Rozika, a kisharkály

Rozika, a kisharkály
Száll a körtefára,
Fals hangjával hívja fel a

Figyelmet magára.

Pár napja lenn totyogott,

A földön lármázott,

Azt hittük, hogy baj érte a

Tarka kis jószágot.

Anikó karolta fel,

Itatta, etette,

Evett, aztán szárnyra kapva

Röppent el a beste.

Röptét hol itt, hol meg ott

Mutatják az ágak,

Anikóm javaslatára

Hívjuk Rozikának.

Csicsereg, rossz templom

Szétrepedt harangja;

Csak olly nagyon kellemetlen

Ne volna a hangja.

Ízlelgetem a nyarat

Ízlelgetem a nyarat,
Tesz róla, hogy higgyem;
Kánikulában sétálgat

Ingujjban az Isten.

Ízlelgetem a nyarat,

Felnézek az égre,

Mire megszokom, hogy nyár van,

Addigra lesz vége.

Ízlelgetem a nyarat,

Összefut a számban;

Napot számolni nem szabad,

Mindegy, hogy még hány van.

Ízlelgetem a nyarat,

Kánikula robban;

Jó a körtefa árnyéka

A forró napokban.

Ízlelgetem a nyarat,

Perzselő a bőre,

Mindannyian feltöltődünk

Életre,

Jövőre.

Besenyő keszkenő

Besenyő keszkenő;
A lemetszett történelem
Előbb-utóbb

Visszanő.

Finnugor farmotor;
Lesz még majd a mi utcánkban

Nem műanyag
Medvetor.

Dák-román állomány;

Sárgállik áltörténelem

Rég ellopott

Zátonyán.

Nagymorva uborka;
Sirmiumból

Felvidékre
Ha tudna, fel-

Ugorna.

Besenyő kecskefő;

Ami egybetartozik, az

Előbb-utóbb

Összenő.

Finnugor májzsugor;

Képzelt jövevényszó-gárda

Utcát söpör

Valahol.

Dák-román vén topán;

Tipeg területrablások

Eljövendő

Alkonyán.

Nagymorva agytorna;

Prüszköl, mert az

Orra alá

Keveredett

A torma.

Besenyő nagymenő;

Gyűrött történelem testén

Egyre simul

A redő.

Névünnepem

Névünnepem

Ma van nekem.

László nevem

Felettébb kedvelem.

Hálás vagyok, 

Hogy ezt kaptam.

Akkor bele nem szólhattam.

Tudom, mást akartak adni,

Amit nem szerettem volna,

Végül mégis

László lettem.

Kiskoromban is

Szerettem.

Ladislaus, Vladiszláv, Vaszilij,

Leslie, Ladislao és Vasile...

Másutt csak egy a sok közül,

Zsákmányra les

A nagy nevek körül,

Nálunk színe és

Aurája van,

Jó mondani,

De sokkal jobb

Viselni.

Az őse volt

A zord

Bazileüsz;

Diftongussal,

Elég pattogva ejtve,

Mint bronzpenge,

Sziszeg;

Mögötte ott a

Mellvértes sereg,

A falanx szárnytól

Szárnyig ér;

A bazileüsz meg annyit tesz, hogy

Fővezér.

A név száguldott,

Nem volt akadály,

A görögben hamarosan

Király.

Jól fogadta a 

Napfényes, 

Derűs 

Itália,

Új szavak lettek belőle,

Mint a

Bazilika.

Később meglágyult,

Nyúlt is egy kicsit,

Bazileiosz lett a

Bizánci görögben,

Nagy császárok

Félelmetes neve...

Nálunk

Szent László neve lett belőle,

Így szerzett 

Hitet és

Becsületet;

Védernyőt tart

Egész múltunk felett.

Szent László neve cseng azóta is,

Ha a magyar

Őszintén tesz,

Hisz,

És élni akar;

Így lett a név ma

Leginkább

Magyar.

Óvjon bennünket

Szent László kegyelme,

S a tiszta

Magyar ég;

Magyarországon

Legyen mindig

Lászlóból

Elég.

Atlantiszi mesevilág

Atlantiszi mesevilág

Tán álruhában él tovább.

Mit tudhattak nálunk jobban?

Hány történet ered onnan?

Ki volt a meséik hőse?

Ő melyik hősünknek őse?

Volt-e szegény árva leány?

Hétfejű volt-e a sárkány?

Atlantiszi mesevilág.

Milyen formában él tovább?

Mese nyargal idő-háton,

Átugrat nyelv-akadályon,

Földre dönt félelem-falat,

S örökre fiatal marad.

Míg élünk, soha nem sejtjük,

Milyen formában ismerjük.

Atlantiszi mesevilág;

Utánunk is él majd tovább.

Egy rövid Nyár kezdetén

Egy rövid Nyár kezdetén
Erőimet érzem én.
Sok munkát terveztem,
Érzem:

Az Idő most az enyém.

Egy rövid Nyár kezdetén,

Létem Isten tenyerén;

Amit adok önmagamból,

Mindig az lesz

Az enyém.

Egy rövid Nyár kezdetén,

Boldog Otthon rejtekén,

Élek,

Szeretek,

Dolgozom;

A világ még

Az Enyém.

Jogeljátszó Lipót király

Jogeljátszó Lipót király

Nulla kellem, negatív báj.

Bizony a szegény Leopold

Rusnyább volt, mint ezer kobold.

Naponta volt hat-nyolc mise,

Nem hagyott időt semmire,

Csupán sokat bólogatni,

Hülye parancsokat adni

Hülye tanácsok alapján..

Jogeljátszó Lipót király...

Fittyedt ajkú Habsburg-kobold...

Nagyon rossz uralkodónk volt.

Jogeljátszó Lipót király.

Hajlongott sok bécsi lakáj,

S azt kívánta a sok szolga:

Bár püspök maradtál volna,

Mindenkinek jobb lett volna;

Bár püspök maradtál volna!

Lobkowitzok tettek-vettek,

Te adtad hozzá a neved.

Hocherek rémuralkodtak,

Nevedet hozzá te adtad.

Kollonics vallást üldözött,

A nevedre esküdözött.

Hogy állt Magyarország ügye?

Gyakran imádkoztál érte,

De cselekedni nem tudtál.

Alkalmatlan király voltál.

Tán soha nem is sejtetted,

Mi mindent szolgált a neved.

Gondolkodni néha muszáj;

Jogeljátszó Lipót király.

Rossz, felfuvalkodott kobold,

Egyedül Isten köt és old.

Jogeljátszó Lipót király

Mint valami bűzös ragály,

Formált téged a hatalom,

Csak nem volt hozzá tartalom.

Előbb a vasvári béke

Szégyellni való emléke,

Protestánsok üldözése,

Zrínyi Péter kivégzése,

Törvénysértő rendeletek

Mocskolták be a nevedet.

Nem király voltál, csak nadály,

Jogeljátszó Lipót király.

Szegény, szegény Magyarország;

Reménytelen pogány világ.

Egy pogány a török félhold,

A másik a Habsburg-kobold.

Jogeljátszó Lipót király;

Rusnya koronás papagáj.

Aláírtad: Magyarország

Eljátszotta minden jogát,

Jöhet az önkényuralom

A maradék pannonokon.

Sose értetted meg, szegény

Túlkoros Habsburg-süvölvény,

Hogy éppen te játszottad el

Jogodat a magyar trónra.

Te szegény Habsburg-ivadék,

Száz esztendő se volt elég

A te családodnak arra, 

Hogy az oszmánt elzavarja.

Hiába folyt a magyar vér,

Hazánk mindvégig hadszíntér

Maradt, egyéb sohase volt,

Ezt se érted, szegény kobold?

A királyi kötelesség

Sose volt meg benned, felség.

Amikor jó későn végre

Akaratod ellenére

Kiűzhetted a törököt,

És az egész ország fölött

Akkor se volt gondod másra,

Csak rekatolizálásra,

Hazánk sok adót fizessen,

S örökös tartomány legyen.

Tán soha meg sem értetted,

Miért lázadtak ellened

Állandóan a magyarok...

Inkább a misét hallgatod...

Isten kegyébe fogadott,

Nagy lehetőséget adott,

De nem tudtál élni vele.

Végül csak elvitt a fene.

Rossz emlékezetű király...

Jogeljátszó Lipót király...

Magasságos húrelmélet

Magasságos húrelmélet;

Isten ilyenkor sem téved.

Van az asztalán sok fiók,

Benne extra dimenziók.

Gyakran megszemléli őket;

Új, s még újabb téridőket

Teremt ilyenkor

Az Ige;

Nem lesz vége talán sose.

Magasságos húrelmélet

Burka alatt él

Az Élet.

Ez az életünk kerete;

Maga is változik egyre.

Lét-, anyag-, és élet-keret,

Kiismerni sose lehet.

Téridő-síkok rohannak;

Születnek, élnek és halnak.

Isten a világba réved;

Magasságos húrelmélet.

Vízöntő a nyári égen

Vízöntő a nyári égen

Hagyományos jelmezében.

Csordul a víz jobbra, balra,

Önti, amikor akarja.

Hadhoz nem áll,

Hadtól nem fél,

Díjat senkitől se remél.

Parancsot soha nem fogad.

Vele a

Szabad Akarat.

Ura csak a testnek lehet

Függetlenné 

Lélek tehet.

Vízöntő a nyári égen

Hagyományos jelmezében.

Csordul a víz jobbra, balra,

Önti, amikor akarja.

Csak az lehet jó fordulat,

Ami Isten felé mutat.

Követelhet kis úr, nagy úr,

Vízöntő rájuk sem mozdul.

Égre bűzlő földi eszmék

Helyett nála

Csak Tisztesség.

Csordul a víz jobbra, balra,

Önti, amikor akarja.

Vízöntő a nyári égen

Hagyományos jelmezében.

Holografikus világmodell

A holografikus világmodell

Az eddigieknél jobban

Felel

A kérdésre:

Milyen elv hatja át,

Hogyan épül fel,

Milyen a világ?

Minden kis részben benne
Az Egész;
Ez talán már

Nem is nagyon merész.

A Mindenség örök részei lettünk;

Az Univerzum

Bennünk és

Felettünk.

A holografikus világmodell

Mutatja:

Isten hogyan

Remekel.

Minden Téridő

Istenért remeg;

És sehol nincsenek

Véletlenek.

Rész az Egészben,

Az Egész a Részben;

Örökre összetartozunk

Egészen.

Kiszáradt anyag-dogmákkal 

Perel

A holografikus világmodell.

Hogyan lettem olvasóvá?

Régi első olvasmányom...
Most is magam előtt látom,

Ahogy egy szép régi nyáron

Hasalok a pinceháton,

És ott hangosan olvasok.

A könyv - az Egri csillagok.

Kicsi szőke kölyök voltam,

Örültem, hogy olvashattam.

Olvasni akkor lett édes,

Akkor lettem betűéhes.

Izgalmas ostromrészletek

"Mit olvas itt ez a gyerek?"

A járókelők megláttak,

S ahogy hallottak, megálltak.

Nem vettem őket észre én,

Nagyon lefoglalt a regény.

Anyám, apám is kiálltak,

Talán kicsit fel is vágtak.

A pinceháton, legfelül,

Olvastam rendületlenül.

Küzdött Dobó, s az egriek,

Nap sütött a fejem felett.

Évek telnek, a Föld forog;

Ma már magamban olvasok.

A Nap is másképpen ragyog,

Szőke kisfiú sem vagyok.

Már hatvan fölött ballagok,

De ma is olvasó vagyok.

Ma is magam előtt látom:

Kisfiú a pinceháton.

Agyforraló nyári napon

Agyforraló nyári napon

A világ túlterhelt vagon.

Június hiába pőre,

Forró gőzben ég a bőre.

Ég lángol horizontostul,

Lusta szellő alig mozdul.

Puhul már a kemény beton

Agyforraló nyári napon.

Két világháborút vívtunk Oroszország ellen

Két világháborút vívtunk
Oroszország ellen;
Kétszer már összeomlottunk,
Harmadszorra nem kell!

Két világháborút vívtunk,
Elég már belőle;
Ha a nyugat harcot akar,
Álljunk el mellőle!

Mi vagyunk közel a tűzhöz,
Nem a Rajna, Szajna,
Hetvenkedhet a távolból

Nyugat bármely majma.

Hazánk még egyszer nem lehet

Rossz, háborús préda,

Fontosabb, mint a globális

Nagy pénzfalka célja.

Még egyszer meg ne etessük

A háborús rémet,

Bármit makog a francia,

Az angol, a német.

Két világháborút vívtunk
Oroszország ellen;

Hogyha most harmadik is lesz,

Az nélkülünk menjen!

Régmúltunk csonka mozaik

Régmúltunk csonka mozaik.
Igaz részlet benne ma már
Egyre kevesebb marad;
Ahogy a doktrínák-szülte
Történelem-pótléknak szánt,
Íróasztal felett gyártott 
Sok teória-luftballon
Egymás után

Szétszakad.

Szép, "logikus őstörténet";
Ebül jött.

Ebül ér véget.

Ágrajzos finnugor csodák

Hallgatva kullognak tovább.

Fagyos uráli gólyahír

Temetője ködös nihil.

Régmúltunk csonka mozaik.

Több az üres, mint a tele,

Homályossá vált a fele,

Szétverte a dogmákat

A sok talány;

Most kezd a jó útra lelni,

Dogma-bozótot irtani,

Tényeket keresgélni

A tudomány.

Vereség a besenyőktől?

Felnyerít a sánta csődör...

Besenyő vereség után

Retirálva sután-bután

Menekült be Árpád népe

Téres Kárpát-medencébe?

Hét finnugor törzs kóborolt,

S fejedelmük "Árpácska" volt?

Néptelen Kárpát-medence

Várakozott a "hét törzsre",

Vagy "hatalmas szláv tömegek"

Tanyáztak a hegyek megett?

Régmúltunk csonka mozaik.

Hogyha jöttünk, akkor honnan?

De - jöttünk-e valahonnan?

Hét - turknak mondott - törzsecske

Csempészte nyelvünket ide?

Griffes-indás volt a magyar,

Vagy az a húszezer avar,

Akik idejöttek lakni,

Vagy még előttük valaki?

Nomád népek jöttek egyre,

Itt vajon miféle nyelvre

Leltek?

Ki olvadt be kibe?

Régmúltunk csonka mozaik.
Igaz részlet benne ma már
Egyre kevesebb marad;
Ahogy a doktrínák-szülte
Történelem-pótléknak szánt,
Íróasztal felett gyártott 
Sok teória-luftballon
Egymás után

Szétszakad.

Mi az emberi szabadság?

Mi az emberi szabadság?

Ma is csak sejti a világ.

Sok ember még azt képzeli,

A szabadságot az teszi,

Fogyaszthat-e, utazhat-e...

Az csak propaganda-mese,

Hiszen az ilyen emberek

Gyakran másoktól függenek,

Mivel másnál az akarat,

Más osztja ki a javakat.

A szabadság?

Identitás.

Felelősség.

Mi volna más?

Aki másnak parancsot ad,

Az csak nagyon ritkán szabad.

Aki a parancsot adja,

Gyakran a hatalom rabja,

S attól fél, hogy aki kapja,

Egyszer talán megtagadja,

A fellegek földre szállnak,

És vége lesz a világnak.

A szabadság?

Identitás.

Felelősség.

Mi volna más?

Nem fogyasztás maximuma,

Hanem a felnőttség kora.

Felelős Szabad Akarat;

Csak a felnőtt lehet 

Szabad.

A szabadság?

Identitás.

Felelősség.

Mi volna más?

Hazai réz- és bronzkorunk

Hazai réz- és bronzkorunk

Még titkok halmaza,

Nem volt Homérosza,

Se Hérodotosza,

Vagy mégis volt,

De mégsem ér el hozzánk

A szava.

Hazai réz- és bronzkorunk

Még a némaság ködében lebeg,

Üzenetét senki sem érti meg.

Hatalmas földvárak,

Kocsik,

Jelképek,

Fegyverek;

Idő csizmája alatt

Kincses múlt remeg...

Hazai réz- és bronzkorunk

Végtelen sűrű ködön át

Alussza át

A lomha idő-éjszakát.

Itt emberek

Éltek, 

Szerettek,

Haltak,

Reménykedtek és

Szebb jövőt akartak,

S ha látták, hogy 

Ellenség menetel

Kétségbeesve kincset ástak el,

A hódítókkal mentek ölre, kardra,

Öltek vagy haltak,

Magukra maradtak,

Végül túllépett rajtuk az idő.

Hódító akadt minden korban bőven,

Sohasem volt hiány a túlerőben,

Jöttek, öltek, gyilkoltak, gyújtogattak,

Aztán beolvadtak,

Vagy eltakarodtak.

Hazai réz- és bronzkorunk

Végtelen sűrű ködön át

Alussza át

A lomha idő-éjszakát.

Ilyen kultúra, olyan, amolyan,

Teszi dolgát a régész,

Komolyan;

Kevés pénzért,

Meg válságok között;

Vajon hányszor csapják be őt

Az eszközök?

Itt emberek

Éltek, 

Szerettek,

Haltak,

Reménykedtek és

Szebb jövőt akartak,

Talán néha még 

Énekeltek is,

Talán nem minden daluk volt hamis.

A nóta elenyészett mára,

De tán ráakadunk egy-két sorára,

Ha több figyelmet fordítunk

Néhány rejtélyes ősi

Legendára...

Hazai réz- és bronzkorunk

Végtelen sűrű ködön át

Alussza át

A lomha idő-éjszakát.

Kik voltak ők?

Milyen nyelven beszéltek?

A sejtjeinkben ma is velünk élnek,

Már nem beszélnek,

Vagy csak meg nem halljuk,

Vagy talán megérteni nem akarjuk...

Holt világ,

Félünk,

Ne ébresszük fel.

Féltjük a doktrínákat,

Amiket földhöz vághat,

Laposra taposhat...

Holt világ,

Nem ébresztjük fel,

Félünk, hogyha kérdezzük,

Majd felel,

Hogy MILYEN NYELVEN felel...

Hazai réz- és bronzkorunk

Végtelen sűrű ködön át

Alussza át

A lomha idő-éjszakát.

Versben mondja el a Lélek

Versben mondja el a Lélek,
Hogy előttünk is volt 

Élet.

Előttünk is volt már 

Jelen;

Volt Élet,

Hit,

Volt Szerelem.

Akkor is múltra jött jelen,

Akkor is volt

Történelem.

Akkor is emberek voltak,

Nem voltak nálunk rosszabbak.

Versben mondja el a Lélek,
Hogy előttünk is volt Élet.

Versben mondja el a Lélek:

A Jelenben is van

Élet.

Van Élet,

Hit,

Van Szerelem;

Mögöttünk a

Történelem.

Most mi hallgatunk

A Szóra,

Most miénk 

A Csillagóra.

Jövő-távlat, 

Jövő-bőség;

Most miénk 

A Felelősség.

Csak a mostban szól a Lélek,

Csak a mostban lehet Élet.

Azért él bennünk a Lélek,

Utánunk is legyen Élet.

Versben mondja el a Lélek:

A Jelenben is van

Élet.

Versben mondja el a Lélek,

Hogy utánunk is lesz Élet.

Utánunk is lesz

Most,

Jelen;

Mi meg csupán - Történelem.

Azzal vigasztal a Lélek,

Hogy utánunk is lesz Élet.

Utánunk is lesz majd Élet;

Versben mondja el a Lélek.

Már térdig járunk a Nyárban

Térdig járunk már a Nyárban,

S nem vesszük észre, hogy Nyár van.

Sápadt közöny,

Vaskos elán;

Futunk a dolgaink után.

A Tavasz már csak hol nem volt...

Idő hátán ellovagolt.

Nézzünk körül

Bölcsen,

Bátran...

Térdig járunk már a Nyárban.

Művészkedő semmitmondás

Művészkedő semmitmondás

Líra-nyájat nem terel;

Ha piszoárt kanonizál,

Sose jut a Hegyre fel.

Épülhet rá díj-torony, mint

Csiricsáré bástyafal;

Sose lesz identitása,

Bármit mond a hivatal.

Magyarázhatja műveit

Pénzes professzor-tömeg,

Attól nála még nem akad

Egy fél sornyi Szent Szöveg.

Művészkedő semmitmondás

Profán narancsbőrt vakar,

Csörömpöl, de lelki síkon

Soha semmit nem akar.

 

Művészet-bürokrácia,

Ahol sose friss a dal,

Csak olyan művészet-pótlék,

Amit kér a hivatal.

Csendes nyári alkonyatban

Csendes nyári alkonyatban

Áldás élni még,

Hemzseg-nyüzsög lenn a föld és

Hallgat fenn az ég.

Csendes nyári alkonyatban

Elcsitul a szél,

Jó lelkiismeret békét,

Szép jövőt remél.

Csendes nyári alkonyatban

Tágul a való,

Istennel közös világban

Tartózkodni jó.

Dudorászik lenn a föld és

Hallgat fenn az ég;

Csendes nyári alkonyatban

Áldás élni még.

Miért ne bíznék, ha élek?

Mért ne bíznék, hogyha élek?

Annyi időm nincs, hogy féljek.

Semmi sincs hitbe vermelve,

Sem eleve elrendelve.

Bízunk lenn,

Ahogy odafenn,

De nem mindegy:

Kiben,

Miben.

A félelem vidékén túl

Mindig a bizalom az úr.

Nemcsak fogyasztás az élet;

Mért ne bíznék, hogyha élek?

Homo sapiens (fossilis?)

Homo sapiens (fossilis?)

Sokat elhisz, aki nem hisz...

Könnyű a sorba beállni,

De nehéz felnőtté válni.

Kamaszkor - divatmániás;

A Felnőttkor -

Identitás.

Ha más "felső" parancs akad,

Könnyen foszlik az akarat.

Oltás, doktrína, háború;

Emberség sírján koszorú...

Ha pénz és szkepszis mindent visz;

Marad tovább is fossilis.

Isten nem ad érdemérmet

Isten nem ad érdemérmet,

Sohasem tart díszszemléket.

Csak annak ad tanácsokat,

Aki tanácsot elfogad.

Érzelmeinkkel nem zsarol,

De ott van bennünk

Valahol.

Hogyha kérdezzük, válaszol.

Mindig bennünk van,

Valahol.

Megint egyidősek lettünk

Megint egyidősek lettünk;

Forró nyári nap felettünk.

Közös a sorsunk,

Életünk,

Amíg élünk,

Együtt megyünk.

Együtt megyünk,

Míg van hová;

Kérlek,

Maradj velem soká!

Múlt, jelen, jövő felettünk;

Megint egyidősek lettünk.

Egy boldog, nehéz nap végén

Egy boldog, nehéz nap végén

Itt ülök a Nyár szegélyén.

Nyitva az Isten ajtaja;

Sóhajt a fáradt éjszaka.

Meghitten szép friss emlékek;

Szépen zárulnak az évek.

Vén Hold ül rozoga székén;

Egy boldog, nehéz nap végén.

Nyárelő

Nyárelő,

Nyárelő!

Most kopogtat 

A Jövő;

Valóra válnak a vágyak,

Van hozzá erő!

Nyárelő,

Nyárelő!

Ragyog a napos idő,

Szekrényből az optimizmus

Most kerül elő!

Nyárelő,

Nyárelő!

Testet-lelket éltető,

Tele virágillattal

A levegő.

Nyárelő,

Nyárelő!

Most kopogtat 

A Jövő;

Valóra válnak a vágyak,

Van hozzá erő!

Trianoni létkufárok

Trianoni létkufárok;

Frakkos antant-varjú károg.

Sáros temető a világ,

Dögre gyűlnek a hiénák.

Sír az özvegy, mag a dajka,

Ásít a koronás szajha.

Alattomos csatlós-vágyak

Dupla pofára zabálnak.

Még mindig mélyül az árok;

Trianoni létkufárok.

A lét örök misztérium

A Lét

Örök

Misztérium;

Szent 

Ritmus talán;

Még a holt anyag sem lehet

Teljesen profán.

Ugyanaz a Lét élteti

Földet és Eget;

Valahol minden kérdésre

Akad felelet.

Van, ahol egy többet jelent,

Mint egymillió;

A misztérium szférája

Más dimenzió.

Van, ami haladni látszik,

Pedig csak dagad;

A Lét

Örök

Misztérium,

És az is marad.

Az igazi Történelem

Az igazi Történelem

Szunnyad alattunk csendesen.

Szunnyad alattunk csendesen,

Lent a lábunk alatt pihen,

Fölötte van a világunk,

Rajta élünk,

Rajta járunk.

Időnként sír, néha nevet,

Ad magáról ezer jelet,

S elméleteink ködfala

Miatt nem látjuk meg soha.

Alattunk csendesen pihen

Az igazi Történelem.

Visszaóvakodott a Nyár

Visszaóvakodott a Nyár,

Június van újra,

Egyelőre csak szemlélem

Hatvan mögé bújva.

Most először megfogadom -

Tán segít az Isten -

Nem hagyom, hogy nagyon gyorsan

Ősz mögé repítsen.

Kezdődik az idei Nyár;

Felnézek az égre,

Hagyom, hogy átjárjon, ahogy

Földet a Nap fénye.