A vadkanra fogott gyilkosság 30. rész

Harmincadik rész

Kik lehettek?

Az előző részben eléggé fontos tényekről volt szó, a továbblépés előtt összefoglalnám. Hosszasan foglalkoztam a korabeli osztrák bürokrácia jelenlegi történetírásunk által is gyakran hangoztatott varázsmondatával:

Ø  A magyarországi királyi jövedelmek nem fedezték a végvárvonal fenntartásának költségeit.

A mondat realitása erősen fogyatékosnak bizonyult. A császári kormányzat nem teljesítette a kötelességét, a katonák zsoldját hellyel-közzel se fizette, a védelmi rendszer fenntartásáért igen keveset tett. Hogy voltaképpen mennyit is költött rá, és a ráköltött összeg hogyan viszonyul a magyarországi királyi jövedelmekhez, gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, mert korántsem szabad megbíznunk az osztrák bürokráciában, ahonnan az adatok származnak. Elvben egyéb forrás is volt, amelynek felhasználása szintén nem ellenőrizhető.

A végvárrendszer amúgy sem Magyarország, hanem leginkább az osztrák örökös tartományok védelmét szolgálta.

Itt van a lényeg. Az osztrák bürokrácia legfeljebb olyan mértékben finanszírozta a magyarországi végvári rendszert, amilyen mértékben szükségét érezte annak az örökös tartományok védelme szempontjából.

A taktika pontosan erre épül, és ennek ismeretében válik érthetővé. Békére törekedtek a törökkel, békére mindenáron. Pontosan tisztában voltak vele, hogy a török béke idején is agresszív, de ez a kormányzat szempontjából nem számított, hiszen a török támadások, portyák, foglalások, emberrablások, fosztogatások, égetések, dúlások csak az értéktelen magyar területet és a feláldozható magyarországi lakosságot, nem pedig a védendő és értékes örökös tartományokat sújtják. Béke idején a védelmet kellőképpen elhanyagolták, csak arra ügyeltek, hogy lehetőleg az állandó harcok ne tevődjenek át osztrák területre.

Ha ebből a szempontból nézzük a varázsmondatot, érdekes következtetésre juthatunk.

Ø  A magyarországi királyi jövedelmek nem fedezték a végvárvonal fenntartásának költségeit.

Azt gondolom, ideje megállapítanunk, hogy a helyzet éppen a varázsmondat által sugalltak fordítottja. A valóságban nem számít, hogy fedezte-e, hiszen a végvárvonal nem szolgálta Magyarország érdekeit. Másról volt szó:

Az osztrák bürokrácia még a hadszíntérré tett és hadszíntérnek használt nyomorult ország maradék királyi jövedelmeit is megkaparintotta. Ez már kissé másképpen hangzik, és sokkal közelebb áll az igazsághoz.

A varázsmondatra semmit sem szabad építenünk. Eljött az ideje, hogy ne állandóan az osztrák bürokrácia szemszögéből nézzük a saját történelmünket. Nevetséges azt várni egy hadszíntérnek használt, pusztulásra vetett, nyomorult, csonka országtól, hogy tartsa el a rajta húzódó, más államot védelmező erődrendszert.

A vasvári béke jelentős fordulatot hozott, hiszen a kortárs magyarok szemében tökéletesen leleplezte a helyzetet. Megmutatkozott az osztrák kormányzat valódi célja. Akkor sem hajlandó kiűzni a törököt, amikor erre soha vissza nem térő alkalom adódik. Tőlük Magyarország az idők végezetéig hadszíntér, és csakis hadszíntér maradna.

Ennek fényében lehet igazán értékelni a bizonyos udvari körökben egyre gyakrabban elhangzó kijelentéseket arról, hogy Magyarország nem létezik, csupán történeti fogalom. Igen, pontosan erre törekedtek.

Eddig leplezték. A szentgotthárdi csata és a vasvári béke mindent nyilvánvalóvá tett. A magyarországi rendeket a gyalázatos béke után többé félrevezetni nem lehetett. Azokat a rendeket, amelyeknek tapasztalt, Európa-szerte ismert és tisztelt vezetője Zrínyi Miklós volt.
Ezért kellett meghalnia.

Ha körül akarjuk határolni Zrínyi gyilkosainak körét, meg kell néznünk, kiknek állt érdekében a magyarországi török hadszíntér konzerválása és miért. Előtte azonban ideje néhány szót szólnom az áldozatról, hiszen ő volt az események kulcsszereplője.

Folytatása következik.