Don Hernando Cortés emlékezete

“Trónok házából nem jövök,

Arany kezemben nem csörög,

Csak Isten lesz velem,

Aki bizalmat ad nekem,

Megtapasztalja majd velem,

Hogy mi a győzelem.”

———

Kopott zekéjű kisnemes,

Nem nagyságos, se nemzetes,

Az apja valaha

A mórok ellen tán kitűnt,

De nem volt más ő sem soha,

Névtelen katona.

——

Szegénység van, kalandra fel,

Az Újvilágba útra kel

A Cortés-ivadék,

Bár akad jogászdiploma,

Abból itt nem lesz pénz soha,

A tudás nem elég.

——–

Izzik a fényes, szép Kuba,

S ezerszer kezd új alkuba

A kopott kisnemes,

Hiába Velazquez veje,

Hogy komoly had legyen vele,

Még nem elég neves.

——-

Valahol túl a partokon

A nagy azték birodalom

Emberszívekkel él;

Sok tízezernyi áldozat

Hal meg szív-tépő kés alatt

A Bálvány ünnepén.

——-

Van hidalgo és gályarab,

Négyszáz ezekből megmarad,

De éhes mindahány;

A horgonyt éjjel húzza fel,

Kubából szökve indul el

A vezérkapitány.

——

“Gyerünk, négyszázak, harcra fel,

Szemben csak néhány tízezer,

Hát kardokat elő!

S hogy senki gyáva ne legyen,

Minden hajónk itt égjen el,

Nincs már múlt, csak jövő!”

——–

Száll Újvilág ezer nyila,

Szilárdan áll a tercia,

Van tizenhat lovas,

Don Hernando kardot ragad,

S a parányi lovascsapat

Lecsap, akár a sas.

——–

“Nem érdekel, hogy ki vadóc,

Ki volt nemes, ki martalóc,

Legyen mind vakmerő,

Itt négyszázan magunk vagyunk,

És győznünk kell, vagy meghalunk,

Féljen a túlerő!”

———

Tlaxcala szövetsége vár,

S Tenochtitlán meglátja már

Malinche seregét,

Cortést már fennen tisztelik,

Ezerfelé emlegetik

Az indián nevét.

——-

“Velünk az Isten, emberek,

Ott véres bálványfej mered,

Meg üres sokaság,

A tömegtől ne féljetek,

Most mindenki ragadja meg

Lándzsáját, kardvasát!

——-

Az azték császár nevetett,

Utána Cortés foglya lett,

A nép csendben maradt;

S a négyszáz főnyi kis csapat

Számolja már az aranyat

A piramis alatt.

——-

“Új reményt hoztam, új hitet,

Új urat és új életet,

És azért jöttem én:

Hogy többé ki ne tépjenek

Eleven emberszíveket

A templom tetején.”

——–

Velazquez nyugton nem marad,

És ezer embernyi hadat

Cortés után meneszt,

A túlerő ismét kikap,

Erősítésnek ott marad,

Malinche nem ereszt.

——

Közben a becsület kitelt,

Don Alvarado bajt kevert,

S kitört a háború;

Kő ölte meg Moctezumát,

Cortés csak fegyverrel tör át,

Jött derűre ború.

———

“Vagy kitörünk, vagy itt veszünk,

Ma éjjel innen elmegyünk,

A Hold halvány marad,

Töltésre, hídra, sárba fel,

Aki most aranyat cipel,

Az végleg itt marad!”

——–

Holtfáradt, rongyos emberek,

És vár rájuk újabb sereg

Itumba mezején;

“Gyerünk,utánam, aki él,

Előttem lesz a fővezér,

Arra lesújtok én!”

——–

Az esztendő végére ér,

Cortés sereggel visszatér,

És elvész Mexikó;

Mindent megölt a sok csata,

Romhalmazzá vált a csoda,

Minden halott, s fakó.

———

Később, egy másik éjszakán

Vívódik klastrom udvarán,

Mi hát a ráció?

Hogy kell-e emberáldozat,

Miből fakad a kárhozat,

S a civilizáció…

—–

Friss, újvilági címerek,

Indián grófok, hercegek,

Néhány év tovaszáll;

“A keresztény szó nem süket,

Azt kérem, minden eskümet

Tartsa meg a király!

—–

Felség, egy nagy birodalom,

Kincseit lábadhoz rakom,

Ami a spanyol fegyverek

Ideát elveszítenek,

Azt én majd pótolom!”

——–

“Sok bűnöm volt az ég alatt,

De mindig szabad akarat

Vezette utamat;

Kis Martin anyja indián,

És nevem éltem alkonyán

Már Malinche marad.”

——-

A legenda sosem pihen,

Négyszázan győztek ezreken,

Vén piramis nevet;

Hogy csöppnyi, bátor légió,

Ha senki sem megalkuvó

Mi mindent megtehet.