Tavasz a télben

Vén kujon volt ma a Nap;

De aligha bánta,

Hogy az áhítozó földet

Újra megkívánta.

——-

A duzzogó felleget

Gyorsan félretolta,

Sugárözönben ömlött

Büszke férfi-volta.

——-

A tél-zúzta föld pedig

Nagyon várt e kegyre,

Nászt ült vele a vén kujon

Órák hosszat egyre.

——-

Vigasztalan téli eső

Így szakadt ma félbe,

A Nap fényes kora tavaszt

Varázsolt a télbe.

——–

Tüstént felborzolódik

A Gonosz hideg szőre,

Ha a világ szert tehet

Egy kis férfi-erőre.

——

Az entrópia hidege

Tüstént tovaszállna,

Habzó szájú világvége

Sírva retirálna.

——

Férfierőre vágyik

A Föld – és minden Lánya,

Nincsen nagyobb katasztrófa,

Mint ennek hiánya.

——

A zord Létet a teremtő

Erő melegíti,

Az áhítozó földeket

Megtermékenyíti.

——-

Valaha Szerelem támadt,

A Semmi Létté lett,

És amíg csak van Szerelem,

Megmarad az Élet.

—–

A végtelen, sötét, meddő,

Csillagmagány éjben

Az Élet nem más sohasem,

Mint Tavasz a Télben.

——

A Szerelem teremti,

S adja tovább a Létet,

Nincs más a Szerelmen kívül,

Ami Létet éltet.

——–

Tán magunk is, amint állunk

Az Idő szelében,

Tán mi sem lehetünk mások,

Mint Tavasz a télben.