Értelmiségi

Albert Schweitzer valamelyik leveléből való a következő történet:

1926-ban az “öreg doktor” elhatározta, hogy új kórházat épít. A régit már kinőtte a lambarénéi őserdei klinika; ötször-hatszor annyi beteg zsúfolódott össze, mint amennyi tisztességgel elfért volna.

Ráadásul – afrikai szokás szerint – a betegek hozzátartozói is eljöttek, és nem is tágítottak, hiszen gyakran több száz kilométerről fuvarozták beteg rokonukat. Nekik is kellett hát a hely…

Schweitzer meghányta-vetette magában a dolgot…

Maga kezdett építkezni. Néhány munkása volt csak, amellett a betegek egészséges hozzátartozói segítettek – meg a kórház személyzete…

Ekkoriban már nem “az öreg doktor” volt az egyetlen európai Lambarénében.

Egyszer a még száraz faanyagot akarták fedél alá vinni. Hatalmas viharfellegek fenyegettek robbanással az égen. Nyakukon volt az esős évszak, nem hagyhatták, hogy kárba vesszen a nehezen szerzett anyag.

Schweitzer orvos kollégájával cipekedett, még két munkás segített. Az “öreg doktor” szeme ide-oda járt, hátha akad még valaki, munkaképes ember a közelben.

Ekkor pillantott meg egy elegáns hófehér ruhát viselő afrikai férfit. Tüstént rákiáltott, jöjjön segíteni.

Az idegen azonban nemet intett a fejével.

- Nem cipelhetek fát, mert értelmiségi vagyok!

Schweitzer humoráról sokan és sokat írtak. Nem ejtette el a kezében tartott fát, nem dühöngött….

Megállt, kedélyesen rámosolygott a hófehér ruhás fajankóra, és ezt felelte:

- Szerencsés fickó maga! Tudja, én is értelmiségi akartam lenni, de nem sikerült!