Néz magában
A világra
Ironikusan;
Virágkoronás fák alatt
Elmúlás suhan.
Tavasszal fáradt az Isten,
Rügyfakadás,
Virágnyílás
Képében üzen;
S attól tart, hogy ezúttal sem
Érti senki sem.
Tavasszal fáradt az Isten,
Virágba borul most
A rét,
Meg a temető;
A Teremtés új szakasza
Mindig
A Jövő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése