Távoli moraj

Távoli moraj
Bennünk és felettünk...
Úgy élünk, hogy hallhassuk
Mindhalálig.

Sziklafalakon zúgva megtörő
Anyag-hullámok..
Rohannak, bőgnek
Zengve, dübörögve...
Csak a szikla...
Tartson ki
Mindörökre...

A köd mögött állnak a vén falak,
Nekik zúdul egyre
Az áradat.

Piac-hullámok profán söpredéke,
Sisaktarajos birodalmi béke
Jövendőt fullasztó pénz-áradat,
Csak egyre ostromolják
A Falat...

Távoli moraj
Értünk
És miattunk...
Embernek születtünk,
S azok maradtunk...

Van Jó,
Van rossz...
És van Örök Igazság,
Profán hadak hiába ostromolják,
A szikla áll,
Erősíti minden szent Pillanat,
Hát állva is marad.

Hiába a hullámok robaja,
Az Erkölcs nem lesz relatív - soha.

Távoli moraj
Végzet-köd körül...
Az Ember majd
Istennel egyesül...

Amíg ott magasodik a szikla,
Addig lelhetünk
Célra,
Virradatra,
Önmagunkra,
A Szabad Akaratra...

Távoli moraj
Bennünk és felettünk...
Amíg van hitünk,
Szépség,
Meg igazság,
A szikla áll
S vele - a bizonyosság.

Míg túl profánon,
Pénzen, ködfalon,
Híg művészeten,
Politika-kásán,
Silány napok minden megalkuvásán
Büszkén magasodik égre fel a szikla,
Van-lélekfedezet az álmainkra...

Távoli moraj...
Amíg a lelkünket felemeli,
Bennünk
Az Isteni...

Amíg a sziklára néz le az Ég;
Addig létezhet
Az Emberiség