Tűnődött elmúlt dolgokon.
Királyi udvari pap volt,
Egy napon merészet gondolt:
Megírja a történelmet!
Nem várt biztatást, kegyelmet,
Hanem mély lélegzetet vett,
S hamarosan nekikezdett.
Olvashatott hozzá sokat;
Mára eltűnt forrásokat
Nézegethetett serényen,
Ki tudja, hogy milyen nyelven.
Kézai Simon akkoron
Halászott a múlt-partokon,
Nem tudjuk, mit, mennyit fogott,
S abból nekünk mennyit hagyott.
Csak kivonatos másolat,
Ami művéből ránk maradt,
Nem tudjuk, hogy mit írt maga,
S mit tett hozzá másolója.
Nem látunk határvonalat,
S számunkra homályos marad
Kézai koncepciója,
S tudjuk,
Nem ő tehet róla.
Nem tudjuk, hogy kinek felel,
Mit közöl, és
Mit hallgat el.
Kézai Simon gesztája
A sarat már régen állja,
Hol nyugtat,
Hol nyugtalanít;
Régóta őrzi titkait.
Hunt és magyart egynek veszi,
Orosiust leckézteti,
Lelkesen és hittel tanít,
Mégis elhallgat valamit...
Kézai Simon clericus,
Krónikás homo regius
Valamit nem adott tovább;
Hol foghatta vissza magát?
Régi éjben
Titok oson;
Kézai Simon
Egykoron.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése