Szőke nő zűrben az űrben - 159.

SZÁZÖTVENKILENCEDIK RÉSZ Íródott Nyuzga javaslatára. Helmut Schellenberg kidülledt szemekkel meredt a beszélőre, és még Karen is összerándult, hideg futkosott a hátán. Ötszáz éve? Úristen, ötszáz éve… Ed Philips lassan folytatta: - Az a Föld rettenetesen túlnépesedett bolygó volt, tele feszültségekkel. A globalizációs folyamatok olyan irányt vettek, hogy a lakosság kilencven százaléka lényegében nyomorban élt, és a glóbuszt uraló nagyvállalatok a profiton kívül semmi egyébre sem voltak tekintettel. Ott nem létezett a bunkó kifejezés, helyette a másodrendű világpolgár státuszba sorolták azon személyeket, akiket nem számítottak az elithez. Ez is leginkább nem hivatalos titulusként, kimondva-kimondtalanul létezett, mert a demokrácia retorikus sémái szerint természetesen minden ember egyenlő volt. Karen savanyú arccal bólintott. - Igen, ez most is így van – sóhajtott Helmut. - A túlnépesedés és az állandósult gazdasági problémák miatt az emberek zöme úgy élt, mint a patkányok; összezsúfolódva, minden perspektíva nélkül, szinte a saját mocskában. A Föld egy részén állandóan helyi háborúk folytak, és a két-három nagyhatalom kicsinyes politikai játszadozása leginkább néhány politikus klán becsvágyát és a nagyvállalatok parttalan profitérdekeit szolgálta. - Ez is ismerős – jegyezte meg Karen. Helmut lehajtotta a fejét. Elég nyomorult arcot vágott. Az egész világa összeomlott, gondolta Karen. Sebaj, az enyém is. Ettől azonnal csuklania kellett. Ivott egy kortyot. - A teljesen tehetetlen kormányzat minden problémára újabb és újabb megszorításokkal válaszolt. Az absztrakt célok és a meddő költségvetési politika számos nagyvárosban oylan feszültségekhez vezetett, hogy nem telt el nap véres zavargások nélkül, és a páncélozott járműveken cirkáló, gépesített rendőralakulatok felszólítás nélkül tüzeltek, ha valahol nagyobb embercsoportot vettek észre. - Ilyen azért most nincs – nyögte Helmut. - A Földön nem sok hiányzik hozzá most sem – tette hozzá a szőke nő. - A problémák megoldására a Földet irányító vállalati vezérek agytrösztje valami elképesztő megoldást javasolt; ez volt a TerraFutura Terv. Sóhajtott, és jól meghúzta az italát. - Terra Futura? – kérdezte Helmut. – Valami ilyesmiről én is hallottam. Ed Philips a fejét csóválta: - Nem hallhattál róla, Helmut, mert ezt csaknem ötszáz év múlva találta – vagy találná – ki jól fizetett szakértők ostoba társasága. - A terv a népességcsökkentésről szólt? – kérdezte a szőke nő. Ed Philips bólintott. - Igen, és meglehetősen erőszakos népességcsökkentésről. Meg akarták adóztatni a gyermekvállalást, de a szaporodással nem fenyegető szexuális élet nemcsak adómentességet, anyagi támogatást is jelentett volna. Ez is éppen elegendő felháborodást keltett világszerte, és ehhez járult még – sóhajtott. – a multinacionális közösségek állandóan hangoztatott jelszava. - Mik azok a multinacionális közösségek? Philips kelletlenül elmosolyodott: - Bátorították, hogy a különböző nemzetiségű személyek minél inkább keveredjenek egymással, hogy soknemzetiségű települések jöjjenek létre, és hogy minél teljesebben megsemmisüljenek a helyi és nemzeti tradíciók. Hogy minél felszínesebb, minél kevésbé összetartó közösségekre szakadjon a világ, mert nagyon féltek a lázadástól. - Nem csodálom – motyogta Helmut. - De történt valami, igaz? – kérdezte a szőke nő. – Történt valami, ami teljesen új szituációt eredményezett, vagy eredményezhetett volna. Philips fanyarul mosolygott: - Úgy van, Karen. Marcantonio Capello felfedezte Atlantiszt. Folytatása következik.