a XX. századból a XXI. századba átlépve semmit,
vagy csak nagyon keveset változott, ami Parti Nagy igényeinek tökéletesen
megfelel.
Ez nem feltétlenül pozitív. Sőt.
Csakhogy…
A „költészet” itt
egyértelműen azt jelenti: kanonizált költészet. Az valóban nem sokat
változott, jobb nem lett, gyengébb talán igen.
A nem kanonizált költészetre nem vonatkozik Parti Nagy
megállapítás, az a kánon számára nem létezik, nincs. Ez persze önveszélyes
szemlélet. A nem kanonizált költészet a XXI. század első másfél évtizedében
igen sokat fejlődött, a mindennapi életben sokkal jelentősebbé vált, mint a
hivatalos, kanonizált líra.
Melyek a költészet legfontosabb tulajdonságai Part Nagy
szerint?
„Tán mert annyira
atavisztikus,”
Önmagában abszurd, ha egy költő ósdinak, elavultnak minősíti
a költészetet. Ez is kórkép: a költő nem találja a líra helyét a világban.
Parti Nagy Lajos – mint intelligens ember – sejti, hogy a protokoll bájvigyor,
a csörömpölő díjkollekció, az „irodalmi élet” belterjes pletyka-univerzuma nem
képesek betölteni a társadalomban a költészet valódi funkcióját.
A másik oldalról nézve Parti Nagynak kétségtelenül igaza
van: a jelenlegi kanonizált líra valóban atavisztikus; légüres térben mozgó,
idejétmúlt képződmény.
„annyira luxusa a
létezésnek,”
Ebben a
mellékmondatban összegezhető a jelenlegi kanonizált líra szinte egész
probléma-komplexuma. Érdemes alaposabban megvizsgálni.
„annyira luxusa a
létezésnek,”
Parti nagy szerint tehát a költészet „luxusa a létezésnek,” azaz valami olyasmi, ami az életnek nem
feltétlen, nem „kötelező” velejárója, ami nélkül az emberi társadalom működni
képes. Desszert az élet asztalán – vagy annál is kevesebb.
A költészet lényegének ez a téves felfogása alapjaiban
befolyásolja a kánon szemléletét, poétikáját, esztétikáját, a líra szerepéről
vallott felfogását.
„annyira luxusa a
létezésnek,”
Valóban így volna? A költészet valóban „luxusa a
létezésnek”?
Egyáltalán nem. Előtte azonban érdemes egy kissé körüljárni
ez a kijelentést.
„annyira luxusa a
létezésnek,”
Ez a félmondat tömören a
kánon önigazolása. Sápadtnak elég sápadt, de beletartozik abba a
rendszerbe, amelynek alapján a kánon önmagát definiálja. A kozmopolita
gondolkodásnak is fontos eleme.
„annyira luxusa a
létezésnek,”
Lényegében azt állítja, hogy a társadalom valójában nem
igényli a költészetet. Milyen esetben lehetne igaz ez a kijelentés?
„annyira luxusa a
létezésnek,”
Érdemes végiggondolni, milyen feltételeknek kellene
teljesülniük ahhoz, hogy Parti Nagy félmondata igaz lehessen. Alább megmutatom.
A költészet oldaláról:
v A költészet alapjában jelentéktelen,
esetleg éppen szubkulturális jelenség.
v A költészetnek semmiféle fontos társadalmi
funkciója nincs.
v A költészetnek az emberi kultúrában
semmiféle küldetése nincs.
v A költészetnek a társadalomban nincsenek
feladatai.
v A költészetnek a költő puszta önkifejezésén
kívül semmiféle célja nincs.
v A költészetnek semmiféle kötelessége sincs.
Azért részleteztem ennyire, és ezért is éleztem ki –
vállalva az ismétlés, az egyes tézisek közötti nyilvánvaló átfedések veszélyét
is – hogy alaposan körüljárjam a kérdést. Ha a költészet csak „luxusa a létezésnek,”, akkor ezek
vonatkoznak rá.
Ez nyilván nem lehet igaz, hiszen ebben az esetben a költészet nem érdemelne semmiféle kiemelt státuszt,
és főleg nem érdemelne államilag fenntartott díjakat.
Ugyanez az
ellentmondás tűnik fel akkor is, ha más oldalról nézzük a problémát.
Van a kérdésnek ugyanis több más oldala is.
A társadalom oldaláról:
v Az emberek nem igénylik, és nem hiányolják
a költészetet.
v Az embereknek nincs szükségük költészetre.
v A mindennapi életben a költészetnek
semmiféle szerepe nincs.
v A költészetet ráérő emberek művelik
valamiféle exkluzív klubban.
v A költészet a művelőin kívül senki mást nem
érdekel.
v A költészet abszolút luxus, alapjában nem
jó semmire.
v A társadalomban a kánon tagjain kívül senki
sem foglalkozik költészettel, nem ír és nem olvas verset senki.
H így lenne, semmi
sem indokolná a társadalomban a költészet évezredek óta meglévő magas
státuszát.
A kánon oldaláról:
v A költészet zárt kisvilág, ami semmivel sem
tartozik a társadalomnak.
v A társadalom kötelessége a költészetet
becsülni és eltartani, de cserébe a költészet semmivel sem tartozik.
v A költészetnek nincs felelőssége, csoportos
értelmiségi játéknál nem egyéb.
v Az tartozik a költészet szférájába, amit „a
költészet világa”, azaz a kánon, annak nyilvánít.
Vaskos ellentmondás
feszül tehát a költészet társadalmi helyzete és felelőssége között. Ez csak
akkor oldható fel, ha tüstént hozzá is tesszük: a fentiek nem általában a költészetre, hanem csupán a kánonra és a
kanonizált költészetre vonatkoznak.
A kánon tehát önmagát leplezi le. A költészet nem „luxusa a
létezésnek”, hanem ezer évek óta igen fontos eleme az emberi kultúrának, amely
voltaképpen nem is létezne nélküle.
Más kérdés a költészet haszna és a költészet értelme. Erről
konkrétan ugyan nem esik szó az idézetben, de logikailag mégis beszélnem kell
róla. Ha a költészet csak „luxusa a létezésnek”, akkor az emberiség számára a
költészetnek se haszna se értelme nincs.
Folytatása
következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése