Merre lehetett Agade?

Merre lehetett Agade?

Nem találta meg senki se.

Hajdani ókori Kelet

Fontos városa lehetett,

Egy birodalom székhelye,

Mégse találja senki se.

Egykori "Gutium horda"

Talán úgy földig rombolta,

Hogy a nyoma sem maradt meg?

Nem hinném.

Akkor hova lett?

Szinte minden nagyvárosát

Előadta a pusztaság

Ott, a két nagy folyam között.

Agade hová költözött?

Elmosta az Eufrátesz?

Ha mégsem, akkor hová lesz

Sarrukin király városa?

Talán elbujdosott?

Hova?

Tudományos konszenzusok

Szigorú csapata kocog

Idő-parton.

Volt városok

Engedelmesen simulnak

Monográfia-szalagra

Tankönyvekbe, lexikonba

Csupán Agade, a szegény,

Folt a mindentudás leplén,

Féltékeny lesz, tüskét növeszt,

S a konszenzus - bicegni kezd.

Még hány duzzogó Agade

Hint port elmélet-szemekbe?

Nem találta meg senki se...

Merre lehetett Agade?

Csendes, hűvös őszi napon

Csendes, hűvös őszi napon

A Nap felhők mögé oson.

Zörög az elszáradt levél,

Az Idő magáról regél.

Akkor lehet tiszta

A Cél,

Ha a Múlt

A Jövőbe fér.

Ha a jelenbe sem fér el,

Megroggyan a világ térde.

Nagyipari selejt mítosz

Nagyipari selejt mítosz

Úgy gondolatot sosem hoz.

Nagy dérrel-dúrral érkezik,

Majd a kukába távozik.

A tömeget rabul ejti,

De még az is elfelejti.

Lehet benne nagy pénz-erő,

Léte napokban mérhető.

Lehet drága, nagyipari,

De sohasem lesz igazi.

Bárhogyan sivít, vagy brummog,

Annak nyomába se kullog.

Még nem is mostohatesó,

Táncoskomikusnak se jó.

Bankóprést hiába zsíroz;

Nagyipari selejt mítosz.

Október végi színpompa

Október végi színpompa;

Levél hull az őszi gondra.

Lábam alatt vastag avar,

Elmúlt nyarakat betakar.

A hétköznap faggyal éled,

Megint sürgős lett az élet.

Köd a Múlt,

A Jövő tompa;

Október végi színpompa.

Októberi könnyű álmok

Októberi könnyű álmok;

Minden Ősz Jövő-zsarátnok.

Ahogy lassan visz a Télbe,

Rossz érzéseket lök félre.

Minden rossz jóslat banális;

Nincs még Tél,

S túléltük máris.

Szent Hitek örökké élnek;

Minden hitetlenség vétek.

Októberi könnyű álmok;

Magát csapja be a látnok.

Minden prófécia szürke,

Nem való - csak jeges űrbe.

Amíg Reményünk nem vénül,

A Jövőnk általunk épül.

Ha önmagunk útján járunk,

Túléli a boldogságunk.

Októberi könnyű álmok;

Szent acél és profán bádog

Nem magasodnak rakásra,

Bennünk találnak egymásra.

Hogy élünk, 

Szeretünk

Ketten;

Létünk sosem volt véletlen.

Nem vagyunk világba vetve,

Doktrínákra vetemedve.

Októberi könnyű álmok;

A csüggedés mindig átok.

Nem törünk magunkra foggal,

Lelkünkre faltörő kossal,

Lepereg rólunk a végzet,

Bereked a szirénének.

Okos profán fontoskodás

Ostromárkot belénk nem ás.

Októberi könnyű álmok;

Enyém marad, amit látok.,

Enyém lesz, amire vágyok;

Októberi könnyű álmok.

Októberi dallamok

Októberi dallamok,
Ősz kereke nyikorog
Az idő már egyre inkább
A tél felé

Sompolyog.

Idő szalad,

Föld forog,

Emlékezet támolyog;

Fenn az égen az öreg Nap

Haloványan

Mosolyog.

Októberi gyöngyfüzér,

Lüktet szívünkben a vér;

Haloványan érezzük csak,

Hogy az

Élet

Mennyit ér.

Októberi állomás,

Csöndes emlékhámozás;

Némely magaslatról nézve

Minden élet

Látomás.

Októberi kőhalom,

Minden élet

Irgalom;

Örök életű

A Szellem,

De enyészik

Minden profán hatalom.

Októberi levelek,

Sárgulnak,

Vöröslenek;

Hajnalban a

Nosztalgia

Köddel együtt

Csepereg. 

Októberi bölcselet

Száll a szürke ég felett;

Ha a világ

Egyre butább,

Nem jelenti

Hogy az Isten szendereg.

Csípős őszi alkonyatban

 

Csípős őszi alkonyatban

Ősi titkok zárja kattan. 

Sejtelmek árnya dörömböl;

Régmúlt örvénylik a ködből.

Felszáll az alkonyi égre,

Várja, hogy megértsük végre.

Egyek vagyunk 

A lényegben;

Sokkal, de sokkal

Régebben...

Süket a profán lét-katlan;

Csípős őszi alkonyatban.

Isten bennünk és felettünk

Isten bennünk és felettünk;
Értünk,

De sosem helyettünk.

Túl a realitás-sminken

Bennünk nyilvánul meg Isten.

Minden Élet titok-tenger,

És Isten által az Ember

Nem csupán sejtek halmaza

Hanem Isten lét-ablaka.

Muszáj 

Élnünk és 

Szeretnünk;

Isten

Bennünk és

Felettünk.

Őszi harangszó

Őszi harangszó

Tétován szól

A változás

Bizonytalansága;

Belezendül

Csendesen az

Októberi

Melankóliába.

Őszi harangszó

Halkan csendül,

Lassan és

Szerényen;

Lelkünkbe költözött az Ősz

Itt van már

Egészen.

Őszi harangszó,

Nosztalgia,

Sok emlék az

Emlékezőt várja;

Halkan dalol

Bennünk a múlt,

Lágyan, mint az

Isten citerája.

Nagy város már

Bennünk a Múlt,

Van számos

Utcája;

A Jelennel 

Nem köti már csak a

Levelek 

Hullása.

Őszi harangszó

Tétován szól

A változás

Bizonytalansága;

Belezendül

Csendesen az

Októberi

Melankóliába.

Egy újraszentelt világban

Egy újraszentelt világban

Megújuló tisztaság van.

Nincs semmi profán kivétel,

Ami visszaél helyével.

Nincs se milliárdos ripők,

Se nevelhetetlen kölyök,

Se felelőtlen pénz-titkok,

Se halál-mázas drogosok,

Se pénzből szőtt műanyag ég,

Se folyton részeg csőcselék...

Nincsen "alatt"

Nincsen "felett";

Mindenki

Mindenki

Mellett.

Mindenki beáll a fénybe,

Mindenki az Egész része.

Szép 

Álmok 

Tündérhonában;

Egy újraszentelt világban. 

Emberélet rögös útja

Emberélet rögös útja;

Ki lassan, ki gyorsan futja.

Nem eleve elrendelve,

De nem is "világba vetve",

Titokból titokba jutva,

Minden megtanulni újra,

Célt nem tudva, mindig sejtve,

Követve, néha felejtve,

Csendesen zeng a Lét húrja;

Emberélet rögös útja.

Történelmi folyamatok?

Történelmi folyamatok

Álságos mértana makog

Fejünkben is,

Lelkünkben is

Önpuszítóan szervilis

Szólamokat fuvolázva,

Tudományos farát rázva.

Nekünk szögletes a labda;

Mindig le vagyunk maradva...

Mindig, mindig lemaradva,

Tudományos sutba csapva...

Végzet apátiát éleszt;

Lemaradva?

Mihez képest?

Isten talán vén ácsmester,

Aki újítani restell,

Kényelmes fátumot szabott,

Egyetlen utat alkotott

Az összes nemzet számára,

S minden nép ugyanazt járja?

Történelmi folyamatok?

Az egész tákolmány inog.

A nemzetek megcáfolják.

Másként működik a világ.

Egyik pokolba menetel,

Másik múltakért vezekel,

Amaz meg nem kér belőle,

S tör a végéről előre.

Isten világot alkotott,

De végzet-utat nem szabott,

Hozzá számos ösvény vezet,

S ki-ki maga találja meg.

Aki mások nyomába kél,

A saját útjáról letér,

S aki massza-tömegbe áll,

Vele a pokolba talál.

Minden nemzet valami más;

Minden nemzet -

Identitás.

Történelmi folyamatok

Lidércfénye bárhogy ragyog,

Mindig sarkunkra kell állnunk,

Saját utunkat kell járnunk.

A dogmát nem Isten adja

A dogmát nem Isten adja,

Azt csak emberagy izzadja

Keservesen a világra,

Ha a Hitet magyarázza,

S mivel már kezdettől sánta,

Komoly infrastruktúrára,

Hogy a semmibe ne szálljon,

Ködfal-épületté váljon,

S legyen egyre hatalmasabb,

Istentől egyre távolabb...

Nem kell profán magyarázat,

Több az egyszerű

Alázat.

Nem kell dogma-magot vetni,

Istent elég csak

Szeretni.

Pesszimista anyagelvek

Pesszimista anyagelvek

Erkölcsi sutban hevernek.

Hazájuk matéria-trend,

Hogy semmi -

Valamit teremt...

Ha nem hisznek a Lélekben,

A Lét is puszta véletlen,

Alaktalan minden veszély,

És a Remény puszta szeszély.

Ilyen erkölcsi helyzetben

Optimizmus lehetetlen.

Fecsegnek, 

De nem felelnek;

Pesszimista anyagelvek.

Az ubokafa humora

Az uborkafa humora,

Mint fabábuk léctompora,

Vékony, szálkás és szögletes;

Poént nem talál,

Nem keres.

A végtelenségig komoly,

Mint kukában a műbagoly.

Pipa nélküli csutora

Az uborkafa humora.

Hajdani bronzkori álmok

Hajdani bronzkori álmok;

Az Idő megtart és átfog.

Trójával egyidős vágyak

Kísérteni visszajárnak.

Szunnyad a bronzkor alattunk,

Érzi tán, hogy

Megmaradtunk.

Vére frissen kering bennünk;

Álmai szállnak felettünk.

Néz ránk a néhai látnok;

Hajdani bronzkori álmok.

Elfut az ősz fejem felett

Elfut az ősz fejem felett;
Gyászol nyarat, 

Ígér telet,

De nem hajlok a szavára,

Nincs időm nosztalgiára.

Mint tégla téglán, kő kövön,

Sorakozik

Munka,

Öröm;

Pörög agyam,

Jár a kezem,

Az őszt észre alig veszem.

Sok kérdésre jön 

Felelet;

S - elfut az ősz fejem felett.

Ál-jövő varjú képében

Ál-jövő varjú képében

Áll a média fényében.

Csupa sötét nyertes dobás,

Mindent betölt a károgás.

Torz közösségi szabályok;

Lélekipar varja károg.

Ál-jövő varjú képében;

Pokolbeli faluvégen.

Érte mond fekete misét

A pszeudo emberiség.

Túl az értelmes mértéken;

Ál-jövő

Varjú képében.

Nagy globális agymosoda

Nagy globális agymosoda

Csikorog minden műfoga.

Világzsarnokságot tervez,

Gondolatokat selejtez.

Rossz aberrált diktatúra

Jönne tőle a nyakunkra

Érzelem-rendőri stábbal,

Csippel, magzatgyilkossággal,

Mű-világ rózaszín pózban;

Emberség - csökkentett módban.

Médiája bömböl, üvölt

Bérgyilkoshada újra tölt,

Pénze folyik minden végén,

Mint a smink a szajha képén,

Harsogó szolga-etika,

Meg trágyadomb-esztétika

Kíséri simlis dalait,

Mikor mű-istent alakít.

Az összes EU-pojáca

Az ő dalát fuvolázza,

Hódoló fenekét rázva,

Önmagát is meggyalázva.

Nagy globális agymosoda

Vágyik a globális koncra,

Azt képzeli, kielégül,

Gazda nélkül,

Isten nélkül;

S pénz-vezérelt csorda-csoda

Viszi világhatalomra...

Szegény, szegény agymosoda;

Ronda marad, ami ronda.

Az Idő kocog,

Föld forog;

Isten csöndesen mosolyog.

Hangoztatott tudástöbblet

Hangoztatott tudástöbblet;

Hű, de sokkal tudunk többet,

Mint a régi évezredek,

Mint az egykor élt emberek...

Tán Tisztesség,

Béke jöhet?

Megnőtt bennünk 

A Szeretet?

Végzet műfoga csikorog;

Kezdet és Vég ma is titok.

Hangoztatott tudástöbblet;

Mivel is tudunk mi többet?

Csendes őszi éjszakában

Csendes őszi éjszakában

Töpreng Isten egymagában.

Hold elé felleg araszol,

Valahol vonat zakatol.

Pasztell színűre vált a Lét;

Magán érzi Isten kezét.

Hogyha minden csak

Átmenet;

Csak a köd adhat hátteret.

A világ korántsem érett;

A Teremtés nem ér véget.

Isten töpreng egymagában;

Csendes őszi éjszakában.

Papundekli műmítoszok

Papundekli műmítoszok

Rikító sora vánszorog

Média-hurrá-vidéken,

Sivár, mesterséges égen.

Farmotoros piedesztál

Rózsaszínben foszforeszkál.

Idő Apó tovább kocog;

Papundekli műmítoszok.

Az idő Isten szolgája

Az Idő Isten szolgája,

Útját egykedvűen járja.

Nincs kezdete, nem lesz vége,

Senki sem vághat elébe.

A Lét titkaira vigyáz,

Profán hatalmat megaláz.

A pénz hasznát nem tiszteli,

Célját csak Isten ismeri.

Az Idő Isten szolgája,

Útját egykedvűen járja.

Őszi alkony Atlantiszon

Őszi alkony Atlantiszon;

Hervadó királyliliom

Bólogat a kiskertekben;

Tengerparti szellő rebben.

Fonnyadnak a jázminbokrok,

Köd lepi a horizontot,

Hivatali gyanútlanság

Rendez szokásos tivornyát,

S az égen, mint sötét kendő,

Lebeg a baljós jövendő...

Dagály sötét hullámokon;

Őszi alkony Atlantiszon.

A hátráló időmélység

A hátráló időmélység
Dogmákat temet;
Sorra megdönt logikus, 

De nagyon hamis

Elméleteket.

Hátrál a Múlt nagyon lassan

De fölségesen;

Előbb-utóbb kiszabadul 

Börtönéből

A Történelem.

Arad napján eső szakad

Arad napján eső szakad;

Ami Miénk, az is marad. 

Irigy sötét felleg-hordák

Múltunkat szerte nem hordják,

Mert nem hamis, nem is gyönge,

Nem mások tákolták össze.

Arad napján eső szakad;

Gyászunk is a miénk marad.

Fájdalmunk ma is a régi,

Más csak nézi, meg nem érti.

Áldoztunk, 

Áldozni fogunk,

Hogy Magyarnak megmaradjunk.

Arad napján eső szakad,

Reményünk is miénk marad.

Hatalmak kreatúrája,

Vagy örökös tartománya

Birodalmi provincia

Nem voltunk,

Nem leszünk soha.

Lelkünket sem mások mérték,

Nekünk a Magyarság -

Érték.

Ami Miénk az is marad;

Arad napján eső szakad.

Barnul a levél

Barnul a levél,
Felhő mendegél;
Záporeső azt kopogja:

Közeleg a tél.

Felleg gomolyog,

Száz gond sompolyog,

Leselkedő baj-seregek

Rossz gyomra korog.

Minden füstszagú,

Az ég szomorú,

A világot átjárja a

Csendes mélabú.

Barnul a levél,

Közeleg a tél;

Minden makacs optimizmus

Mégis jót remél.

Barnul a levél,

Remél, aki él;

Lesz élet, amíg a múlt a

Jövőről regél.

Vén malom az idők végén

Vén malom az idők végén,

Semmi sötét meredélyén.

Át nem juthat sűrű fogán

Semmi, ami csupán profán.

Zsákokban vár ott a végzet,

S végül maga, az enyészet.

Zúg a malom, dörög az ég;

A világnak nincs vége még.

Az idő magát kifújja,

S visszamegy a starthoz - újra.

Új világ egy fűszál élén;

Vén malom az idők végén.

Esős őszi éjszakában

Esős őszi éjszakában

Gond ül októberi sárban.

Az éjszaka gondtól kába,

Gond hull gondra - pocsolyába.

Vén barna viharkabátban

Isten áll az éjszakában.

Minden gondsereg elszéled,

Ad még új napot

Az Élet.

Hallgat Isten egymagában;

Esős őszi éjszakában.

Templomi évfordulónkon

Templomi évfordulónkon
Csendes, hideg ősz,
Párás ég. A horizontot

Elrejti a gőz.

Huszonöt év után álltunk

Az oltár elé,

Az érdem ebben egyedül

Csak

A Lányoké.

Utána járt mindennek

A két remek gyerek,

Ami lehetetlennek tűnt,

Megtörténhetett.

Réka is, Lilla is akkor

Nagyot alkotott,

Feledhetetlen szép nap. Szent

Emléket hagyott.

Ünnep volt ez idelent, és

Ünnep odafent;

Isten házában mondtuk el

A régi igent.

Nem harcias

A Szeretet,

Mégis mindig győz;

Templomi évfordulónkon

Csendes, hideg ősz.

Rezgés a Világyegyetem

Rezgés a Világegyetem,

Csupa ritmus, csupa ütem.

Sosem lesz nagyobb hatalom,

Mint a kölcsönös vonzalom.

Minden ritmus ritmust éltet,

A mérték benne

Az Élet.

Isten is ritmusban üzen,

Rezgés a Világegyetem.