A vadkanra fogott gyilkosság - 31. Rész

31. Rész

Zrínyi koncepciója

Zrínyi Miklós a magyar történelem egyik kiemelkedő fontosságú személyisége volt. Terveit, elképzeléseit nem tudta valóra váltani. Emiatt a történetírásban néha olyan ostoba hangok hallatszanak, hogy „nem volt reálpolitikus”.

Jó értelemben véve valóban nem volt az. Az úgynevezett reálpolitikusok a mindenkori politikai „papírforma” keretei közt gondolkodnak, rövidtávon ritkán tévednek, hosszú távon mindig. Abból indulnak ki, hogy a körülmények fő elemei, a politikai szerkezet pillérei változatlanok maradnak. Erényük a konzerválás, a megtartás, a kis lépések ügyes váltogatása, apró előnyök halmozása, a kis távlatok közt folyó taktikázás. Legnagyobb hibájuk mindig a kockázatvállalás, a bátorság, a távlatok hiánya. „Kis lépésekkel” ritkán sikerül igazán nagy feladatot megoldani, valamikor mindig szükség van felelősségvállalásra, kockáztatásra.

Ha alaposan megvizsgáljuk a kort, rá kell döbbennünk, hogy Magyarország számára a kis lépések halmozása, a „reálpolitika” – sehová sem vezet. Mire kellett volna várni? Hogy még inkább elpusztuljon az ország?

A fő probléma a török hódoltság ténye volt. Vajon ezzel kapcsolatban a „reálpolitika” mikor vezetett volna eredményre? Zrínyi Miklós nem apró módosításokat akart, hanem igazi, gyökeres változást. Ez volt életének célja. Fel akarta számolni a török hódoltságot, hogy végre fejlődhessen az ország. Éppen ez volt az a tényező, ami a gyilkosait cselekvésre ösztönözte. Minden munkája, tette, elgondolása ezt a célt szolgálta. Sokat tett azért, hogy tudatosítsa Európában a török veszélyt, az oszmán elleni fellépés elkerülhetetlenségét, Magyarország felszabadításának parancsoló szükségét. Tudta, hogy a török kiűzése csak akkor használ az országnak, ha abban a magyar rendek vezető szerepet játszanak. Ha a háború 1664 őszén tovább folytatódik, aligha lehetett volna másképpen, hiszen a francia és a német szövetséges tábornokok egyaránt Zrínyit akarták főparancsnoknak.

Zrínyit „hadi embernek” tartották. Hadtudós volt, vitéz katona, a téli hadjáratban pedig kiderült, hogy gyakorlati hadvezérnek is kiváló. Célja volt az állandó magyar hadsereg megteremtése. Két évvel korábban erről javaslatára már törvényt hozott az országgyűlés. A háború folytatása esetén aligha lehetett volna tovább halogatni a felállítását. Ennek a magyar mezei haderőnek Zrínyi lett volna a parancsnoka. Elméleti műveiben felvázolta a vele kapcsolatos elképzeléseit. Jóval korszerűbb sereg lett volna, mint bármelyik, a halála után a Habsburg hatalommal szembeszegülő magyar hadsereg. Minden kuruc hadnál ütőképesebb lett volna.

Kidolgozta a török kiűzésének haditervét, azaz felelevenítette a legjobb magyar katonák által már csaknem egy évszázada javasolt hadműveleti elképzeléseket, amelyek a török katonai hatalom legsebezhetőbb pontjaira világítanak rá. Zrínyi elképzelése szerint a török főerőkkel szemben tavasztól őszig aktív védelmet kell folytatni a Dráva vidékén, és meg kell akadályozni, hogy felvonulhassanak az ország középső részeire. Ezért volt szükséges az eszéki híd elpusztítása. Fontos támadó hadműveleteket akart vezetni télen, amikor a török fő erői nem akcióképesek.

Javasolta a török várak ostromzár alá helyezését, kapcsolataik megszakítását.

Zrínyi tervei szerint Buda ostromára talán sor sem került volna. Lőtávolon kívüli ostromzárat állítottak volna a főváros köré, az ellenség vagy kitör, vagy éhen hal.

Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, hogy aláhúzzam, mennyire másképpen, mennyire Zrínyi Miklós elgondolásaival ellentétesen zajlott a század végének nagy törökellenes háborúja, amely ténylegesen megszűntette a hódoltságot. A háborút a török kényszerítette ki. Elment és megostromolta Bécset. Mindenkinek rá kellett döbbennie, hogy a birodalom valóban végveszélyben van, a törököt komolyan kell venni. A lengyel király személyesen vezetett hadat Bécs felmentésére, és sor került a lengyel huszárok híres rohamára, ami Tolkien regényének hasonló részletét (is) ihlette.

Az osztrák hadsereg is megfelelő hadvezért talált Lotharingiai Károly herceg személyében. A kiváló katona személyisége nyomta rá bélyegét a háború első szakaszára. Ennek volt annyi előnye, hogy a becsvágyó hadvezér – aki közben benősült a császári családba – nem engedte, hogy békét kössenek a háta mögött. Mert a békét óhajtó udvari körök még ekkor is megpróbálták leállítani a háborút. Lotharingiai Károly nem is egyszer élcelődött azon, hogy a harctéren a török ellen könnyebb dolga van, mint az udvari intrikák közepette a békepárt tagjaival szemben.

Volt azonban ennek a felszabadító háborúnak árnyoldala is, bőségesen. A döntő harcok az ország középső részében zajlottak, és a nagy létszámú hadseregek elpusztították a lakosságot. Valamelyik császári parancsnok a háború közepén egyszer azt mondta, Győr és Eszék között nincs élő ember az országban.

Hazánk történetének legpusztítóbb háborúja minden kétséget kizáróan az 1683-1699 közötti nagy török háború volt, a pusztítás arányai még a második világháborús veszteséget is meghaladták. Még a tatárjárás rettenetén is túltett. Egész országrészek néptelenedtek el. A háború szinte letarolta hazánkat. A mai napig nincs tisztázva, hogy a lakosság mekkora hányada pusztulhatott el. A kortársak közlései riasztóak.

Az osztrák kormányzat a szörnyű pusztulásban nagyon is ludas. Nemcsak amiatt, hogy a gyakran rosszul fizetett és rosszul ellátott zsoldos hadakat a lakosság nyakára ültette még téli szállásra is, hanem még ennek tetejébe a magyar lakosságra terhelte a hadakozás költségeit. Mindez együtt úgy kirabolta Magyarországot, hogy ahhoz csak a tatárjárás pusztítása mérhető. Az osztrák kormányzat lelkiismeretlensége elképesztő volt. Mintha szándékosan arra törekedtek volna, ha már vissza kell foglalni a töröktől Magyarországot, akkor legyen az ország minél néptelenebb, minél erőtlenebb, legyen a birodalmon belül minél kisebb a súlya.

Nem véletlenül mondom ezt.

A fosztogató zsoldosok, szipolyozó tábornokok mellett a katonai adminisztráció is kivette a részét a pusztításból. Ennek mértéke egyszer még Savoyai Jenő herceget is feldühítette. A török elleni háború utolsó éveinek főparancsnoka, ötvennél több császári hadbiztos ellen indíttatott eljárást, és a hadbíróság ezek közül csak egyet talált vétlennek.

Képzeljük el, ha Magyarország húsz évvel korábban, sokkal kisebb veszteség árán szabadul meg az oszmán uralomtól. Nincsenek harcok az ország közepén. Nincsenek fosztogató zsoldos csapatok. Nincsenek látványos várostromok. Elmarad Buda romantikus visszavétele. Második mohácsi csata sincs, a hadműveletek előbb a Dráva mentén, majd azon túl zajlanak. Olyan terepen, ahol a török hadak nem tudnak kibontakozni. Ahol a lovassági tömegek nem érvényesülhetnek.

Zrínyi a Dráva biztosítása után a mozgékony mezei hadakkal aktív védelmet folytat. Ahogy a műveiben írta. Aktivitás és gyorsaság. Leleményes hadvezetése sok gondot okoz az ellenségnek.

(Százöt év múlva születik Korzikán egy híres hadvezér, neki lesz majd jelszava: Activité, vitesse…)

Télen a törökkel szemben Zrínyi-Újvár módjára emelt modern földerődök láncolata készül, erre a bázisra támaszkodva veszi fel a harcot nyáron a török főerőkkel a mezei had. Egészen más háború lett volna, mint ami ténylegesen felszámolta a magyarországi török uralmat.
A jobban és körültekintőbben ellátott csapatok fegyelme szilárdabb. A német és francia szövetségesek ugyanolyan példamutatóan viselkednek, mint az előző évben. A magyar hadak jelentős szerepet játszanak a háborúban, és a törökellenes szövetség élvezi az egész ország támogatását.

Az ország támogatását?

Ne feledjük, a húsz évvel későbbi felszabadító háború már egy mélyen meghasonlott országot talál. Thököly Imre szabadságharcának kellős közepén vagyunk, egymás ellen is harcolnak a magyarok. Hogy a Thököly-féle szabadságharcnak, ahogy már a Wesselényi-féle összeesküvésnek is, és minden Habsburg-ellenes mozgalomnak elsődleges oka éppen a vasvári béke volt, azt ne is említsem.

Ne becsüljük le az ország támogatását. Tévút, pedig erre még némely szakirodalmi művekben is találtam szórványos példákat. Most egy, a későbbinél minden tekintetben erősebb Magyarországot láthatunk, amely mentes attól a húsz éven át tartó feszültséghalmaztól, belső harcoktól, zűrzavartól, amely a vasvári béke és a török háború kirobbanása közt fogja érni. Nézzük csak, mi minden történt húsz év alatt:

v  A Wesselényi-féle összeesküvés, a vezetők kivégzése,

v  Kiterjedt üldözések, a megtorlás ürügyén súlyos atrocitások országszerte

v  „Jogeljátszás”, a rendi alkotmány felfüggesztése,

v  Ampringen kormányzósága

v  Hisztérikus ellenreformáció, a protestáns prédikátorok gályarabságra küldése

v  A végvári katonaság szélnek eresztése, ezrek földönfutóvá tétele

v  A bujdosó mozgalom kezdetei

v  Erdélyi irányítás alatt kisháború kezdődik a császár ellen.

v  Török, tatár és francia zsoldon fogadott lengyel katonaság beavatkozása

1664-ben az ország még nem élte át ezeket a megpróbáltatásokat. Sokkal erősebb annál, amivé húsz év alatt vált. A rendek készen állnak a háborúra, vezetőjük Zrínyi Miklós.

Hogy mennyire nem szabad lebecsülnünk az ország támogatását, mutatja az is, hogy a későbbi török háborúban Buda két ostroma idején (1684-ben és 1686-ban) Debrecen mezővárosa egyedül vállalta, hogy az ostromló hadseregeket ellátja hússal.

Zrínyi Miklós elképzelései nem tekinthetők irreálisnak pusztán azért, mert ellenfelei sunyi módon békét kötöttek Vasvárnál a törökkel, őt pedig meggyilkolták.

Ennek fényében kell Zrínyi Miklós személyiségét megvizsgálnunk.

Folytatása következik.