Ma még hallgat a bronzkorunk,
Egykor hangos lehetett,
Vad viharok cikáztak a
Kárpát-medence felett.
Nem tudjuk még, ellenségtől
Védett-e az ősi Hring,
Akik a falon küzdöttek,
Ők voltak az őseink.
Talán a legnagyobb földvár
Gazdája volt itt az úr,
Nem tudjuk, hogy beszéltek-e
Termeiben magyarul.
A magyar nyelv nem lóháton,
Nem Urálból érkezett,
Innen ered, a bölcsője
Valahol itt lehetett.
Ha az ősi szót hallanánk,
Ha múltból szólna felénk,
Talán a vogulhoz képest
Sokkal többet értenénk...
Ma még hallgat a bronzkorunk,
Csak tárgyakban van jelen,
Sokkal foghíjasabb, mint a
Későbbi történelem.
Eseménydús kor lehetett,
Tán az ég sem volt fakó;
Mükénében istenkirály,
Egyiptomban fáraó.
Ki tudja, miért harcoltak
A mellvértes seregek,
Miért került le a földbe
A tömérdek kincslelet.
Milyen hölgyet vihetett az
Első kétlovas fogat,
Kik forgatták, kik ellen a
Böszörményi kardokat?
Voltak hatalmas erődök,
Magas sáncok, zord falak,
Lepipálták a későbbi
Középkori várakat.
Balták, kardok, hosszú lándzsák,
Páncélok és sisakok;
Sok vér árán virulhattak
A bronzkori pipacsok...
Ma még hallgat a bronzkorunk,
Kérdésekre sem felel,
Ha volt költészet, elnémult,
Nekünk még nem énekel.
Pedig volt itt népvándorlás,
Volt béke, meg háború,
Hősök, királyok sírjában
Fegyver, aranykoszorú.
Vízparton nagy állatcsorda,
Közel volt a legelő,
De ha kellett, a pásztorok
Kardot rántottak elő.
Zsúpfedeles házban laktak,
Művelték a földeket,
Volt család, volt meghitt otthon,
Volt
Szerelem,
Szeretet.
A magyar nép napja talán
Itt kúszott az égre fel...
Ma még hallgat a bronzkorunk,
De egyszer majd megfelel.
