Holtfáradt január

Holtfáradt január
Utolsó estéje;
Amíg élünk,
A Munkának

Nem lesz sose vége.

Holtfáradt január,

A hétköznap áldott;

Nem váltja meg

Teátrális gesztus

A világot.

Holtfáradt január

Holdkifli az égen;

Nem győzhet a fanatizmus

Tiszta szenvedélyen.

Holtfáradt január

Utolsó estéje;

Minden 

Becsületes érzés

Isten dicsősége.

Alkudozzon a kufár!

Alkudozzon a kufár,
Foltozza a léket,
Nem boldogtalanságról szól
Az igazi

Élet.

Alkudozzon a kufár,

Csörögjön a pénze,

Hadd örvendezzen a végzet

Setesuta

Képe.

Alkudozzon a kufár,

Remegjen a széke,

Ördög vigye a profitot,

Fontosabb a

Béke.

Alkudozzon a kufár,

Remegjen a lába,

Csak távlatvesztés lehet

A megalkuvás

Ára.

Alkudozzon a kufár,

Lengjen a kabátja,

Legyünk hűek önmagunkról,

Mert az Isten

Látja.

Eridanus kanyar felé

Eridanus kanyar felé,

Jó sors, vagy rossz végzet elé.

Sorsfordító kanyarulat,

Majd megtudom, hogy mit mutat.

Gyors habok hátán a hajó

Rohan, akár a torpedó.

Hátamon idő-tarisznya;

Sohasem fordulok vissza.

A kanyarban ködfal lebeg;

Mind közelebb,

Mind közelebb.

Minden hatalom

Istené;

Eridanus kanyar felé.

A Styx partján enyhe a tél

A Styx partján enyhe a tél,

Feledésről mormol a szél.

Élő múltat csöndes avar,

Élettelen jelen takar.

Elszáll az indulat heve,

A jövőnek itt nincs neve.

Együtt fonnyad mirtusz, babér;

A Styx partján enyhe a tél.

Más idősíkokon talán..

Más idősíkokon talán

Madagaszkárig ér Japán,

Kertben terem a telegram,

Szibériában meleg van,

Csokoládéból a zsindely,

Ünnepi ruha a pendely.

Nem létezik marhatokány,

De az összes tarha mokány.

Minden csupa,

Szép;

Igazán -

Más idősíkokon talán...

Liberális utópiák

Liberális utópiák

Foga műanyag gittet rág.

Kanonizált elmebajok

Raja mögöttük acsarog.

Jövőt tűzbe mártanának,

Ezer nemet gyártanának,

Sok agymosott idióta

Béget nekik birka módra.

Liberális utópiák;

Nem kér belőlük a világ.

Világkormány sutba vágva

Világkormány sutba vágva,

Propaganda tövig rágva.

Rossz, globális pénzseregek;

Fiaskó az első menet.

Lesz majd közös

Emberiség;

De nem birodalom -

Egység.

Az Üdvöt nem a pénz hozná,

Előbb fel kell nőni hozzá.

Erkölcsben 

Emberré érni;

Önmagunkat utolérni.

Madár száll friss jövő-ágra;

Világkormány sutba vágva.

Sosem erősebb a gonosz

Sosem erősebb a gonosz,
Bármit ordít,

Bármit oroz.

Ocsmány, agresszív és sanda,

Ereje csak propaganda.

Bár ott van minden kilincsen,

Magától még arca sincsen.

A csüggedésünket lesi,

Nagyra nő, ha hiszünk neki.

Tápláléka a félelem,

Ha félünk, torkunknál terem.

Sosem erősebb a gonosz.

Magától csak üres doboz,

És még annyi bajt sem okoz,

Mint egy hullott fenyőtoboz.

Önmagában absztrakt képlet,

Míg túlelőre nem ébred.

Míg lelkünkben nem táboroz,

Nem lesz erősebb a gonosz.

Jaj szegény hitetleneknek

Jaj szegény hitetleneknek;

Lelkileg sosem pihennek.

"Tudományos" hitpótlékok

Adnak élet-haladékot

Hosszabb-rövidebb időre;

Minden pesszimizmus dőre.

Az ágrólszakadt nemhitek

Otthona végtelen hideg.

Boldogok holtig szeretnek;

Jaj szegény hitetleneknek.

Szaladnak velünk az évek

Szaladnak velünk az évek;
Általad és

Neked élek.

A hetedik évtizedben

Egyre jobban,

Egyre szebben.

Együtt élünk

Áldott Álmot,

S édes, meghitt

Valóságot.

Már csak Melletted van Élet

Szaladnak velünk az évek.

Telephosz, titkok királya

Telephosz, titkok királya;

Talán mégsem élt hiába.

Különös a története.

Vajon mi rejlik mögötte?

Hol állhatott valami más?

Utólagos barkácsolás

Történhetett?

Vajon miért?

Ki volt Telephosz?

Mikor élt?

Legyőzhetetlent győzőtt le?

Miféle jelkép a sebe?

Később talán úgy eshetett,

Hogy a majdani győztesek

A régmúltba visszanyúltak,

S mellékszállá mismásoltak

Egy hajdani vereségét?

Ilyesféle gyanú éled.

Aligha jelentéktelen,

Ha úgy ült az emlékeken,

Hogy békén hagyni nem tudták,

S így magukat elárulták.

Telephosz, titkok királya;

Mosolyra áll a múlt szája.

Világító, messze fénylő.

Telephosz.

Ki lehetett ő?

Valahol a választ várja

Telephosz, titkok királya.

Idő Apó kéreget

Idő Apó kéreget:
Osztályok és rétegek,
Adjatok pár pillanatnyi,

Hűvös, tiszta kék eget!

Burzsoázia cseveg,

Munkásosztály didereg;

Okos marhák képzelik, hogy

Buta Isten szendereg.

Idő Apó kéreget:
Forradalmi tömegek,
Kérek a Történelemnek
Téridőt és

Kenyeret!

Ónos jövő csepereg,

Csüggedt jelen szenveleg,

Idők ragacsos ködében

Száz doktrína tekereg.

Idő Apó kéreget:

Szubkultúra-seregek,

Adjatok a Jövendőnek

Hitet, 

Földet és

Vizet!

Jelen tovább szenveleg,

Önmagával enyeleg

Nem szobatiszta doktrínák

Seregével hentereg.

Idő Apó kéreget:

Szólítom a lényeget,

Önálló Emberi Lények,

Van-e elég

Képzelet?

Másképpen volt egykor minden

Másképpen volt egykor minden,

Nem úgy, mint a tankönyvekben.

Régmúltunk - megkövült boglya,

Idő erős keze fogja.

Mint régi meander szalag

Rejtőzik a lábunk alatt,

Nem rajta, rajtunk a kóma,

Mert semmit sem tudunk róla.

Dákoromán, szláv műmesék

Vicsorogtak itt szerteszét

Alattomos őserővel,

Vén területrabló gőggel.

Mellettük doktrínahadak,

Finnugor gumimadarak

Kerestek az Urál alatt,

Némi ehető múltakat.

Hazug időszakok múltán

Újra szétnézünk 

 A Pusztán.

Sejtjük már valahol titkon,

Hogy mindig itt voltunk itthon.

Mosolyogva néz ránk Isten;

Másképpen volt egykor minden.

Minden ember felelős az egész világért

Minden Ember felelős
Az Egész Világért;
Létért,
Hitért,
Tudatért,
Téridőért,
Anyagért,
Jövőért,
Önmagunkért,
És - Istennel együtt -

Istenért! 

Nem vagyunk porszem a nagyvilágban,

Nem sodródunk elrendelés-árban,

Nem véletlen, 

Nem baleset miatt létezünk,

Nem szeszély, és nem céltalan

Létünk,

Életünk;

Nem világba vetve jöttünk,

Munkára szegődtünk;

De a feladatunkhoz még

Fel kellene nőnünk.

Azt hisszük,

Úszni jöttünk az árban,

Önmagunkkal 

Sem vagyunk tisztában.

Minden Ember felelős

Minden Emberért,

Értünk meg minden Ember

Aki valaha élt.

Azért kell ennyit

Vergődni,

Mert talán

Félünk felnőni...

Nem vagyunk porszem a nagyvilágban,

Nem sodródunk elrendelés-árban,

Nem véletlen, 

Nem baleset miatt létezünk,

Nem szeszély, és nem céltalan

Létünk,

Életünk;

Nem világba vetve jöttünk,

Munkára szegődtünk;

De a feladatunkhoz még

Fel kellene nőnünk.

Minden Ember felelős
Az Egész Világért;

Hazáért és

Nemzetért,

Minden többi nemzetért,

Jószándékért,

Mosolyért,

Valóságért,

Szimbólumért

Vágyakért és

Álmokért.

Isten így meg sem tud minket

Áldani,

Dimenziót kéne végre váltani.

Érjünk végre

Önmagunkhoz

Haza;

Kezdődhessen 

A Teremtés

Újabb

Szakasza.

Megszólal a Vén Hallgatag

Megszólal a Vén Hallgatag,

Ha a profán csendben marad.

Éltet minket, 

Akár a Vér;

De ha lárma van, nem beszél.

Mindenkiben ott lakozik,

De ha nem kell, eltávozik.

Lakozik

Bennünk,

Felettünk;

De nem szól, ha nem figyelünk.

Fülem,

Lelkem nyitva marad;

Szólhatsz hozzám,

Vén Hallgatag.

Világvégen egyszer régen

Világvégen,
Egyszer régen,

Kihunyt egy csillag az égen.

Nézték a közönyös egek,

Ahogy Isten keze remeg,

Minden borul,

Elkomorul,

Csak a Remény élheti túl.

Álmos, sötét faluvégen,

Egyszer régen,

Világvégen.

Világvégen,
Egyszer régen,

Lángolt egy csillag az égen.

Dühödt elemek tomboltak,

Istenek földre omoltak,

Másnap reggelre odalett

Az egész hatalmas sziget...

A nagy vizek közepében,

Egyszer régen,

Világvégen.

Világvégen,
Egyszer régen,

Újra csillag volt az égen.

A Horizont elsötétült,

Mítoszföld túlpartra vénült,

Minden profánná silányult,

Az összes ajtó bezárult.

Fegyverek véres ködében,

Egyszer régen,

Világvégen.

Múlt a Jövő mögé terül,

Isten középen,

Egyedül.

Világvégen,

Nem is régen,

Nem is olyan nagyon régen.

Trója, Ílion, Wilusa...

Trója, Ílion, Wilusa,

Halhatatlanság Városa.

Hányszor égették hamuvá?

És hányszor született újjá?

Erőd erődre tornyosul,

Város a városra borul,

Romok között aszfodélosz,,,

Melyikükről írt Homérosz?

Szilárdan él köztünk Trója,

Pedig alig tudunk róla.

Átkerült a Mítoszföldre,

Ott virágzik - mindörökre.

Hektór és Parisz városa,

Trója,

Ílion,

Wilusa.

A Vízöntő Saturnusa

A Vízöntő Saturnusa

Nem botlik hitvány alkuba.

Hiú vágyat nem takargat,

Propagandára nem hallgat.

Üdvöskékkel nem hegedül,

Hatalom-asztalhoz nem ül.

Mindig zöld marad

A Mező;

Csak az Erkölcs

Kötelező.

Amit ad, nem veszi vissza

A Vízöntő

Saturnusa.

Csakazértis!

Hatvan már elmúltam,
Mégis:
Szép a világ,

Csakazértis!

Csakazértis,

Csakazértis,

Amíg új Nap kel fel,

Mégis!

Mindenre van antitézis,

Ha még nincs,

Lesz;

Csakazértis!

Csakazértis,

Csakazértis,

Mindenre lesz

Antitézis!

Van tömérdek

Hipotézis,

De csak egy világ van

Mégis.

Csakazértis,

Csakazértis,

Csak egy valóság van,

Mégis.

Egyszerű szó

Kéne mégis,

Ahhoz nem kell

Exegézis.

Csakazértis,

Csakazértis,

Egyszerű szó kéne

Mégis.

Digitális hiszterézis,

Egyre több a modern fétis.

Csakazértis,

Csakazértis,

Jobb, hogyha az ember

Él is.

Szuperprofán katekézis,

Be lesz festve

Még az ég is.

Jön majd a gépi poézis,

Kinn halandzsa,

Benn meg fétis.

Csakazértis,

Csakazértis,

De mind elmúlik majd,

Mégis.

Materializmus - a parttalan modernség filozófiája

Világba vetve az ember;

Anyag-léthez anyagelv kell.

A Hitet masszává oldja;

Itt van a zsák, ott a foltja.

Hogyha nincs erkölcsi határ,

Hogyha megszűnés a halál,

S maga nemében végleges,

A vallás csak vén ószeres

Lelkibetegek számára,

S mindennek anyag az ára.

Modern korban modern ember

Anyagi célokat rendel

Maga elé, mert más nincsen;

Sose létezett az Isten.

Nyereség, élvezet, érdek;

Tivornya legyen az Élet.

A pénz mindent tisztára mos,

Az erkölcs is viszonylagos,

Akármikor elhagyható,

Dogmákhoz alakítható.

Semmi nem más, mint anyagi;

Mégis

Hiányzik valami.

Egyfaktoros világnézet;

Belengi a 

Hiányérzet.

Kozmogónia szférája

Kozmogónia szférája

Mindig az Életet várja.

Új, s még újabb végtelenek,

Régi meg újabb Kezdetek

Sorjáznak végtelen sorban,

Zúg a malom a pokolban,

Minden, ami Létet tesztel,

Újjászületik ezerszer.

Kozmogónia szférája

Isten érzéseit járja.

Mindenség Tudatra éled;

A világ célja

Az Élet.

Csak az Élet táncát járja

Kozmogónia szférája.

A néhai Árpád vezér

A néhai Árpád vezér

A  nemzetünk lelkében él.,

Mitikus hős-sorsra jutott.

Vajon hány magyar szót tudott?

Parancsait hányan lesték?

Hét törzs,

Vagy csak hét nemzetség?

Vereckei-hágót járta.

Magától jött?

Vagy hívásra?

Ki hívhatta őket ide?

Biztos nem a Duna vize.

Betolakodó zsarnokság

Ellen hívta a lakosság?

A néhai Árpád vezér

Nekünk semmit el nem mesél

A hon-visszafoglalásról;

Nem henceg, de nem is vádol.

Tán a nomád lovashadak

Építettek földvárakat?

Ők tenyésztettek tyúkokat,

És ők lakták a falvakat?

Ők ültek télen disznótort?

Ők kortyolgatták az óbort?

Árpád vezér idetalált,

Jött, a lakosság mellé állt.

Még sötétben tapogatunk,

Szinte mindent rosszul tudunk.

A néhai Árpád vezér

A nemzetünk lelkében él,

Örült a nép,

Fellélegzett;

Jó, hogy időben érkezett.

Türk volt talán?

Már nem zavar;

Árpád mindörökre

Magyar.

Lelkünk Alföldjeit járja;

Mindörökre Isten áldja!

Időfolyam téli partján

Időfolyam téli partján 
Régi temető,
Csendesen úszik mellette

El a vén Idő.

Holtfáradtan ül a parton

Isten egy kövön,

Nézi, hogy a hullámokból

Árad a közöny.

Középen vitorlázik a 

Szabad Akarat;

Elfeledett múltak lepik

A holtágakat.

Távol horizontra szürke

Köd-jövő terül;

Isten ül az Idő partján

Csöndben, egyedül.

Hétmérföldes anyaglétek

Hétmérföldes anyaglétek

Mögött takarva a lényeg.

Horizont ragad a sárba,

Minden Remény mindig árva,

Veszély táncol a borotván,

Erősnek tűnik a hitvány.

Számos perpatvar. Vigyázat,

Menekülni kezd a távlat.

Matéria-övezetben

A Hitnek szeme se rebben,

Gondok közt más támasz nincsen;

Ott áll mögötte az Isten.

Minden pesszimizmus - vétek;

Hétmérföldes anyaglétek.

Ősrobbantott csirkeragu

Ősrobbantott csirkeragu;

Profán hitek társa a bú.

Törzsfejlődő álmítoszok

Műszíve benzinel dobog.

Szomorú logika-zárda

Anyagelv-börtönbe zárva.

Értelem vad zuhataga

Zuhan a céltalanságba...

Múló derű, örök ború;

Ősrobbantott csirkeragu.

Hosszúak a téli esték

Hosszúak a téli esték;

Nem dogmákban az üdvösség.

Fagyos égen Hold imbolyog;

Hátunk mögött a tegnapok.

Minden csupa most, meg soha;

A Jövő: döntések sora.

Egyéni a

Felelősség;

Hosszúak a téli esték.

Gonosz sötét idő-spirál

Gonosz sötét idő-spirál

Megint pusztulásba citál...

Programozott hanyatlásban,

Rossz dekadencia-mázban,

Hazug fejlődési lázban,

Kegyetlen malom-spirálban

Ballag az ember lefelé,

Talán új kőkorszak felé.

Szabadulni kéne tőle,

Ki kéne lépni belőle.

Gonosz sötét idő-spirál,

Mindig profán,

Mindig sivár.

Programozott hanyatlásban,

Visszatérő pusztulásban

A hamis evolúció,

Meg a becsapott ráció

Nem adnak tiszta láthatárt,

Csak ragadnak egyre tovább.

Előző emberiségek

Tudattalanunkban élnek.

Ős Múlt emlékei

Bennünk,

Lábunk alatt és

Felettünk...

Szegény tudományunk morog,

Sose voltak aranykorok,

Minden egyszeri, egyedi...

De nem kéne legyinteni...

Gonosz sötét idő-spirál

Hit olvad,

Az Erkölcs - szikár.

Programozott hanyatlásban,

Álságos mindentudásban

Fut velünk a futószalag,

Istentől egyre távolabb.

Pedig bennünk

Érzés,

Tudás;

Lelkünkben van a megoldás.

Szabadulni kéne tőle,

Ki kéne lépni belőle.

Gonosz sötét idő-spirál;

Ha akarunk,

Egyszer

Megáll.

Kilépünk belőle

Egyszer,

S találkozunk majd

Istennel.

Széllelbélelt Január

Széllelbélelt Január

Áll a Jövő-kapunál,

Gúnyosan bámul a Tél,

Rossz megalkuvást remél.

Jöjjön derűre ború,

Gonosz váltás, háború,

Járjon át minket a szél,

Legyen örök lelki Tél.

Legjobb, ha nem alkuszunk,

Még csak vállat se vonunk.

Ha nem félünk, 

Jön még Nyár;

Széllelbélelt Január.

Göröngyös úton Istenhez

Göröngyös úton Istenhez;
Ember sóhajt,

Idő rendez.

Egyre messzebb a Szeretet,

Járt út oda alig vezet.

Felvilágosultság gőgje

Az Alázatot legyőzte,

Azóta az ember "halad".

Istentől egyre távolabb.

Mégis meg kéne próbálni;

Rá kell 

Az útra találni,

Mert a profán nem kegyelmez;

Göröngyös úton,

Istenhez.

Őstörténetünk útra kelt

Őstörténetünk útra kelt,

Száműzetése tán letelt.

Messzi Urálban menetelt,

Ob vidékén jeget legelt,

Dogmákkal hiába perelt,

Északi sarkkörön telelt.

De most új vihar kavarog,

Inognak a hamis tanok.

Őstörténetünk megy tovább,

Vállára veszi batyuját,

Nézhet valódi Múlt felé,

Elindulhat - 

Hazafelé.

Újév napján ködös hideg

Újév napján ködös hideg;

Nem hódolok be senkinek.

Hatvanharmadik évemben

Az Életet még élvezem.

A magam platformján állok,

Kánonokra fittyet hányok.

Vén szirén akárhogy dadog,

Az maradok, aki vagyok.

Újév, jó hírek,

Remények;

Köszönöm, Uram, hogy élek!

Szabad Akaratban hiszek;

Újév napján ködös hideg.