KÉTSZÁZNEGYVENHARMADIK RÉSZ
- Hogy érted azt, hogy most nálad van? – kérdezte óvatosan Helmut.
A szőke nő vállat vont.
- Ezzel magam sem vagyok tisztában. Ugyanakkor biztos vagyok benne. Morgensohn rám ruházott valamit. Talán információt. Talán mást. Valamit, ami az egyszerű józan ész számára felfoghatatlan. Nem vagyok a tudatában semmiféle szinten. A tudat alatti szinten sem. Ezért nem próbáltak vallatni.
- Úgy gondolod, hogy az Ultenberg-csoport tudja, mi van a birtokodban?
Karen keserűen húzta el a száját.
- Nem tudom, mit tudnak.
Ed Philips összeszedte magát.
- Ki vele, Karen! Ez nekem túl nagy ugrás. Még nem mondtál el mindent.
Karen elmosolyodott.
- Mert nem is tudok mindent. Csak sejtelem.
Ed Philips mosolyt erőltetett az arcára:
- Annál több.
Karen vállat vont.
- Talán. – felelte kényszeredetten. – Valóságosnak mutatja, hogy nincs más magyarázat.
Ed Philips bólintott. Helmut azonban felhúzta a szemöldökét.
- Megtennéd, hogy végre nem beszélnél rébuszokban?
Karen igyekezett elmondani az elmondhatatlant:
- A könnyűcirkálóra menekültem. Újra megjelent a csatahajó, ujjat húzott velem, de fordult a kocka. A kitűnő robotharcosokkal elfoglaltam a csatahajót. Utána kiszabadítottalak benneteket. Együtt felfedeztük a csatahajó titkát: rájöttünk, hogy „Dúvad” Williams admirális és törzskara van hibernálva a Rodney fedélzetén. Alighogy ezt megértettük, elkezdődött a felélesztésük folyamata. Miért.
Némán bámultak rá.
- Leállítottuk a folyamatot, rátaláltunk Eastman-re, és vallatni kezdtük. Hamarosan megtámadtak bennünket az Ultenberg-csoport emberei. Miért?
Még mindig hallgattak.
- A ti életetekkel és szenvedésetekkel próbáltak zsarolni engem. Miért.
Ed Philips szeme hirtelen elkerekedett.
- Várj csak! – nyögte.
Aztán csak bámult maga elé.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése