Szőke nő zűrben az űrben - 157.

SZÁZÖTVENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg tátott szájjal nézett a szőke nőre. Aztán lassan elfordította a fejét, és Ed Philips rezzenéstelen arcába bámult.

- Igaz ez, Ed? Valóban tudod?

Ed Philips állta a tekintetét, aztán félrecsapta az arcát és látszólagos könnyedséggel töltött magának egy újabb italt.

A szőke nő árgus szemekkel figyelte.

A szándékolt nemtörődömség mögött megvillant valami. Philips csuklója megrándult, néhány csepp ital a padlóra ömlött. Karen csendesen bólintott. Ed Philips ideges. Kezd róla lefoszlani a magára erőltetett nyugalom. Repedezik a páncélja.

Szánta, a szíve vérzett érte, de ki kellett vallatnia. Nincs más lehetőség. Hátha végre valami értelmet visz abba az áttekinthetetlen káoszba, amivé lett a világ.

- Halljuk, Ed! – sürgette.
- Miből gondolod, Karen, hogy bármit is tudok?

Karen elmosolyodott. Nem. Még nem adta fel. Nem adja fel egykönnyen. Szívós, akár a bulldog.

Tovább kell ütni a vasat.

- El kell mondanod, Ed!
- De mit, Karen? Mit?

A szőke nő összeszorította a fogát. Lehet, hogy mégsem boldogul ezzel a fickóval? Mégsem tudta megtörni Philips konokságát az elhúzódó vallatás?

- Öt percet adok, Ed. Ha nem kezded el, utána már nem is leszek rá kíváncsi. Vasra veretlek, a fogolytérbe záratlak a többi közé, és valahol velük együtt kiteszlek a hajóból.

Ed Philips arca megrándult.

- Kezded végre?

Ed Philips makacsul tovább hallgatott.

- Halljam!

Ed Philips ült sötét tekintettel, összeszorított szájjal.

A szőke nő súlyosan bólintott.

- Rendben. Így is jó – mély lélegzetet vett. – Admirális a hajónak!

„Hajó az admirálisnak! Várom a parancsát, Karen Bozchana Kadlecikova admirális!”

- Admirális a hajónak! Az előbb parancsot adtam.

„Hajó az admirálisnak! Értettem a parancsát, admirális. Felkészültem Ed Philips hadnagy lefokozására elfogására, beosztásától való végleges megfosztására, és a fogolytérbe helyezésére. Nem egészen kettő perc múlva végrehajtom a parancsát, ha egyéb tényező addig nem történik.”

Ha egyéb tényező addig nem történik – a mondat a levegőben úszott…

Ha egyéb tényező addig nem történik – ha Ed Philips nem kezd beszélni…

Helmuth döbbenten hallgatott.

Ed Philips homlokát elborította a veríték. Nem bírta tovább. Kitört.

- Mit tudtok ti? Semmit! Semmit és semmit! Semmit se tudtok! – idegességében felpattant, és fel-alá járkált dühödten, mint valami bezárt állat.
- Mit nem tudunk, Ed?

Olyan metszően éles volt a nő hangja, hogy a férfi önkéntelenül megállt.

- Mit nem tudunk?

Ed Philips egész testében remegett.

- Mit nem tudunk, Ed?

Ed Philips a fotelbe vetette magát, és kitört:

- Semmit! Semmit sem tudtok! Mit is tudhatnátok, hiszen nektek itt van az időotthonotok! Mit is tudhatnátok ti?

Egész testében remegett. Helmut Schellenberg elképedve bámult rá. A szőke nő is a fejét csóválgatta.

- Mit is tudhatnátok? Fogalmatok sincs, milyen lehet egy olyan Földön élni, ahol nem ismerik a csillagközi utazást, ahol nincs fejlődés, ahol minden stagnál, és ahol mindennap vér folyik? Ahol Európában állandó vallásháborúk folynak, ahol a terrorizmus a köznapi valóság része lett? Ahol a deklarált demokrácia jelmeze ütött-kopott, és olyan lyukacsos, hogy szitának se volna jó, és ahol mindenki átlát rajta? Ahol a nagy cégek profitfejedelmei diktálnak, és ahol a politika nevetséges színjáték lett, ami csak tizedrangú, csip-csup ügyekkel foglalkozik?

Kifulladt, pihegett néhány pillanatig. Most már a szőke nő is döbbenten hallgatta.

- Nyugodj meg, Ed – már nem volt biztos benne, hogy valóban akarja-e ezt a vallomást.

Ed Philips azonban most már nem hagyta abba:

- Semmit se tudtok. Te, Helmut, főleg nem. De te se, Karen, akármilyen okos is vagy. Tudod, hogy többször is találkoztam más világokban élő megfelelőiddel? Na, ehhez mit szólsz?

A szőke nő arcába bámult. Karen rezzenéstelen tekintettel nézett vissza.

- Emlékszel arra a Palmieri nevű alacsony katonatisztre, Karen? Itt találkoztál vele, ennek a rohadt csatahajónak a fedélzetén! Ő vallatott! Emlékszel?

Karen megbűvölten bólintott. Hogyne emlékezne. Az a férfi határozottan figyelemre méltó volt.

- Emlékszel, Karen? – zúgta diadalmasan Ed Philips. – Emlékszel arra a fiók-Bonapartéra? Hát tudd meg, van olyan idősík, ahol te vagy ennek az alaknak a szajhája!

Karen összerándult. Nem tiltakozott a határozott, szimpatikus alacsony férfi ellen, de hogy a szajhája? Azt mégsem! Inkább valaki másnak a szajhája szeretett volna lenni, de az most nem érhető el.

- Tudod, te, milyen igazából a világ, Karen?

A szőke nő azonban mostanra már magához tért a döbbenetből. Már nem lehetett a padlóra küldeni.

- Csak egyet kérdeznék tőled, Ed.
- Mi az?
- Azonnali választ kérek!
- Azonnali választ? Mire?

Karen Boczhana Kadlecikova huncutul elmosolyodott, de ez csak megtévesztés volt. Metszően hideg hangon kérdezett:

- Kicsoda neked „Dúvad” Williams admirális?

Ed Philips úgy megrökönyödött, hogy azonnal rávágta:

- Az apám.

Folytatása következik.