A Tél utolsó napja van

A Tél utolsó napja van, 

Sápítozni haszontalan.

Szomorú eső szemerkél,

Önmagát siratja a Tél.

Rohamokban tombol a szél,

Önnön vesztén őrjöng a Tél,

De a könyörtelen Idő

A haragra vissza se lő.

Ami rossz, semmibe zuhan,

A Tél utolsó napja van.

Osztályharcos történelem

Osztályharcos történelem

Kezét régen elengedtem.

Gyermekkorom iskolája

Folyton a fülembe rágta,

Hogy a múlt idők lényege

"Osztályharcok története".

Akkora svunggal hirdette,

Kölyök fejjel hittem benne.

Az alattomos és bornírt

Marxizmus már mindent átírt,

A doktrína terpeszkedett,

S a múlt teljesen odalett.

Eredmény: egy erkölcstelen,

Műanyag áltörténelem.

Nem is látszott a múlt tőle,

De kigyógyultunk belőle.

Immár halott ösvényeken

Osztályharcos történelem.

Tél tábornok gondban van már

Tél tábornok gondban van már
A fagy-mesterkedéssel,
Közeledik a tavaszi

Végső fegyverletétel.

A február-lövészárok

Napsütésben csikorog,

Tüzében lassan elesnek

Mind az utóvéd-fagyok.

Tél tábornok gondban van már,

Sántít a stratégia,

Most már talán ő is tudja,

Hogy el kell majd buknia.

Tél tábornok gondban van már,

Nem lesz több hadművelet,

Visszavonulni kénytelen

Akkor is, ha nem szeret.

Tél tábornok gondban van már,

Hiába a taktika,

Tavasz ellen nem segíthet

Semmiféle maffia.

Tél tábornok gondban van már,

Sejti is, hogy mennyire,

A Tavasz előtt a fegyvert

Végül le kell tennie.

Végzetűző hétköznapok

Végzetűző hétköznapok

Felett glória nem ragyog.

A szokványos szürke egek

Alatt a pillanat-sereg

Hol felszikrázik,

Hol fakul;

Zsibong jósolhatatlanul.

Hol sejt, hol tud a ráció;

Az átlag üres fikció.

Minden hétköznap egyedi,

Isten sem ismételheti.

Az Idő meg van szentelve,

S a Jövő nincs elrendelve.

Minden prófécia dadog;

Végzetűző hétköznapok.

Szent víz, Életet adó!

Szent víz, 
Életet adó,
Zúdulj a jövőre,
Szeretet és Béke útján

Juthassunk előre!

Életet adó vizek

Nyomán Tavasz éled,

Kikeletben fakadjanak

Mindig új 

Remények!

Locsoljuk a világot,

Vízzel, szeretettel,

Hadd éledjen becsületre

Új Hitre

Az Ember!

Tapasztalat, vén bonviván

Tapasztalat, vén bonviván

Megy szeme és orra után.

Azt hiszi, hogy messzire lát,

Törvénynek képzeli magát.

Nem hallja, mennyire árva,

Nem látja, hogy be van zárva

Születés és halál közé,

Azon túl semmi sem ővé.

Ahogy szaladnak az évek,

Lényegnek tűnik az érdek,

Idő a világ lelkének,

Az anyag meg teremtőnek.

Tapasztalat, vén bonviván

Az öt érzékszerve nyomán

Érti, miben áll a világ,

Biztonságban tudja magát.

Ami nem anyag, nem érti,

A végtelent nem is érzi,

Hogy van más is, néha sejti,

De időnként elfelejti.

Több a világ, mint az érvek,

Több a Lélek, mint az érdek,

Vannak anyagtalan Falak,

Mögöttük a Vén Hallgatag.

Nem lát át anyag-optikán

Tapasztalat, vén bonviván.

Atlantisz-tagadó népek

Atlantisz-tagadó népek

Saját köldökükre néznek.

Nem hazudnak,

Nem is csalnak,

Csupán látni nem akarnak.

A múltról minden tudható,

A tudomány mindenható

Színes elefántcsonttornya

A valóságot takarja,

Ott csak annyi kilátás van,

Mint egy tank acéltornyában.

Hiába is hivalkodunk;

Mindent nagyon rosszul tudunk.

A nagy önhitt modern éjben

Atlantisz nyugszik a mélyben,

S az elmúlt emberiségek

Nem adhatnak segítséget

A felnőtté válásunkhoz.

Vajon a Jövendő mit hoz?

Egyre homályosabb

Ablak,

Kánon csacsog,

Isten hallgat.

Elméletek,

Elvek,

Gének;

Atlantisz-tagadó népek.

A Styx partján, téli napon

A Styx partján, téli napon

Hallgat sok volt birodalom.

Harcok ura, könnyek őre

Többé nem vágtat előre.

Itt nem őriznek hatalmat,

Nem tákolnak forradalmat.

Itt már semmi sem halandó,

De elmúlik a múlandó.

Porrá omlik a hatalom

A Styx partján, téli napon.

Értekezlet a pokolban

Értekezlet a pokolban;

Számos fontos ördög ott van.

Akad néhány ördög-öreg,,

Meg protekciós szellemek

Közt pár bürokrata henceg;

Jó hosszasan értekeznek.

Szó van erről, szó van arról;

Minden ördög hosszan papol.

Üresség, formális érvek,

Soha sehol semmi lényeg.

A szellemek fel nem fogják,

Hogy ezt a büntetést kapták.

Mint éltükben, a Föld hátán,

Tárgyalgat a sok szószátyár

Egykor élve, most már holtan;

Értekezlet a pokolban.

A néhai Leopold Trepper

 

A néhai Leopold Trepper

Nem volt túl szerencsés ember.

Zsidó létére

Sújtotta Őt háború,

Gyötörte béke;

Életútja maga volt

Az abszurd huszadik század

Torz tükörképe.

A szellemet a palckból

Nem Ő engedte ki,

De a szenvedésből

Bőven kijutott

Neki.

Előbb a Gestapo,

Utána Lefortovo,

Mély volt a borzalmak kútja,

Rövid Trepper diadalútja,

A végén várt rá

A Ljubjanka...

Ami Rá vall:

Ujjat húzott a világ számos

Pökhendi zsarnokával.

Ami megintcsak Rá vall:

Nem pendült egy húron

A Szabadsággal;

Hiába érték

Rágalmak, kínok, vádak,

Mégis megmaradt

Kommunistának.

Egy racionális álmodozó;

Azt képzelte,

Csak azért, 

Mert Zsidó...

Mindig hűséges volt

A doktrínához,

De tán nem mindig volt az

Önmagához.

Kommunista nótát suhogtak

Tán a fák is,

Csak a lelkesedés nem volt

Illegális.

Gyalogjáró

Marxi ige száll,

Károg a madár.

Sokszor meglátta, hogy mi a való,

Mégis a dogma maradt számára

A jó.

Azt képzelte,

Csak azért, 

Mert Zsidó...

A Tisztességnél

Alább nem adta;

Zsidóságát

Soha meg nem tagadta.

Élt számos vidéken,

Okos volt,

Csaknem bölcs,

Mégis hiszékeny...

A szellemet a palckból

Nem Ő engedte ki,

De a szenvedésből

Bőven kijutott

Neki.

Nowy Targ,

Osztrák-Magyar Monarchia,

Nyomor,

Nehéz sors;

Száraz kenyér,

Nem mindenki bírja,

Sokan költöznek el hamar

A sírba;

Trepper életébe már itt belép

A doktrína,

Aztán irány

Palesztína.

Trepper nem adja fel,

Tanul, küzd, olvas,

Valami kemény benne,

Mint a

Vas.

Kommunista nótát suhogtak

Tán a fák is,

Csak a lelkesedés nem volt

Illegális.

Már itt láthatta, hogy mi a való,

Mégis a dogma maradt számára

A jó.

Azt képzelte,

Csak azért, 

Mert Zsidó...

Zsidó hőség és kommunista munka,

Brit protektúra,

Tisztességes lakhatásra nem tellett,

A végén mégis

Menekülni kellett.

Nyugatra futott 

A doktrína-bázis,

Irány:

Párizs.

Trepper nem adja fel,

Tanul, küzd, olvas,

Valami kemény benne,

Mint a

Vas.

Itt is láthatta, hogy mi a való,

Mégis a dogma maradt számára

A jó.

Azt képzelte,

Csak azért, 

Mert Zsidó...

Sok paldásszoba,

Kevés kávéház,

Semmi kocsma,

Mozgalmárok kapkodása,

Nyüzsgése,

Sótlan kosztja,

Trepper nem boldog,

Hogy a sorsa ide hozta,

Végül eljött kívánságára:

Moszkva.

Trepper nem adja fel,

Tanul, küzd, olvas,

Valami kemény benne,

Mint a

Vas.

Apja volt a Föld,

Anyja az Idő,

Mindkettő gonosz,

Zord és mostoha,

Trepper mégsem adta fel

Soha.

Sokszor láthatta, hogy mi a való,

Mégis a dogma maradt számára

A jó.

Azt képzelte,

Csak azért, 

Mert Zsidó...

Moszkva,

Sztálin,

Por,

Mohó tolvajok;

Behorpadt bádog vörös csillagok,

Pártgyűlés,

Kommunista egyetem,

Nincs biztonságban 

Soha

Senki sem,

Trepper az elején még jegyzetelt,

Látta, hogy

A groteszk életre kelt.

Most láthatta csak, hogy mi a való,

Mégis a dogma maradt számára

A jó.

Azt képzelte,

Csak azért, 

Mert Zsidó...

Trepper nem adja fel,

Tanul, küzd, olvas,

Valami kemény benne,

Mint a

Vas.

Feje fölött már-már a halál éled,

Most még megússsza,

Brüsszelbe, Párizsba vezénylik el

Hírszerzés végett.

Még most sem tudta, hogy mi a való,

Most is a dogma maradt számára

A jó.

Azt képzelte,

Csak azért, 

Mert Zsidó...

Kiépített

Olyan hálózatot,

Mint senki más,

Monsieur Gilbert volt,

A belga gyáros,

Az ellenségnek

Félelmes,

Talányos,

Trepper most nagyon tudta, mit akar,

Keze alatt muzsikált

A Vörös Zenekar.

Hitler őrjöng,

Goebbels fenyegetőzik,

"Ki lehet Ottó?

Vajon hol rejtőzik?"

A szerencse nem kedvezett

Neki,

Mégis Trepper lett

Talán a valaha élt

Legnagyobb

Kém-zseni.

A háború legnehezebbik frontján,

Hol tervszerű volt,

Hol ötletes,

Spontán,

Mentett,

Ki tudja,

Mennyi életet,

Mindaddig küzdött,

Amíg lehetett.

A Gestapo mindhiába kutatta,

De Moszkva butasága

Lebuktatta.

Apja volt a Föld,

Anyja az Idő,

Mindkettő gonosz,

Zord és mostoha,

Trepper mégsem adta fel

Soha.

Most se.

Bár a németek kiszolgáltatott foglya,

Mégis ő vezette

A Gestapót

Barna-fekete ormányánál fogva.

Meg nem tört,

Együtt nem működött,

Végül - 

Megszökött.

Apja volt a Föld,

Anyja az Idő,

Mindkettő gonosz,

Zord és mostoha,

Trepper mégsem adta fel

Soha.

Végül aztán

Otthon várta

A moszkvai hála,

A Ljubjankába zárta.

Hazug vádak,

Cellák,

Kihallgatások végtelen sora,

Trepper most sem adta fel

Soha.

Most már tudhatta, hogy mi a való,

Most is a dogma maradt számára

A jó.

Azt képzelte,

Csak azért, 

Mert Zsidó...

Kemény emberség öregedett

Lelkére,

Mint a vért;

Kilenc esztendőt ült

A semmiért.

Mikor Sztálin után Hruscsov

Rehabilitálta,

Alig akart ráismerni

A családja.

Lengyelország,

Előbb kis otthon-ablak,

Aztán a gondok egyre

Súlyosabbak.

Trepper nem adja fel,

Tanul, küzd, olvas,

Valami kemény benne,

Mint a

Vas.

Apja volt a Föld,

Anyja az Idő,

Mindkettő gonosz,

Zord és mostoha,

Trepper mégsem adta fel

Soha.

Sok százan álltak ki mellette,

Mire a szocializmus

Végre

Elengedte.

London,

Párizs

(A háttérben vékony

Ámen.)

Treppert a végén várta

Jeruzsálem.

A néhai Leopold Treppert

Temérdek baj,

De kevés öröm érte,

Bár kommunista ésszel tán sose kérte,

Mondjon még sok ezer kaddist érte

A Népe.

Kishitűség-temető

Kishitűség-temető
Kikerüli a jövő;
Bágyadtan lóg
A szélcsendben
A fekete 

Keszkenő.

Kishitűség-temető

Pesszimizmus-szemfedő;

Hit és 

Bátorság nélkül nincs 

Se Béke,

Se Esküvő.

Elrendelés-presbiter

Hadonász egy pemzlivel,

Önmagát ássa föld alá,

Aki kicsi

Lenni mer.

Isten sose keresi,

A fene is megeszi,

Aki

Boldogság helyett a

Fegyvert

Mindig 

Leteszi.

Aki minden Jót feled,

Lelki telet rejteget;

Önmagát gyűlöli,

Aki soha senkit

Nem szeret.

Műanyag bodzabokor,

Mű-mocsárban gyalogol;

Sohasem mélyértelmű az

Ami nem szép,

Csak komor.

Kishitűség-temető
Kikerüli a jövő;
Bágyadtan lóg
A szélcsendben
A fekete 

Keszkenő.

Nagy globális ulti-móka

Nagy globális ulti-móka;
Húsz-százat mondott a róka

Húsz nélkül.

A parti tovább nem halad,

Csupán a tök filkó marad

Emlékül.

Lesz távoli titkos játszma,

Régi parti le lesz játszva

Nem viccnek,

Nem hívnak globál pénzgyárat,

Se rókát, se birkanyájat

Kibicnek.

Varjú károg, róka rohan,

Mindegy már, hogy hány kutya van

Megveszve;

Ebül szerzett föld, hatalom,

Meg mellette minden talon

Elveszve.

Régmúltukat köd takarja

Régmúltunkat köd takarja.

Bár a kezét felénk nyújtja,

Még nem látjuk,
De már sejtjük,

Hamarosan meg is leljük.

Egyre többet tudunk róla.

Talán a jégkorszak óta

A népünk bölcsője itt ring,

Itt éltek az elődeink.

A téres Kárpát-medence

Újjáélesztő kemence

Volt katasztrófák idején,

Állt a jégkorszak közepén,

Mint az Élet nagy szigete,

A Jövendő szülőhelye.

Az Élet vére itt kering,

Innen egykori népeink

Kirajzottak,

Visszajöttek,

Házat, jövőt építettek.

Más volt akkor Európa;

Később jött az erőpróba.

Indogermán inváziók

Hoztak hamis tradíciót,

Büdös, nyegle hadistenkék

Hátán jött a képtelenség.

Integrálódtunk hozzájuk,

Még magunkat sem találjuk.

Integet a Régmúlt karja,

De még sűrű köd takarja.

Már a hatvannegyedikben

Már a hatvannegyedikben

Tart engem élve az Isten.

Öntörvényűnek maradok;

Soha semmit fel nem adok.

Élek,

Szeretek,

Akarok;

Poétikám - magam vagyok.

Támogat engem az Isten;

Már a hatvannegyedikben.

Fáradt télutói napon

Fáradt télutói napon

Isten ül egy öreg padon.

Hűvös alkony csöndben pereg,

Most oszlik fel a gondsereg.

A távolban vén eb csahol;

Változás készül valahol.

Ködöt fúj az álmos világ,

Bakacsinba vesznek a fák.

Sosem alkuszik Vízöntő;

Most fogan meg 

A Jövendő.

Isten mosolyog egy padon;

Fáradt télutói napon.

Hatvanhárom éves lettem

Hatvanhárom éves lettem,
Száguld az idő,
Egyre jobban tágul a múlt,

Szűkül a jövő.

Hatvanhárom éves lettem,

Anikóm velem,

Élni fogok mindaddig, míg

Él a Szerelem.

Hatvanhárom éves lettem,

Tollam még szalad,

Élni fogok mindaddig, míg

Akad feladat.

Hatvanhárom éves lettem,

Téli Nap ragyog;

Uram,

Élni,

Szeretni és

Írni akarok.

Csípős hideg februárban

Csípős hideg februárban
Szürke még az ég,
Makacskodik hajnalban 
A szélvédőn

A jég.

Van napsütés,

De még fagyok

Őrzik a telet;

Nyomokban sem jelentkezik

Még a Kikelet.

Zúzmara fedi még

Az útmenti

Bokrokat

Hideg fejben didereg

A fáradt

Gondolat.

Éledezik

A Lelkekben

Száz régi

Rege;

Ősi titkokról

Mesél 

A Vízöntő ege.

Az Emlékezet gyertyája

Erősebben ég;

Csípős hideg februárban

Szürke még

Az Ég.

Köszönöm, hogy velem vagy!

Köszönöm,
Hogy velem vagy!
Hogy bő harminc esztendeje hazavársz,
Ha magam elvesztem,
Te újra, s újra
Mindig megtalálsz;
Hogy bármi történik,

Mellettem állsz.

Egy kocsiban,

Egy csónakban,

Minden örök

Pillanatban

Együtt kezelünk

Evezőt,

Pedált,

Isten minket

Minden reggel

Megáld.

Köszönöm Neked,

Hogy élek,

Hogy hatvan fölött is 

Szép lehet

Az Élet.

Még maradok

Neked,

Kérlek,

Soká maradj!

Köszönöm, 

Hogy a Feleségem vagy!

Platón gúnyos államtana

Platón gúnyos államtana

Igazabb ma, mint valaha,

Mivel ez nem utópia,

Hanem a valóság rajza.

Platón már rég kifejtette,

De érvényét nem vesztette.

Mindegy, hogy oligarchia,

Vagy akár demokrácia

Van ma a cégérre írva,

A legtöbb állam egykutya.

Egy kis csoport irányítja,

Az erőszak összetartja,

S a lakosság zöme végül

Dolgozik - hatalom nélkül.

Platón gúnyos államtana

Kétezer éve leírta

Hogy miféle szisztémában

Működik a legtöbb állam.

Van egyszerűbb,

Körmönfontabb;

S a kivétel - sokkal rosszabb.

Platón gúnyos államtana

A valóság képét adja.

Nem fiktív és nem cinikus,

Hanem mélyen ironikus.

Nem álom, és nem idea,

Hanem a valóság maga.

Bármely ideológiát

Gúnyos mosollyal hazavág.

Semmilyen tannak nem kedvez,

Hazug elveket leleplez.

Fejlődni csak akkor fogunk,

Ha ennél jobbat alkotunk.

Érvényesebb, mint valaha

Platón gúnyos államtana.

Őstörténet - szalmaszálon

Őstörténet - szalmaszálon;

Makacs, mint az éber álom,

Lelkünkben harsog a szava,

Nem tágít, nem enged soha,

Áttör minden hallgatáson,

Elfér minden szalmaszálon.

Fittyet hány a hamis szóra,

Nem ül fel a török lóra,

Sem a finnugor ladikra,

Nem megy a bóvli-butikba.

Átsejlik tév-tudományon,

Elfér minden szalmaszálon.

Van bennünk türk és finnugor,

Születés és halotti tor,

Őseink sokfélék voltak,

Itt éltek, vagy vándoroltak,

Itt voltak vagy visszajöttek,

Másokból magyarrá lettek,

Másutt ebéd, itt vacsora;

Nyelvünknek itt az őshona.

Őstörténet - szalmaszálon;

Makacs, mint az éber álom,

Nem néz dogmát, képleteket,

Tudományos tételeket,

Amik az Urálba űznék,

Vagy a sarkvidékhez fűznék,

Nem néz sunyi fortélyokat,

Alattomos szomszédokat,

Akik csontkopaszra nyesnék,

Mániájukhoz festenék,

A területrablást súgva

Kiterjesztenék a Múltra.

Őstörténet - szalmaszálon;

Makacs, mint az éber álom,

Áttör területrabláson,

Elfér minden szalmaszálon.

Akárki tüzel vagy fülel,

Az Igazság nem évül el.

Elfér minden szalmaszálon;

Makacs, mint az éber álom.

Susnyás ellen nincs orvosság

Susnyás ellen nincs orvosság

Akkor sem, ha sokan osztják.

Még koldus jövő is elvet

Minden rossz, folyékony elvet.

A spirál magában forma;

Ha nincs Tartalom,

Nincs norma.

Homokból sosem lesz acél,

Eszköz hozadéka a cél.

Tanulság is vihet félre,

Hamis útnak köd a vége.

Szerecsent hiába mossák;

Susnyás ellen nincs orvosság.

Hóban gazdag régi telek

Hóban gazdag régi telek;

Öregszik a régi gyerek.

Szigorú volt az iskola,

Nem jártunk külföldre soha,

Sohasem csüngtünk a neten,

Az nem volt, de volt fegyelem.

Nem volt még okostelefon,

Csak szalagos magnetofon,

Csak egyféle volt a kenyér,

A tévé fekete-fehér.

Sok régi kopott kisdiák

Régi meghitt, kemény világ...

Elnyelte az idő-verem,

Helyében trónol a jelen...

Nosztalgia-füst tekereg;

Hóban gazdag régi telek.

Alvilági fagyos folyó

Alvilági fagyos folyó

Felett sohasem hull a hó.

Meddők a fekete egek,

Hópihék nem örvénylenek.

Minden bakacsin és komor,

Mindig temetnek valahol.

Semmi fény,

Semmi ragyogó;

Alvilági fagyos folyó.

Téli ködben a Styx partján

Téli ködben a Styx partján

Sosem igaz, ami harsány.

Félelmek és aggodalmak

Holt, süket csöndet takarnak.

Lassan hamvadó emlékek

Alatt némi konok élet.

Bokrok alján árnyék suhan,

Meglátjuk majd

Hamarosan.

Minden elmúlt bámul bambán;

Téli ködben

A Styx partján.

Van-e rajtunk kívül ember?

Galaktikus végtelenben
Van-e rajtunk kívül ember?

Ez a Föld nevű sárteke

Nem a Mindenség közepe.

Tán páratlan és egyedi,

De testvére lehet neki

Számlálhatatlan tömérdek,

A Mindenségben elférnek.

Van-e rajtunk kívül

Ember?

Mire épülhet a 

Rendszer?

Akkor kapunk róla képet,

Ha megértjük,

Mi az Élet.

Csak a véletlen szeszélye,

Vagy a

Létezés Törvénye?

Nem hiszek a véletlenben;

Van még rajtunk kívül ember!

Tán egész más a külleme,

De ugyanaz a Lényege.

Tán összefutunk valaha,

Vagy nem találkozunk soha.

A hatalmas

Végtelenben

Van még rajtunk kívül

Ember!

Isten boldogan nyújt kezet

Isten boldogan nyújt kezet;

A Boldogság hozzá vezet.

Minden Öröm szent áldása

Az út egy-egy állomása.

Úti kalauzunk lehet

A Tiszta Lelkiismeret.

Nem profit a Lélek éke,

Csak a tiszta

Lelki Béke.

Istenhez

Boldogság vezet,

Isten boldogan nyújt kezet.

Idő Apó jobban tudja...

Idő Apó jobban tudja,

Milyen mély a Múltak kútja.

Hogyan történt

Valamikor,

Hol kezdődött el és

Mikor,

Hol volt a nyáj,

Hol a Pásztor,

Hol kezdődött el és

Hányszor,

Hány világot nyelt el a por,

Miért pusztultak el,

S mikor,

Hány világon tipor lábunk,

És mi a sorban hol állunk.

Idő Apó jobban tudja,

Mi a Föld igazi 

Múltja,

Tudományos elméletek

Valójában mennyit érnek,

Igazságok hol lapulnak,

Mivel csapjuk be magunkat,

Hogy az "egyszeres fejlődés"

Tán a túléléshez kevés.

Idő Apó sosem altat,

Szól is, de többnyire hallgat,

Mert ő nem adhatja alább,

Mi meg nem értjük a szavát.

Idő Apó jobban tudja,

Hogy a Jelen mire futja,

Hogy a sok önhitt modernség

Valójában mire elég,

Világboldogító nóták

Láger gyászzenéjét hozzák,

Anyagias megalkuvás

Gazdája számára sírt ás,

Nem a hatalom, nem bőség,

Csak személyes 

Felelősség

Tehet felnőtté bennünket,

Különben hajónk elsüllyed.

Hogy omlik össze a rendszer,

Látta,

Talán nem is egyszer.

Idő Apó most megtorpan,

Aztán akár a templomban,

Összeteszi két vén kezét,

Csóválja szép deres fejét.

Hogy' lehetne segíteni?

Úgysem akarjuk érteni.

De nem állhat meg percre se,

Vállán évszak-köpönyege,

Ránk néz, szól,

Valamit mutat,

És rója tovább az utat.

Mit hozhat a Jövő útja?

Idő Apó jobban tudja.

Az utolsó téli hónap

Az utolsó téli hónap
Tán behajtja az adókat,

Talán nem.

Nem hiányolom a havat,

Az idő már enyhe marad,

Remélem.

Régen hatvan fölött vagyok,

Korom a fülembe csacsog,

S nem értem.

Kortársaim siránkoznak,

A nyugdíjba vágyakoznak,

Megértem.

Hétköznapok útjaiban

Szegény korom velem rohan,

S nem érzem.

Megoszt örömöt, bánatot,

Tudja, hogy ő csak állapot,

Nem érdem.

Évek jönnek idő hátán,

S tűnnek el a többi után

Meghitten,

Bármit csacsog a józan ész,

A hatvanat most is nehéz

Elhinnem.

Az utolsó téli hónap
Tán behajtja az adókat,

Talán nem.