Tél s Tavasz közti éjszakán
Sétál Isten az udvarán.
Hiába fordul
A Spirál,
Szent Hitekre mégsem talál.
Emberként csak
Ember mehet;
Siettetni sose lehet.
Egy évezred, mint egy óra...
Csak Jó Eszköz vihet
Jóra.
Szétnéz Isten az udvarán
Tél s Tavasz közti éjszakán.
Hektór nem sebezhetetlen,
Nem istenek fattya,
A túlerő parádéján
Lovát nem ugratja.
A háború nem kenyere,
Eszménye a Béke,
De komprádor megalkuvók
Sorába se lép be.
Trója falát nem pénzért, csak
Becsületből óvja,
Semmiféle Olümposzra
Nincs protekciója.
A Hazája szeretetét
Örökségül hagyja.
Hektór nem sebezhetetlen,
Nem istenek fattya.
A Tél végső napjaiban
Tépett nosztalgia suhan.
Zengnek érzelem-harsonák:
Mégsem fagyott meg a világ.
Fűcsomók konok serege
Készül a szent Kikeletre,
Büszke vágyak sorakoznak;
Fáradt Reményt olajoznak.
Háború-párti hiénák
Haldokló Tél csontját rágják,
S világkormányzó butaság
Sután illegeti magát.
Jövő Jelen karjaiban;
A Tél végső napjaiban.
Újabb eső-invázió
Hull a télutóra,
Sárban fuldoklik az Idő,
Ketyeg a vén Óra.
Minden jövő perspektíva
Darabokra tépve,
Agy-zavaró sisak került
A Nyugat fejére.
A háború Igazaknak
Sose menedéke,
Némi jó szándéknál soha
Nincs messzebb a béke.
Nem szabad hallgatni pénzre,
Meg a hamis szóra;
Újabb eső-invázió
Hull a télutóra.
Covid-oszlató háború
Nem lesz győztese;
Hogyha így megy, vége se lesz
Talán sohase.
Feljegyzésekkel telik az
Ördög notesze,
Fegyverszállítással fogy el
A világ esze.
Felelőtlen pénz nem tudja:
Derűre ború,
Gőgicsél a kis harmadik
Világháború...
Elhavazott gyermekkorok
Emléke köztünk gomolyog.
Arctalan profán tömegben
Jövőjére lép sok ember.
Csupa torz, önarckép-baba,
Életük téli éjszaka.
Ordenáré jelenetek
Búsítják a szürke eget.
Felnőtté válni nem tudó
Embereknek örök adó
- Mióta világ a világ -
A süket boldogtalanság.
Szomjas erkölcsi tél-torok...
Elhavazott gyermekkorok...
Télutói csendes éjen
Szunnyad az anyagelv mélyen.
A teremtés vékony patak,
Dajkálja a Vén Hallgatag.
Ásít üres jövő-meder,
Jelen sodra nem éri el.
Felelősség pengeélen;
Télutói csendes éjen.
Lohol az Idő,
De lassul
Az Élet;
Ölelnek deres halántékú
Évek...
Kéz a kézben sétálunk fel
A Hegyre;
Életünk medre
Mélyül,
Mélyül
Egyre.
Közös minden
Nappalunk,
Éjszakánk;
Szerelmünk,
Meghitt, fényes
Gyertyaláng;
Velünk öregszik
A csöndes
Derű;
Az Élet most is
Mindig
Gyönyörű.
Télutókor, esti szélben,
Valami suttog a mélyben...
Rémnek tűnő ősi talány
Dörömböl az idő falán...
Korokon át akar nyúlni...
Valami nem akar múlni...
Profán erkölcs-sivatagban
Valami néha fellobban...
Valami érez helyettünk...
Valamit múltban feledtünk...
Valami suttog a mélyben;
Télutókor, esti szélben...
Pannon Vízöntő -
Ránk figyel;
Míg világ van, nem adja fel.
Fenn van a csillagos égen,
Jelen van a népmesékben,
Idők kezdetétől ott van
Szóban,
Tettben,
Gondolatban.
Mióta pannon ég alatt
Formálódnak magyar szavak,
Ott van felettünk az
Égen;
Ott ül a lelkünk mélyében...
Korsó kézben,
A víz csordul;
Egyszer minden jobbra fordul...
Pannon Vízöntő - szent álom;
Nyugszik jövőből font ágyon...
Tanúja sok évezrednek,
Pénz, fegyver nem rettenti meg.
Látott milliónyi napot,
Okozott sok fordulatot.
Bronzkor sötét mélységéből,
Vagy ki tudja, milyen régről
Ő a pannon lélek őre;
Új erőre kapunk tőle.
Korsó kézben,
A víz csordul;
Egyszer minden jobbra fordul...
Magyar szívvel,
Magyar Hitben
Tart bennünket itt
Az Isten.
Múltat, jövőt megbünhődve,
Megfogyva,
De meg nem törve
Túléltük a török igát,
Sanda osztrák politikát,
Trianoni sunyiságot,
Szocialista rémálmot.
Újabb veszedelmes korszak...
Semmi se lett jobb,
Se rosszabb...
Magyar szívvel,
Magyar Hitben
Az indogermán tengerben.
Kikerülni minden zátonyt,
Elhagyni finnugor mákonyt,
Elvesztegetett Múltakat
Visszahozni erő akad,
De ha lesz bennünk indulat,
A jövő világgá szalad.
Magyar szívvel,
Magyar Hitben
Megalkuvás soha nincsen.
Továbbélni...
Megmaradni...
Múltat óvni...
Jövőt hagyni.
A nyelvünk sokkal régebben
Él a Kárpát-medencében,
Mint a tudomány engedné;
Még az Urálhoz küldené
Vélt indogermán tömegek
Számára keresve helyet.
Összetákolt álmítoszok
Kámforos nyomában csoszog,
S megszokott dogmáit védi
A Magyar túl fogja élni.
Magyar szívvel,
Magyar Hitben
Magányos, gyönyörű minden.
Sok országban,
Egy Hazában;
El nem múló
Magyarságban.
Ért minket már ezer csapás:
Hódítás, területrablás,
Nyomukban fájdalom fakad,
Bosszút állnunk mégsem szabad.
Magyar szívvel,
Magyar Hitben
Becsületes tekintetben,
Barátságos tisztességben,
Kőkemény eltökéltségben
Lehet szép magyar jövendő,
Minden egyéb kerülendő.
Önfelszámoló világban,
Térdig érő hazugságban
Vergődik a régi világ,
Ostobán gyilkolja magát.
Egykori hódító futam
Önmagába visszazuhan,
Arcát téboly mögé rejti,
És önmagát elfelejti.
Elhal, ami most szétmállik.
Helyébe új világ válik.
Nem segítünk, nem is ártunk,
Tovább élünk,
Jobbra várunk.
Holtnak tiszteletet adni,
Az élőket élni hagyni.
Megtart bennünket az Isten
Magyar szívvel,
Magyar Hitben.
Vízöntő-sors - frontvonalban;
Világok közti vákuumban.
Mint tenger és a hegyorom
Közt a világítótorony,
Mutatja, hol van a perem,
S nem tartozik egyikhez sem.
Kiváltságot sehol sem kap,
De - tiszta helyzetet láthat.
Peremvidéki
Igazság;
Zúdulnak a vizes flaskák;
Fordulhat a világ sora;
Megalkuvás nincsen soha.
Szent Víz ömlik profán ködre;
Vízöntő-sors
Mindörökre.
Télutó fagyos tenyerén
Kushad a világ,
Fegyvereken zsibongnak a
Nagyon ostobák.
Pénzrivalda, hamis, profán
Töviskoszorú;
Röfög a dédelgetett kis
Világháború...
Hátramenet-"fejlődés", mint
A folyami rák;
Télutó fagyos tenyerén
Kushad a világ.
Egykor régen
Nagyon régen,
Laomedón idejében
Citadella koronázta
A Hissarlik dombot;
Tehéngázlón
Királylány bolyongott...
Boszporusz partján
Régi temető;
Trójára emlékezik az Idő...
Eső hullt egykor a dombra,
Héraklész készült rohamra,
A széles trójai síkság
Csizmaszárig sáros...
Reggelre romhalmaz maradt,
Nem volt többé város...
Szkamandrosz-parti
Mítoszkeltető;
Trójára emlékezik az Idő...
Valaha volt valóság is,
Ki tudja, miféle,
Ahhoz, hogy újjászülessen
Tetszhalálból feltámadó
Mítosztömeg kéne...
Homok hullámzik felette,
Az Idő is elfeledte...
Istenek verítékeztek,
Domb tetején építkeztek;
Fenn az útját
Vén Héliosz
Csodálkozva rója -
Másnapra a Hissarlikon
Állt az újabb Trója.
A Történelem arcán vén redő...
Trójára emlékezik az Idő...
Bronzkor fénydús ege alatt
Tömérdek karaván halad,
Téres Kárpát-medencéből
Előkelő utazó jön,
Akkoriban ez nem volt ritka eset...
Trójában vajon mi dolga lehetett?
Akkor nem létezett Google-kereső...
Trójára emlékezik az Idő...
Szép Heléna érkeztével,
- Vagy ki tudja, hogy mi okból -
Elborult az ég,
Mellvértek baljós fényétől
Sziporkázott
Az egész vidék...
Sok régi rossz bronzkard került elő...
Trójára emlékezik az idő...
Az volt talán a legelső,
Hosszas, véres, felkavaró
"Világháború"...
Nem véletlenül tapadt rá
Mítoszkoszorú...
Véres tetemek,
Szétfoszló erő...
Trójára emlékezik az Idő...
Hős Hektór,
Könyörtelen görögök;
Akhilleusz utolsókat hörög
Nyíltól találva...
Gazdátlan lesz a pélioni dárda...
Tíz évig tipródott a túlerő...
Trójára emlékezik az Idő...
Rettentő tűzvész,
Végső naplemente...
Utána romok sok-sok rétege,
Végül a por...
A modern láb a Régmúlton tipor...
Teliholdkor tán
Hektór lép elő...
Trójára emlékezik az Idő...
Vízöntő kell a világnak;
A démonok égre hágnak.
Sötét hamu hull a jégre;
Fordítani kéne végre...
Tetszhalott Jövő feléled;
Zúduljon végre az Élet.
A fegyverek sose várnak;
Vízöntő kell a világnak.
Hatvanegy éves lettem én,
De ez nem vétek, nem erény;
Teszek-
Veszek.
Amíg kedvel engem az Ég,
Enyém a legjobb Feleség
S vidít
A Hit;
Otromba baj le nem terít,
Akkor sem, hogyha nem segít
Csoda
Soha.
Hatvanegy éve tart az Ég,
Akad számomra munka még,
Van még
Elég.
Születésnapi szemüveg
Tükrében minden szürkület
Tömény
Remény.
Mivel újabb év elloholt,
Már az sem számít hogy mi volt
A baj
Tavaly.
Új gondokról sírnak a fák,
Talán megbuggyan a világ
Gyagya
Agya
Némelyik "eszme" oly kretén,
Csak néz az égről rá a vén
Kobold,
A Hold.
Dörmög a farsangunk sután,
Mi vár a sanda tél után
Ravasz
Tavasz?
Isten segítsen a Hazán,
Mivel van ám itt igazán
Napfény-
Igény.
Sejtjük talán már valahol,
Hogy népünk nem volt finnugor
Vadóc
Bohóc.
Számos doktrína mára lom,
Sok indo-barbár rágalom
Elhull,
Kimúl.
Rád fér a jövendő derű,
Múltad eléggé keserű,
Fanyar,
Magyar...
Ha teszünk érte, jó kerül,
De semmi úgy nem sikerül,
Ha rest
A test.
Éveim száma egyre nő,
Vágtat velem a vén Idő
A jó
Hajó.
Hatvanegy év rám nem tapod,
Mivel a kor csak állapot
Nem szé-
dülök,
Ezen a kedves földtekén
Hatvanegy éves lettem én
Csak vé-
nülök.
Hatvankettedikbe lépek;
Öntörvényem szerint élek.
Nem lépek semmilyen pártba,
Nem állok szekértáborba,
Se nyálcsorgó csikaszrajba,
Se költészethivatalba.
Megfelelni nem akarok;
Verseimben - magam vagyok.
Senki kegyére nem vágyom;
Enyém az
Identitásom.
Hatvankettedikbe lépek;
Gyorsan rohannak az évek.
Anikómmal ketten élünk,
Lányainkat felneveltük.
Lét,
Szerelem,
Identitás;
Meghitt Otthon,
Béke,
Írás...
Csendes nyugalom,
Tanítás...
Minden más csupán fogyasztás.
Hatvankettedikbe lépek;
Még sok munkát hoz az Élet.
Cenzúrám, mentorom nincsen,
Csak a bennem élő
Isten.
Poétikám magam vagyok,
Trendre, divatra nem adok.
Művészetfilozófiám
Olyan kabát, ami jó rám.
Mesterkélt okoskodások
Hitével szóba sem állok.
Halandzsázhat bárki pimasz,
Az a modern - ami
Igaz.
Öntörvényem szerint élek,
Hatvankettedikbe lépek.
Télutó partjai mentén
Gyorsul az Idő-folyam,
Tavasz felé törekedne
Jegesen és fagyosan.
Mindig megsokalljuk, hogyha
Kínoz a fagy, csíp a dér,
Még az Idő is szeretné,
Hogy véget érjen a Tél.
Első látásra minden Tél
Az elmúlással rokon;
Jég csillan és sár vigyorog
Az egyhangú partokon.
Télutó partai mentén
Jeget hord sok kis patak,
Önbizalmak,
Szent Remények
Téli álmot alszanak.
Télutó partjai mentén
Mindig gonosz volt a szél;
Körömszakadtáig védi
Idő-partjait a Tél.
Télutó partjai mentén
Ezer profán zátony áll;
Áldozatra les a rabló:
A háború,
A halál...
Télutó partjai mentén
Ezer keselyű köröz;
Globalista sátánizmus
Haláltáncra ösztönöz.
Télutó partjai mentén
A jelenünk vízre ül;
Az Igazság színen marad,
A hazugság elmerül.
Télutó partjai mentén
Elmarad a túlerő;
Méltóságos hullámain
Hömpölyög a vén Idő.
Fagyos Vízöntő-éjszakán
Isten is aggódik talán.
A Remény ki ne apadjon,
A Jövendő el ne fagyjon.
Ördögi téboly erőben,
Az ész napja lemenőben.
Rossz, profán ostobaságok
Kormányozzák a világot.
Isten is aggódik talán;
Fagyos Vízöntő-éjszakán.
Túlterhelt az őrangyalom
Egy csüggesztő hétköznapon.
Problémából akadt annyi,
Hogy el sem merem mondani...
Minden jó, ha jó a vége...
Nehéz napból - szép estébe...
Sebeimet nyalogatom...
Túlterhelt az őrangyalom.
Hideg van, múlik az Élet;
Csak Istennek hajtunk térdet.
A hiszékeny mannát remél,
Doktrínákat sodor a szél
Összevissza parttalanul;
A földre intrika lapul.
Száll a könnyű média-por;
Nem kell a mű-csipkebokor.
Globalista gyomor korog,
Gyűlölködő komprádorok
Terelnének a karámba,
De míg ég bennünk a Lámpa,
Önmagunkért megfeszülünk;
Nem kell a rólunk-nélkülünk...
Mások akármit akarnak,
Meg kell maradnunk
Magyarnak.
Ami elszánt, szét nem széled;
Hideg van,
Múlik az Élet.
Van Kiért aggódnom:
Élek;
Sose magányos az Élet.
Amíg mosolyra ébredek,
Én is mosolyogva kelek;
Jókedvből lesz a jó szándék -
Most már minden nap ajándék.
Élnek bennem
A Remények;
Van Kiért aggódnom:
Élek.
Fagy jött esőözön után,
Egész télen pihen a szán.
Pocsolyákon jég csikorog,
Körben fagyos hó-cafatok.
Mar a hideg, üvölt a szél,
Hó nélkül is gyötör a Tél.
Nincs hó, csak háború, vihar...
Valahol ma nagy a zavar...
Szürke galamb fészkel a fán;
Fagy jött esőözön után.
Télvíz jött el minden szinten;
Pocsolyában úszik minden.
Szép, egyszerű igazságok,
Csúf, bonyolult hazugságok
Potyoghatnak a tócsákba;
Minden Nyárnak Tél az ára...
Vihar tombol,
Nyomorúság;
Télvíz markában a világ.
Csüggesztően rút időben,
Mocskos háború-esőben
Egyre mélyebb lesz az árok,
Média-demagóg károg,
Szép, egyszerű igazságok,
Csúf, bonyolult hazugságok
Megölnek,
Vagy élni hagynak;
Elbuknak,
Vagy feltámadnak...
Télvíz jött el minden szinten;
Előjelet váltott minden...
Sár, latyak, téboly vidéke...
Üldözötté lett a béke...
Lehet-e még kiút innen?
Télvíz jött el minden szinten...
Téli esti misztérium;
Hideg és fakó;
Vak sötétben, szűz fehérben
Csillámlik a hó.
Lélektelen, komor szépség,
Kemény és rideg;
Roskadoznak a faágak,
Reszket a hideg.
Sűrű, fehér függöny zúdul,
Hideg és csodás,
Hűvös kimértséggel köszönt
Ránk a havazás.
Téli esti misztérium,
Oldás és kötés;
Benne van a halál és az
Újjászületés...
Malom az Eltűnt Időben;
Nem múltban,
Nem is jövőben...
Meg nem álmodott álmokat
Őröl napestig a garat.
Soha fel nem ismert bőség,
Ki nem használt lehetőség
Nagy robajjal sorra kerül,
Majd az öröklétbe merül..
Zúg a malom, reszket a köd,
Idő fátyla mindent beföd.
Malom az Eltűnt Időben;
Sötét ködben,
Friss erőben...
Soha meg nem élt Életek
Nagy zsivajjal sereglenek...
Eltékozolt szerelmeket
Rejt a ködbe fagyott berek...
A gyávaság betonon jár...
Fejét csóválja
A Molnár...
Tornyosul a köd
A Hegyre;
Jár a malom,
Jár csak
Egyre...
Áll az Idő,
Harang kondul;
Szát fogaskerék csikordul.
Nem múltban,
Nem is jövőben;
Malom az Eltűnt Időben...
