Földvárak, kocsik hazája

Földvárak, kocsik hazája

A Kárpát-medence,

Otthonos meleget adott

A búbos kemence.

Már akkor is itt költött ki

Nyaranta a gólya,

Emberek laktak, éltek itt

Évezredek óta.

Elnémultak már a szavak,

Elültek a vágyak,

Nem is maradt más utánuk,

Mint szórványos tárgyak.

Földvárak, kocsik hazája

Ősi idők óta,

Vajon milyen nyelven szólt a

Bús vagy vidám nóta?

Amit a szegény régészet

Belőlük megláthat,

Abból különít el ilyen,

S olyan "kultúrákat".

Néha béke volt, máskor meg

Kemény csaták dúltak;

Birodalmak tündököltek,

Utána elmúltak.

Akkor is voltak csillagok. 

Járt a Nap az égen;

Földvárak, kocsik hazája

Volt itt

Nagyon régen.

Atlantisz hiányérzete

Atlantisz hiányérzete;

Évezredek éltek vele.

Sok évszázad idő-árok

Sáncain is átszivárog.

Az egyenes történelem

Mellé kétely tőle terem.

Spekulatív áltörvények

Között fuldoklik a lényeg,

Száz amnézia-lepedő

Terhét rakja ránk az idő.

Ma is együtt élünk vele;

Atlantisz hiányérzete.

Benes savanyú szelleme

Benes savanyú szelleme

Vakon kóborol,

Nem fogadta még be sem a

Menny, sem a pokol.

Hiába volt minden ripacs

Szláv melódia,

Egy évszázadot sem ért meg

Csehszlovákia.

Hazugság-invázió volt,

Remegett az ég;

"Történelmi jogon" szláv a

Magyar Felvidék.

Nagyon bölcsek a francia

Meg angol zsenik,

Masaryk, Benes bármit mind,

Ők mind elhiszik.

A magyarnak nem lesz élet,

Sem halotti tor,

Dunántúlon tengerig megy

A szláv korridor.

Kárpát-medencében mindent

Szláv isten csinált,

Ősi szláv a magyar nép is,

Csak hungarizált.

A Kárpát-medencére majd szláv

Sisak tornyosul,

A haszontalan magyar mind

Vissza-szlávosul,

Mostantól az igaz múlt csak

Kerge, kósza lom,

Élni, virágozni fog a

Cseh nagyhatalom.

Szláv lesz itt minden ház, minden

Út, minden vödör;

Remegő tokával jár a

Tiszta szláv gyönyör.

Benes savanyú szelleme

Fonnyadt és komor;

Megveti őt egyformán a

Menny és a pokol.

Kihagyásokkal működött

Benes ösztöne,

Sztálin ellen így lehetett

Hitler eszköze.

A németekkel küzdeni

Benes gyáva volt,

Csehszlovákia nem lett más,

Csak egy párafolt.

Erre sem vörösödött el

Benes üstöke,

Ő lett a KGB egyik

Legjobb ügynöke.

Benes savanyú szelleme

Ma is vándorol,

Talán egyszer befogadja

Mégis a pokol.

Minden idők öbleiben

Görcsösen morog,

Bár soha ne lettek volna

A dekrétumok.

Nem fogadja a pokol, mert

Még dolga akad,

Vissza kéne vonatni a

Dekrétumokat.

Benes savanyú szelleme

Vinnyog valahol;

Talán egyszer befogadja

Végleg a pokol.

Remény-újító májusban

Remény-újító májusban

Szent a Hit szava,

Mint lágy palást ereszkedik

Le az éjszaka.

Remény-újító májusban

Felpezsdül a vér,

Isten a bátor embernek

Új Hitet ígér.

Remény-újító májusban

Száz béklyó szakad,

Az önálló identitás

Lehet csak szabad.

Remény-újító májusban

Száll az illatár,

Az Élet nem doktrínákra,

Csak Életre vár.

Szegény pénzhatalom apánk!

Szegény pénzhatalom apánk

Egyre jobban haragszik ránk.

A szófogadatlan világ

Okoz egyre több galibát,

S örökké packázik vele...

Nagyon főhet szegény feje.

Hiába gyártott vakcinát,

Mégis oltatlan a világ.

Gondoskodása ránk nőne,

De mi nem kérünk belőle.

Szegény apánk!

Nem hódolunk;

Mi inkább árvák maradunk.

Reng roppant profit-potroha,

Tán nem is bocsát meg soha

Nagy bajt szeretne hozni ránk

Szegény pénzhatalom apánk.

Globál ukrán tök negyvenszáz

Globál ukrán tök negyvenszáz;

NATO-agyakban fő a gáz.

Világ-durchmarsot filézik,

A tök filkót ásznak nézik,

Világ-betlivel enyeleg

Sok dollár-bölcs hülyegyerek.

Koncentrálnak képzelt pontra;

Fölényes az orosz kontra.

Világháborút bőg a frász;

Globál ukrán tök negyvenszáz.

Minden eszme csupán cipő

Minden eszme csupán cipő,

Amit az ember vagy kinő,

Vagy vásik, leszakad talpa,

És az idő túllép rajta.

Sosem az eszme a lényeg,

Hanem mögötte,

A Lélek...

Az eszme akármit mutat,

Csak Isten látja

Az Utat.

Minden eszme csupán cipő,

Nem egyedül üdvözítő.

Kicsi, szerény kóla-dalom

Kicsi, szerény kóla-dalom;

Ha szomjazom, elszavalom.

Mert alkoholt nem fogyasztok,

Bordalt, sördalt sem kotyvasztok.

Télen forró tea-nóta,

Nyaranta meg kóla-strófa.

Ha jön kánikula-móka,

Jól tud esni a jó kóla,

Csak ne legyen nagyon hideg,

Mert azt a torkom bánja meg.

Kóla-nótámat dalolom,

A szomjamat csillapítom.

Ha mástól fikázni hallom,

Legfeljebb a vállam vonom.

Kicsi, szerény kóla-dalom;

Ha szomjazom, elszavalom.

Nem is látszik fenn a Hold!

Nem is látszik fenn a Hold,

Ilyen május sose volt,

Legfeljebb akkor, amikor

Szürke égen

Háborúk sötét istene

Sántán-bénán

Kóborolt.

Se sarló, se Telihold,

Sötét égen semmi folt,

Felhők mögött

Fenn vigyorog

Ezer rusnya

Istentagadó kobold.

Sötét égen semmi Hold,

Ilyen május sose volt,

Profán szirének üvöltik,

Nincs üdvösség,

Hiába halt meg

A Holt.

Ijedten hallgat a Hold,

Már nem köt,

De nem is old;

Már nem számít a világnak

Se az, hogy holnap majd mi lesz,

Se az,

Hogy tegnap

Mi volt.

Nem is látszik fenn a Hold,

Ilyen május sose volt,

Sötétedik odafenn,

Zsákutcában a jelen,

Nincs erkölcse, csak divatja,

Bő neki a múlt sisakja,

Onnan eszik,

Ahonnan az apja lova

Még vakon sem abrakolt;

Féloldalas rációhoz

Érzelmet,

Felelősséget,

Hitet

Isten sose told.

Ilyen május sose volt;

Isten most is köt,

Meg old;

Addig kéne 

Visszatérni,

Míg az égen

Fenn a Hold.

Májusi időhullámok

Májusi időhullámok

Csendesen csobognak,

Újjászülető remények

Létért folyamodnak.

Májusi időhullámok,

Szunnyad minden látnok;

Meghitt esték, 

Rózsaszirmok,

Orgonavirágok...

Májusi időhullámok,

Végre élni kéne;

Az emberhez méltó élet 

Alapja

A Béke.

Hej, azok a fránya hunok!

Hej, azok a fránya hunok

Nem tágítanak;

Hiába a tudós dogmák,

Ők kitartanak.

Hun kérdésben a tudomány

Elszántan tagad;

S véleményével lassacskán

Egyedül marad.

Brutálisan fogyunk, veszünk,

De meg nem törünk,

Mégiscsak volt a hunokhoz

Valami közünk.

Sok baj volt. Török hódoltság,

Aztán Trianon;

Mégis benéznek a hunok

A múlt-ablakon.

Sokféle a dogma. A múlt

Egyféle marad,

Minden másképpen történt a

Kárpátok alatt.

Bármilyen agresszív lehet

A modern idő,

A lefejezett hagyomány

Mégis újra nő.

A téres Kárpát-medence

Sok titkot takar;

Tudja, hogy nem az Urálban 

Lakott a magyar...

Tudja, hogy a történelem

Homályos tasak;

Azt is, hogy nekünk a hunok

Miért fontosak.

Az időmélység lassacskán

Hátrálva pereg;

De még mindig messze vannak

Ám a kezdetek.

Összeomlanak a képzelt

Elmélet-falak;

Hej azok a fránya hunok

Nem tágítanak!

Elmúlt régi tavaszokon...

Elmúlt régi tavaszokon

Nem volt még mobiltelefon,

Se háború a közelben,

Tudott örülni az ember.

Nem járt előre az óra,

Normális volt Európa,

A fiúk lányokra vágytak,

A lányok fiút kívántak,

Apróság senkit sem zavart,

És az élet élni akart.

Remény volt az ablakokon;

Elmúlt régi tavaszokon.

Ha jóslatokra épül a jövő...

Ha jóslatokra épül a jövő,

Akkor belőlünk elszállt az erő.

Akkor kezünket már a végzet fogja,

S szelíd mosollyal vontat a pokolba,

Csak később vált át undok fúriába,

Mielőtt sorsunkat végleg lezárja.

A jövő sohasem futószalag,

Nem eleve elrendelt folyamat.

Pontos, szigorú röppályája nincsen,

Szabad Akaratot adott az Isten.

Ha jóslatokra épül a jövendő;

Akkor a jelen már több, mint esendő;

A dogmák mellől rég elszállt az élet...

A profán jóslat csak találgatás,

A gazdaság és politika trendje,

Mindig nyújtózkodna a végtelenbe,

Míg képen nem csapja a változás;

Az nem végzet,

Ott van szabadulás.

A vak végzet a közösség halála,

Alattomosabb nincsen semmi nála,

Sivár idő-lapály követheti,

Biorobotok,

Aztán a sötétség...

Ha jóslatok sorába állunk - végünk;

Mindig jóslatok ellenére élünk.

Hány pogány közt vagyunk éppen?

Hány pogány közt vagyunk éppen?

Már nemcsak kettő, mint régen

Akar a pokolba vinni,

Hanem ördög tudja, mennyi.

Nem jobbak se Habsburg-cenknél,

Se hódoltató töröknél,

Akad kívül, akad belül,

Ha teheti, nyakunkra ül

Ez is az is.

A hódolás

Után nincs felszabadulás

Talán még nagy sokára sem;

Ha hagyjuk, még fű sem terem.

Hány pogány közt vagyunk éppen,

Azonos időben, térben?

A pogányság most is árad.

Más népekre oktrojálnak

Rossz ideológiákat,

Idióta doktrínákat,

Mindent csontig szétvernének,

Hogy nem maradna ép lélek.

Még mindig,

Mint akkor

Régen;

Hány pogány közt vagyunk éppen?

Az idő temetőjében

Az Idő temetőjében

Nyugszik minden hamis érdem.

Nincs koporsós temetkezés,

Csupán a puszta feledés.

Nincs se virág, se kegyelet;

Nyugszik sok halva született

Erőszak-eszme komprádor,

Levitézlett kultúrkánon,

Meg az összes "modern" selejt,

Amit az Idő elfelejt.

Varjú száll a múltak felett;

Mai dogmák, készüljetek!

Amit hagyomány, szeretet

Nem óv, végleg semmi lehet

A nemlét sötét mélyében,

Az Idő temetőjében.

Hatvan fölött - kegyelemben

Hatvan fölött - kegyelemben

Sok mindent elbír az ember.

Életöröm mindig akad,

Az ég kék, a fű zöld marad.

Hétköznapi packázások

Terhe most sem nagyobb átok,

Mint harminc, vagy negyven éve;

Nem rendül bele a kéve.

Van

Munka,

Jövő,

Szerelem;

Mi egyéb kellene nekem?

Még mindig nincs lehetetlen;

Hatvan fölött,

Kegyelemben.

Evolúciós árnyalak

Evolúciós árnyalak

Igazgat tudós vágyakat.

Doktrínákra tekintettel 

Holt anyagból élőt rendel.

Profán teremtésmítoszok

Tudós felszíne csikorog.

Mitokondriális Éva

Képzeletben néha-néha,

Megszólal, kiált messzire,

De nem derít fényt semmire.

Evolúciós árnyalak

Körvonalai látszanak.

Műanyag köreit rója,

De Istent mégsem pótolja.

Profán eszme kőbe harap.

Evolúciós árnyalak.

Székelyek hun hagyománya

Székelyek hun hagyománya

Az ostromot máig állja.

Támadta sok dogma-fajta,

Foga mindnek kitört rajta.

Rossz teória mindahány;

Találgatott a tudomány,

Mert nem krónikás lelemény,

Sem pedig német jövevény.

Talán kár volt kételkednünk;

Tán komolyan kéne vennünk...

Múltunk egyik nagy talánya;

Székelyek hun hagyománya.

Van-e a sejtjeinkben végtelen?

Van-e a sejtjeinkben végtelen?

Néhány milliárd világegyetem

Munkál-e bennünk?

Van-e bennük élet?

Élik-e a jót,

Félik-e a véget?

Épül-e új ház ott a faluvégre?

Van-e, aki reménnyel néz

Az égre?

Része vagyunk-e

Sejtnek, vagy 

Atomnak?

Univerzumunk talán egy másik

Sok milliárd egyébbel egyetemben

Egy szikla csúcsa,

Vagy egy nő kisujja?

Ki tudja...

A világnak,

S a titkok sorának

Nincs vége

Talán sohasem.

Van-e a sejtjeinkben végtelen?

Krokodilkönnyes marxista dogmasirató

Sose éltek,

Meg se haltak,

Mégis életeket faltak.

Kiürültek, mint a salak,

Nihil mezején nyugszanak.

Rossz logika volt a vértjük.

Miért hittük?

Ma se értjük.

Az egyedül üdvözítő

Tan fölött eljárt az idő...

Számunkra anyag meg a tudat

Egészen más képet mutat.

Vihogó krokodilkönnyek;

Bölcsességük nélkül könnyebb.

Sose éltek,

Meg se haltak,

Anyag-zsákutcába csaltak.

Eszelős félisteneket

Állítottak Isten helyett,

A menny elkerült az űrbe,

A pokol pedig a földre.

Okos tradíció helyett

Ostoba dogmaseregek

Verték az életet csapra,

Nagyon meg is látszott rajta...

Sose éltek, 

Meg se haltak,

Globális rendet akartak.

A rossz, girhes utópia

Sok ember vérét ontotta,

Mert olyan célokra figyelt,

Amik sose jöhettek el.

A dogma jövőt nem üzen,

Mert a valóság másmilyen.

Sose éltek,

Meg se haltak,

Gyűlöltek, mérget kavartak.

Osztályharcos elvakultság

Színtere lett a fél világ;

Fanatikus párttitkárok

Korrupt hadserege károg,

Országokon vörös bura

A proletárdiktatúra...

Vihogó krokodilkönnyek;

Bölcsességük nélkül könnyebb.

Nem is tudták,

Mit akartak;

Sose éltek,

Meg se haltak.

Atlantiszon már nincs celeb

Atlantiszon már nincs celeb,

Nincs, akit elfelejtsenek.

Hülye megmondóemberek

Hangja nem üt, nem kesereg.

Fennkölt "globális érdekek"

Bakkecskéje ott nem mekeg.

Már nem számít a hatalom,

Rég szétesett a pénzmalom,

Se multi, se diktatúra;

Atlantisz a maga ura.

Atlantiszon már nincs celeb;

Nem béget doktrína-sereg,

Nem rí jelentéktelenség,

Ott már minden csupa fenség.

Arcán már semmi borosta,

Az idő tisztára mosta.

Eltűnik a hitvány szerep;

Atlantiszon már nincs celeb.

Atlantisz még bennünk bujkál

Atlantisz még bennünk bujkál;

Lelkünkbe vissza-visszajár.

Had nélkül, piactalanul;

Mind tisztábban,

Ártatlanul.

Elhagyta minden anyagát,

Nem is romolhat már tovább.

Atlantisz ma 

Hit és

Lélek;

Bennünk mindig újra éled.

Atlantisz ma

Szellem és

Hit;

Túlélni és hinni tanít.

Lelkünkbe mindig visszajár,

Amíg élünk,

Bennünk bujkál.

A téridő másik síkján

A téridő másik síkján

Felelősség a talizmán.

Régi fényében még a Hold,

Tán világháború se volt.

Mást jelent a lehetetlen,

Talán fejlődik az ember.

Se Auschwitz, se Trianon

Nem nyomja a múltat agyon.

Sok friss házas fiatal pár

Nyaralni Atlantiszba jár.

Csak fekete, ami ében,

A pénz elfér a bőrében,

Szent tradíció a módi,

S a tudomány is valódi.

Semmi sincs végzettel telve,

Sem eleve elrendelve.

A téridő másik síkján

Remény ül a jövő hídján.

A mi síkunk posztulátum;

Szikkadt fátum-rezervátum.

Mivel mi csupán ezt éljük,

Szükségszerűségnek véljük,

Mert kopog a végzet-fogat,

A sivár abszurdumokat.

Más síkokon másképp lehet;

Isten minket itt is szeret.

Elfeledett hősök - Vizy Zsigmond

(Telefon-nyomkodós

Gügye világunkban

Lyukas a memóriánk.

Képesek vagyunk feledni,

Hogy kiknek is köszönhetjük,

Hogy még mindig van

Hazánk.)

Ezerkilencszáztizenkilencben

Szunnyad az ország,

Szunnyad az ég;

Hazája vesztét

Döbbenten nézi a nép.

Károlyi és Linder Béla

Fülében tizennégyszeres

Wilson-altató,

Megszállja a Felvidéket

A csehszlovák légió.

Az ostoba antant-fülbe

A Masaryk-Benes csürhe

Azt üvölti hangosan,

Hogy a magyar Felvidékre

Csehországnak

Történelmi joga van.

Zajlik már a

Területrabló kaland;

A magyar kormány meg várja,

Mikor röppen végre elő

A nagyon várt 

Wilson-féle

Liberális

Sültgalamb...

Úgy gondoltuk

Elég lesz a

Wilson-féle

Liberális

Nagykabát;

Azt képzeltük,

Már nem is kell

Megvédeni

A Hazát...

Kisírt szemű Történelem

Az út szélén

Ácsorog;

Sorra lesznek csehszlovákká

A színmagyar városok.

Honvédek ellenállnának,

Sok város is

Harcolna, 

Amíg bírna,

S az elvakult magyar kormány

A harcot,

Az ellenállást

Megtiltja...

Úgy gondoltuk

Elég lesz a

Wilson-féle

Liberális

Nagykabát;

Azt képzeltük,

Már nem is kell

Megvédeni

A Hazát...

Már Balassagyarmaton is

Cseh nyelven recseg a kürt.

Csehszlovák lett.

Az élére

A csehszlovák

Kormány máris

Zsupánt küld.

Magyar város volt,

De az már

Senkit rég nem érdekel,

Franciák meg britek szerint

Legfeljebb egy kicsit rajta

Majd csehesíteni kell.

Nem így látták

Az ottani

Magyarok,

Úgy vélték, 

A kutyát mégsem

Csóválhatja

A farok.

Ha a kormány ostoba,

Ha nincs király,

Ha nincs sereg;

Akkor nekünk 

Kell a Hazát

Megvédeni,

Emberek!

Bátor város,

Harcba kezdett,

Fegyvereket vett elő,

Nem bírt velük

A dühös cseh túlerő.

Derekasan küzdöttek már,

De félő volt,

Hogy a várost védő népre

Az ellenség rátapos;

De megjelent

Egy maréknyi

Katonával

Vízi Zsigmond

Százados.

Kormánytilalom dacára

Ment a honvéd a csatába.

"Legyen eszünk! Nem Wilson kell, emberek!"

S a bátor kisváros népe,

Egy maroknyi katonával

A pokolba

Kergette

A cseheket.

Egy város megmaradt nekünk,

Masaryk,

Benes,

Az antant

Akárhogy is

Háborog;

Máshol is így 

Kellett volna

Védekezni,

Magyarok!

Vén impotens modernitás

Vén impotens modernitás

Ballag csöndesen

Más meddő modernitások

Közt a flaszteren.

Könyvet sose látott. Kézzel

Nem olvas, nem ír,

Kezében tanácsadóként

Füstöl a mobil.

Úgy gondolja, hogy nincs Isten,

És utazni jó,

Fogalma sincs arról, hogy mi

A tradíció.

Sose szemlél múltat, nem néz

Régi polcokat;

Neki más nem számit, csak a

"Modern gondolat".

Vén impotens modernitás

Tömegbe vegyül,

Nem érti, hogy sok ember közt

Mért van egyedül.

Már hetek óta nem látta

Négy elvált nejét,

Némelyik gyermekének nem

Tudja a nevét.

Mindig tudta, hogy neki nem 

Lehet gyereke,

Vajon honnan szedte őket

Össze négy neje?

Úgy véli, agyában modern

Spirál tekereg,

Vajon meddig szaporodnak

Még a genderek?

Vén impotens modernitás

Háborút rebeg,

Ukrajna fölött járnak az

Atomfellegek.

Szeme előtt a járdán is

Háború csoszog;

Miért akarnak élni a

Csúnya oroszok?

Gyanúk és kétségek közé

Soha nem tolat;

Ha "ott" mondják egész biztos

Modern gondolat.

Csak akik "modernül" szólnak,

Azok valakik;

Legjobb, ha az ember soha

Nem gondolkodik.

Vén impotens modernitás

Sose kesereg,

Tudja, csak a maga-félék

"Fejlett emberek".

Az ember "világba vetve"

Nem lehet maga;

Mindig kell mellé valami

Jó kis doktrína.

Az egyedül üdvözítő

Filozófiák,

Mindenkinél jobban tudják,

Milyen a világ.

Kell a valamilyen-ista 

Eufória,

Minden valóságnál különb

A teória.

Vén impotens modernitás

Ballag csöndesen;

Élvezi, hogy mindig újabb

Doktrína terem.

Vén impotens modernitás

Sohasem okul,

Mert ami csupán "modern", az

Hamar elavul.

Szegény véletlen vettetett

"Világba, bele",

"Modern" boldogtalanság az

Egész élete.

Megül akár vörös, akár

Rózsaszín lovat,

Minden másnál fontosabb a

Legújabb divat.

Eleve el van rendelve

Bölcső, ravatal;

Világot kormányoz a pénz,

Vagy a hivatal.

Vén impotens modernitás

Soha nem hibás,

Puszta időtöltés csak a

Szexualitás.

"Modern gondolathoz" minden

Szerelem kevés,

De üdvözítő az összes

Eltévelyedés.

Az élet profit, fogyasztás,

Meg felvonulás,

Főnök-lobbi dönti el, hogy

Mi a "haladás".

Vén impotens modernitás

Csupa lelki rom;

Segítse őt a doktrína,

Meg a szánalom...

Május az év tetőpontja

Május az év tetőpontja,

Kedvét semmi el nem rontja.

Virágok, lombok, napsugár,

Hamarosan eljön a Nyár.

Bár vizsgakazal a hátán,

Kolonctömegek a vállán,

Május mégis május marad,

Hajnalán szerelem fakad,

Alkonyaiban boldogság;

Újjászületik a világ.

Bár mindig van ezer gondja,

Május az év tetőpontja.

Próza a test, vers a lélek

Próza a test,

Vers a Lélek;

Szent örök

Ritmus az Élet.

Mindkettő egymásra mutat,

Mint az anyag és a tudat.

Próza a profán otthona,

A Vers  - a túlélés maga.

Az egyik a bőség-kalap,

A másik erkölcsi alap...

Bent a mag, kívül a kéreg;

Próza a test,

Vers a Lélek.

Szunnyadó titkok közt élünk

Szunnyadó titkok közt élünk,

Rátaposunk,

Elfeledünk,

Vagy tudomást se veszünk;

Hétköznapi semmiségek

Nem hagynak időt nekünk.

Lábunk alatt titok szunnyad,

Múlt korok hosszú sora;

Nem tudjuk,

De mégis sejtjük:

Talán mi is bennük éltünk

Valaha.

Lelkünkben is titok szunnyad,

Mint valami sosem látott,

Mégis gyönyörű virág;

Elvágna tőle végleg a

Jelen profán,

Egydimenziós világ.

Léthe vize mindig tiszta,

Aki él, mindenki issza,

Hogy soha ne térjen vissza

Az életen túli emlék,

Engedjük el csendesen;

Nem is marad belőle más,

Csupán a lelkünkben élő

Titokzatos

Sejtelem.

Szunnyadó titkok közt élünk,

Rátaposunk,

Elfeledünk,

Vagy tudomást se veszünk;

Hétköznapi semmiségek

Nem hagynak időt nekünk.

Amíg Titok van, lesz Élet

Amíg Titok van,

Lesz Élet;

Minden Lét

Rejtélyre ébred.

Teremtés az összes emlék,

Az anyag talán csak kellék.

Fényt rejtegetnek az árnyak;

Vén mítoszok bottal járnak.

Isten bennünk létre éled;

Amíg Titok van,

Lesz Élet.

Májusi bodzaillatban

Májusi bodzaillatban

Elbújik a Hold,

Előző életében tán

Ő is bodza volt.

A fűszeres éjszakában

Vén mítosz csoszog;

Reggelre újjászületni,

Megifjodni fog.

A sűrű, lombos sötétben

Száz titok terem,

Minden csupa várakozás,

Csupa sejtelem.

Lélek örök templomában

Égi gyertya ég;

Májusi bodzaillatban

Vén paplan az ég.

Tetoválatlan Tavaszban

Tetoválatlan Tavaszban

Árad már a napsugár,

Május arcában valahol

Ott mosolyog már a Nyár.

A Tavaszt nem politika,

Nem is a pénz hozza el,

Tetoválatlan a Tavasz,

Még pirszinget sem visel.

Tetoválatlan Tavaszban

Aminek kell, mind virul,

A Tavasz csak dolgát teszi,

Nem tüntet, nem is vonul.