Nézzük hát ama rossz emlékű mohácsi csatát.
Brodarics István beszámolója:
“Mint fentebb mondottuk, ezen a helyen óriási, széles síkság terült el, sem erdő, sem cserjék, sem víz, sem domb nem bontotta meg, csak bal felől, közötte és a Duna között volt egy iszapos, mocsaras víz, sűrű sással és nádassal, ahol utóbb sok halandó pusztult el. Velünk szemben hosszan elnyúló domb feküdt, mint valami színpad, e mögött volt a török császár tábora; a domb legalján egy kis falu templommal, neve Földvár. Itt állította fel az ellenség az ágyúkat. Később, a küzdelem vége felé szemünkkel láttuk, hogy ez a hely tele volt ellenséges katonasággal, jobbára azokkal, akiket janicsároknak neveznek. Ami hely csak volt a falu kunyhói mögött, mind hosszú sorokban tartották elfoglalva. Később vált ismeretessé, hogy a császár is ott volt közöttük. Az ágyúkat úgy helyezték el, mintha valami völgyben lettek volna, és emiatt sokkal kevésbé tudtak ártani a mieinknek, mint a síkságon lehetett volna, és inkább rémületet, mint kárt okoztak.”
Mohácstól hét kilométerre délre. A harcmezőt gyakorlatilag a magyar sereg választotta, azzal, hogy huzamosabb ideje itt táborozott.
Persze, nem volt ez tudatos választás - semmiféle értelemben.
Mire jó ez a csatamező? Mi a terv?
A mezőt kelet felől a Duna mocsaras ártere határolta, szélén az Eszék felé vezető úttal. Közepén a Borza patak folydogált. Dél-nyugat felé, a patakkal csaknem párhuzamosan mintegy 20-30 m-rel magasabban fekvő terasz húzódott, amely messzire elnyúlt észak felé, délkeleti végét pedig egy erdő zárta le. A források utalásai alapján elképzelhető, hogy ennek partoldala meglehetősen meredek volt, s akadályozhatta az oszmán sereg felvonulását. A patak és a terasz közti síkon mélyebb teknők sorakoztak, olykor áttekinthetetlenné téve a terepet.
Mi olvasható le ebből?
Leginkább egy nagyon kezdetleges haditerv. A felvonuló török kontingenseket egy-egy lovasrohammal, egyenként akarta megsemmisíteni a magyar hadvezetés? Fegyelmezettebb csapatokkal silány ellenféllel szemben sem biztos, hogy ez sikerülhet. Az ilyen haditervek tipikusan bukásra vannak ítélve. Ha ez volt az elképzelés, eleve bukásra kárhoztatja a jobbszárny átkarolásának elvi lehetősége.
Természetesen jobb egy kezdetleges terv, mint egy semmilyen. Viszont a kezdetleges tervek gyakran nagyobb terhet rónak a csapatokra, mint a jól átgondoltak. Itt is ez a helyzet: a terv végrehajtásának elemi feltétele a gyakorlott, harcedzett, a villámgyors roham után fegyelmezetten visszatérni, a gyalogság fedezete alatt haladéktalanul újra rendeződni képes lovasság.
A Mohács alatt felálló magyar sereg képes volt erre?
A török ellenintézkedések a következő vázlatról leolvashatók:
Brodarics:
“A csatarendet az említett helyen, az említett módon és napon, kevéssel napkelte után felállították. Igen tiszta, derült volt ama nap! “
Mivel az ütközet csak körülbelül délután háromkor kezdődött, a harcrendet enyhén szólva túlságosan hamar állították fel. Alkalmat adtak Szulejmánnak, hogy katonai tanácsadóival alaposan szemrevételezze és megvitassa. Kényelmesen megtehette…
Brodarics következő sorai leplezik le a magyar rendi hadszervezet teljes csődjét:
“Ezután a nádorispán kivezette a királyt arról a számára kijelölt helyről, és mint három nappal előbb, most is körülvezette az egész hadsereg előtt, megmutatta mindenki szeme láttára, hogy jelen van, (mert volt, aki kételkedett benne).”
Tehát a magyar sereg egy átlátszó haditerv szerint felállítva fő az augusztusi napon legkevesebb hét óra hosszat.
Apropó.
Ki a fővezér?
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése