Az Idő útjait járja.
Az Idő útjait járja,
Kopog a lova patája.
Amíg az Idővel suhan,
Nyergében ül -
Pata dobban.
Amíg vele Idő suhog;
Addig létezünk - Magyarok.
Ül ébenfekete lovon,
Fanyeregben,
Hallgatagon.
Vágtat álmokon, Léteken,
Mítosz-uralta réteken.
Egyik révből másik révbe,
Egyik Létből másik Létbe.
Őrzi Akarata,
Hite,
Meg a Magyarok Istene.
Attila, hunok királya,
Mítoszaink ideálja,
Öntudatunk önkéntese;
Róla szól sok titkos mese.
Attila, hunok királya,
Végzet útjait nem járja.
A fátum túlerő mérge;
Magyaroknak ellensége.
Attila, hunok királya,
Értünk vonult legendába.
Nem számít, mikor lett magyar;
Már értünk és minket akar.
Lóra már csak nevünkben ül,
Ma már a miénk
Egyedül.
Fennmaradásunk záloga;
Nem mondunk le Róla soha.
Magyar regék útját járja
Attila, hunok királya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése