Szerelem és líra - LXXI.

Hetvenegyedik rész
Hogy erről a pontról továbbléphessünk, le kell szögeznünk néhány dolgot. Ezek talán evidenciának tűn(het)nek, mégsem árt hangsúlyozni őket.

• Ø      A líra nem a hatalom, és még kevésbé az „elit” találmánya; ahogy a szerelem sem az.
• Ø      A lírát nem is a hatalom vagy az „elit” hívja életre; ahogy a szerelmet sem.

Bármennyire is evidenciának tűnnek, észben kell tartanunk ezeket az állításokat, sokkal fontosabbak, mint gondolnánk.
Nézzük tovább:

• Ø      A lírai minőség a hatalomtól, valamint az „elit” ízlésétől és akaratától is teljesen független tényező.

Ebből egyenesen következik az, hogy a lírai minőség nincs feltétlenül korrelációban azzal a kulturális értékrenddel, amit a hatalom képviseletében bárki megfogalmaz, vagy amelyet a hatalom oldaláról érvényre juttatni akarnak. Magyarán: nem feltétlenül az a lírai minőség, amit a hatalom ideológusai annak nyilvánítanak.
Ezek az utolsó gondolatok szöges ellentétben állnak a művészet intézményi elméletével, ezért más oldalról is meg kell világítanom őket.
A művészet intézményi elmélete alapjában fogyatékos, hiszen nem képes megnevezni az indokokat, amelyek alapján egyes produktumokat műalkotásnak nyilváníthat „a művészet világa”, másoktól pedig megtagadhatja ezt a státuszt. Ilyen indokok természetesen nincsenek, ezért az elmélet voltaképpen zárt körben mozog. Ha elfogadható indokok lennének, a művészet intézményi elmélete azonnal feleslegessé válna.
Emlékeztetnék: az elmélet szerint a művészet világa arra is jogosult, hogy egy sorozatgyártással készült terméket – amely a vele egy szériában készült többi termékkel minden tekintetben azonos – műalkotásnak nyilvánítson. A művész akaratlagos elhatározásán – azaz pillanatnyi szeszélyén – kívül nem lehetséges olyan indokot találni, amely a tradicionális esztétikai szempontoknak megfelelve kielégítő választ tudna adni. Marad a puszta, sivár szubjektivitás.
Ahogy az emberi ürülékből formázott „műalkotás” esetében is.
Esztétikai alapú indoklás nem lehetséges, kizárólag hatalmi alapú.
Ezért észre kell vennünk, hogy a művészet intézményi elmélete hallgatólagosan feltételezi a következőket:

• Ø      A társadalomban létezik a „művészet világa” amely kizárólagosan jogosult dönteni arról, mit kell műalkotásnak minősíteni, és mit nem.
• Ø      A „művészet világa” egyben döntési helyzetben is van; ha ez nem volna adott, nem lenne értelme róla beszélni.
• Ø      A „művészet világa” másoknál inkább jogosult dönteni, azaz másoknál kompetensebb.
• Ø      A kompetencia forrását a művészet intézményi elmélete komoly formában még csak körülírni sem hajlandó, az indokokat sem akarja megnevezni, ezért a kompetencia forrása semmi egyéb nem lehet, mint a „művészet világának” a hatalmi struktúrában elfoglalt helye. Különben nem lehetne döntési helyzetben.

Mindebből az következik, hogy a „művészet világa” olyan egyének csoportja, amely a társadalomban csak kétféle lehetséges státuszt tölthet be:

1. 1.      szakmai csoport
2. 2.      kiváltságos csoport.

Amennyiben a „művészet világa” szakmai csoport lenne, magától értetődően képes volna nyilvános és megindokolt szakmai kritériumokkal felelni arra a kérdésre, mitől műalkotás valami, és mitől nem az egy másik. Az állítás fordítva is igaz: a „művészet világa” által műalkotásnak minősített objektumok ugyancsak magától értetődően képesek lennének a műalkotás nyilvános és megindokolt szakmai kritériumainak egyenként megfelelni.
Mivel ez nem áll fent, a „művészet világa” kizárólag kiváltságos csoport lehet.
Ha viszont ilyen értelemben vizsgálom, tagadhatatlanok vele kapcsolatban a következők:

• Ø      A művészet világa az elmélet szerint pontosan olyan helyzetben van, mintha a művészet az ő kizárólagos találmánya volna.
• Ø      Csupán ebben az esetben volna jogosult a műalkotás státuszának meghatározására.

A „művészet világa” kiváltságos jellege számos problémát vet fel. Egy magát demokratikusnak feltüntetni akaró társadalomban minden kiváltságos csoport léte aggályos.
Ideje visszatérnem a költészet szűkebb témájához. Mostantól kénytelen vagyok a következő két jelzős szerkezetet az alábbiak szerinti értelemben használni:
Magas költészet: Nem minőségi fogalom, hanem a hatalmi hierarchiában elfoglalt státusz, az „elit” által elfogadott, preferált és adott társadalomban létező legmagasabb minőségűnek kijelentett líra.
Minőségi költészet: Nem státusz, hanem minőségi fogalom; adott társadalomban létező legmagasabb lírai minőség, a hierarchiában elfoglalt státuszától függetlenül.

Folytatása következik.