Vén darabont a vár fokán

Vén darabont a vár fokán

Puskáját tölti szaporán,

Lenn támad a török.

"Rohanhatsz rám, hitvány pogány,

Lehet kezedben jatagán,

Úgyis beléd lövök!"

Jön már roham roham után,

Friss vérfoltok a vár fokán,

A muskéta dörög.

"Acsarkodhatsz, mint a fene,

Rohamozhatsz, de ide be

Sohasem jutsz, török!"

Falvak helyén lett pusztaság,

Szántóföld helyén puszta fák,

És ritkul a magyar,

Menekül, aki nem bolond,

S a falon néhány darabont

Mégis Hazát akar...

A Múlt helyén csak ravatal,

Külföldet óv a védvonal,

Idegen a király,

A töröké a diadal,

Mégis mindig akad magyar,

Aki útjába áll...

Vén darabont a vár fokán

Túltesz a zsoldos katonán,

A puskája ropog,

"Lehet százezer embered,

Az ország nem lesz a tied,

Legfeljebb meghalok!"

Hiába minden túlerő,

Tipródik a világverő,

Pedig csak szalmaszál,

Kipukkad itt a vén dzsihád,

A janicsár nem jut tovább,

A hódítás megáll.

A végvárrendszer ócska gát,

Mégis százötven éven át

Megállta a sarat,

Nem állt mögötte hadsereg,

Se mérhetetlen pénztömeg,

Csak Szabad Akarat.

Vén darabont a vár fokán

Százötven évig szaporán

Védi a falakat,

Már elfelejti a világ,

Mégis a véres pusztaság

Hazának megmarad.

Százötven év most is sajog,

Ezek vagyunk, mi,

Magyarok,

Sohasem engedünk,

Kitartunk rendületlenül,

Ameddig élünk, egyedül,

De az Isten velünk.