2014. március 14., péntek

Szőke nő zűrben az űrben - 244.

KÉTSZÁZNEGYVENNEGYEDIK RÉSZ 
Helmut tanácstalanul nézett hol az egyikre, hol a másikra. 
-         Megtudhatnám, hogy most mi van? – kérdezte végül.
Karen csak néhány másodpercig habozott.
-         Biztos vagyok benne, – kezdte. – hogy szoros összefüggés van az én itteni megjelenésem, illetve a hibernáltak felélesztési folyamatának elindulása között. Nem tudom azonban, hogy mi az ok és mi az okozat. Vajon azért kerültem-e ide, mert várható volt a feléledés megindulása, vagy azért indult meg e felélesztési folyamat, mert én idekerültem?
Ed Philips felkapta a fejét.
-         Hát erre igazán könnyen választ kaphatunk.
Felpattant.
„Philips hadnagy a hajónak! A csatahajó kommunikációs rendszerének segítségével meg kellene tudnunk, megesett-e már korábban is, hogy elindult a hibernáltak felélesztési folyamata.”
Csaknem azonnal választ kapott:
„Hajó Philips hadnagynak és az admirálisnak! A csatahajó nyilvántartása szerint ilyen még sohasem történt!”
Ed Philips a pultra csapott.
Miattad kezdődött a felélesztési folyamat, Karen. Valamilyen módon te vagy a kulcs. De – és megvakarta a fejét. – ez még kevés. Kell lennie valami kódnak is. 
Egymásra néztek.

Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése