Régi világvégék nyoma

Régi világvégék nyoma

Talán el nem tűnik soha.

Idő hátán állva halad,

Haloványul -

De megmarad.

Mindig félremagyarázzuk,

Vagy meglátni se akarjuk.

Lábunk alatt meg se rezzen,

Csak vár tovább türelmesen.

Vár, mint Igazságok Őre,

Lesz a Múltnak is

Jövője.

Befedi a finom moha.

Régi világvégék nyoma.

Új történelem-szemlélet

Új történelem-szemlélet
Kell.

A régi sokat téved.

Önbizalmunk lassan éled;

Új jövőt épít az 

Élet.

Utolsó besenyő csatlós;

Az eszme-hulla porhanyós.

Nem jövevényszó-szövétnek,

Nem utolsó jövevények,

Nem tudatlan horda-féle,

Hanem

Boldogasszony népe.

Indogermán kultúrfölény?

Levágott sörény-csökevény.

Régi dogma már nem szédít;

Igaz Múlt

Jövendőt épít.

Önmagunkért kell helytállni,

Az igazságra találni.

Igaz Múlt 

Jövőre ébred;

Új történelem-szemlélet.

Szantorin volt-e Atlantisz?

Szantorin volt-e Atlantisz,

Vagy az ötlet csapdába visz?

Mert az Atlanti-óceán

Neve csak tévedés talán,

Amitől meg kell fosztani,

Platónt tízzel kell osztani,

És megbírálni azonnal,

Mert szezont kevert fazonnal?

Mindent újra kell gondolni,

És Héraklész oszlopai

Mégis Gibraltár?

Vagy mégsem?

Éppen Platón idejében?

Szantorin volt-e Atlantisz?

Legprofánabb profánba visz

A Szantorin-teória,

S beemeli a kánonba

Atlantisz a legendából.

S nem látszik erdő a fától.

Minden a régiben marad,

Látszólag diadalt arat

A dogmákra veszélytelen

Nyílegyenes történelem.

Marad, persze, nem is kevés

Megválaszolatlan kérdés,

De az új doktrína-rácson

Átragyog a kultúrkánon.

Szantorin volt-e Atlantisz?

Összetartja-e a csiriz

Az ellankadó figyelmet,

S a széthulló történelmet?

Ez a teória snájdig,

Sok része stimmelni látszik,

Egymás hátán sok kis "igen",

De az egész mégiscsak:

Nem!

Isten malma másképp őröl.

Sztrabón beszélt mindkettőről,

S nem keverte össze őket.

A Szantorin-ötlet téved.

Szantorin Atlantiszt tagad,

És a rejtély -

Rejtély marad.

A világ majd Platónnak hisz.

Szantorin nem volt Atlantisz.

Örök Tavasz rejtekében

Örök Tavasz rejtekében
Él a
Szerelem;
Fészkel bennünk, mint kismadár

Kinn az ereszen.

Ahogy új év jön év után,

S repül az Idő;

Megértjük, hogy a szerelmünk

Milyen nagy erő.

Elborulhat, vihar jöhet,

Grasszálhat a szél;

Szépen élünk, amíg bennünk

A Szerelem él.

Ami ésszel felfogható

Ami ésszel felfogható.

Az egy csöppet sem mérvadó,

Világ-értéshez nem elég,

Nem fér bele a mindenség.

Anyagi létünk ketrece

Nehezedik az Emberre,

S amit ember nem ért, tagad.

Az anyagelv ebből fakad.

Az ész a Lélek szolgája,

És ha a Lélek nem gyáva,

Az ész határán túlléphet,

Világot,

Istent

Megérthet.

Ubi dubium, ibi libertas

Ubi dubium, ibi libertas;

Ha szabad vagy, ellentmondhatsz.

Ahol van ellenvélemény,

Ott van Szabadság,

Van Remény.

De ahol üldözik

A Szót,

Ott már nem várhatsz semmi jót,

S ahol megbüntetik

A véleménynek ellenszegülőt;

Ott börtönrácsokból építik már

A jövőt.

Ha szabad vagy,

Ellentmondhatsz;

Ubi dubium,

Ibi 

Libertas.

Ne az Urálban keressük!

Ne az Urálban keressük,
Ami idehaza van,
Régmúltunk a lábunk alatt,

Sehová el nem rohan.

Alma volt az asztalunkon,

Nem északi áfonya,

Gyarmatosított bennünket

A tudomány mákonya.

Nem jöttünk ide sehonnan,

A nyelvünk itt született,

Őseinkre sütött a Nap

Kárpát-medence felett.

Semmi nem úgy történt, ahogy

Ezer tankönyv magyaráz,

Nem ősünk szibériai

Halász, vadász, madarász.

Európa nézőpontja

Öntudatunkra csapott,

S indogermán kultúrfölény

Messze vándoroltatott.

Csillagokat rendeztek át

A messzi múltak egén;

Őslakos mezben tetszelgett

Mind az összes jövevény.

Múltunkra számos szomszédunk

Odvas, mohó foga fáj,

Kontár, nyegle tudományuk

Most is trianonizál.

Területrabló félelem

Meg nem nyugszik sohasem,

Nevére írná az időt

Visszamenőlegesen.

De papírból kivágott múlt

Mindhiába feketül,

Az Igazság előbb-utóbb

Úgyis mindig kiderül.

Idegen elvek oltárán

Többé már nem áldozunk;

Ezzel számos évezrednek,

Őseinknek tartozunk.

Régmúltunk a lábunk alatt

Sehová el nem rohan;

Ne az Urálban keressük,

Ami idehaza van!

Járt-e Egyiptomban Platón?

Járt-e Egyiptomban Platón?

Ült-e a gizai platón?

Állt-e kőgerendák alatt?

Látta a piramisokat?

Talán igen,

Talán mégsem.

Ami szerencse, nem érdem.

Neve "szélesvállút" jelent,

Vagy ahogy fent,  úgy odalent;

S nevét Egyiptomban kapta

Misztériumba avatva?

A Bálhoz jött hozzá Áton,

Ebből született a Platón?

Ókori pletykapiramis,

Sokan hiszik azóta is.

Talán igen,

Talán mégsem.

Bizonyíték?

Fenn az Égen...

Arisztoklész Platónná lett.

Hogyan?

Tudni már nem lehet.

Nem ez a legnagyobb titok,

Amit Platón ránk nem hagyott.

Nem értették már akkor se,

Még a tanítványai se,

Csak brekegtek, mint a béka,

Arisztotelész a példa.

Platón, ki tudja, mit gondol,

Mosolyog ránk messzi múltból.

Biztat rá, hogy nézzünk vissza,

Jól vigyázzunk Atlantiszra.

Gondolatai nem hűlnek,

Művei ma sem évülnek,

A jelenben is otthon van,

Mindegy, járt-e Egyiptomban,

Hogy ült-e nílusi hajón,

Ő a Szélesvállú,

Platón.

Reinkarnált hitlerségek

Reinkarnált hitlerségek

Rózsaszín álarcban élnek.

Megint oroszt lőni kéne,

Megint Európa léte...

Más színű, más szagú a gaz,

De a lényege ugyanaz.

Megint felburjánzott a gyom;

Megint a világuralom...

Hogy csökkenjen a népesség,

Bigott oroszellenesség,

Meg háborús hisztéria,

Csak más a statisztéria...

Új mezben a régi féreg;

Reinkarnált hitlerségek.

Egyedül az Erkölcs nem viszonylagos

Az Erkölcs nem viszonylagos,

Nem lesz se avult, se poros,

El nem évül,

Meg nem lazul;

Isten általa nyilvánul.

Sohasem lehet kizárni,

Nem lehet "megreformálni",

Bár a hatalom szeretné,

Ha tudná, semmivé tenné,

Szilárd marad a szelleme,

Hiába tüntet ellene

Fizetett, agymosott tömeg,

Leváltani sose lehet.

A helyét mindig megállja,

A hatalmat nem szolgálja,

Marad mindennek mértéke;

Szeretet, jó érzés,

Béke.

Örök.

Nem lesz változatos;

Az Erkölcs nem viszonylagos.

Feltámadás ünnepnapján

Feltámadás ünnepnapján
Ragyog fenn
Az Ég;
Minden szent gondolatnak lesz

Jövő-menedék.

Húsvét szent verőfényében

Fürdik a világ,

Nem vezetnek üdvösségre

Hasztalan viták.

Virágszőnyeg látványától

Fényes a szemünk,

Míg élünk, tisztességesek,

Bátrak lehetünk.

Feltámadás ünnepnapján

Zsong

A Kikelet;

Ha tétovák vagyunk,

Isten

Akkor is szeret.

Körülöttünk zeng, csicsereg

Zúg a

Friss Erő;

Nincs előírva számunkra

Semmilyen jövő.

Mosolyog ránk a türelmes

Szent Tavasz-keret;

Ha jók vagyunk, a világ is

Egyszer jobb lehet.

A Lelkünkben meg van írva

Minden

Felelet;

Becsülettel cselekedjünk

Doktrínák helyett.

Nem használhat a világnak

Ha ömlik a vér,

Szeretet hoz jobb világot,

Sose hadvezér.

Erkölcs hozhat szebb jövöt, nem

Pénz vagy kutatás;

Élvezzük, hogy ránk mosolyog

A Feltámadás.

Az "elit" akármit is tesz,

Ordít vagy nyafog;

Felnőttként majd egyszer minden

Nemzet összefog.

Feltámadás ünnepnapján
Ragyog fenn
Az Ég;
Minden szent gondolatnak lesz

Jövő-menedék.

Nagyszombati Credo

Hiszek
Tiszta
Hitben,
Hiszek
Igaz
Hitben;
Hiszem, hogy elrendelt végzet
A számunkra nincsen.

Hiszek
Tiszta
Hitben,
Hiszek
Igaz
Hitben;
Velünk együtt teremti a
Szebb Jövőt

Az Isten.

Hiszek,

Hinni jöttem,

Hiszek az

Erkölcsben;

Hogy Istentől ezután is ránk

Üdvösség csöppen.

Hiszek,

Hinni jöttem,

Hiszek az

Emberben;

Hogy mindig

Jó szándékúak

Lesznek

Sokkal többen.

Hiszek

Tisztességben,

Hiszek

Becsületben;

Hogy Szentlélek

Galambszárnya

A Lelkünkben

Rebben.

Hiszek

Szent Szavakban,

Szabad Akaratban;

Hogy Szeretet árad minden

Tiszta 

Pillanatban.

Hiszek

A Lélekben,

A Vers erejében;

Hogy profitszóra 

Sosem áll

Meg a Nap

Az Égen.

Hiszek

A Szépségben

Hiszek

Szerelemben;

Boldogság miatt született

A Földre

Az Ember.

Nagypénteken, síró égbolt alatt

Nagypénteken,
Síró égbolt alatt
Dühödt szél rázza a tavasz-falat,
A vén Idő friss tócsák,
Lehullott virágszirmok közt halad;
De a Megváltás -

Megváltás marad.

Nagypénteken

Eső szomorkodik,

Az emberiség most is

Pofozkodik,

A Jelen szép Jövőre

Szomjazik,

Isten azonban

Meg nem alkuszik.

Nagypénteken

Felhők házak felett,

Csendben velünk

A Szent Emlékezet;

S A Jövő nevén

Még nincsen

Ékezet.

Nagypénteken,
Síró égbolt alatt
Dühödt szél rázza a tavasz-falat,
A vén Idő friss tócsák,
Lehullott virágszirmok közt halad;
De a Megváltás -

Megváltás marad.

Amíg talpra esek, élek

Amíg talpra esek, élek,

Sok gödröt rejt még az élet.

Vékony ösvényen haladok,

Megalkudni sose fogok.

Csak azt tisztelem,

Ami Szent,

Legyen akár fent,

Akár lent.

Láncra, gyűrűre nem vágyok;

Túlerőre fittyet hányok.

Nem félek,

Csak Jót remélek;

Amíg talpra esek,

Élek.

Nagy próféta-infláció

Nagy próféta-infláció;

Szenilis lett a ráció.

Vastag a beléndek szára,

Drágul a hülyeség ára.

Szarkákat terem a huzat,

Tizenkettő pont egy tucat.

Lisztté változik a korom,

Mit sem számít a tartalom.

Csak pénzen jár a staféta;

Vadkan is lehet próféta.

Félkegyelmű ripacs hakni;

Nekünk akarják eladni.

Ne legyen újabb stáció!

Nagy próféta-infláció.

Tavaszi Remény duruzsol

Tavaszi Remény duruzsol,
Egy a nyáj, és
Egy

Az Akol.

Egy a nyáj, és egy az akol,

Vén Hallgatag ül valahol.

Valahol az esti csendben

Tavaszi Reménység lebben,

Szép Jövendő szárnya lebben,

Szent tavaszi

Tiszteletben.

Mosolyog az

Örök Lélek;

Úratöltődik

Az Élet.

Egy a nyáj, és egy az akol;

Valahol

Valaki dalol.

A világ őstörténete

A világ őstörténete

Csak doktrínák egyvelege,

Amelyek semmit sem érnek,

Mert nincsen bennük a lényeg.

Jelenből visszevezetett

Műanyag őstörténetet

Karattyolnak a tankönyvek,

A diák fölébük görbed,

S a tanszövegeket bújva

A butaságot tanulja.

Minden egyszeri, egyedi,

Földszinti,

Nem emeleti,

S célja egyebet se jelent:

Előidézni a jelent.

Kikotlott összefüggések

Műanyag birkája béget,

S a félművelt plebs befogad

Távlattalan távlatokat.

Honnan jöttünk?

Hová tartunk?

Erről alig van fogalmunk.

Valami nem tudunk? Sajna!

Kisegít a Darwin majma,

Evolúció,

Biblia;

Semmi fronton semmi hiba,

Okoskodó dogma-falak,

Közben alattunk nyugszanak,

Mint fű alatt a földkéreg:

A régi emberiségek.

Özön tudományos nyüzsgés,

Kézigyártott összefüggés,

Félig se sült dogma-szörnyek

Lapátolnak rájuk földet.

Mélyen el van már temetve

A világ őstörténete.

Zsákutca az összes utópia!

Zsákutca az összes utópia!
Megvalósulni egy sem fog soha,

Soha!

Utópia a legnagyobb csapás,

Amit az ember önmagára mér,

Mert egy szebb és jobb világot ígér,

És földi poklot hoz helyette létre.

A jobb világot nem doktrína hozza,

Hanem majd az ember felnőttkora,

Amitől még nagyon messze vagyunk.

Az íróasztal tervezte világok

Rettentőek,

Véres-borzalmasak,

Ha papírból a valóságba lépnek.

Kontár minden látnok,

Nem lesz olyan jövő,

Amit kalapból húzhatunk elő,

Az eszköz mindig fontosabb a célnál;

Igaz célhoz csak

Igaz Út

Vezet.

Fajsz, magyarok fejedelme

Egy hajdani fejedelem

Emléke zokog csöndesen

Somogyban meg Bács-Kiskunban;

Tán az egész Kárpát-honban.

Fajsz arkhón?

Mi történt vele?

Vagy Falicsi volt a neve?

Leváltották?

Meghalt korán?

Csak rejtély a rejtély hátán.

Árpád véréből származott,

Vagy egészen másképp jutott

Fel a fejedelmi trónra?

Már semmit sem tudunk róla.

Türk volt?

Hungár?

Vagy már magyar?

Még mindent sűrű köd takar.

Kilencszáznegyvenes évek

Homályában mi ért véget?

Az ördög milyen bajt hozott,

Mi marad meg?

Mi változott,

S a besenyő lovashadak

Erdély elé hogy' jutottak?

Sok kérdésre felelhetne

Fajsz, magyarok fejedelme.

Isten gyakran közénk vegyül

Isten gyakran közénk vegyül,

Az asztalunkhoz is leül.

Csak mosolyog, akármit hall;

Bosszút érte sose forral.

Kedvel és megért mindenkit,

Tudja, nem jön könnyen 

A Hit.

Fölöttünk és bennünk lakik,

Belőlünk sosem távozik.

Isten gyakran közénk vegyül;

Sohasem vagyunk egyedül.

Idő Apó nem gazsulál

Idő Apó nem gazsulál,

Túlerő hadába nem áll.

Nem hajbókol kertkapunál,

Zsarnokoknak nem szalutál.

Tudja, hogy mikor mi dukál,

Nem keres, de mindig talál.

Legyen december, január,

A távlat sohasem sivár.

Bőghet tigris vagy jaguár,

Előbb-utóbb minden lejár.

Jövendő glédába nem áll;

Idő Apó nem gazsulál.

Tavasztündér áldása

Tavasztündér áldása most
Éled a világon;
Múltból jövök,
Jelent élek,

Szép Jövendőm várom.

Csak az Egyszerűt,

Csak a jót,

Csak a Szentet látom,

Profán csörgésre-zúgásra

Vállamat se rántom.

Megéltem, 

Amit megéltem,

Jártam,

Ahol jártam;

Elég idős vagyok, hogy a

Sarat végig álljam.

Bármit súg nekem szirén vagy

Felelőtlen, dőre,

Amíg élek,

Fittyet hányok

Minden túlerőre.

Ami valóság,

Az Isten számára

Csak álom;

Tavasztündér áldása most

Éled a világon.

Globalizmusok vénülnek

 

 

 

 

Globalizmusok vénülnek,

Lassan a fonóba gyűlnek.

Sületlenségek nem sülnek,

Hamis célok elévülnek.

Doktrínák ronggyá feszülnek,

Rózsaszínek feketülnek.

Polkorrektek hegedülnek;

Szivárványok szénné sülnek.

Proletárok egyesülnek,

Osztályharcok egybesülnek.

Luca-székek nem készülnek,

Étlapok bogarat szülnek.

Médiák kopaszt fésülnek,

Világuralmak felsülnek.

Új világrendek épülnek,

Ál-jövendőket köpülnek.

Evolúciók elsülnek,

Unott múlttá szervesülnek.

Üres terek lelkesülnek;

Jóslatok nem teljesülnek.

Poszthumanizmusok ülnek,

Műanyag csontvázzá hűlnek.

(De alulról,

Mégis,

Mégis...

Imádkozik még 

Az Ég is.)

Globalizmusok vénülnek,

Egyszer majd sutba kerülnek.

Áprilisi fagyos napon

Áprilisi fagyos napon

Akad számos gondolatom.

Közömbös, hideg napsütés;

Cél nélkül minden szenvedés.

Amíg a fagy kívül reked,

A Jövendő meghitt lehet.

Nem hiszünk tavaszi fagynak,

Napjai számlálva vannak.

Lassan Remény tölt el,

Hagyom;

Áprilisi fagyos napon.

Elbukott emberiségek

Elbukott emberiségek
Nyomait lepi

Az Élet.

Ott állnak múlt idő-ködök

Zavaros foltjai mögött.

Nem tudták tovább csinálni,

Nem tudtak felnőtté válni.

De hiába idő-árok,

Az Áldásuk ránk szivárog.

A legújabb gyereksereg

Mi vagyunk;

Mai emberek.

Ránk még Jövő-Remény ragyog,

De a gondok ugyanazok.

Félelmetes kísértések

Előttünk az égig érnek,

El akarnak venni mindent,

El akarják venni Istent.

Elbukott emberiségek

Minden terve bennünk éled,

Az imáik értünk szólnak,

Legyen Jövő,

Legyen Holnap.

Hogy hitvány doktrínák nélkül

Előre léphessünk végül.

Elbukott emberiségek

Reményei bennünk élnek.

Nem porszem a végtelenben!

 

Nem porszem a végtelenben,
Nem lényegtelen 

Az Ember,

Habár szeretne az lenni,

Még csak tudomást se venni,

Hogy mi is a küldetése,

Hogy nem az Isten szeszélye,

Nem is az anyag szolgája,

Hanem a Teremtő társa.

Értjük, mi a feladatunk?

Attól nagyon messze vagyunk.

Játszunk, mint ostoba gyerek,

Politika-tyúkpereket,

Világuralmi pózokat,

Gazdasági játékokat,

Mindig van buta doktrína,

Nehogy rájöjjünk a célra.

Nem lényegtelen

Az Ember,

Nem porszem a végtelenben.

Azért se!

Hangosan
Hogy a túlerő megértse:

Azért se!

Mondhatják,

Mégsem csalogány

A vércse,

Azért se!

Okosnak csend,

Hogy a hülyét

Ne sértse,

Azért se!

Azért se!

Azért se!

Hangosan,

Hogy a túlerő

Megértse!

A bátor népek imája

A bátor népek imája

Isten lelkét is átjárja.

A meghitt, személyes ima

Sosem a túlerő dala

Független és felnőtt Hitek

Nem állnak őrt mindenkinek,

Csak személytől függ a létük,

Érni,

Dolgozni kell 

Értük.

Távol csőcselék zajától,

Csak az felnőtt,

Aki bátor.

Isten lelkét is átjárja

A bátor népek imája.

Idő-parti csendességben

Idő-parti csendességben;

Valamikor

Nagyon régen.

Isten maga fenn a

Hegyen;

Ami Szép,

Egyszerű legyen.

Árok fölött varjú károg;

Benne - hamis választások.

Nincs üdvösség nagy hang jogán;

Sosem szent, ami csak profán.

Úgy Földön,

Ahogy

Az Égben;

Idő-parti 

Csendességben.

Hosszú áprilisi napon

Hosszú áprilisi napon

Elszürkül az égi plafon.

Napsütést eső kíséri,

Tél és tavasz egymást éri.

Frontok jönnek, frontok mennek,

Tavaszi fák napfényt csennek.

Lesz napsütés,

Lesznek fagyok;

Vén április körben forog.

Milyen jövendő a talmi,

Milyen lesz majd a valódi?

Felleg suhan át a Napon

Hosszú áprilisi napon.