2011. május 8., vasárnap

Lánykérés a Ladics-házban

Az ilyen jellegű színjátékot másutt általában promenádszínpadnak nevezik. Nincs állandó színpad, sőt állandó játéktér sincs, a színjátékosokat és a közönséget semmi nem választja el egymástól. A színtér hol itt van, hol meg ott, a publikum állandóan vándorol. Tucatújítók kezdetben kedveli – aztán sürgősen átnyergelnek valami más tucatújításra.

Annyiféle színpadon dolgoztam már, hogy általában jólesik a hagyományos proszcéniumszínpad kényelme – de ahhoz ritkán van szerencsém.

Ez a “színpadforma” elvben nagyon izgalmas lehet egy olyan helyszínen, amit nem nagyon lehet előre kiszámolni, olyan szervezésben, ami előre biztosítja a játékosok közönségtől független helyváltoztatását; olyan költségvetés mellett, ami jelentős technikai segítséget biztosít – és annyi színháztechnikust, amennyi egyébként 3-4 hagyományos előadáshoz kell.

Például valami jókora csarnokban, csaknem teljes sötétségben, ahol a felgyulladó fény jelzi, hol folytatódik a darab. amikor a jelenetnek vége, a fény kialszik, és felgyullad valahol másutt. A közönség folyamatosan talpal egyik helyről a másikra.

A másik lehetőség, ha minden este történik, szabad téren, mondjuk valami vásári sokadalomban. Ez persze óhatatlanul hasonlít némely középkori színi előadásokra.

Mindkét esetben alaposan előre elő kell készíteni a helyszínt, és nem árt, ha jókora technikai és szervezői apparátus áll a rendező rendelkezésére.

Mindkét esetben valamilyen szinten a helyszínt szervezik a játékhoz. Akkor is, ha fordítva tűnik.

A promenádszínpad nem nagyon gazdaságos, de nagyon látványos.

————-

Az én esetemben teljesen más a helyzet. Itt a játékot kell szerveznem a helyszínhez. Meg a rendezvényhez – a darabot is ahhoz kell írnom.

Helyszín: a gyulai Ladics-ház.

Időpont: Múzeumok éjszakája, június 18.

A helyszín előnye, hogy gyönyörű. Hátránya, hogy gyakorlatilag annyi játéktér sincs, mint amennyi a legdomborműszerűbb görög színpadon volt anno kétezer éve.

A mozgás adott: végig az egyes helyiségeken.

———

Éjfélig szeretném befejezni a darabot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése