Umberto király

Umberto olasz király látogatást tett egy iskolában.
A köpcös kis ember szeretettel nézegette a nebulókat, megmosolyogta a buzgólkodni igyekvő pedagógusokat.
Az egyik osztályban a tanító úr mindenképpen villogni akart.
- Gyerekek! – rivallt a megszeppent hallgatóságra. – Kik a legnagyobb olaszok? Gyerünk, gyerünk, jelentkezni!
Néhány nebuló feltette a pracliját. Őfelsége méltóztatott felszólítani az elsőt:
- Giuseppe Garibaldi! – fújta teli torokból a tanuló.
- Leonardo da Vinci! – kontrázott a másik.
- Publius Cornelius Sci…
- Az római, te hülye! – hallgattatta el ezt fojtott hangon a tanító úr. – Gyerünk, tovább! – kiáltott az osztályra.
- Camillo Cavour!
- Dante Alighieri!
Umberto látta, hogy a tanító úr az egyik fiú fülébe súg valamit, aztán a tanuló nem nagy meggyőződéssel emeli fel a kezét.
Felszólította:
- Umberto király…- makogta a gyerek.
A király elmosolyodott.
- Hát az miféle fontos dolgot cselekedett?
- Nem tudom… – nyögte ijedten a gyerek.
A király fáradtan rámosolygott, és megsimogatta a nebuló fejét:
- Nem baj, fiam. Én se.