Alternatív történelem - XI.

Az alternatív történelem lehet a vaskalapos történelemszemlélet egyik legjobb ellenszere.

Az újkorban a történetírók rájöttek, hogy a korábbi történetírói koncepciók gyakran nem voltak képesek a múltról igazán teljes képet adni. Mindegyiknek volt valami kimondott-kimondatlan nézőpontja, és az eseményeket abból a szemszögből vizsgálta. Lényegében minden történetírás valamilyen értelemben alternatív történelem volt, hiszen a lehetséges nézőpontok zömét tökéletesen figyelmen kívül hagyta. Az persze erősen kétséges, hogy a mindenkori győztesek felfogását képviselte volna, de kétségtelenül volt ilyen tendenciája.

Nálunk, Magyarországon a korai történetírás elsősorban dinasztikus szemszögből, az Árpád-ház nézőpontjából rajzolta meg a történelmet. Ezek a művek mára jórészt elvesztek, zömmel későbbi szerzők által idézett részleteik maradtak ránk.

Később - nagyjából a XIII. századtól - jöttek a rendi szemléletű művek, Anonymus, Kézai meg a többiek. Mára már meglehetősen szűk látókörűnek tűnik a szemléletük, nem is beszélve a mérhetetlenül sok kárról, amit okoztak. Anonymus műve a dákoromán propaganda legerősebb fegyverei közé tartozik.

Ezeknél valójában sokkal különben azok a későbbi dinasztikus szemléletű művek, amelyek a dinasztikus szempontot a központi hatalom iránti igénnyel, az ország kormányzásának és elemi érdekeinek szempontjaival kapcsolták össze. Ilyen volt a Thuróczy Krónika, amely Mátyás király költségén kétszer is megjelent külhonban; nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a külföldi érdeklődő ebből ismerje meg a magyar történelmet. A Hunyadi család felfogása akkoriban teljesen egybeesett az ország érdekeivel, ezt szolgálta egy viszonylag jól megírt, informatív krónika.

Később is hatott: Arany balladái közül soknak ez a forrása.

Antonio Bonfini műve, a nagyon szorgalmas, alaposan felkészült, jó közepes olasz reneszánsz történetíró hozzájárulása akkor nem hathatott - később annál inkább. Ez lett évszázadokra a minta, amit mindenki folytatni akart.

De ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy Bonfini műve milyen szemléletű…
————-

Szóval az újkori történetírók rájöttek, hogy tágabb, pontosabb és mindenekelőtt valós képet nyújtó történetírásra van szükség.

Idáig rendben is van a dolog. De - mert a lónak a történetírásban is csak túlsó oldala van - sikeresen átestek. Nem is annyira a történetírók, inkább a történelem-elméletek gyártói.

Szóval átestek a ló túlsó oldalára.

Végzetszerűséget, gyakran eleve elrendelést tételeztek fel.
Nem mondom, ebben nem teljesen ők a vétkesek; a reformáció hatására keletkezett polgári társadalomtudomány minden téren így tett.

Kialakult tehát a szükségszerűség mítosza. Úgy vélem, teljes joggal nevezhetem mítosznak annak analógiájára, ahogy a modern irodalomtudomány is mitologikusnak hívja azt az irányzatot, amit a mi diákkorunkban még kritikai realizmus néven illett tisztelni.

Sikerült hát olyan történelemszemléletet összeeszkábálni, ahol éppen a történelem egyetlen látható hordozója, az egyén szorult háttérbe.

Vajon mi determinálta a lodi hídon az osztrák (és magyar) puskagolyókat arra, hogy mindegyik tévessze el Bonaparte tábornokot. Ha véletlenül homlokon találja az egyik…

—–

Ez az a pont, ahol a történészek egy része - általában a fantáziával viszonylag csekély mértékben megáldott része - azonnal ideges lesz.

“A mi lett volna ha tudománytalan…!”

Persze, hogy az. Abban az értelemben, ahogy ők szemlélik a múltat, feltétlenül. És dühítőnek is dühítő, mert állandóan arra figyelmeztet, hogy az ő szemléletük rossz.

——-
Piper, H. Beam - Aki megkerülte a lovakat című írásában két idősík létezik párhuzamosan, és mindegyikben merőben másképpen zajlik a történelem. Az egyiken az általunk jól ismert napóleoni háborúk zajlanak, a másikon azonban Napoleone Buonaperte XVII. Lajos király egyesek által tehetségesnek tartott csapattisztje; Sir Arthur Wellesley pedig nem tudja, hogy ki a csuda Wellington herceg…

A novella zseniális. Sokkal több köze van a valósághoz, mint számos determinisztikus történetírói koncepciónak.

——

A most készülő regényem arról szól, hogy egy fontos személyiség egy adott pillanatban tovább él.

És ettől merőben másként alakul a történelem.

—-

Folytatása következik.