Negyven éve, ötven éve...

Így néztem ki akkor...

Negyven éve...
Ötven éve..
Öreg lennék,
Vagy miféle?

Elballagott évtizedek
Emléktömege integet.

Idővonat ablakából
Egyre távolabb a
Távol.

Nincs megálló...
Fut magától...
Hogy féltem az iskolától...

Csupa gyermeki alázat;
Építettem homokvárat...

Negyven éve...
Ötven éve..
Öreg lennék,
Vagy miféle?

Idővonat,
Félénk álmok...
Csupa sár kisfiút látok...

Lábam homoksárban tocsog,
Tátott szájjal falat rakok...

Azt csacsogta anyám akkor,
Hogy ez a boldog gyermekkor,

De az iskola közeleg,
És többé nem leszek gyerek...

Elhatároztam, míg élek,
Egyszer úgyis visszatérek...

Negyven éve...
Ötven éve..
Öreg lennék,
Vagy miféle?

Utolsó gyermeki nyaram...
Jól összesároztam magam,

Míg toronnyá simult a sár...
Kinek a vár,
Kinek lekvár...

Közben az kezdett izgatni,
Megtanulok-e olvasni...

Fut velem az Idővonat,
A Nyár lassan tovaszalad...

Negyven éve...
Ötven éve..
Öreg lennék,
Vagy miféle?

Hosszú, göndör aranyszőke
Hajam a derekam verte,

Anyám kicsi korom óta
Levágni nem hagyta soha.

Mindenütt kislánynak néztek,
Engem meg evett a méreg..

Iskola előtti héten
Tarolták le a sörényem...

Negyven éve...
Ötven éve..
Öreg lennék,
Vagy miféle?

Lett kék, majd piros nyakkendő...
Fátyolos emlék jön elő...

Idővonat ablakából
Egyre távolabb a
Távol.

A pince tetején hason
Hangos-lelkesen olvasom

Már az Egri csillagok-at...
A járókelők megállnak...

Negyven éve...
Ötven éve..
Öreg lennék,
Vagy miféle?

Idővonat ablakából
Egyre távolabb a
Távol.

Túl a ködön
Emléközön;
Kopott szőke gyerek köszön

Rám rozzant iskolapadból...
Rossz régi csengő kolompol...

Idővonat ablakából
Egyre távolabb a
Távol.

Öreg lennék,
Vagy miféle?
Negyven éve...
Ötven éve...