Kútba nem néz, fára nem mászik, vasat nem eszik

Évtizedekkel ezelőtt ez volt az egyik kedvenc történetem, aztán hosszú időre elfeledkeztem róla.

Talán Jókainál olvashattam valahol, gyermekkoromban.

———–

Minden hájjal megkent cigány kupec lovat árul a vásárban. Valamikor az 1820-as évek vége felé járunk. Ismeri már az embereit, tudja, kit szólítson meg. Ehhez a lóhoz például egyetlen ismerősét sem invitálja. Azok is veszik a jelet; ha Gazsi nem akarja rájuk sózni a gebét, akkor nem is szabad megvenni.

A ló ránézésre igen szép, gondosan kefélt szőrrel és sörénnyel. Amikor a környék egyik földesura téved arra, Gazsi ijedten elsápad. Nagy baj lesz belőle, ha az a tekintetes megveszi a lovat. Szerencsére uradalmi kocsisa kíséri a nemest, neki Gazsi gyorsan int, a kocsis elvigyorodik, és arrébb kormányozza a gazdáját.

Gazsi nagyot sóhajt.

Azt is tudja, ki a komoly vevő. A hölgy a lornyonjával biztosan nem az. Csak nézelődik. A kisasszony az angol nevelőnővel még annyira se. Nyilván valami gavallér után les, és legfőbb gondja, hogyan rázza le a nörszöt.

A szolgabíró mindenese se komoly vevő. Őt könnyen elriaszthatja, ha túl magasra tartja a ló árát.

Hanem az ott! Az a kopasz pasasér! Valami felkapaszkodott csizmadia fia lehet, világot látott, görög vagy örmény kufárok ügyeit intézi, több a pénze, mint az esze. Ló kell neki, szinte eszi a rudasokat meg a hátasokat, de a tarka harkálynál is kevesebbet ért hozzájuk.

Ő kell ide!

- Ezt a lovat nézze kegyelmed! Hátasnak is, kocsi elé is jó!

A kopasz megtorpan. Rövidlátó szemeivel a kupecet vizslatja.

- Nincs-e valami baja?

- Nekem, jó uram? Nincs bizony!

- Nem neked, a lónak, cigány!

Gazsi összeszorítja a fogát. Jól van, uracskám, annál inkább megérdemled. Játszania kell az együgyűt.

- Azt kérdezte kegyelmed, ennek a lónak van-e valami baja?

- Azt hát, te félnótás!

Gazsi nem venné a lelkére, ha hazudna.

- Hát van!

- Baja?

- Az, baja.

- Hát mi a baja?

Gazsi mély lélegzetet vesz, és egyszuszra kinyögi:

- Az a baja, hogy kútba nem néz, fára nem mászik, vasat nem eszik.

Erre már elvigyorodik a vevőjelölt.

- Nem-e?

- Nem!

Sajnálkozó tekintettel méregeti a buta cigányt.

- Nekem nem kell, hogy a kútba bámuljon, nem küldöm fel almát szedni, és zabbal etetem, nem vassal. Hogy adod?

Gazsi mond egy elfogadható összeget. nem drága, nem is olcsó. A kopasz alkudozik, Gazsi enged egy keveset. Megalkusznak. A vevő fizet, aztán máris felpattan a ló hátára. Utol kell érnie az örményeket legkésőbb holnap estig.

A kopasz végigléptet a lóval a városon, a szélén már ügetésre fogja, aztán kint, a szabad országúton éppen vágtára eresztené, amikor a ló beleviszi az első árokba. Kevésen múlt, hogy ki nem tört a nyaka.

Mi a baj?

Leszáll a lóról, vizsgálgatja. Aztán vakargatni kezdi kínjában a füle tövét.

A ló vak. Mindkét szemére.

Hát ezért nem néz kútba!

Adta csalafinta cigánya!

Mindegy, ha vak, vak, neki igyekeznie kell. A lónak egyéb baja nincs, majd lát ő helyette. Gyerünk.

Újra nyeregbe kap.

Egy óra múlva valamelyik Körös hídjához ér. Nosza, a ló megmakacsolja magát. Nem megy egy tapodtat se. A kopasz veri kegyetlenül a korbáccsal, az állat panaszosan nyerít, de nem megy a hídra.

A vevő segítséget kér; az oda csődített parasztokkal együtt húzza-tolja, cibálja a lovat, de az mégse megy fel a hídra.

A vevő végül átúsztat a Körösön. Csurom víz lesz a nadrágja szára. Odaát csap a homlokára.

A ló nem mászik fára!

A Jóistenit annak a cigánynak!

Amikor másnap egy kisvárosi fogadóban utoléri a kereskedőket, maga viszi a lovat az istállóba, és zablát akar vetni a szájába.

A ló nem fogadja el.

Nem megy.

Erőszakkal se.

Most vakarja aztán igazán a kopasz vevő a koponyáját.

A ló nem eszik vasat.

A kirelejzumát!

Most aztán mit kezdjen ezzel a lóval?