Az utolsó atlantiszi hajó

Közel s távol csak 

Egy hajó;

Egy szál hajó - 

Az utolsó.

Hullámhegyről hullámvölgybe,

Atlantiszról - köd-jövőbe.

Háborgó sötét tengeren

Millió gonosz rejtelem.

Múlt és jövő mélybe rántva,

A jelen lompos és sánta.

Kisírt szemű minden holnap,

Sírja sincs már az Otthonnak.

Távolban, az egek felett

Talán sírnak az istenek.

Közel s távol csak 

Egy hajó;

Egy szál hajó - 

Az utolsó.

Hullámhegyről hullámvölgybe,

Atlantiszról - köd-jövőbe.

Szemük előtt jövő-próba,

Hátuk mögött katasztrófa.

Hullámhegy és hullámtorok;

Jönnek-mennek világkorok.

Tenger alatt hegyek orma;

Főárbocon csúcsvitorla.

Izgulva,

Sírva, 

Gyászolva,

Habok között bukdácsolva.

Közel s távol csak 

Egy hajó;

Egy szál hajó - 

Az utolsó.

Hullámhegyről hullámvölgybe,

Atlantiszról - köd-jövőbe.

Időnként partra akadnak,

Maguk után nyomot hagynak.

Járnak Atlantiszt gyászolva,

Jövő-csecsemőt ápolva.

Tenger felett gonosz ködök;

A mélység vadul dübörög.

Múlt szíve utolsót dobban,

Régi városok romokban.

Közel s távol csak 

Egy hajó;

Egy szál hajó - 

Az utolsó.

Hullámhegyről hullámvölgybe,

Atlantiszról - köd-jövőbe.

Néha talán visszatérve

Atlantisznak hűlt helyére

Valahol a nagyvilágon

Rájuk szállt a végső álom.

"Fényes háztetők városa"

Senki nem látta már soha.

Sötét éjben

Szellemhajó;

A tenger ködös és fakó.

Örök útját járja egyre,

Hullámvölgyből

Hullámhegyre.

Járja köztünk szellemútját,

Vitorláját vágyak fújják.

Örök útját járja egyre,

Hullámvölgyből

Hullámhegyre.

Elmosódó körvonalak

Nap tüzében csillámlanak.

Sose látjuk,

Csupán sejtjük,

Visz minket,

Vagy mi cipeljük.

Amíg végleg szét nem oszlik,

A Jövő szerte nem foszlik.

Egy szál  hajó,

Szellemhajó...

Szellemhajó - az utolsó.

Hullámhegyről

Hullámvölgybe,

Elmosódó Jövő-ködbe.

Száll velünk a szellemhajó;

Szellemhajó -

Az utolsó.

Hamlet malma

Hamlet malma zúg a szélben,

Isten leghátsó kertjében.

Precessziós görbületek

Sűrű ködben örvénylenek.

Idősíkok csontja remeg;

Csikorognak a kerekek.

Forrva forr az időpatak;

Jégkorszakok csillámlanak.

Hamlet malma őröl egyre;

Hitvány nem jut fel a Hegyre.

Áporodott propaganda

Szalad apró darabokra.

Hazug demagóg beszédek

Végső feledésbe térnek,

Világrontó zsarnokságok

Sorsa lesz feledés-árok.

Hamlet malma soha nem áll;

Földművesből lesz a Király.

Mindig felelős a Király;

Isten sose kollaborál.

Eridanus szent habjai...

Aki nem fél - lesz Valaki.

Túloldalt zajlik a Léthe;

A Feledés - sose Béke...

Léten innen -

Életen túl;

Minden utópia elhull...

Minden hatalom csak jelmez;

Hamlet malma nem kegyelmez.

Elhull, amin ott 

A bélyeg -

Nem a cél, az Út a lényeg...

Borúsak az őszi esték;

Minden korban van üdvösség.

Most hangol a szféra-zenész;

Isten már a Jövőre néz.

Jövendő?

Széna vagy szalma?

Dübörög Amlódhi malma...

Elbúcsúzik ez a Nyár is...

Elbúcsúzik ez a Nyár is,

Most se lettem liberális.

Csak Tradíció-alapon

Élhetünk Jövő-partokon.

Nem hajítunk szirénszóra

Értékeket lefolyóba.

Perverz dogmák luftballonja

Leng, míg a média fújja,

Aztán kipukkasztja magát,

A kórus meg új dalra vált...

Elbúcsúzik ez a Nyár is,

Sose leszek liberális.

Legutolsó nyári napok

Legutolsó nyári napok,

Tél végére hatvan vagyok.

Bárki bármit hebeg-habog,

Akkor is Férfi maradok.

Amíg a sír el nem takar,

Apa vagyok,

Férj 

És Magyar.

Legutolsó nyári napok;

Sír a Múlt,

A Jövő vacog.

Költő vagyok,

Férfi vagyok;

Erőm teljében maradok.

Legutolsó nyári napok,

Tél végére hatvan vagyok.

A jó vers Isten szép álma

A jó vers Isten szép álma

Benne talál nyugalmára.

A világ maga is álom,

Göcsörtös teremtés-ágyon

Tele nyomasztó végzettel,

Olcsó profán rémségekkel.

A jó vers Isten szép álma;

Szent Idő - Ritmusba zárva.

Múlt,

Jelen,

Jövő és

Lélek;

Ritmusban -

Maga 

Az Élet.

A jó vers szent Lélek-akol,

Mindig ad - sohasem rabol.

Nem alkuszik,

Nem áll félre;

A Líra - Isten szeszélye.

Őszre hangol a Zenekar

Őszre hangol a Zenekar,

Vastagodni kezd az avar.

Bágyadtabb lett a napsugár,

Búcsúversét mondja a Nyár.

A felhőfront egyre dagad,

Holnapután Jövő szakad...

Nincs már Nyár álomvilága;

Kopog az Ősz valósága...

Intünk a távozó Nyárnak;

Nosztalgia-ködök szállnak.

Az álmaink íze fanyar...

Őszre hangol a zenekar.

Tányérsapkás kísértetek

Tányérsapkás kísértetek

Múlt-parcellája didereg.

Bukott bálvány porrá mállik,

Profán isten füstté válik.

Bűzös doktrína-habokon

Evezne ma is a rokon,

Utópia-szóra lesve,

A vöröst csíkosra festve.

Tányérsapkás kísértetek

Hada a semmibe lebeg.

Egykor a nép nyakán ültek,

A nevén meg élősködtek.

Nehézkes marxista blabla

Ült ki az állam-ablakba,

S "demokratikus" zsarnokság

Villogtatta méregfogát.

Tányérsapkás kísértetek

Jönnek, ha a Lélek beteg.

Új dogmák közt heverésznek,

Visszatérni mindig készek.

Kell megint a lövészárok;

"Fel vörösök, proletárok!"

Internacionalista

Marad örökre a Pista...

Ha vezér máshonnan ordít,

Mint egyesek -

Fegyvert fordít...

Hit vagy szerelem nem várja,

Nincs istene,

Nincs hazája.

Régi osztályharcos sereg;

Tányérsapkás kísértetek...

Nyárutó csendes alkonyán

Nyárutó csendes alkonyán

Isten kinéz az ablakán.

Gyümölcs érik,

Emlék virul;

A világ még élni tanul.

Álmatag a felhő-sereg;

Ajtó mögött Ősz ténfereg.

Nyárutó csendes alkonyán

Isten néz a Jövő után.

Csendes nyári alkonyatok

Felett nosztalgia csorog.

Búsan elballagó Nyarak

Emléke Lelkünkben marad.

Álmok földjéről kifelé;

Ballagunk csendes Ősz felé...

Nyárutó csendes alkonyán

Übermenschre jön - poszthumán...

Világ-váltó őrültségek

Egy huncut garast sem érnek.

Minden utópia fakó,

A valóság - 

A Nyárutó.

Isten kinéz az ablakán;

Nyárutó csendes alkonyán...

Megújult Hazaszeretet

Most jött el

A Csillagóra,

Szükség van 

A Tiszta Szóra.

Tiszta Szóra,

Magyar Szóra,

Magyar Szóra,

Bátor Szóra.

Megzavarodott a világ,

Mű-szentlélek Mű-hegyre hág.

Világ-profánság gomolyog;

Az üstben zsarnokság rotyog.

Pénzért árulnak rossz, pállott,

Szájkosaras "szabadságot".

Csillagóra,

Csillagóra...

Szükség van az 

Igaz Szóra.

Szükség van az 

Igaz Szóra.

Igaz Szóra,

Magyar Szóra.

Nem elég

Érte kiállni;

Újra kell definiálni.

Ami eltört,

Behegedjen,

Mindörökre

Egész legyen.

Nem elég csak

Összerakni,

Ritmusát kell 

Visszaadni.

Csillagóra,

Csillagóra;

Szükség van a

Büszke Szóra.

Büszke szóra, 

Tiszta Szóra,

Jövendő-gyámolítóra.

Minden közhelyen túllépve,

Boldog jövő-lázban égve.

Megújult 

Hazaszeretet

Melengeti

A Lelkeket.

A Jövendő

Fő támasza:

A Hit

A Család,

A Haza.

Csillagóra,

Csillagóra;

Szükség van a

Bátor szóra.

Bátor Szóra, 

Elszánt Szóra,

Profánnal nem alkuvóra.

Nem elég bölcsen felelni;

Mindent újra kell szentelni.

Ha sok kis

Hazaszeretet

Foghat a Föld felett kezet,

Büszke kis 

Közösségeket

A Jövendő felé vezet.

Megújult Hazaszeretet

A Jövendő felé vezet.

A globálistól nem félve,

A lokálisból kilépve...

Önmagunkat el nem adva,

Önmagunkhoz hű maradva.

Csillagóra,

Csillagóra;

Szükség van a

Tiszta Szóra.

Igaz Múltunkat meglelni,

Igaz Jövőnkre rálelni.

Kritizálgatások helyett

Megújult Hazaszeretet.

Aki Magyar lenni restell,

Elbocsátjuk - szeretettel.

Jövő felé más nem vezet;

Megújult 

Hazaszeretet.

A régi csillagistenek

A régi csillagistenek

Nélkül az éjszaka hideg.

Távoli tűzgolyóbisok

Parányi fénye imbolyog

Helyettük a nyári égen,

Túl mítoszon, szenvedélyen,

És ha csillag hull valahol,

Az is csupán egy - meteor.

A régi csillagistenek

Valahol a profán felett

Várakoznak, túl a Téren,

Sajnálkozva, de - kevélyen.

Sejtelmes körvonalaik

Mögött Régmúlt várakozik.

Űrtávcső nem észlelheti,

De az ember észreveszi

Őket, ha látni akarja,

És - ha profán nem zavarja...

A régi csillagistenek

Nem öncéllal kísértenek.

Őriznek ősi Titkokat,

Álmodnak régi Álmokat.

Egek kulisszái előtt

Látnak Múltat,

Adnak Jövőt.

A Föld - születés, számadás...

Az Ég - 

Örök Feltámadás...

A régi csillagistenek

Sírnak, mert a világ beteg.

Ősi égi képeiket

Már nem látják az emberek.

Tejúton nincs bank, se kocsma,

A Múltat nem marja rozsda.

Se osztalék, se jutalék.

Mégis felül marad az Ég.

A régi csillagistenek

Látnak próbatételeket.

Az előző emberiség

Nem élt meg egy újabb misét.

Hogy volt-e még előtte is,

Az már rég nem aktuális.

Ha elbukunk, le nem esnek,

Csak - minket is elfelednek...

Az éjszakai Ég alatt

Nekik küldetésük marad...

Túl az Időn örvénylenek

A régi csillagistenek...

Vajon velünk változik-e a Múlt?

Vajon velünk változik-e

A Múlt?

Hatunk-e rá?

Vagy mint a régi konyhapult,

Vagy szemétdombon a vén csorba bögre,

Állandó, holt anyag lesz

Mindörökre?

A sárkány feje mindig újra nő?

Telik,

Vagy mégsem telik az Idő?

Egyenes,

Vagy spirál?

Minden rossz dogma fejtetőre áll...

Egyenes vonalú a téridő?

Isten fazekában nem laska fő...

Természetesnek tartjuk,

Hogy telik,

Hogy könyörtelenül halad előre,

De vajon így van-e?

Holt-e, ami

Idő mélyébe hullt?

Változik-e a Múlt?

Egyenes vonalú "haladás"

Nyomán gyalogol a Történelem,

Vagy mégsem?

Vajon velünk változik-e

A Múlt?

Fejlődik-e?

Átfogja-e a Téridő egészét

Isten tekintete?

Két elektron ellenkező irányba,

Dupla fénysebességgel,

Mégis várja,

Hogy híreket vegyen...

Ha egyiknek megvizsgálják a spinjét,

Azonnal a másiknak is legyen...

Isten nem szatócs módra

Rendszerez...

Hogy is van ez?

Egyenes,

Vagy spirál?

Minden rossz dogma fejtetőre áll...

Ezerszer írta át múltját az ember,

Minden kor megteremti előképét

A Történelemben.

Vajon maga a Múlt 

Változik-e?

Eltűnt-e, mint önmaga

Holt emlékérme,

Vagy ezer idősíkon

Ezeregyféle

Módon lélegzik,

Él és alakul?

A százféle Múltból

Szellemünk tanul?

Forr az Idő,

És őröl a garat,

Végzettel vív

A Szabad Akarat,

Látszólag megy

És "halad" a világ...

Mégis, mégis,

Tömérdek furcsaság...

Egyenes,

Vagy spirál?

Minden rossz dogma fejtetőre áll...

Miért történhet meg ez, vagy amaz?

Miért sok ez?

Amaz miért kevés?

Miért a tömeges elhülyülés?

Miféle "társadalmi folyamat"?

Okos ma is van,

Az mindig terem,

Fáj az illogikus történelem,

Nosza!

Hátha!

Közgazdász meg történész magyarázza..

Hiába...

A kulcs nem illik a zárba...

Isten nem szatócs módra

Rendszerez...

Hogy is van ez?

Viszket a tudomány,

Meg a pénz potroha,

Csak Alázatból nincs elég soha...

Merre kell -

Merre nem szabadna menni?

Miféle ritmust kéne észrevenni?

Egyenes,

Vagy spirál?

Minden rossz dogma fejtetőre áll...

Ezer síkról ezeregyféle emlék...

Sok dolog van ám,

Amit nem tudunk még...

Magyar identitás a Kárpát-medencében

Itt születtem,

Magyar vagyok;

Élni,

Halni

Itt akarok.

Itt a Lelkem

Itt a Honom,

A Magyarokhoz tartozom.

Magyar a szívem,

A Hitem,

Istent magyarul szeretem.

Itt születtem,

Magyar vagyok;

Megöregedni itt fogok.

Téres Kárpát-medencében

Él a Népem -

Nagyon régen.

A Jövőben nem ad helyet

Sem a nyugat, sem a kelet.

Mindegyik sziréndal hamis,

Gyarmattá tesz ez is, az is.

A Jövőnkért - ahogy eddig,

Magunknak,

Magunkért - mindig.

Az itt élő többi Néppel,

Tisztességben,

Békességben,

Konföderációt lelve

Épül egy szebb Jövő terve...

Meghalni is 

Itt akarok;

Itt születtem -

Magyar vagyok.

Csodatévő messzeségek

Csodatévő messzeségek

Csak a Régiségben élnek.

Ma bankszámla, repülőgép...

Semmi egyéb -

Csupán költség...

Tengerparti szelfigyártás...

De ez se más -

Csak fogyasztás...

"Itt is jártam, ott is jártam,

Mindenütt profánt találtam..."

"Bejártam országot, százat,

Láttam ezer áruházat..."

Csodatévő messzeségek

Lelki vidékeken élnek.

Álmok földje lehet bárhol,

Nem az számít, milyen távol...

Semmiféle statisztika

Nem tudja, mi a misztika...

Csodatévő messzeségek

A személyességben élnek.

Csodatévőre szentelve,

Lélek mélyére emelve

Jogos, örök lelki adó...

Anélkül csak - látnivaló...

Élet mindig abból fakad,

Ha a Messze -

Messze marad.

A Lét végső határán át

A Lét végső határán át

Sose szárnyalhat a világ.

Útját arra nem veheti

Az se, aki azt képzeli.

A halálon túlt képzelve

Leírhatjuk - de csak élve.

A Lét végső határán át

Nem lőhetünk ki rakétát.

Hiába is kutatgatja

Bármi csúcstechnológia,

Mert a Lét végső határán

Fennakad minden tudomány.

A Lét végső határán át

Nem mehet az anyag tovább,

A téridő a hazája,

Megvan a maga határa,

Nem Isten, aki kiszabta,

Hanem csak az anyag maga.

A Lét végső határán át

Át sem tud lesni a világ.

A sárgolyó áll, vagy "halad",

A Törvény - odaát marad.

Szabadon tehetünk

Csodát,

De - nem léphetünk oda át.

Emberi Szabad Akarat

Nem dönt le örök falakat...

A Lét végső határán át

Éneklik a Lélek dalát,

S Mítoszok örök honában,

Langyos, bíbor éjszakában

Szerelemből Jövő fakad,

S megifjodik az Akarat.

A Lét végső határán át

Az Öröklét - meleg kabát.

Akit a Szent Idő áthoz,

Leül - Isten asztalához.

Sztüx,

Léthe,

Vagy Eridanosz...

A Lélek - Istennek áldoz...

A Lét végső határán át

Őrzik Isten minden titkát.

Tudják,

Mi az Élet,

Halál,

S hogy a Rend mindig helyreáll,

Hogy minden profán halandó,

Csak a Szent a maradandó.

Szentségtörő rögeszméket,

Félrehajít majd az Élet,

És Lélekben megtisztulva

Fordulunk Istenhez újra.

Csupán a képzeletünk lát

A Lét végső határán át.

Az Ég alatt,

A Menny alatt...

Ami Titok - 

Titok marad.

Azok a huncut tálibok..

Azok a huncut tálibok

Visszatértek

Cudarul...

Mit tesz Isten?

Megint újra

A kezükben van

Kabul.

Amerika

Szomorúan tehetséges

Bölcsességű

Elnöke

Szabadságról visszakocog

Bizonyítványt magyarázni

Izibe...

Csaknem húsz év 

Szakadatlan háború, és

Csaknem húsz év

Szakadatlan győzelem...

Hogy van ez?

A folyton megvert

Fránya tálib

Mégis nyeregben terem?

Tömérdek pénz,

Állandóan reklámozott

Méregdrága,

Szuper haditechnika..

Afganisztánban

Ezt talán

Mind elnyelte

A kuka?

Tömérdek országból álló,

Büszke,

Gazdag

Nemzetközi szövetség...

Néhány ezer tálib ellen

A fél világ

Hadserege

Sem elég?

Afgán földre 

Importálták

Az egyedül üdvözítő

Fényes demokráciát,

Hadd verhessen gyökeret a 

Fukuyama áhította

Modern

Piacgazdaság...

Akadt sok remek szónoklat,

High techn.

Reklám-zivatar...

Jobban tudta a világ, 

Hogy Afganisztán

Mit akar...

Felvonultak

Hadseregek,

Hiper-szuper légierő,

Tankok,

Magán zsoldosok,

Húsz évig tartott...

Hiába,

Mert a végén

Szemük közé

Kacagtak

A tálibok.

Azok a huncut tálibok

Csak nem hagyták magukat...

Siránkozva,

Menekülve

Szidja őket

Most a (túl)fejlett nyugat.

A kabuli repülőtér...

Kinek jut hely?

Ki szaladhat?

Kinek nem jut

Kegyelem?

Multicégek menekülnek,

Fut a lobby,

Korrupció,

Fut a hírhedt

"Szabad kereskedelem".

Szegény nyugat...

Fellebbezhet

"Értelemig és tovább"

Negyvenezer tálib kerget

Alig több, mint

Félmillió

Katonát...

Azok a huncut tálibok

Csak hagyományaik szerint

Akarnak élni tovább,

Köszönik, de nem kérik

A fejlett demokráciát...

Isten önjelölt sógora

 (A magát nem létezőnek álcázó sunyi háttérhatalomról)

Isten önjelölt sógora,

Arca nincsen - csak tompora...

Kifestett ülep dominál,

Elvrendszere ott kulminál.

Uralomra tör,

Bajt kever,

Felelősséget nem visel.

Isten önjelölt sógora;

Teremteni nem fog - soha.

Egydimenziós pénz-világ

Sohasem tehetne csodát.

Folyton profit után futna,

Ott sem segít, ahol tudna.

Isten önjelölt sógora,

Profán dogmarendszer ura.

Van média,

Van hangerő,

Csak morál nem bukkan elő...

Zseb-erkölcsű sanda horda

Törne világuralomra.

Isten önjelölt sógora

Mindent péppé maszatolna.

Ne legyen állam,

Se Család,

Csak ember-automaták

Fogyatékos, hibrid nyája

Bégessen égbe-világba

Rossz, polkorrekt litániát,

Semmi jót ne adjon tovább,

Hódoljon a zsarnokságnak,

Hívja demokráciának,

Munkaerő olcsó áron,

S profit legyen pénz-oltáron...

Isten önjelölt sógora;

Nem a színe,

Csak a pora...

Dilettáns isten-utánzat,

Hiába média látszat.

Rothadó hús vékony csőben;

Világ-láger készülőben...

Örökös profit-kaszálda...

Jaj!

Csak az Idő ne szállna...

Elmúlik mindennek sora...

Isten önjelölt sógora...

Nyugat már csak a barbárokra vár

Nyugat már csak "a barbárokra vár..."

Kiüresedett,

Néma lett a Minden,

Megszűnt a Túl,

Nem maradt, csak az innen...

Béna a kéz,

Polkorrekt mű-szív dobban,

A Tradíció kunyhója romokban,

Belül a kulcs,

És letört a kilincs,

S aki Okát felélte, annak

Célja sincs...

Globális feneket dogma vakar,

Nagy velkomozó menekültipar,

Mellé csiricsáré

Eszme-csalamádé..

Jövő?

A kutyáké...

Totálkáros lett

Az öreg batár...

Nyugat már csak "a barbárokra vár..."

A hajdani Levédia

A hajdani Levédia

Volt-e?

Létezett valaha?

Érte tudós teóriák

Tépik régen egymás haját.

Azonos-e Etelközzel?

Távol van attól?

Vagy közel?

A hajdani Levédia...

Csak Konstantin beszél róla,

És a Bíborbanszületett

Akármit félreérthetett,

S tudósaink közé dobott

Egy hatalmas gumicsontot...

Hát Levedi létezett-e?

Róla lett-e elnevezve

Levédia?

Vagy a vajda

Nevét országáról kapta?

Levédia,

Levédia...

Lesz még ezer teória,

És egyik sem tesz majd végre

Pontot a dolog végére...

Levédia mozaikja

Nem illik oda sehova...

Vajon hány ilyen zsákutca

Van a múltunkba halmozva?

A mesterkélt őstörténet 

Mindig hamis útra téved,

Álproblémát rak glédába,

S mélyen bevisz a mocsárba...

Tudós vakság szimbóluma

A hajdani Levédia...

Hercules gyürkőzik megint

Hercules gyürkőzik megint,

Imát mormol,

Égre tekint.

Sosem szünetel a Munka,

A Jövő nem süt hasunkra.

A Munka Lélekből fakad,

Lehetőség mindig akad.

Az Idő csöndben pityereg,

Minden ellendrukker remeg.

Hercules gyürkőzik megint,

Mindig csak

Előre tekint.

Volt rég egy lernai hidra,

Ki emlékszik ma már arra?

S a nemeai oroszlán

Emléke is kifakult már.

Akadnak új szörnyetegek,

Velük tombol a fergeteg...

A Jövőre rémek lesnek,

Gyürkőzni kell Herculesnek...

A királyok félnek tőle,

Kaptárba bújnak előle.

Hatalom üvölt,

Pénz jajgat...

Pokol zörög,

Isten hallgat.

Gőgös túlerő odakint...

Hercules gyürkőzik megint.

Nyári mesék gyülekeznek

Nyári mesék gyülekeznek

A domboldalon,

Tudják, hogy a Mesénél

Nincs nagyobb

Hatalom.

Egyik világciklus jöhet

A másik után,

A Mese a változásra

Vállat von csupán.

Beszivároghat időnként

Száz hamis mese,

Úgyis kihull az Időből 

Majd a férgese.

Nyári mesék gyülekeznek,

Augusztus pereg,

Ha Tél jön, hálásak lesznek

Majd az emberek.

Minden mese sok millió

Másik rokona,

Egyre gyarapszik a mesék

Univerzuma.

Minden évszakhoz kötődik

Mese, nem kevés,

A nyári mesék oka az

Kiteljesedés.

Minden mese témája a

Szabad Akarat,

Amíg él a mese, addig

Ember is akad.

Nyári mesék gyülekeznek

A domboldalon,

Tudják, hogy a Mesénél

Nincs nagyobb

Hatalom.

Rozsdásodik már a levél

Rozsdásodik már a levél,

Sárgul a határ,

Előbb-utóbb majd a Múltba

Költözik a Nyár.

Ma még izzadó homlokát

Törli az idő,

S néhány rövid hónap múlva

Ködszakálla nő.

Eltékozolt Pillanatok

Gondja szívbe vág,

Még nyári élmények után

Kapkod a világ.

A megszokott régi hajsza

Újra visszavár...

Rozsdásodik a falevél,

Sárgul a határ.

Ateista mű-istenek

Ateista mű-istenek

Gyülevész hada szenveleg.

"Teremtési" fusi dühe

Fiút lánnyal zavar össze.

Azt hiszi, ha megszavazza,

Mókussá lesz a fogpaszta.

Mű-béka mű-tóban brekeg;

Ateista mű-istenek.

Eridanus szent vidékén

Eridanus szent vidékén

Elhalványul a lidércfény.

Emlékezet vizeiben

Mindig egy jobb Élet terem.

Félnapnyira van a Léthe,

S a feledés zord vidéke.

Itt azonban hagyományt vés

Lelkünkbe az Emlékezés.

Eridanus szent vidékén,

Ősi Szavak szent örvényén...

Itt tanultunk 

Hitet,

Rendet;

Isten miket itt teremtett.

Embernek lenni nem gének,

Embernek lenni:

Emlékek.

Eridanus szent vidékén

Gyökeredzik

A Mi,

Az Én...

Eridanus szent vidéke,

Itt áll Isten karosszéke.

Jövőnk csupán akkor lehet,

Ha látszanak 

A Kezdetek...

Előre csak addig látunk,

Amennyi

A Hagyományunk.

Isten,

Múlt,

Jövő és

Béke;

Eridanus szent vidéke...

Költészetem

Költészetem - magam vagyok;

A Lelkemből 

Lelket adok.

A Líra

Maga az Öröm;

A szamárlétrát kerülöm.

Költészetben nem öregszem,

Titulusra - nem törekszem.

Nem hatalom,

Nem hivatal;

Az olvasson - aki 

Akar.

Esztétikám - magam vagyok;

Nem alkuszon,

Nem nyomulok.

A Líra nem idegméreg;

Erkölcs nélkül nincs Költészet.

Verseimet mélyen élem,

Ők a saját szívverésem.

Csak a Tiszta Szó a Mérték;

A Magyarság - Alapérték.

Magyarságom - magam vagyok;

Míg élek,

Magyar maradok.

A régi sírvavigadás 

Helyett most kell - valami más:

Régi érzés, új Tartalom,

Régi Hittel, de új nyomon;

Nem búsongva énekelni -

Mindent újra kell szentelni.

Ha sok kis Hazaszeretet

Összefog a világ felett,

A harsány háttérhatalom

Nem lesz - csak történelmi lom,

És szolgája, a csőcselék,

Észreveszi, hogy kék az Ég...

Poétikám - magam vagyok;

Affektálásra nem adok.

Öncélú szó-játszadozás,

Hosszas, bamba felsorolás

Sohasem lesz a kenyerem,

Forma,

Tartalom - egy nekem.

Nem kell keresetlen, bandzsa,

Központozatlan halandzsa,

S nem a költészet-hivatal

Dönti el, hogy mit ér a Dal...

Semmit el nem veszek,

Adok...

Költészetem - magam vagyok.

Nyárfasorok a Styx partján

Nyárfasorok a Styx partján;

Múlt áll a Jövendő balján.

Örökös naplementében

Az ég csillagtalan, ében.

Árnyakká vált holt remények

Lassan mítoszokká érnek.

Nyárfasorok a Styx partján;

Az örök éj sose harsány.

A hajdani indulatok

Ködpárája fenn gomolyog.

Sötét ladik bukkan elő,

Halkan csobban az evező.

A túlsó part mindig halvány;

Nyárfasorok a Styx partján...

Barlang falán tűz árnyéka

Barlang falán tűz árnyéka,

Szunnyad a vén kecskebéka.

Lélektelen hamvak szállnak,

Foszló árnyak ködre várnak.

Rikító műanyag menyét;

Isten behunyja a szemét.

Barlang falán tűz árnyéka;

Profán a halál hajléka.

Matéria-végállomás

Mindig új barlangokat ás,

Dogmát ad, meg alá lovat,

S termel újabb árnyékokat.

Anyagelv ül fal tövébe,

Világának itt a vége.

Barlang falán tűz árnyéka;

A világ: Isten játéka...

Trója mindig újraéled

Trója mindig újraéled,

Hogyha veszélyben az Élet,

A protekciós túlerő

Ezer hajóval tör elő,

S a szupermen-siserehad

Elé Trója emel falat.

Trója mindig újraéled,

Ha a biztonság elszéled.

Áll kőfalakkal a vártán,

Két világ vékony határán.

Önmagát tűzvészbe veszti,

Legyőzőjét elemészti.

Amíg van értelmes Élet;

Trója mindig újraéled.

Túl Szíriat Oszlopain

Túl Szíriat Oszlopain

Zavaros a Tenger;

Saját határain akar

Túllépni az ember.

Minden ajtóról, ahova

Az van írva: "Mégse!"

Gőgjében azt képzeli, hogy

Isten tévedése.

Túl Szíriat Oszlopain

Csak profán a téma,

A pénz teremtőt alakít,

És az Isten néma.

Túl Szíriat Oszlopain

Trónol a vak kétség,

Statisztikát számolgat a

Tört szárnyú reménység.

Túl Szíriat Oszlopain

Műanyag az álom,

Frakkos sátán nyargalászik

Páncélkocsi-háton.

Túl Szíriat Oszlopain

Fordított az érték,

Szintetikus mítoszokat

Dúdol a sötétség.

Túl Szíriat Oszlopain

A halál vén néne,

Harci gépen vicsorog a

Lusta világvége.

Túl Szíriat Oszlopain

Debilis a gyermek,

Pénzvigécek áporodott

Doktrínát vizelnek.

Túl Szíriat Oszlopain

Ködből van a gólya,

Bádogsipkát helyeznek az

Evolúcióra.

Túl Szíriat Oszlopain

Könyörög a tenger;

"Maradj meg az emberségen belül,

Buta ember!"

Hamis magyar múlt képtára

Hamis magyar múlt képtára

A kishitűeket várja.

Magyar-fogyatékos elme

Gyűjtögette szépen egybe.

Ajtajára azt írták ki,

Hogy "Magyarnak lenni ciki".

Hogyha kicsik lenni merünk,

Gyarmatként eltengődhetünk.

Hamis magyar múlt képtára;

Magas a hazugság ára.

Itt mindig por hull - a porra;

Lássuk a képeket sorra.

A régi Kárpát-medence,

A magyarnak még hűlt helye,

Vajon mi van itt helyette?

Vagy germánok "élettere",

Vagy esetleg "Ős Szlávia";

Még nem dőlt el ez a csata...

A magyar a zord északon

Medvét nyúzott véres havon,

Jégbokor bogyóját ette,

Minden szavát mástól vette,

Közben meg vándorolgatott,

Itt-ott rabolt, másutt lopott,

"Finnugor vándornépesség..."

A hideg északi esték

Elől költözött délebbre,

Szert tett róla, fegyverekre...

Közben meg a Duna-völgyben

Száraz teória zörren,

Elvetélt elmélet-sereg

Keres magának nyughelyet,

Képzelt dák kontinuitás

Vív kamu morvával tusát,

S indogermán kultúrfölény

Grasszál a képzelgés hegyén...

Ez a hamis múltak őse -

Nem jobb a következő se...

A besenyők elől futva,

Mint egér a koszlott lyukba,

Menekültünk ide - haza...

Azóta haza a Haza...

Hamis magyar múlt képtára;

A kishitűeket várja...

Látunk itt gyászmagyarokat,

Meg "utolsó csatlósokat",

Belső Trianon-drukkerek

Undok csürhéje nyekereg.

Akadnak profán "X-akták",

De - hiányzik az Igazság...

Áll mögöttük számos érdek.

Nagyhatalmi képzelgések,

Meg komprádor fantáziák.

Mára se lett jobb a világ...

Hamis magyar múlt képtára;

A felszámolóit várja.

Nem akarunk nemzet-foszlány

Lenni, se holmi tartomány,

Se egy birodalom vége,

"Közös történelem" része...

Károgjanak a szirének -

Függetlenségünk a lényeg.

Hamis magyar múlt képtára;

A Jövendő majd bezárja...

A Múltak Malma

Múltak Malma zúg a ködben,

Feledés lármája dörren,

Mint a vízesés,

Alámerül minden, ami

Túlélni

Kevés.

Gonoszt rejtő hazugságok,

Terméketlen igazságok

Árja hömpölyög

Tódul sok elvetélt csoda,

Isten nem néz arra soha,

Csak a Menny dörög.

Reálpolitika-mesék,

Semmibe csábító igék,

Sok megalkuvás,

Alámerül nagy hirtelen,

Aminek a Történelem

Még egy sírt sem ás.

Múltak Malma zúg a szélben,

Soha el nem múló éjben

Lassan nyekereg,

Garatján semmibe lépnek

Eleve elrendeltségek,

Sunyi végzetek.

Szennyes víz a mélybe rángat

Elmebeteg doktrínákat

Hazug elveket,

A világ rájuk már süket,

Nem skandálja szlogenjüket

Rajongó tömeg.

Múltak Malma zúg a ködben,

Feledés lármája dörren,

Mint a vízesés,

Alámerül minden, ami

Túlélni

Kevés.

Hatvan előtt hat hónappal

Hatvan előtt hat hónappal,

A megszokott Akarattal.

Nem tolakszom más elébe,

De nem is húzódok félre.

Idegen sorba nem állok,

Sziréndalra fittyet hányok.

Hatvan előtt hat hónappal,

Magyar szívvel,

Gondolattal.

Magyarország számíthat rám,

Szeretem, hogy itt a Hazám.

Magyar érzelmű maradok,

Magyar szívvel élek-halok.

Hatvan előtt hat hónappal,

Szelid nyári alkonyattal

Vígan farkasszemet nézek;

Saját jókedvemre élek

Örömben és 

Szerelemben...

Többet nem kaphat az ember...

Remény jön a nyári Nappal;

Hatvan előtt hat hónappal.