Virágzik a kertem

Virágzik a kertem,
Árad a Tavasz;
Amit a pénz-erkölcs hirdet,
Soha nem igaz.

Jelenkor a Felnőtt,
Jövő a Gyerek;
Apák és Anyák nevelnek,
Sose genderek.

Minden meghitt Otthon
Csodapalota;
Az emberi lényeg Isten
Örök otthona.

Virágzik a kertem,
Szent a Kikelet,
Házastársunk Szerelmében
Az Isten szeret.

Uballit háza - XVII.

VASÁRNAP

Május 16.

08 25

Westerhoven

Eindhoventől 15 kilométerre délnyugatra

Hollandia

Pieter Brouwers rendőrtiszt a fejét vakargatta. Két évtizedig szolgált a rotterdami bűnügyi rendőrségnél, messze több tapasztalata volt, mint bárkinek Westerhovenben. Családostul költözött ide, ingatlant vásároltak, és nagyon örült az áthelyezésnek. Nyugdíj felé közeledvén ideje volt, hogy nyugalmasabb legyen a munkája. Már nem volt benne biztos, hogy jól döntött, mert egyre több volt a bosszúság. Például most.

A nő nem hazudik, és nem dilis. Ez valami csúnya ügy, a hölgy azért hívta fel magára így a figyelmet, mert a védelmüket kéri. Minél hamarabb el kellene szállítani Eindhovenbe. Vagy bárhová, ahol nagyobb biztonságban van.

—A bevásárlóközpontban szándékos demonstrációt rendezett. — magyarázta immár harmadszor, nagyon higgadtan. — Nem idegroham volt, nem exhibicionizmus, és nem is egy elmebeteg akciója.

—Nem hát! — bólogatott Wim van Rooij, a rendőrőrs parancsnoka. — Vasárnap reggel bunkóval agyonvágja az ember hétvégéjét. Lehet, hogy fogadásból tette. Ha szorul a kapca, kiderül, hogy méregdrága ügyvédje van.

—Tegnap állandóan visszatért ide, főnök! — vágott közbe a fiatal Claes. — Könyörgött, hogy tartóztassuk le.

—Az nem megy olyan könnyen! — legyintett a parancsnok. — Kiderül, hogy valami emberjogi aktivista, és tarthatom a hátam.

—Nem lehet emberjogi aktivista! — vakkantott közbe Claes. — Örmény útlevele van!

—Ez a nő tudja, mit akar. — vette vissza a szót Brouwers. — Egyáltalán nem akart lopni. Azt akarta, hogy behozzuk.

—El is érte. Közbotrányokozás, rablási kísérlet.

—Nem, Wim. — folytatta Brouwers megtévesztően türelmesen. — Felszólította a bevásárlóközpontban jelenlévőket, tanúsítsák, hogy lopni akar. Arra kért mindenkit, gyorsan hívják ki a rendőrséget. Egyetlen épeszű rabló se tenne ilyet.

—Te mit tennél? — nézett rá a parancsnok.

—Eindhovenbe vitetném! Bajlódjanak vele ott!

—Lehet, hogy igazad van, — nézett rá a parancsnok. — de én kihallgatom. Ha már vasárnap bejöttem miatta, szeretném jól megnézni magamnak. Hozzátok ide!

A nő perceken belül a rendőrőrs parancsnoka előtt állt. Nem lehetett különösebben csinosnak mondani. Harminc-harmincöt év körül járt, hosszú, egyenes szálú fekete haja, fekete szeme volt. A viseltes öltözet és az elhanyagolt külső azonban egyfajta álca volt; Brouwers azonnal észrevette: a nő valaha szebb napokat láthatott.

Van Rooij a lehető leghivatalosabb arcát öltötte.

—Neve? — kérdezte ridegen.

A nő nem is nyikkant.

— Főnök, — hajolt a parancsnok füléhez Claes. — angolul!

—Ja! — biccentett van Rooij, és angolra váltott: — Neve?

—Zoé Vaganyan. — felelte meglepően élesen csengő hangon az őrizetes. — Legalábbis az irataim szerint. Valójában csak Zoé vagyok, nincs más nevem. Zoé.

—Mi az, hogy csak Zoé?

—Az irataim hamisak.

—Micsoda?

—Hamis iratokkal rendelkezem.

—Igen? — van Rooij nagyot nyelt. — Milyen állampolgár?

—Egyetlen országnak sem vagyok az állampolgára.

Van Rooijnak fennakadt a szeme. Mit halandzsázik ez a nő?

—Ne hazudozzon nekem!

—Főnök, ne így! — vetette közbe Brouwers hollandul. — Szerintem menj haza, és engedd át nekem!

Van Rooij roppant ingerült arckifejezéssel nézett idősebb kollégájára. Mit képzel ez az alak? Mert Rotterdamból jött, mindenkinél okosabb? Ideje ráncba szedni. Kap olyan szolgálati beosztást, hogy attól koldul. De előbb ez a nő. Miféle csavargó liba, és honnan szalasztották?

—Nem hazudozok, uram. — mondta közben nagyon szelíd hangon Zoé.

—Akkor mondja meg, milyen állampolgár!

Claes sápadtan hallgatott, Brouwers a fejét csóválgatta.

—Parancsnok úr! — vett mély lélegzetet a nő. — Engem üldöznek, és a segítségüket kérem. Hat társammal együtt szöktem meg egy pokoli helyről, és közülük néhányat már elfogtak az üldözőink. Megölték és megnyúzták őket. Bizonyára hallott az esetekről, uram.

Pieter Brouwersnek egyszerre melege lett. Meglazította a nyakkendőjét, kigombolta a zakóját, közben megakadt a keze a hónaljtokon. Ott lapult a revolver, amely húsz éve vele volt minden áldott nap. Rossz sejtelmek rohanták meg. Ösztönösen előhúzta, és kibiztosította a fegyvert. Csak reménykedni tudott benne, hogy vaklárma, de a benne lakozó vén kopó mást mondott. Hányan vannak szolgálatban odakint? Ketten? Szét kellene nézni a környéken. Elhatározta: néhány perc múlva talál rá ürügyet, hogy elhagyja a szobát, és diszkréten szemrevételezze a környéket.

Wim van Rooij elhúzta a száját. Micsoda feltűnési viszketegségben szenved ez a nő? Nyilván hajléktalan, és így szeretne néhány napig kellemes életkörülményekhez jutni a rendőrségi fogdában. Meg érdekessé válni. Ha a sajtó tudomást szerez róla, lecsap rá és ez a hervadó csataló tücsköt-bogarat összehord majd nekik.

—Higgyen nekem, uram! — erősködött a nő. — Ha elfognak, engem is megnyúznak! Kérem, hallgasson meg!

Fülsiketítő robbanás hallatszott odakintről. Pieter Brouwers felpattant.

—Azonnal fedezékbe! — üvöltötte.

—Mi van veled, Brouwers, megbuggyantál? — méltatlankodott van Rooij.

Brouwers nem törődött vele. Fürgén félreugrott, felborította a szoba sarkában álló vaskos szekrényt, és beugrott mögé.

—Ide mindenki azonnal!

—Brouwers! — nézett rá döbbenten a parancsnok.

Ekkor már tisztán hallatszott a fegyverropogás. Claes határozatlanul felállt, van Rooij vasvillatekintettel bámult Brouwersre. Claes a szekrény felé mozdult.

Ebben a pillanatban vad döndüléssel kivágódott az ajtó, Zoé rémülten felsikított, az ajtóból torkolattüzek villantak. Claes a falhoz csapódott, elsodorta az ajtó.

Brouwers már pisztoly tartott a kezében, de a támadás vad brutalitása őt is meglepte. Álarcos alakot látott, és egy vadul tüzelő gépfegyvert. Kábán lesett a fegyver felé, és szinte kívülállóként figyelte, hogy Wim van Rooijt, a parancsnokát szitává lövi egy álarcos idegen. Moccanni sem tudott, csak döbbent tanácstalansággal figyelte a borzalmas jelenetet. Wim van Rooij már egy vértócsában hevert a földön, de a fegyver még mindig tüzelt. Brouwers a fegyver típusát is felismerte: egy XM8-as rohamkarabély volt. Egyedül az Egyesült Államok fegyveres erőinél volt rendszeresítve — rajtuk kívül legfeljebb szervezett bűnözők elit körei használták. Brouwers szinte hipnotizáltan figyelte.

Ekkor a támadó előrelépett, és hajánál fogva durván megragadta az egyfolytában sikoltozó Zoét. Brouwersről egyszeriben lehullt a döbbenet láthatatlan, bénító hálója. Végtelen nyugalom szállta meg. Felemelte a fegyvert, célzott, akár a rendőrségi lövészeten, és kétszer belelőtt a Zoét rángató álarcos koponyájába. A fickó azonnal összeesett. Vér fröccsent még a mennyezetre is.

Az ajtó felől újabb torkolattüzek villantak, vad robajjal csattantak, puffantak a lövedékek szinte mindenütt. Brouwers a szekrény mögé lapult, és arrébb araszolt. Érzékelte, hogy tőle jobbra valaki egy pisztolyból tüzel — talán Claes.

Két vagy három álarcos támadó robbant a szobába, és tüzet nyitottak mindenre. Bútorok borultak fel, polcok tartalma omlott a földre, ahogy végigvert rajtuk egy-egy sorozat. A vad zajban Brouwers ijedten lapult a szekrényhez, igyekezett fedezékben maradni. Figyelt, hátha lövéshez juthatna, de nem kockáztatott. Ha kidugná a fegyvert, a kezével együtt kaszálnák le. Így is hajszálon múlt az élete. A lehulló, szétlőtt polcokról különböző tárgyak záporoztak a szoba közepére. Brouwers a szekrény és egy nagy csattanással leszakadó polc mögé húzódott, és összegömbölyödött, mint egy kismacska. Új rejtekhelyéről semmit sem látott, csak egy fekete bakancs orra lépett időnként a látómezejébe. Rálőjön? A halálos ítélete volna. Félt rettenetesen. Maga előtt tartotta a pisztolyt. Ha bárki félrehúzza a polcot, kilövi rá az egész tárat. Irtózatos hangzavar volt, mint valami rockkoncerten. Valami tompán puffant a fején, és minden elsötétült.

Két-három perc múlva kinyitotta a szemét, és óvatosan kihúzta a fejét a rázuhant mappák és dossziék közül. Szokatlanul nagy, már-már ijesztő volt a csend; Brouwers agyában még mindig visszhangot vertek a gépfegyversorozatok, és az azokat kísérő őrült lárma.

Néhány másodpercig hallgatózott, aztán megpróbált körbekémlelni. Senki. Nehézkesen előmászott a rejtekhelyről. Zoé eltűnt. A halott támadó is. Akárkik voltak, az elesett társukat magukkal vitték. A szoba úgy festett, mintha hurrikán dúlta volna fel, és minden merő vér. Brouwers irtózva nézte. Wim van Rooij hullája groteszk szögben kicsavarodva hevert nagyjából ott, ahol negyedórával korábban ült a karosszékben. A fotel darabokban. A parancsnok fél arca helyén semmi, csak vér és húscsomók. Brouwers összerándult az undortól és az iszonyattól.

Valahonnan nyöszörgés hallatszott. Brouwers fürgén megfordult. Az asztal és néhány szék roncsai között Claes hevert. Brouwers tapasztalt tekintettel mérte végig. Claes még élt, de alighanem több sebet is kapott. Hogy ezek mennyire veszélyesek, azt orvosnak kell eldöntenie, de ha nem kap segítséget, a fiatalember nyilvánvalóan elvérzik.

Brouwers előkotorta a mobilját, és kibotorkált a szobából. A két egyenruhás rendőrkolléga holtteste a folyosón hevert egy-egy vértócsa közepén. Brouwers látta, hogy a gazemberek nem takarékoskodtak a lövedékkel, pedig egyik rendőrnél sem volt fegyver.

A bejárati ajtót kifordították a sarkából. A hatalmas, nehéz ormótlan ajtót. Brouwers hitetlenkedve bámult rá egy fél másodpercig. Ki lehetett ilyen rettenetes erőfeszítésre képes? Még sohasem hallott Arshakról.

Közvetlenül a bejárat előtt egy újabb halott feküdt. Egy fiatal, legfeljebb huszonéves rendőrnő civil ruhában, farmerben és pólóban. Brouwers tompa lélekkel nézte. A hölgy nem is volt szolgálatban, talán valamiért beszaladhatott valamelyik kollégához. Nála viszont fegyver volt; szolgálati revolvert szorongatott a kezében.

Mentő kell azonnal. Segítséget kell hívni. Üldözőbe kell venni a gazembereket!

Márciusi virradatok

Márciusi virradatok;
Tenni - a legnagyobb titok.

Tavasz fürdette rossz utak;
Jégmentes a Jelen-patak.

Tavasz a szélvédő mögül;
Csupán az Öröm könyörül.

Márciusi virradatok,
Az út szélén por kavarog.

Szent szavak végzettel pörbe...
Előzget a profán törpe.

Szeszélyes Jövő kanyarog;
Márciusi virradatok.

Vajon a Múlt állandó-e?

Vajon a Múlt állandó-e?
Vagy relatív tán az is?
Jéggé fagyott tényekből áll,
Vagy e szemlélet hamis?

Ami egykor volt és elmúlt,
Le van zárva végtére,
Vagy távol jövő formálja
Azt a maga képére?

Ami elmúlt, az örökre
Tűnik el a múlt-soron,
Vagy esetleg módosulva
Térhet vissza egykoron?

A Tisztesség mostanában

A Tisztesség mostanában
Elfér egy apró szobában.

Felesleges szó ne essék,
Nem tisztességes a kétség.

Vitatni akárki meri:
Csak a Tisztesség emberi.

A Tisztesség mostanában
Ül komoran egymagában.

Ahol a férfi nem férfi,
Kötelességét nem érti,

Ahol lassan a nő se nő,
Lelki mezőkön fű se nő.

A Tisztesség mostanában
Csendben ül a Családjában.

Szent Örömben élni tessék;
Az Emberlét - kötelesség.

Az Élet örök láncában,
Múlt és Jövő  karéjában,

Az emberlélek nem festék;
A tisztesség - kötelesség.

Állunk Isten Világhegyén,
Sohasem vagyunk csak egyén.

Összefűznek közös esték,
Vér, Nemzet, Család, Tisztesség.

Csak Tisztességben van Jövő;
A többség-elv nem megyőző.

Tisztesség nem pénzről regél,
Apró szobában is megél.

Ha sok tárgyban nincs is helye;
Otthonunkba kell férnie.

Egy verőfényes tavaszi napon

Egy verőfényes tavaszi napon
Megtörli kézfejét az Irgalom.

A nyegle bosszúvágyat elveti,
Csupán a jóindulat emberi.

Új áldozatra les a fájdalom,
Egy verőfényes tavaszi napon.

Boldog Felnőttkor

Boldog Felnőttkor!
Az Ember tapasztalatból
Jövendőt sodor...

Felnőttkor felelőssége
Viszi a Létet előre.

A kamasz csak profanizál,
A Felnőtt - reszakralizál.

Boldog Felnőttkor!
Kushad már a kamasz végzet,
Siheder-pokol.

Tudja, aki Felnőtté lett:
Nem időtöltés az Élet.

Az örökös panaszkodás
Tehetetlen kamasz szokás.

Boldog Felnőttkor!
Kertjében nő az évelő
Boldogság-bokor.

Uballit háza - XVI.

LIX Assur-Uballit sápadtan, vad tekintettel nézett maga elé, a nyakán kidagadtak az erek. A boltozatos homlok mögött ketten viaskodtak egymással: a nagyapa és a király.

Joshua Tukulti-Irons mindeddig alázatosan hallgatott, és igyekezett, hogy még egy apró mozdulattal, még túlságosan hangos lélegzetvétellel se zavarja meg a király csendes elmélkedését. Csaknem egy óra telt el. Eddig a király csendesen elmélkedett, most azonban az uralkodó indulatba jött. Joshua riadtan figyelte, nagyon félt Assur-Uballit dühkitöréseitől. Nem voltak gyakoriak, eddig talán kétszer produkált emlékezetes dührohamot a király, azaz átlag tíz évre sem jutott egy. De az a kettő félelmetes volt, soha senki sem felejtette el, aki átélte.

Joshua egyre jobban aggódott. Biztos volt benne, hogy Theodoráról van szó. Féltette a lányt, és irigyelte a bátorságáért. Ő maga is megszökött volna — ha mert volna. A sikeres szökés a lehetetlennel volt határos. Hogyan hagyhatná el valaki azt a borzalmasan hideg, hóval borított, kopár völgykatlant? Halálra fagyna fél napon belül. Ha meg véletlenül sikerülne, hogyan boldogul a kinti világban? Hogyan igazodik el? Biztos volt benne, hogy a Pohárnok Gárda napokon belül lemészárolja a lányt Rusztemmel együtt.

Joshua felnézett, és megdöbbent. A hatalmas király, LIX. Assur-Uballit szeme sarkában könny csillogott.

Felhőfodrok kódorognak

Felhőfodrok kódorognak
Márciusi égen,
Most is lelkesít a Tavasz,
Ugyanúgy, mint régen.

Frissen születő Kikelet
Ege alatt állok,
Tavaszfüggöny mögött elmúlt,
S jövendő világok.

A Múlt nagy pillanatai
Már az Égig érnek,
Túl az idő horizontján
Kortalanul élnek.

Felhőfodrok kódorognak
Az összes határon,
Múltat árul az enyészet
Drágam, örök áron.

Isten készül türelemmel,
Hogy lelkünk fürössze,
De a profán "lent", meg a "fent"
Soha nem fog össze.

A "fent" nem lett jobb, se rosszabb
Jó pár ezer éve,
Ott többnyire hitvány lózung
"Barátság", meg "béke".

Felhőfodrok kódorognak
Magasan felettem;
Boldog vagyok, hogy embernek,
Hogy "lentre" születtem.

Öreg vagyok én már megalkuvónak...

Vén salabakter, vagy ifjú hólyag,
Öreg vagyok én már megalkuvónak!

Nem hagyom - bármilyen magasra hágott -
Pöffeszkedni az ostobaságot.

Magára vessen, ha károg a kócsag,
Öreg vagyok én már megalkuvónak!

Ébredező Szent Kikelet

Ébredező Szent Kikelet;
Jövő színezi az eget.


Morcos kis hajnali ködök;
Csak a megújhodás örök.

Transzcendens álmok szeretnek,
Profán vágyak kéregetnek.

Ébredező szent Kikelet;
Ünneplőben a fellegek.

Családok, Nemzetek, Hitek
Nélkül a téridő hideg.

Zsong az Élet minden szinten;
Vagyunk az Egy - és a Minden.

Ébredező szent Kikelet;
Az Idő kalapja kerek.

Túl halálon, születésen
Minden szent Pillanat - Éden.

Fénylő Tavasz-ametiszten
Fiatalodik az Isten.

Böjti szelek, fújjatok!

Böjti szelek, fújjatok!
Kétséget ne hagyjatok!
Nehezen nyitó Tavaszban
Még a tél-szkepszis makog.

Lassan érő Kikelet,
A Remény legyen Veled!
Poshadt történelmi Télben
Szent, örök vágy a Neved.

Tél terrorja menekül,
Fagy-dogma sutba kerül,
Igaz Jövőú akkor jön,
Ha Múlt és Jelen
Egyesül

Böjti szelek, fújjatok!
Kikeletet hozzatok!
Minden Tavaszban jobb Jövő
Lehetősége
Ragyog.

Sár növekszik, tócsák gyűlnek

Sár növekszik, tócsák gyűlnek;
Hitek posvánnyá vegyülnek.

Rútak, rusnyák trónra ülnek,
Szépek Múltba menekülnek.

Törvény-bokrok elferdülnek,
Remény-csöbrök kiürülnek.

Sár növekszik, tócsák gyűlnek;
Tradíciók jéggé hűlnek.

A gyáva neve lesz bátor,
Minden kifordul magából.

Haldokló Szabadság hörög,
Értékek helyett - pénz csörög.

Sár növekszik, tócsák gyűlnek,
Hamisak fennen örülnek.

Fák pesszimizmusban áznak,
Nyegle marhák fasisztáznak.

Minden becsület elévül;
Európa veszni készül.

Sár növekszik, tócsák gyűlnek,
Fáradt vágyak hegedülnek.

Bármi dagasztja a sarat;
Az életünk mienk marad.

Gondok jönnek, gondok mennek,
Sár növekszik, tócsák gyűlnek.

Reményt foganó Tavaszban

Reményt foganó Tavaszban
Jövőt féltő Jelen moccan.

Ifjú önbizalmak fáznak,
Tél rémképei cikáznak.

Tavaszi utolsó kenet;
Végelgyengül a vén hideg.

Reményt foganó Tavaszban
Száz bizonytalan panasz van.

A tekintély halott herceg,
Sose állnak meg a percek.

Kikelet új Időt éget,
Újjászületik az Élet.

Válasz cseperedik lassan,
Reményt foganó Tavaszban.

Uballit háza - XV.

VASÁRNAP

Május 16.

05 25

Malemmu

Chirakh városától körülbelül 60 kilométerre nyugat-északnyugatra

A Dagesztáni Köztársaság területén

    Őfelsége szokása szerint korán kelt. A szolgálattevő ágyast kérésére már fél ötkor eltávolították az ágyából.

— Ostoba némber! — magyarázta Őfelsége az udvarmesternőnek. — Undorodott tőlem. Leplezni próbálta, de undorodott. Pálcáztasd meg, és kapjon alacsonyabb beosztást. Legyen inkább konyhalány!

A szigorú arcú udvarmesternő kurtán bólintott, és távozott. LIX. Assur-Uballit intett az öltöztetőknek, kezdetét vehette az uralkodó szokásos reggeli ceremóniája. Miközben ráadták a hófehér selyeminget és a leheletfinom, bársony öltözéket, kritikus szemmel vizsgálgatta arcát a hatalmas tükörben. Hetvennégy éves, de legfeljebb hatvanötnek látszik. Igen jó erőben van. Sok ötvenévesnél masszívabb, erőteljesebb, egészségesebb. Kissé petyhüdtebb a bőre, de ez minden. Nem fáradt, nem roskatag. Erről az a buta undorodó némber is meggyőződhetett. Ha ágyasból törvényes feleséggé tenné, valószínűleg túlélné. Az ilyen ostoba nők korán öregszenek, és korán halnak. Elmosolyodott. A Trónörökösnek még sokáig kell várakoznia. Assur-Uballit király él és virul. Minden bizonnyal életben lesz még az aszteroida becsapódásakor. Semmire sem vágyott ennél jobban.

Amíg elegáns, mellig érő szakállát fonták, mángorolták és festették, Assur isten roppant festett szobormását vizsgálgatta, amely a hálószoba végében álló oltár mögül magasodott elő. Az isten a király képmását viselte, takaros kékesfekete szakálla csigákba göndörödött, magabiztos és könyörtelen tekintete egyenesen az uralkodóra esett. Hasonlítok Assurra, gondolta a király. Elégedetten figyelte a tükörben, miként lesz borzas fekete szakállából igazi, óasszír mintájú uralkodói ékesség.

Bőséges reggeli várta az étkezőkamrájában. Frissen sült meleg, puha oldalas sajttal és tormával, főtt tojás, gyümölcsjoghurt, paradicsom, fehér kenyér, forró tea, egy kupica gin. Farkasétvággyal evett. Élvezte a falatozást, az ízeket. A kenyér friss volt és meleg, a hús omlós, a tojás fenségesen puha. Ahogyan szereti őket. Az étkezés az istenek csodálatos adománya, amelynek legszebb része a bőséges reggeli. Aki nem tud jó étvággyal reggelizni, élni sem tud. Aki meg egyáltalán nem reggelizik, aszkéta, és az aszkéták mindig ostobák. Kiadós reggeli nélkül soha semmilyen tennivalóba sem szabad belefogni. Ha a nap a remek ízek orgiájával indul, a további része is boldog lesz. Egyesek az étkezést az idős kor erotikájának mondják, pedig nincs igazuk: egyik sem pótolhatja a másikat. A valóságban a kettő nagyon is összetartozik. Aki nem képes elvarázsolni egy női testet, az még egy jót enni sem tud.

Eszébe jutott a Trónörökös zabpehelyből álló reggelije, és gúnyosan elmosolyodott. Aki nem tud jól enni, az sohasem fog jól uralkodni. Talán törölnie kellene fiát a trónlistáról, és valamelyik unokát kellene Trónörökössé nyilvánítani? Nem, ennek még nem jött el az ideje. Asszíria királya ugyan korlátlan uralkodó, de a Trónörökössel szemben mégsem az. Egyelőre.

A Palotamester, Joshua Tukulti-Irons a Kétszemélyes Tanácskozófülkében várakozott. Assur-Uballit a Dolgozószobába invitálta. A király csaknem ötvenévesen sajátította el a számítógépek kezelését, olyan sikerrel, hogy az Internet használata a szenvedélyévé vált. A számítógép élete nélkülözhetetlen részévé vált, semmilyen uralkodói teendőnél sem volt hajlandó mellőzni. A Kétszemélyes Tanácskozófülkében kényelmesen egyetlen gép sem férhetett el, ezért Assur-Uballit — apjával ellentétben, aki a maga idejében mindig az utóbbiban tanácskozott a Palotamesterével — általában a Dolgozószobában ült össze Joshuával. A többi udvari előkelőséget eközben másutt várakozott, velük a zártláncú videóhálózaton érintkezett. A legtöbbjük csak különleges alkalmakkor kerülhetett a király színe elé.

Joshua Tukulti-Irons harminchét esztendős, szikár, feketehajú, kreolbőrű ember volt. Korán kopaszodott, és vastag keretes szemüveget viselt. Lassan tíz éve töltötte be a Palotamester tisztét. Előtte az édesapja, még előtte a nagyapja szolgálta Asszíria királyát ugyanebben a beosztásban.

Assur-Uballit végignézett kedves emberén, és a látvány elégedettséggel töltötte el. Joshua öregszik, egyre bölcsebb lesz, és mellette nagyon előnyösen mutat a király fiatalossága. Derék Joshua! Folytatja a nagyapja és az apja művét. Annak idején az öregapja ült abban a székben. Őt még Szergejnek hívták. Abból lett előbb Sergio, majd — Assur-Uballit javaslatára — Joshua. Az jobban illik a Palotamesterhez.

Joshuát szemlélve a király gondolatai kissé elkalandoztak. Itt van előtte egy igazán derék tisztviselő, akinek már az apja is, a nagyapja is ugyanezt a tisztséget töltötte be. Egy tökéletes társadalomban így mennek a dolgok: az alattvalók már kora gyermekkoruktól a kötelességük betöltésére készülhetnek, semmiféle ostoba versengés nem korlátozhatja őket, nem terelheti érdeklődésüket nemkívánatos irányokba. A családi indíttatás alapján pedig sokkal jobban helytállnak majd, mintha választás, politikai kapcsolatok, pénz, vagy a puszta szerencse juttatta volna pozícióba őket. Mivel semmiféle intrika nem veszélyeztetheti őket, minden stressz nélkül végezhetik munkájukat, és közben nevelhetik utódaikat, akiktől — a gyermekük révén — nincs tartanivalójuk.

Az emberi világnak egyetlen értelmes modellje lehet: a korlátlan monarchia. Egyetlen Föld van. A világban, az egyetlen Földön csak egyetlen isten lehet, egy birodalom és egy király. Ez az emberiség fejlődésének egyetlen lehetséges útja. Minden hatalmat egyetlen kézbe kell koncentrálni. Csak így lehet megszüntetni a kisszerű nemzetközi torzsalkodásokat, a háborúkat, a helyi viszályokat, a korrupciót, az egyenlőtlenségeket, a bűnözést, a kábítószer-kereskedelmet és a terrorizmust. A társadalmi igazságtalanságok felszámolásának ez az egyetlen alkalmas receptje. Csak így lehet elejét venni az ökológiai katasztrófáknak. A globális felmelegedés elleni küzdelem eklatáns példája annak, mennyire nem képes semmit tenni önmagáért, életmódja, kultúrája fenntartásáért a jelenlegi világ. A sok felesleges konferencia siralmas eredményeket hozott. A számos balfék politikus, színész, énekes meg egyéb híresség magánrepülőgépei a konferencia pár napja alatt több káros anyagot termeltek, mint az afrikai országok zöme — egy éven keresztül. A vitában egyik elfogadta az egyezményt, a másik nem, az egyik ezt kifogásolta, a másik azt, a végén kompromisszumra jutottak: nem tesznek semmit, de azt nagyon megfontoltan. Az irdatlan fecsegésözön, torzsalkodás, fenyegetés és viszont-fenyegetés, meg a néha felrecsegő whisky ízű pátosz szánalmas sikertelenséget hozott: a számos túlfizetett tökfej képtelen volt a veszéllyel szembenézve valóban érdemi döntéseket hozni, amiben megállapodtak, abból csupán az derült ki, hogy a védekezés érdekében hozott áldozatokat a sok paprikajancsi szokása szerint— ismét a szegényekre hárítja. Ehhez volt meg az eszük. Utána feloszlott az egész impotens csürhe. Ha szorul a kapca, legfeljebb összehívnak még egy konferenciát. Vagy még százat.

   A szegénység nem másodrendű adottság, hanem a világ legnagyobb problémáinak egyike — amelynek felszámolása nélkül a többi sem oldható meg. Környezetvédelem és embervédelem szorosan összetartozik. A világot emberibbé kell tenni saját magunk és gyermekeink számára.

A korlátlan monarchia uralkodója a világ isteni rendeltetésű, született államfője, hatalma vita tárgya nem lehet. Helyzeténél fogva nincs szüksége rá, hogy kicsinyes intézkedésekkel őrködjön a hatalma felett, nem kell fölösleges zsarnoksággal gyötörnie az alattvalóit, mint az a parvenü — Joszif Dzsugaszvili — egy falusi suszter fia, aki innen nem is olyan messze született.

A jó uralkodó békét, nyugalmat, biztonságot teremt az emberiség számára, gondoskodik róla, hogy megfelelő emberek kerüljenek a megfelelő helyekre — azután ott is maradjanak mindaddig, amíg a feladatuk elvégzésére alkalmasak. Véget vetne a politikai zűrzavarnak, amely alattomos féreg módjára rágódik az emberiség nemesebb részein; világszerte megszüntetné az egymással dühödten hadakozó politikusok, pártocskák acsarkodó konglomerátumát, amelyek hatalma és befolyása veszélyesen túlteng, messze meghaladja szellemi képességüket, és céljaik hasznosságát — de nem érnek többet egy vakaródzó majomcsürhénél.

Ahhoz, hogy az emberiség békében élhessen —  meg kell fosztani hatalmuktól és befolyásuktól a politikusokat. Vonuljanak vissza a magánéletbe, és foglalkozzanak azzal, amihez értenek; ha ugyan van ilyen. Az emberiség mára már belátta, hogy a politikusok soha semmiféle probléma megoldására nem képesek. Amit demokráciának neveznek, annak semmi köze a népuralomhoz. Csalás, manipuláció, médiakampány és gátlástalan hazudozás segítségével hatalomra kerülnek, hogy utána már az első pillanattól kezdve semmibe vegyék a választóikat, akik őket kormányra segítették. Programjuk mit sem számít, maguk ragaszkodnak hozzá a legkevésbé. A világ problémáit megoldani sohasem sikerül nekik — meggazdagodni jóval gyakrabban.

Mitől volna ez demokrácia? Csak a propaganda és a megszokás tiszteli ezen a néven. A demokráciának nevezett államforma igazából pénzelvű, korrupt és oligarchikus. A korlátlan hatalmú uralkodó rendszere ennél mérhetetlenül felelősségteljesebb és jobb.

A korlátlan hatalmú uralkodó megszervezi az energia termelését és megfelelő elosztását — természetesen a piac végleges kikapcsolásával. Legfőbb ideje, hiszen a piac nem más, mint töltött fegyver, amelyet a saját homlokához szorít az emberiség.

A nemzetközi nagyvállalatokra nehéz napok jönnek, mihelyt a korlátlan hatalmú uralkodó megkezdi isteni rendeltetésű uralkodását az egész Föld felett. Ezek olyan képződmények, amelyek messze kártékonyabbak annál, amennyi hasznot hajtanak az emberiségnek. Nyolcszor-tízszer annyi kárt, munkanélküliséget, szegénységet termelnek, mint amennyi eredményt érnek el. Profithajhászásuk öncélú, tevékenységük ártalmas. A világ államainak választott vezetőit gazdasági és politikai eszközökkel sakkban tartják, a politikusok jelentős része az ő lakájuk. Hogyan küzdhetne ellenük akármelyik politikus? A világban istennek képzelik magukat, holott együttesen sem tesznek annyit, mint egy fekete göndör szőrszál az ördög fenekén. Gatyába kell rázni őket, hadd találják meg valódi helyüket és feladatukat. Az ő dolguk a becsületes munka, a tisztességes piaci magatartás kialakítása, meg a foglalkoztatás. A teljes foglalkoztatás; ami nélkül lehetetlen a valóban békés társadalom, a környezet-és embervédelmi elvek elsőbbségének kialakítása a Földön. A korlátlan hatalmú uralkodó rendszere csak ennek megvalósításával stabilizálódhat. A munkahelyhez való jogot az egész Földön alapvető joggá kell tenni, és ennek érdekében könyörtelenül le kell törni a profitérdekeket. Megbízható asszír tisztviselők százezres serege dolgozik majd ezért; körmére néznek az összes nagyvállalatnak, és következetesen betartatják velük az emberiség üdvét szolgáló törvényeket.

Az emberek többsége számára ezek a mindenható fajankók többnyire ellenszenvesek; maradjanak is azok. Élniük kell — hogy röhejessé válhassanak; a nevetségesség többet árt, mint a gyalázat, mindörökre lehetetlenné teszi a hatalmuk feltámadását.

Az „olcsó munkaerő”, az „elbocsátás” és a „leépítés” kifejezéseket azonnal törölniük kell a szótárukból. A béreket a korlátlan hatalmú uralkodó globálisan szabályozza majd, nagyjából egységesek lesznek. Minden munkavállaló elemi joga, hogy a becsületes, törvényes keresetéből egzisztenciát tudjon teremteni, a családját el tudja tartani. Nincs helye semmiféle ez ellen ható „takarékosságnak”; a tulajdonosi, menedzseri, igazgatótanácsi réteg hájas valagának hizlalása prioritást többé nem élvezhet.

A már bezárt üzemeket újra meg kell nyitniuk. Sehol sem alakulhat ki munkanélküliség. A hatalom átvételekor azonnal létrehozandó Királyi Foglalkoztatási Hivatal szakértői állandó ellenőrzést gyakorolnak, eleve megakadályoznak mindenféle létszámleépítést, és gondoskodnak róla, hogy a cégek ne foglalkoztathassanak túlságosan kevés dolgozót. A teljes foglalkoztatottság a világuralom kulcskérdése; nélküle a globális problémák nem oldhatók meg, a monarchia nem stabilizálható. A gazdaságnak nem az a feladata, hogy egyesek számára gigantikus profitot termeljen, hanem az, hogy eltartsa a Föld lakosságát. Ez az, amit a legerősebben világít rá a korlátlan hatalmú uralkodó hatalomra kerülésének elkerülhetetlenségére.

A profitelv veszedelmes ostobaság, erkölcsi képtelenség; igazságtalanságok olyan tömkelegét idézi elő minden percben, hogy miatta állandóan a borotva élén táncol a társadalom. Éppen a legértékesebb morális tulajdonságokat vonja kétségbe, és szorítja vissza. Legyen a világban számtalan gazdag ember, legyen sok milliomos — de ne legyen egyetlen milliárdos sem.

A nagymértékű vagyoni különbségek léte nemkívánatos jelenség, kialakulását minden lehető módon akadályozni kell.

 A profitelv a világ felett acsarkodó gonosz, amitől az isteni rendeltetésű uralkodó szabadítja meg a hálás emberiséget.

A korlátlan hatalmú uralkodónak a lakosság számára a biztonságot, a rend helyreállítását kell jelentenie. Ez természetesen a bűnözés kemény letörésével, a maffiák kiirtásával is összefüggésben lesz. Utóbbinak gyorsnak, hatékonynak, könyörtelennek kell lennie. A közismert gengszterek minden teketória nélkül kivégzendők.

A lakosság számára Uballit házának uralma a Föld legnagyobb részén az életszínvonal robbanásszerű növekedését, a fejlődést, a felemelkedést, a szegénységből való kilábalást fogja jelenteni. A munkahelyhez és a tisztességes megélhetéshez való jog alapjog lesz; a bércsökkentés, a kellő bér meg nem fizetése, az engedélyezettnél magasabb kamat, az infláció gerjesztése, az árdrágítás, a spekuláció pedig súlyos bűncselekmény — amely a királyi törvények szerint halálos ítélettel sújtható.

A korlátlan uralkodó az egész Földön egységes törvénykezést fog bevezetni. Az erőszakos bűncselekményeket, a szervezett bűnözést és a kábítószer-árusítást halállal kell büntetni. A halálos ítéletet egyes esetekben az áldozat hozzátartozói hajtanák végre. Más esetekben a súlyos bűncselekmények elkövetőit a Föld királyának megvesztegethetetlen bíróságai több évtizedes kényszermunkával sújtanák, amelyet az elítéltek királyi rabszolgaként töltenének el az Antarktiszon, a tengerfenéken, a Naprendszer gyarmatosítandó égitestein, vagy egyéb olyan helyeken, ahol az átlagosnál nagyobb lesz a halandóság.

 A korlátlan hatalmú uralkodó semmiben sem követheti a hülye diktátorok szokásait. A világ legősibb uralkodóházának tagjaként disztingváltan és magától értetődő természetességgel irányítja az emberiséget.

Az éhezést és a nyomort mindenütt végleg fel kell számolni, mert ez az uralkodó elleni jövőbeli lázadások legveszedelmesebb táptalaja. A király legerősebb társadalmi bázisa világszerte az alsó-és középosztályok tisztelete és szeretete lehet; ezt meg kell teremteni, és meg kell őrizni, mert ez teszi Uballit házának uralmát örökkévalóvá a Földön.

A személyes érvényesülés, a boldogulás csatornái mindenki számára álljanak nyitva, eleve meg kell akadályozni, hogy bárhol is felhalmozódhasson az elégedetlenség.

A műholdas kommunikáció, az energia-szolgáltatás, az élelem-és ivóvíz-gazdálkodás és a természettudomány irányítása királyi privilégium lesz.

A műholdas kommunikáció birtokba vétele csak a Becsapódás után lehetséges. Az ehhez szükséges eszközöket azonban a világ tudta nélkül nem lehetett kipróbálni, ezért a dolog temérdek bizonytalanságot rejtett magában. Assur-Uballit tanácsadó testülete úgy vélekedett, hogy a számukra haszontalan eszközöket minél hamarabb meg kell semmisíteni, de hogy mely műholdakat kell használhatatlanoknak tekinteniük, abban még nem tudtak egyetértésre jutni. Orosz és kínai gyártmányú rakétáik egyelőre mélyen a dagesztáni hegyek gyomrában várakoztak. A leendő uralkodói műholdas kommunikáció számára létfontosságú objektumok birtokba vételének terve készen állt, a Trónörökös jóvoltából Asszíria ehhez megfelelő technikai infrastruktúrával is rendelkezett már; de a siker reményében ezeket csak akkor lehetett használni, ha a világ kommunikációs rendszere a Becsapódás következtében jóvátehetetlen csapást szenved. Akkor azonban haladéktalanul cselekedni kellett, közvetlenül a Becsapódás legsúlyosabb pusztításait követő órákban.

Az energia-szolgáltatás birtokba vétele és átalakítása az elérendő globális jólét, így a korlátlan hatalmú uralkodó uralmának alapvető fontosságú feltétele volt. Erre még Assur-Uballit édesapja idején háromlépcsős tervet dolgoztak ki, amit azóta állandóan finomítottak. Az első lépcső a Becsapódás után többé-kevésbé épségben maradó energetikai objektumok fegyveres megszállását írta elő, a harmadik pedig a Föld lakatlan, sivatagos területeinek 2-3 %-át elborító napelemek telepítésével számolt, hogy ezek segítségével a világ minden lakosa számára biztosítható legyen a megfelelő energia-fogyasztás. A rendszer felépítését 20-25 éven belül irányozták elő.

Az energia-szolgáltatás alapvetően királyi monopólium, nem piacosítható, az energia-felhasználás a birodalom minden lakosa számára alapvető állampolgári jog lesz.

Az élelem-és ivóvízellátásnak zavartalannak kell lennie az egész glóbuszon. Az éhezést mindörökre fel kell számolni, és arról is gondoskodni, kell, hogy az éhezés megszüntetése az emberek tudatában Uballit házának jótéteményeként szerepeljen mindörökre.

A természettudomány királyi ellenőrzése a korlátlan uralkodó rendszerében egyik legkényesebb pontja lesz. Az őssejtekkel, a klónokkal kapcsolatos kutatás, a génmanipuláció, vagy éppen az űrkutatás, az elektronikai vagy a nanotechnikai kutatások királyi ellenőrzése nélkül a korlátlan uralkodói hatalom csak ideig-óráig volna fenntartható. A tudomány fejlődésének egyrészt töretlennek kell lennie, másrészt teljes mértékben Uballit házának világuralmát kell szolgálnia. A fejlődés eredményeit az uralkodó saját belátása szerint — a piaci érdekek teljes kikapcsolásával — juttatja el a világ minden régiójába.

Assur-Uballit egyáltalán nem hitt abban, hogy Innin Lipit-Ishtar professzornő boszorkánykonyhájának génmanipulált teremtményei közül bármelyik is komoly természettudóssá válhat. Azok a fickók nem arra valók. Kerüljenek csak a Tukulti-apal-Ésarra-Akadémia janicsáriskolájába! Katonák lesznek, gárdisták, ügynökök, hidegvérű gyilkosok — de nem tudósok és feltalálók. Utóbbiak ezután is az emberiség nem génmanipulált részéből fognak kikerülni.

Fegyvert akárki kezébe nem ad Uballit háza. A fegyveres erők állományába zömmel génmanipulált egyének fognak tartozni. Magasabb parancsnoki beosztásba csak ilyen kerülhet, az elitcsapatok tagja csak ilyen lehet. A különösen veszélyes harci technikai eszközök kezelői, a légierő pilótái és a haditengerészet frekventált tagjai is csak ilyenek lehetnek. Ezek — identitásuknak megfelelően — mindannyian meggyőződéses monarchisták, az Uballit-ház tántoríthatatlan, megvesztegethetetlen hívei. Semmilyen körülmények között nem törnek meg, és nem válnak árulóvá. Innin Lipit-Ishtar „teremtményei” erre valók, és „létrehozásukkal” a professzorasszony örök időkre beírta a nevét az emberiség legnagyobb alakjai közé — akkor is, ha munkájáról az utókornak is csak bizonyos zárt, az uralkodócsaládhoz közel álló tagjai vehetnek tudomást. Az emberi génmanipuláció létezése és Uballit házának szolgálatába állítása túlságosan kényes ügy, mindörökre titokban kell maradnia.

Az Enkidu-csoport tagjaira a professzornő különösen büszke volt — méltán. Az Enkidu-projekt a nyolcvanas évek elején indult. Célja: a felállítandó Globális Királyi Véderő számára megfelelő szolgálati tapasztalatokkal rendelkező magasabb beosztású tisztek képzése. Mivel Malemmuban nem volt arra lehetőség, hogy harci pilótákat, tengeralattjáró-parancsnokokat, rakétarendszer-kezelőket vagy szárazföldi hadosztályparancsnokokat képezzenek, igénybe kellett venni a világ jelenlegi államainak „segítségét”. Innin professzorasszony kiválogatta a megfelelő személyeket, a Külkapcsolati Részleg pedig gondoskodott róla, hogy a kiválasztott fiatalemberek megfelelő fedőtörténetekkel kerüljenek megfelelő helyekre, és bejussanak a nyugati világ legjobb katonai középiskoláiba, tisztképző intézményeibe. Azokat elvégezve a világ legjobb hadseregeiben, légierőiben, haditengerészeteiben kellett szolgálatot teljesíteniük. A siker kizárólag a fedőtörténet és a jelölt számára teremtett mesterséges egzisztencia minőségén, illetve a jelöltek helytállásán múlott. Tudták, hogy nincsenek egyedül, de nem tudhatták, kik a társaik. A genetikai programozást különleges pszichológiai tréninggel is megtoldották náluk: arra készítették fel őket, hogy teljesen egyedül vannak, el kell vegyülniük a világban, pontosan olyan életet kell élniük, mint a többi tiszt. Kifejezetten biztatták őket a nősülésre, családalapításra, és ígéretet kaptak: a Becsapódás és a hatalomátvétel után Uballit háza kegyesen engedélyezi számukra, hogy családjaikat megtartsák. 15-20 évi aktív szolgálat után — mint a leendő Globális Véderő parancsnokainak — vissza kellett térniük Malemmuba, és át kellett venniük a leendő parancsnoki állomány felkészítésének irányítását, vagy a stratégiai és hadműveleti tervek kidolgozását. Ezt az ütemtervet csak a Becsapódás közeledte boríthatta fel: annak közeledtére a projekt minden tagját hazarendelték volna. Ha közben családot alapítottak, a feleségeiket és gyermekeiket is hozniuk kellett.

Ma már mindannyian hivatásos katonák voltak — többnyire az Egyesült Államok fegyveres erőiben teljesítettek szolgálatot. Már akadt, aki őrnagyi rendfokozatot ért el. A professzorasszony arra a fiatalemberre volt a legbüszkébb, aki az Egyesült Államok haditengerészeti légierejében teljesített szolgálatot, mint az egyik legkorszerűbb repülőgép-hordozó, a CVN-77 USS George H. W. Bush egyik F-22 Raptor harci gépének pilótája. A férfi már nős volt, a felesége éppen a második gyermeküket várta. Három másik jelölt a brit SAS különleges alakulataiban szolgált, és komoly remény volt rá, hogy hamarosan két másik is odakerül.

Assur-Uballit határozottan a házasság és a monogámia pártján állt. Férfi és nő között ezt tekintette a természetes, a létező legerkölcsösebb kapcsolatnak. Korlátlan uralkodóként határozottan házasságpárti politikát kell folytatnia. A társadalom alapja a család, és a királynak leginkább a családokat kell pártolnia.

Családnak azonban kizárólag egy férfi és egy nő életközösségét tekintette a majdani korlátlan hatalmú uralkodó. A többnejűséget minden vonatkozásában erkölcstelennek, az emberiség filozófiai és etikai küldetésével ellentétesnek tartotta. Annak ellenére, hogy az egykori asszír királyok többnejűségben éltek, Uballit háza határozottan ellenezte a többnejűséget. Kétségbe vonja férfi és nő egyenrangúságát, az emberiség morális egységének elvét, amelyek a leendő világmonarchia erkölcsi alapelveit képezték, ezért létezése semmiféle formában nem engedhető meg.

A magánélet szabadsága az ember elidegeníthetetlen alapjogainak egyike lesz az egész világon. Ez az egyik feltétele annak, hogy a Földön a számos nyelv és kultúra ellenére egységes emberi társadalom jöjjön létre, a szükséges globalizáció egyik minimuma.

Assur-Uballit tisztában volt vele, hogy a mohamedán térségekkel nagyon sok gondja lesz. Ennek csak egyik oka, hogy a világmonarchia érdekében pacifikálnia kell az iszlám területeket, meg kell szüntetnie a vallási indíttatású agresszivitást, a fanatizmust. A másik oka: az olaj helyett a leendő világ energia-rendszerét más energia-forrásokra kell építeni, ami nemcsak az iszlám világszerte jelenleg kulmináló befolyását fogja óriási mértékben csökkenteni, komoly gazdasági válságba is taszíthatja az olaj fegyverével korábban szemérmetlenül visszaélő mohamedán területeket.

Assur-Uballit négy-öt alternatív tervezettel is rendelkezett az iszlám területeknek a leendő világmonarchiába történő beillesztésére, de egyikkel sem volt elégedett. Ráadásul még provokálnia is kell az iszlámot, mert eltökélte magát, hogy a világ leendő fővárosát az ősi Assur romjain fogja felépíteni. Új-Assur területén sem keresztény, sem mohamedán vallási szentély nem lesz — ott csak Assurt lehet tisztelni. Azon túl legalább az egykori Asszíria törzsterületéről — az Assur-Kalhu-Ninua háromszögből — mindenképpen ki akarta szorítani az iszlámot. Ott Assur tisztelői fognak lakni — akik akkád nyelven beszélnek.

Assur, Kalhu és Ninua városai egy újonnan kialakítandó asszír nyelvterület központjai lesznek. A beköltözést, az akkád nyelv elsajátítását, az Assur vallására való áttérést széleskörű anyagi juttatások, adó- és egyéb kedvezmények fogják ösztönözni.

Assur-Uballit huszonöt éve igyekezett akkádul beszélni; de nem mindig sikerült. A tanárai figyelmeztették, ez igazából csak afféle majdnem-akkád, hiszen senki sem hallhatta a nyelv egykori kiejtését. Malemmu hegy gyomrába vájt városának tizenötezer lakója közül eddig nagyjából kétezren sajátították el a majdnem-akkádot. Négyszáz gyermeknek már ez volt az anyanyelve. Az arámi nyelvvel — az egykori asszír birodalom másik nyelvével — sokkal jobb volt a helyzet; azt gyakorlatilag mindenki beszélte Malemmuban.

Az iszlám hit természetesen tiszteletben tartandó, ahogy minden más vallás is. A korlátlan hatalmú uralkodó teljes vallásszabadságot biztosít alattvalóinak. Az iszlám agresszív tanításai azonban törlendők, semmiféle dzsihádról sem lehet szó többé. Ahogy a tolakodó hitterjesztés minden más vallás esetében is tilos, a hit csak szabad választás eredménye lehet. Mindenki köteles tudomásul venni, hogy mások más hitet vallanak, tolerancia nélkül a világot összetartani lehetetlen.

A melegek házasságát Assur-Uballit elutasította, a valódi házasság paródiájának tartotta. Semmiképpen sem kaphat hivatalos állami anyakönyvi jóváhagyást. A homoszexualitást undorító, súlyos eltévelyedésnek, sajátos istenátoknak vélte. Büntetni nem akarta, úgy gondolta, elég átok az egyénre nézve önmagában.

A szexuális bűncselekmények elkövetői a korlátlan hatalmú uralkodó birodalmában rendkívül szigorú büntetésekre számíthattak. A nemi erőszak elkövetőire kivégzés várt. Az agresszív pedofilokat ugyanúgy sújtották volna, mint az emberrablókat: halállal. A prostituáltak vesszőzést szenvedtek volna, vendégeik súlyos bírságot, ellenben a kitartottakra életfogytig tartó kényszermunkát szabott volna a királyi bíróság.

A túlnépesedésről Assur-Uballit azt gondolta, hogy a probléma súlyát kezdetben a Becsapódás okozta tragikus pusztítás jelentősen csökkenteni fogja, de a helyzet konszolidálódása után, a korlátlan monarchia megszilárdulása időszakában, legkevesebb száz esztendő múlva újra teljes súlyával fog felmerülni. A túlnépesedés problémája a mesebeli sárkány, amely mindenképpen felfalna mindenféle globális rendszert — hiszen önmagában a Földön nem oldható meg. Az egyetlen esély: a Naprendszer környező égitesteinek lakhatóvá tétele és mielőbbi kolonializálása.

Az lesz majd a csodák ideje. A nagyszerű korszak, amikor lehetővé válik a lehetetlen, amikor valósággá lesznek nemzedékek álmai. A leendő korok gyönyörű mítoszai ezekről az időkről szólnak majd. Az emberi erkölcsi erő, tettrekészség, bátorság, hősiesség lenyűgöző, soha el nem múló példáit adják majd a Föld idegen égitestekre költöző, azokat benépesítő lakói — Uballit házának vezetése alatt. Elviszik majd a Marsra, a Titánra, egyszer talán majd a Merkúrra és a Vénuszra is — Uballit házának zászlaját. Az emberiség igazi története itt kezdődik; túl a gyermekkoron, meghasonlásokon, ostoba belső torzsalkodásokon; büszkén előre — a kozmoszba. És ebbe az aranykorba az emberiséget — Uballit háza fogja elvezetni. A hősökről, akik visszaadják az emberiség öntudatát, akik értelmet adnak a létezésnek; akik az embert a határtalanhoz elvezetve megalapozzák a jövendőt — Uballit háza fog gondoskodni. Uballit házából való korlátlan uralkodók indítják új és még újabb vakmerő kalandokra a bátor felfedezőket, és az ő udvarukba térnek majd a győzelmek után, hogy átvegyék hősiességük jól megérdemelt jutalmát — a király kezéből. Egy még későbbi korban a felfedezőknek szobrokat állítanak majd, emléküket szeretettel ápolják, kultuszukat büszkén őrzik — az Uballit házából való királyok. Ez lesz az a magasztos korszak, amikor Uballit házának neve eggyé válik az emberiség legszebb, legszentebb törekvéseivel; és amikor az emberi nem hőstettei, sikerei végképp egybeforrnak a fennkölt uralkodóház nevével.

Az emberek mindig is igazságos, jó király után vágytak; az Uballit házába tartozó uralkodók kötelessége, hogy eme elvárásnak örök időkre megfeleljenek. Egy Föld, egy birodalom, egy király! Hamarosan az emberi összetartozás legnemesebb érzelmei közé tartozik majd az Uballit házát övező, el nem múló tisztelet.

Uballit háza arra rendeltetett, hogy uralkodjon az emberiség felett — az idők végezetéig.

A világ már készen állt, a megoldatlan és megoldhatatlan globális problémák tömkelege, az egyre terjedő depresszió és pesszimizmus az emberiség segélykiáltása volt: a világ királyt akar. Jöjjön hát a Világ Ura, a Világ Királya, a Világ Édesapja, és mentse meg önmagától az erkölcsileg kiégett világot. Jöjjön az igazságos, jó király, és vegye le végre az emberek válláról a világ fenntartásának gondját.

LIX. Assur-Uballit erre készült, ez volt a küldetése. Ez volt az uralkodói programja. Ő akarta megnyitni az Uballit házából származó királyoknak az idők végezetéig uralkodó dicsőséges sorát. Meg akarta érni a Becsapódást, hogy megszervezhesse a Földön a korlátlan monarchiát, és féltő gonddal segítse a világállamot első lépéseinek megtételében. Tudta, hogy erre sokkal alkalmasabb, mint a Trónörökös. Mint a világmonarchia első uralkodója, örök időkre szóló példakép akart lenni az elkövetkező királyok végtelen sora számára. Tökéletes uralkodója egy állandóan tökéletesedő világnak.

Uballit háza a világ legnemesebb uralkodócsaládja. Aki abban a végtelenül nagy megtiszteltetésben részesül, hogy beleszületik, vagy befogadtatik ebbe a házba, annak kötelessége a sírig tartó hűség. Uballit házát nem lehet elhagyni, nem lehet cserbenhagyni, nem lehet másra cserélni. Uballit háza az erkölcs, a tökéletesség, az emberi kiválóság örök időkre szóló jelképe.

És ezt a csodálatos tervet, ezt az isteni ideát megzavarták! Az Alvilág sötét, gonosz istenei megelégelték Uballit házának el nem múló dicsőségét; vesztére esküdtek, romlására szervezkedtek. A búzába konkoly került, a juhok aklába toportyán sompolygott be, Assur deli solymai közé idegen ölyvek lopakodtak. Áruló vert tanyát az igazak rejtekében. Méltatlan sarj aljas lélegzete szennyezte be Uballit házának fehér bársonyát.

Theodora! A tulajdon unokája! Uballit házának fekete báránya nem más, mint Theodora. Aki mindig a kedvence volt, akit mindennél jobban szeretett! A kislány, akit az édesanyja halála után szinte maga nevelt fel! Aki miatt törvénybe foglaltatta, hogy Uballit házának trónját asszonyok is örökölhessék. Mi történhetett Theodorával? Vagy ő maga lett volna megbocsáthatatlanul gyenge? Valóban meg kellett volna büntetnie a lányt már egy évvel ezelőtt, ahogy a Trónörökös követelte? Nem hallgatott a fiára, mert tudta, hogy az gyűlöli az unokahúgát. Minden alkalmat megragadott, hogy bántsa, megalázza Theodorát. Neki lett volna igaza?

Mi történhetett Theodorával? Valóban „kibújt belőle az ostoba nő”, ahogy a Trónörökös mondta? Valóban Rusztem miatt szökött meg? De miért, hiszen ő, LIX. Assur-Uballit személyesen engedélyezte számára a házasságot, még be is fogadta a férfit Uballit házába.

Esetleg Kawanessian udvarmester tapintott rá az igazságra? Lehet hinni neki? Nem túloz? Mindenki tudja, hogy a jólelkű örmény mennyire kedveli Theodorát. A minap azt suttogta a fülébe, hogy a Trónörökös kiszámított gonoszsággal bánt Theodorával, szinte kényszerítette a lányt a szökésre. Állandóan gyötörte. A végén azért utazott el olyan váratlanul, hogy ne legyen jelen, amikor kitör a botrány a szökés miatt. Ezért szökött volna meg Theodora? Ezért vitte magával Uballit házának további hat tagját? Nem valószínű. Theodora bátor lány volt, sohasem félt a Trónörököstől, bár napirenden voltak közöttük a konfliktusok. Nem is volt oka félni, hiszen ő, LIX. Assur-Uballit él, jó erőben van, és szereti Theodorát. Vagyis szerette.

A korrektség megkívánja, hogy sohase mondja el a Trónörökösnek Kawanessian udvarmester jelentését. Azt sem tudhatja meg, hogy Kawanessian — nyilvánvaló örmény kapcsolatai révén — valószínűleg útleveleket szerzett a szökevényeknek. Ebben Assur-Uballit csaknem biztos volt, de úgy döntött, elnézi. Süket és vak lesz. Túl sok jó szolgálatot tett már neki Kawanessian. Ha a Trónörökös magától nem jön rá Kawanessian szerepére, ő ugyan el nem mondja neki. A Trónörökös bosszúálló. Egyáltalán, miért akar Nergál-Uballit néven uralkodni? Baljós név. XXXVII. Assur-Uballit óta mindenki ezt az uralkodói nevet használta. Miért kellene váltani? Miért kellene ilyen gyorsan elszakadni a hagyománytól? Igazuk lenne azoknak a tanácsadóknak, akik alkalmatlannak tartják a Trónörököst?

Mi történhetett Theodorával? Assur-Uballit arra a beszélgetésre gondolt, és elöntötte a szégyen. Uballit házának belső törvényei szerint akkor meg kellett volna öletnie a lányt. Ha megteszi, most nincs botrány, nincs szökés, és a Pohárnok Gárda vérszomjas, szadista gyilkológépei nem hajszolják világszerte Uballit házának hét tagját.

Mit is mondott akkor Theodora? Négy szem közötti beszélgetést kért, bezárkózott a nagyapjával a dolgozószobába. Mit is mondott? Kétségbe vonta Uballit házának történelmi jogait. Milyen kifejezést használt? Szélhámosság. Igen, azt mondta: szélhámosság. Ezt mondta. Uballit házának egy tagja. Továbbá azt állította, történelmi források vannak a birtokában, amelyek bizonyítják: XXXVII. Assur-Uballit nem a hajdani legendás, mindenható asszír királyok egyenes ági leszármazottja volt, hanem bűnöző hajlamú orosz főnemes, aki a zűrzavar időszakában meglopta osztályos társait, és elárulta saját uralkodóját. Akkor kellett volna megöletnie Theodorát.

Assur-Uballit nagyot sóhajtott. Theodorát megöletni? Nem! Nem akarja, hogy Theodora meghaljon. A lány Uballit házának árulója, veszélybe sodorhatja az egész ügyet. Valószínűleg veszélybe is akarja sodorni. Odakint, a szűklátókörű közgazdászok, nagyképű profithajhász tulajdonosok és felelőtlen demagóg politikusok világában Theodora mindent kitálal, és az egész csökött elméjű öltönyös csürhe tudomást szerez Malemmuról és Uballit házának létezéséről. Rosszabb esetben nagyot nevetnek Theodorán. Senki sem veszi komolyan a lányt. Vagy csak olyanok veszik komolyan, akik nem rendelkeznek sem hatalommal, sem befolyással, és előbb-utóbb őket is fantasztának bélyegzik majd, ha kitartanak Theodora mellett. Néhány hónap alatt a szenzáció lecseng, a világ megunja. Theodora elszigetelődik. Elmegyógyintézetbe zárják, vagy hazudozónak vélik, és megszégyenítik.

Malemmu számára ez volna a legjobb. Ha azonban komolyan veszik, a világ vezető államai Malemmu puszta létét is fenyegetésnek érezhetik majd. Malemmu városa az ő szemükkel nézve a világ végén van; zord, megközelíthetetlen, csaknem járhatatlan helyen, gigantikus hegyek között. De a mai haditechnika mégis lehetővé teszi ellene a támadást. Rakétákat, távirányítású robotrepülőgépeket lőhetnek ellene. Esetleg légicsapást mérhetnek rá. Pilóta nélküli, távirányítású repülőgépekkel — a világ legjelentősebb légierői már rendelkeznek ilyenekkel. Malemmut nem könnyű elpusztítani, talán túlélheti a támadásokat, de erre semmi garancia. Uballit házának titkos városa vagy elpusztul, vagy része lesz az öltönyösök világának, és akkor már többé semmi sem történhet úgy, ahogy kellene.

LIX. Assur-Uballit uralmának mindenképpen vége lenne. Ha az ellenség Malemmut ostromolná, lenne-e vajon elég bátorsága, hogy máglyára lépjen, mint hős elődje, a Ninuában uralkodó utolsó asszír király, Sin-sar-Iskhun? Királyi méltósága ezt követelné tőle.

Malemmunak és az emberiségnek az a jobb, ha a város továbbra is titokban marad, és csöndben vár. Készül, és várja a Becsapódást. Ehhez pedig az kell, hogy Theodorát az öltönyösök világában senki se vegye komolyan. Ez azonban már nem lehetséges. Miért is? Mert Theodorát és szökevény társait a Pohárnok Gárda üldözi Ninurta vezetésével, és négy társát már meggyilkolták. Megölték, és megnyúzták őket. Azaz kivégezték. Ami a kinti világ szemében közönséges gyilkosság. Rendkívül kegyetlen és brutális gyilkosság. Az öltönyösök világában ez nem maradhat titokban. Nem maradhat ismeretlen, és nem maradhat megtorlatlan.

Ha Theodora kapcsolatba lép a kinti világ vezetőivel, éppen a Pohárnok Gárda által elkövetett gyilkosságok hitelesítik a mondandóját. Alátámasztják mindazt, amit a lány mond, egyben gyűlöletet keltenek Uballit házával szemben.

Assur-Uballit arca fájdalmasan megrándult. Talán hibát követett el, amikor a Trónörökössel folytatott telefonbeszélgetés után elrendelte a szökevények üldözését. De mi mást tehetett volna, amikor ez az ősi törvény? Még XXXVII. Assur-Uballit foglaltatta írásba, hogyan bírálhatná felül? Fájdalmasan elmosolyodott. A korlátlan hatalmú uralkodó csak kívülről szemlélve tűnik a világ urának, bizonyos mértékig saját helyzetének rabja. Nem ártana ezt feljegyezni a kizárólag leendő uralkodók számára írott Belső Királyi Okiratok közé, hogy az utódai is tisztában legyenek vele.  Maga is sűrűn olvasgatta az elődei irományait. A várakozással ellentétben XXXVII. Assur-Uballit korántsem tűnt jelentős intellektusnak, de a fia, XXXIX. Assur-Uballit kiváló gondolkodó lehetett, bölcs és tisztességes tanácsokat adott. A többiek túlságosan gyorsan váltották egymást ahhoz, hogy valamennyire is jelentős írott hagyaték maradhasson utánuk. A XX. század harmincas éveitől egészen 1975-ig tartott a trónviszályok zivataros időszaka. Egyik király sem uralkodott néhány évnél tovább, és ritkán haltak meg természetes halállal. Néha Malemmu puszta léte is veszélyben forgott. A dédapja teremtett rendet: szabályozta az uralom rendjét, visszaszerezte a különféle személyek által elrabolt kincseket, helyreállította a külkapcsolatokat, és kialakította a máig érvényben lévő tudományos és hírszerzési eljárásokat. Valójában ő építette Uballit házának jövőjét a Becsapódás kivárására. Több ezer oldalnyi, igen magvas és használható feljegyzést hagyott hátra, élvezet volt olvasni. LIX. Assur-Uballit őt tekintette egyedüli szellemi partnerének, amikor olvasta, úgy érezte, társalog vele. Szellemi értelemben éppen olyan magányos ember volt, amilyen ő is. Egyben ő volt az utolsó király, akinek érdemes belelapozni az írásaiba. A nagyapja alig vetett papírra néhány sort, apja írásait meg elvből nem olvasgatta, mert még mindig nem enyhült benne a rettegés és gyűlölet, amelyet gyermekként érzett.

Mi legyen Theodorával? Még a világ ura sem tehet semmit: a lánynak pusztulnia kell. Minél hamarabb. Még azelőtt, hogy bárkitől segítséget kaphatna. Természetesen Rusztemnek is vele együtt kell vesznie. A Pohárnok Gárda napokon belül megtalálja őket, végrehajtják a kivégzést, mindkettőt lefejezik, a bőrüket lenyúzzák, fejüket a Szégyenudvaron kihegyezett karóra tűzik. Kedvenc unokájából nem marad semmi, csupán egy alig felismerhető, rothadó fej, egy lenyúzott bőr, meg egy véres kadáver.

Theodora! Nem akarom, hogy Theodorának baja essen! Nem akarom, hogy Theodora meghaljon! Azt akarom, hogy éljen! Én akarom, a nagyapja! Meg kell halnia, hogy Malemmu és Uballit háza élhessen! Meg kell halnia, mert elárulta Uballit házát! Én adtam parancsot a kivégzésére, én LIX Assur-Uballit!

Március idusán

Március idusán
A Múltunkba nézünk;
Sok élőnél elevenebb
Szellemet idézünk.

Zord, hideg Tavaszban
Zajlanak a Múltak,
Jeges árban fuldokolnak,
Vagy a mélybe hulltak.

Büszke Magyarságunk
Cafatokra tépve,
Ha a Múltunk meghal, mi sem
Maradhatunk élve.

Március idusán
Jelenünkre nézünk,
Most illik boldognak lennünk,
Mivel hogy most élünk.

Nem külső körülmény,
Pénz, vagy végzet árja,
A Boldogság a független
Emberlét csodája.

Petőfiék egykor
Élni, tenni mertek;
Körülményt teremt a felnőtt,
Kritizál a gyermek.

Március idusán
A Jövőbe látunk,
Egyszerű és dolgos, hasznos
Jövendőre vágyunk.

Kifordítom-befordítom

Kifordítom-befordítom,
Bár csak bunda a bunda,
De egyiknek bazilika,
Másiknak meg rotunda.

Huszonegyedik századi
Fül gyakorta félrehall,
Köszönő viszonyban sincs már
Egymással jobb, meg a bal.

Önmaga számára mindnek
Önmaga a ráció,
De külön-külön mindegyik
Egész más dimenzió.

Kifordítom-befordítom,
Mindig bundaként makog;
De palástnak látja, aki
Állandóan hunyorog.

Hogyha rossz, globál szólamok
Észen erőt vennének,
Örökre elpenészedne
A bundában a lényeg.

"Demokrata" frázisokkal
Kozmopolita konda;
Kifordítom-befordítom -
Bunda marad a bunda...

Csenevész Tavaszunk

Csenevész Tavaszunk
Tüdőbeteg fajta,
Öröm-inkubátor próbál
Segíteni rajta.

Savanyú reggelek
Napfény után sírnak,
Történelmet rövid távon
Nem poéták írnak.

Átmeneti kabát
Fázik reggelente,
Eleve rendelt rossz jövő
Ránk a fogát fente...

Csenevész tavaszunk
Suttogását halljuk,
Bennünk lehet a Kikelet,
Ha mi is akarjuk.

Családi autóút

Mint egy fiatal családban...
Az apa vezet,
Mellette a felesége,
Hátul a gyerek...

Anyagilag a nulláról
Kezdtük valaha,
Másnak ez a startvonal - mi
Most értünk oda.

Autós családi idill -
Kis aszfalt mese -
Nálunk ennek éppen most jött
El az ideje.

Mint egy fiatal családban;
Kicsi a rakás,
A családi négy keréken
Közös utazás.

Eddig nem volt? Hát semmit sem
Vesztettünk vele.
Annál hatalmasabb most a
Család öröme.

Nagyapakorú apának
Külön élvezet:
Mint egy fiatal családban -
Az apa vezet.

Uballit háza - XIV.

Az óceán túlsó oldalán a férfi hálóköntösben ült az ágya szélén, és elgondolkodott. Vajon a hívatlan látogatók némelyike a halála előtt nem juttatta el még valakihez azt az átkozott iratcsomót? Jó lenne, ha senki más nem értesülne róla. Így is túl sok a gyilkosság. Minél több „szívroham”, annál nagyobb a lelepleződés veszélye. Hátha senki máshoz nem jutott el az anyag! Nagy baj lenne, ha bárki komolyan venné, és szaglászni kezdene! Önmagában már az is katasztrófa, hogy egész gyilkosságsorozatot kell lebonyolítani a világ szeme láttára. Az átkozott szökevények tehetnek róla! Meg a mindenkinél átkozottabb Theodora! Ő rontott el mindent!

Átkozott Theodora! A leggonoszabb, legrosszabb unokahúg a világon! Mindig is baj volt vele, gyerekkorától kezdve! Elbolondította azt az ostoba Rustemet! Theodora Uballit Házának fő ellensége!

A férfi keze ökölbe szorult. Még nem mondott le róla, hogy érvényre juttassa akaratát: Theodorát fogják el élve — lehetőleg nézze végig Rustem megnyúzását. Utána vigyék haza, és a Szégyenudvaron húzzák karóba. Vagy elevenen nyúzzák meg! Ehhez ragaszkodik, és keresztül fogja vinni! Leginkább Őfelségét kell hozzá meggyőznie.

Igen, Őfelségét! A férfi elvigyorodott. Őfelségét. Az én drága jó apámat; azt a babonás, hisztériás, szeszélyes, vén bolondot! Ha Őfelsége nem járul hozzá, maga intézi el a nő kivégzését.

A világ szemét nem szabad magunkra vonnunk. Ha minden szökevényt elfogtunk, azonnal el kell tűnnünk. A Pohárnok Gárda összes tagja térjen haza. A világ rendőrségei egy ideig hadd nyomozzanak a megnyúzott holttestek ügyében, előbb-utóbb majd feladják. Ha meg képesek „bűnöst” találni, annál jobb! Még nem jött el az ideje, hogy a világ tudomást szerezzen Uballit Házáról.

Apává és férjjé lettem

Apává és férjjé lettem;
Volt értelme megszületnem.

Álmom,
Létem,
Valóságom;
Van gyönyörű kis
Családom.

Apaság felelőssége
A kamaszkor tisztes vége.

Apává és férjjé lettem;
Lányaimat felneveltem.

Anyag múlik, Élet marad;
Szerelemből - Jövő fakad.

Boldogságom,
Célom,
Létem;
Teszem a kötelességem.

Rigmus napjaink hazai anyagi közérzetéről

Matéria - rossz bilincs;
Kevés a "van".
Sok a "nincs".

Virtuális minden kincs;
Rejti megfagyott kilincs.

Sok a "nincs",
Még több a "sincs".
Szálanként hullik a tincs.

De ahol a "van" elég,
Fürgén szalad a kerék.

Ha egyenes a derék,
Tisztesen jöhet a vég.

Istent sohasem lehet megkerülni

Istent sohasem lehet megkerülni…

Mondták halottnak,

Sosem létezőnek,

Hogy butaság teremti a Teremtőt,

Vagy puszta félelem…

Nélküle mégsem élhet

Semmi sem…

Magunk teremtünk majd Isten helyett

Itt lenn a Földön paradicsomot

Szent erőszakkal,

Osztályöntudattal,

Egyszerre véget ér az elnyomás,

És lesz helyette majd

Valami más…

Erőszak erőszakot eltöröl,

Jön a dicső világforradalom,

És osztály nélkülivé változunk,

Így hangzott a bolond bölcsek szava…

De…

Istent nem pótolhatja doktrína…

Istent sohasem lehet megkerülni…

A szegény osztályharcos tömegek

Lassan megértették, hogy nagy a baj,

Hogy kommunizmus-mennyország sosem lesz,

De máris eljött a földi pokol.

            *

Nagy fekete autó,

Nagy fekete autó,

Ablakban a szüleiért reszket

Sok kis nebuló.

Kulcs zörög,

Rab nyöszörög,

Rémült igazság hörög,

Élesedő osztályharctól

Telnek meg

A börtönök.

            *

Istent sohasem lehet megkerülni…

A világboldogító doktrínák

Spekuláció-univerzumában

Istennek és Embernek nincs helye.

            *

Susognak a nyúzott hársak.

Akik tegnap jó elvtársak,

Holnapra már rossz elvtársak.

Áruló akárki lehet,

Apád helyett a Párt szeret.

            *

Istent sohasem lehet megkerülni…

Az anyagelv mindent megmagyaráz,

Csak választ nem tud adni semmire…

            *

A Párt!

A Párt!

A hősies, forradalmi, lángszavú

Párt!

A Párt!

A Párt!

A mindentudó, élenjáró

Élcsapat,

A Párt!

Nehogy rosszat mondj róla, mert

Valaki

Bemárt!

            *

A történelem nem dogmatikus.

Nem fog leállni

Inni,

Hegedülni,

Aktíva-értekezletre beülni…

Istent sohasem lehet megkerülni…