Az 1840-es években a huszároknak nem voltak laktanyáik. Kaszárnyákban jobbára a gyalogság és a tüzérség tanyázott, a lovasság - több évszázados szokás szerint - parasztházakhoz volt beszállásolva.
Ez persze megnehezítette a századok összegyűjtését, de megkönnyítette az ellátásukat. És a bécsi Haditanács csak a kiegyezés után gondolt arra, hogy a lovasság számára is laktanyákat építtessen.
A 2. Hannover-huszárezred a Délvidéken állomásozott. A második őrnagyi osztály egyik századának parancsnoka egy nagyobb városban nyert elhelyezést. Történetesen színház is volt ott, benne két-három nagyon is szemrevaló művésznővel.
A félreértések elkerülése végett: német színészek voltak. A német színjátszás korántsem volt olyan sanyarú helyzetben akkoriban hazánkban, mint a magyar. Számos városunkban régen kőszínházzal rendelkezett, sőt a pesti német színház nyolcezer fős (!) nézőterével Európa második legnagyobb teátruma volt.
A huszárok vezényleti nyelve német volt, a tisztek zömének az anyanyelve is német. Gyakran eljártak hát a színházba, és ilyenkor magukkal vitték a tisztiszolgáikat is. A derék puccerek a karzaton kaptak helyet, a szünetben mindig ránéztek a lovakra.
Egyszer éppen a kor népszerű műfaja egy érzékenyjáték volt műsoron. Egy ilyen darabot ma nehezen tolerálnánk, de akkor nagy divat volt - főleg német darabokat adtak, akkor ott termett ebből a legtöbb.
Jóska, a tisztiszolga aznap volt színházban életében először. Unta is már, de nagyon. Mit szenveleg itt annyit a sok cifra méltóság, mit nyafognak annyit ezek a menyecskék? Miféle hely ez. A sok ember meg minek nézi, hát nincs jobb dolguk?
A szigorú erkölcsű hősnő éppen a sokadik gyengéd szavú szerelmi vallomást utasította el, és előkelő közönnyel hagyta faképnél a térden állva rimánkodó hősszerelmest. A férfi ünnepélyes mozdulattal előhúzta, és a homlokához illesztette a pisztolyát. A nézőtéren halálos csend támadt, következett a darab nagymonológja.
Jóska ezt már nem tűrhette.
Messze kihajolt a karzatról, és öblös hangon magyarul bekiabált a színpadra:
- Meg ne haljon ám kend emiatt a menyecske miatt, mert ez egy cemende! A kapitányom jár hozzá, neki oszt ugyan gyorsan széttette a lábát! Én már csak tudom, én szoktam őrködni az ajtó előtt. Nézze csak meg a kapitányomat! Ott ül az első sorban, oszt röhögi kendet. Keressen kend ehelyett a ribanc helyett egy másik nőt!
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ez aranyos.
VálaszTörlésVelünk történt hasonló mikor a gyerekekkel voltunk szinházban (Jancsi és Juliska) ahol a végén a gyerekeknek e narrátor feltette a kérdést, hogy ...mit adjunk Jancsinak, és Juliskának. A gyerekek kórusban, csokit, tortát, stb. Majd: és mi legyen a boszorkánnyal? Néma csend, majd egy cérnahangocska: Rúgjuk p....n!