A vadkanra fogott gyilkosság - 7. rész

Vajon hogyan vadászott Paka és Magliani? Paka talán valakinek a kísérője volt. Vajon elképzelhető, hogy éppen Maglianié? Semmi sem bizonyítja sem ezt, sem az ellenkezőjét. Én azonban úgy vélem, nem voltak ennyire óvatlanok. Ha Paka talán nem is, Magliani tapasztalt gyilkos lehetett. Nem hinném, hogy a vadászat közben érintkezni akart volna Pakával, hogy később mások emlékezzenek a kapcsolatukra. Azt gondolom, a vadászaton ők külön-külön vettek részt, egymással szót sem váltottak. A tervük készen állt, de nem a vadászaton akartak gyilkolni, hanem a vadászat után. Paka igyekezett a fegyverét nem elsütni, Magliani meg talán arra ügyelt, hogy a többi vadász szemében minél ügyefogyottabbnak tűnjön.

"és szokása szerént csak egyedül búkálván,”

Még valami nagyon fontosat közöl itt velünk Bethlen Miklós: nem Zrínyi volt a vadászat irányítója. A saját vadászatán Zrínyi maga is vendég volt, szórakozni akart. Ha ő a szervező, nem tehette volna meg, hogy

"és szokása szerént csak egyedül búkálván,” - vadásszon.

Ha nem Zrínyi irányította a vadászatot, akkor kicsoda?

A nagyurak udvartartásának tagja volt a fővadász, vagy a vadászmester. Általában nemes familiáris. Vadászathoz mesterien értő, nagy tapasztalatú ember. Ő volt a vadászok elöljárója. Kötelmei közé tartozott a vadászatok szervezése és lebonyolítása, felelt a zsákmány rendbe tételéért, vadászok és hajtók biztonságáért. Vadászat közben olyan helyen tartózkodott, ahonnan az egész „hadműveletet” át tudta tekinteni. Kapcsolatban állt a vadászokkal és a hajtók vezetőjével.

Kürt segítségével kommunikált. Ekkoriban a lovasság kürt helyett már általában trombitát használt, de a vadászatokon továbbra is megmaradt a kürt. A kürtjeleket minden vadásznak ismernie kellett, és általában a vendégek is tisztában voltak velük.

Bethlen nem nevezi meg a vadászmestert, jelenlétét magától értetődőnek tekinti. Nem tudjuk, hogy hívták Zrínyi fővadászát. Guzics kapitány semmiképpen sem lehetett, mert akkor a vadászat lefújása után nem ért volna rá a hintónál beszélgetni.

Hogy miként szervezték a vadászatot, arra nézve ez a félmondat igazít el:

"a gyalogosok is lövének egyet a hálónál,"

Tehát, ahogy fentebb már említettem: háló, kísérő vadászok, gyalogosok stb. Legalább tíz-húsz ember.

"löve egy nagy emse disznót, a gyalogosok is lövének egyet a hálónál,"

Nem mészárolták a vadat. Ebből az is következhet, hogy számos töltött fegyvert nem sütöttek el. Nem volt szokatlan, ha egy ilyen vadászaton valamelyik vadász nem használja a fegyverét.

" s vége lõn a vadászatnak"

A vadászmester - Zrínyi utasítására, vagy előzetes megállapodás alapján – megszólaltatta a kürtöt. Lefújta a vadászatot - a szó szoros értelmében. A vadászatnak vége volt, legalábbis az úri lövészek számára. A hivatásos vadászoknak még akadt dolguk, nem is kevés.

"Kisereglénk a hintóhoz"

Nyilván a kürt szavára. A hivatásos vadászok udvariasan összeszedik a fegyvereket. Eltávolítják az esetleg beragadt lövedékeket, ha kell, kilövik a puskákat. Minden vadászfegyver töltetlenül kerül vissza a helyére.

Az sem elképzelhetetlen, hogy némelyik fegyverhez szükség van a jelenlévő fegyvermester szakértelmére is. Sokan mondták, írták, hogy Zrínyi birtokain a vadászat sok szempontból hadműveletre emlékeztetett. A szakképzett fegyvermester szolgálataira egy-egy népesebb vadászaton szükség lehetett.

Itt kell néhány szót ejtenem a vadászaton használt puskákról is. Nagy valószínűséggel kizárólag a Zrínyi uradalom tulajdonában álló fegyverek vettek rajta részt. Az idegen, ismeretlen tulajdonságokkal rendelkező fegyvert soha sehol nem szerették, és ez ma sincs másképpen.

Fokozottan érvényes ez a XVII. századi vadászatra, mert akkor még lényegében minden fegyver egyedi volt.

Előfordulhatott-e, hogy valamelyik vendég a saját vadászfegyverét használta? Igen, de nem lehetett jellemző. Bethlen nem írja, hogy vadászfegyvert hozott volna, nyilván azért, mert nem is hozott. Fegyver nyilvánvalóan nála is, kíséretének tagjainál is volt az úton, ez a korban magától értetődött. De harci fegyver és vadászfegyver között vannak és voltak különbségek.

Ma ahhoz vagyunk szokva, hogy az új technológiák szinte mindig a haditechnikában jelennek meg először. Nem mindig volt így. A lőfegyverek tekintetében évszázadokig tartott, mire a hadviselés beérte a vadászatot. Például a puskacsőre erősíthető szuronyt már a XVI. században ismerték, de csak vadászatokon – vaddisznó ellen – használták.

Az európai hadseregek gyalogsága ebben az időben a lőfegyver mellett nehézkes, hosszú nyársakkal – pikákkal harcolt. Ezek aránya a gyalogságnál a puskákhoz viszonyítva lehetett kisebb, vagy nagyobb. A korabeli francia hadseregben például nagyobb volt a lőfegyverek aránya, mint a császári gyalogezredekben. Jellemző, hogy a még magát elsőrendű katonai teoretikusnak tekintő Montecuccoli is ragaszkodott a pikákhoz, sőt az volt a véleménye, hogy a török gyalogság gyengeségének forrása – a pika teljes hiánya.

A szuronyos puska majd csak a század végére kezdi kiszorítani a pikát. Egyébként a közhiedelemmel ellentétben nem valamelyik nyugat-európai állam volt az, amely elsőként látta el hadseregének minden gyalogos katonáját lőfegyverrel, hanem Lengyelország.

A hadseregek többnyire kanócos puskákat használtak, de a főúri vadászatokon zömmel már a kovás puska járta. A hadseregek konzervatívak maradtak. Még a század végének nagy török háborújában harcoló császári és bajor gyalogezredek jelentős része is kanócos puskát alkalmazott. Néhol a korszerűtlenebb taktikájú és felépítésű török hadsereg több korszerű fegyvert – kovás puskát – használt, mint a császári hadak.

Jellemző, hogy az osztrákok mennyire nem bíztak a modern fegyverekben; számos olyan puskát készítettek, amely mindkét gyújtószerkezettel rendelkezett, kanócos és kovás is volt egyben. Néhány példány ezek közül ma múzeumok kincse.

A huzagolás is létezett már az előző évszázadban, de hadi alkalmazására még nem került sor. Ennek oka nem az volt, hogy a huzagolást az ördög művének tekintették – ami nem puszta mendemonda -, hanem a lőfegyver taktikai alkalmazásában keresendő. A huzagolt csövű puska ugyan összehasonlíthatatlanul pontosabb célzást tesz lehetővé, de sokkal költségesebb, ráadásul töltése, kezelése, karbantartása a sima csövű lőfegyverhez képest lényegesen nehezebb volt.

Csak a következő évszázadban jelentek meg a hadseregekben a vadász alakulatok. Az ide tartozó katonák a sorgyalogság sima csövű puskája helyett huzagolt csövű lőfegyvereket használtak, elsősorban a lövészetben jeleskedtek, és gyakran a vadászok öltözetéhez hasonló egyenruhát viseltek.

A hadseregekben a huzagolt csövű lőfegyverek csak a XIX. század második felében váltak általánossá.

A XVII. századi magyar nagyúri vadászatokon gyakran használtak huzagolt csövű, kovás vadászfegyvereket. Erre akadnak szórványos adatok, ezért feltételezem, hogy Zrínyi Miklós rendelkezett ilyenekkel. Tudjuk, hogy nem kedvelte az öncélú fényűzést, de könyvekre és modern fegyverekre nem sajnálta a pénzt. Feltételezem, hogy fontos vendégei kezébe a vadászaton akkoriban magas technológiai színvonalat képviselő huzagolt csövű, kovás lőfegyvereket adatott.

Emiatt még inkább szükség volt a kísérő vadászokra. A fegyver pontosabb, megbízhatóbb a sima csövű puskánál, de újratöltése sokkal nehezebb. Ha a vadász elhibázza a lövést, védtelenné válik.

Zrínyi Miklós azonban, aki közismerten kiválóan értett a fegyverekhez, nem szorult mások segítségére. Ezért is vadászhatott egyedül.

"az úr is"

Bethlen jónak látja nyomatékosítani: az úr is a hintóhoz jött. Zrínyinek nem akadt dolga a vadászat szervezésével, mert az másnak a kezében volt, Zrínyi, mint nagyúri házigazda, a vendégeivel beszélgetett közvetlenül a vadászat után.

Az úri vadászoknak egyelőre semmi dolguk, nyugodtan beszélgetnek. A hivatásos vadászoknak azonban temérdek feladatuk akad. Számukra a vadászat még nem fejeződött be.

Sorra jelentenek a vadászmesternek. Számba veszik, ellenőrzik a zsákmányt. A vadászmester meghallgatja őket, és meggyőződik róla, hogy mindenki kijött az erdőből. Ha bárki odabent maradt, azonnal érte kell menni.

Ha mindenki megvan, a vadászmester meghallgatja a jelentéseket. Ha esetleg utánkeresésre van szükség, haladéktalanul el is rendeli. A mi esetünkben ez különösen lényeges, hiszen november közepe van, 16-17 óra között, és rohamosan sötétedik.

Ha Paka rosszul lőtt meg egy vadkant, azt itt és most kell(ene) jelentenie felettesének, a vadászmesternek, mert rá tartozik. Ha lágy részen ért lövés mondjuk egy remetekant, a feldühödött, megsebzett, rendkívül veszélyes állat a közelben tartózkodhat. Ha valóban ez történt volna, haladéktalan utánkeresésre volna szükség. Ezt azonban nem az úrnak kell foganatosítania, és nem egy szál kísérővel, lóháton.

Bethlen egy árva szót sem szól róla, hogy a vadászok utánkereséssel lettek volna elfoglalva. Fel kell tételeznünk, hogy erre most nem is volt szükség. Ha a vadászok utánkeresésen lettek volna, Paka, mint vadász aligha állhat az úr elé állítólag azzal, hogy menjen vele – utánkeresésre.

Közeledik a kritikus pillanat. Most a legkevésbé éber a figyelem. Mindenki arra számít, hogy hamarosan hazamennek, és már semmiféle rendkívüli esemény nem történik, ahogy eddig sem történt soha.

A hálót feltekerik, a vadászok az elejtett állatok körül sürgölődnek, vizsgálják a fegyvereket, öltözködnek, pakolnak, szedelődzködnek. Mindenki kijött az erdőből. Nem tudni, mennyi idő telhetett el a vadászat lefújása és Paka megjelenése között. Úgy gondolom, legfeljebb nyolc-tíz perc. Zrínyi már kényelmesen beszélget a vendégeivel a hintónál.

Pakának jól ki kell számítania az időt. Hamarosan sötétedni fog. A gyilkossághoz még kell a nappali fény, de utána a tettesek számára az a kedvező, ha minél hamarabb sötét lesz.

A vadászok és az uradalmi személyzet többi tagja a fegyverekkel és a zsákmánnyal foglalatoskodik. Azt úri népek nem szeretik nézni az elejtett vadak nyúzását, belezését. Szagolni még kevésbé szeretik. Ezért nyilván a hintótól megfelelő távolságban végzik ezeket a munkákat. Olyan messzire, hogy az urak diskurálását ne zavarhassa a bűz. Ez azt is jelenti, hogy hallótávolságon kívül.

Nem is gondolnánk, hogy ennek is jelentősége van. A vadászok zöme horvát lehet, nem fogják hallani, mit mond Paka az úrnak. A vadászmester is munkában van, ő sem tud Pakára figyelni. Talán ő az, akire most Paka lapos oldalpillantásokat vet.

Mire vár Paka? Arra, hogy senki se legyen az erdőben. Az a gyanúm, ha ezen a vadászaton valaki valóban rosszul lőtt volna meg egy vadkant, és igazi utánkeresésre lett volna szükség, Zrínyi Miklós életben marad.

"hogy immár hazamenjünk;"

A gyilkos esélye most jött el. Zrínyi most a legsebezhetőbb. Mindenki azt hiszi, túl van a nehezén. A társaság haza készül. Mindenki ilyenkor a legfigyelmetlenebb.

"estefelé is vala"

Zrínyi halálának körülményei között kevés olyan tényező akad, amelyben vadkan-hívők és a sertés-mítosz tagadói egyetértenek, ez azon kevesek egyike: valamikor 16 és 17 óra között történhetett a katasztrófa. November 18. volt, este öt óra felé akkor hirtelen sötétedik. A gyilkosok számára ideális napszak.

"Azonban odahozá a fátum egy Paka nevû jágerét"

A "fátum jágere" eleve különös kifejezés, csoda, hogy senki fel nem figyelt rá. A "sors, a végzet vadásza" - nyilvánvaló utalás. Az ellenszenv is nyilvánvaló Bethlen mondatában.

Egy utalás hiányzik Bethlen közléséből: honnan jött elő ez a jáger. Írhatnánk ugyan a feledékenység számlájára is, de ebben a Bethlen-leírásban nevetséges volna feledékenységről beszélni.

Elvileg Pakának az erdőből kellett (volna) érkeznie. A mondatba bele is férne.

"Azonban odahozá a fátum az erdőből egy Paka nevû jágerét"

Semmi különös nem volna benne, teljesen egybevágna a szöveg értelmével, logikus is lenne.
Akkor miért hiányzik a helyhatározó? Vajon az erdőből érkezett? A leírás értelme szerint onnan kellett volna jönnie. 

Csakhogy...

A vadászat végeztét jelző kürt mindenkinek szólt. Az urak már a hintó körül tereferélnek, ergo az őket kísérő vadászok is már mind kijöttek az erdőből. Ha Paka más feladatot kapott, akkor is. Egyszerűen nem lehetett már az erdőben.

Miért nem?

Mert a vadászat akkor fejeződik be, amikor mindenki épségben kijött az erdőből. Ha valaki hiányzik, szólongatják, puskalövéseket adnak le. Ha erre sem kerül elő, a keresésére indulnak. Főleg sötétedés előtt...

" s vége lõn a vadászatnak"

Hogy is van ez?

Bethlen már itt, már ezen a ponton jelzi, hogy valami nagyon nem stimmelt ennél a vadászatnál. Finoman. Ha az írását ellenőrző bécsi hivatalnoknak fogalma sincs arról, milyen is egy vadászat - a magyar nemeseknek, akikhez az Önéletírás szól, tudniuk kell. A jelek szerint azonban néhány jelenkori magyar történésznek sincs a vadászatról fogalma, ami nehezen tolerálható.

Bethlen Miklós tehát nem írta azt, hogy Paka az erdőből érkezett – mert nem is érkezhetett onnan. Ha még ott lett volna, már keresnék a társai. Ez nem tréfa, a hiányzó vadász bajban lehet, fára menekülhetett, vagy éppen tragédia érhette.

Ha pedig Paka nem jöhetett az erdőből, a vadkan mítosza magától összeomlik – de összeomlik az bárhol, mint a kártyavár, ahol megbökjük, ott csuklik össze.

Bethlen leírása tele van efféle finomságokkal. Számos dolgot úgy közöl, hogy nem írja az ellenkezőjét. Némelykor pedig egy harmadik vagy negyedik mondattal visszautal valami nagyon fontosra. Nem emlékezett rá, hogy Paka az erdőből bukkant volna elő, onnan nem is jöhetett, hát nem is írta. Akárki ellenőrizte az írását, ezt hivatalnok ésszel aligha vehette észre.

Van itt azonban egyéb is.

Paka státuszát Bethlen határozottan így közli velünk „jáger”. Vadász. Azaz: olyan uradalmi alkalmazott, aki ért a vadászfegyverekhez, a vadászaton a vadászmester alárendeltségébe tartozik, és leggyakrabban az a feladata, hogy vadászaton az úr vendégeit kísérje. Ha azok nem mernek, vagy nem tudnak lőni, neki kell megtennie helyettük. Ha rosszul lövik meg a vadat, az ő feladata megadni a kegyelemlövést. Olyan beosztás, ami alkalmat ad arra, hogy néha hosszabb időre egyedül maradjon egy-egy vendéggel.

Ha meglenne Csáktornya vadászvendégeinek listája az utolsó néhány hónapból, talán roppant érdekes dolgok derülhetnének ki. Ennek hiányában esélyünk sincs arra, hogy rájöjjünk, ki és mikor „szervezte be” Paka jágert az ura megölésére.

Azt gondolom, a gyilkosság kitervelése nem 1664. november 18-án kezdődött. Talán hónapokkal korábban már Csáktornyán járt a megbízó valamelyik embere, vagy maga a megbízó, hogy kipuhatolja, miképpen lehetne eltenni az útból Zrínyi Miklóst. Akárkinek vadászkíséret nem jár, úrnak kellett lennie.

A vasvári béke megkötése és Zrínyi Miklós halála között bő három hónap telt el. A megbízó már a békekötés pillanatában tudhatta, hogy ez a béke Magyarország számára elfogadhatatlan, de Magyarországon csak egyetlen ember szegülhet vele szembe eredményesen: Zrínyi Miklós.

Talált egy gyenge láncszemet Csáktornyán, egy vadászt, aki pénzért hajlandó volt elárulni urát, a horvát bánt. Lehet, hogy abszolút értelemben a pénz nem is volt sok, hiszen egy Paka szemében néhány száz tallér is vagyonnak tűnhetett.

„Azonban odahozá a fátum egy Póka nevû jágerét,”

Ki tudja, honnan jött, mit művelt eddig. Feltehetően előkészítette a helyszínt, talán mindent megbeszélt a cinkosával. Mert azt sem tudjuk, hogy Magliani hol volt, mit művelt eddig. Találhattak rá alkalmat, hogy konzultáljanak, ha másképpen nem, jelbeszéddel.

„ki mondá horvátul:”

Itt most a legfontosabb információ: horvátul.

A mondat leglényegesebb része megint a határozó. Néhány mondattal fentebb hiányzott, most azonban ott van. Miért lényeges ez? A szöveg így folytatódik:

„Én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennénk, elveszthetnõk. Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Paka, mindjárt visszajövök.”

Ez a szöveg egészen mást jelentene, ha az említett határozó kimaradna. Vizsgáljuk csak meg:

„Azonban odahozá a fátum egy Paka nevû jágerét, ki mondá: Én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennénk, elveszthetnõk. Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Paka, mindjárt visszajövök.”

Ugye, mekkora a különbség? Ha nem volna határozó, Bethlen egyszerűen jóváhagyná, hogy Paka csakugyan egy vadkanról beszél. Ebben az esetben vállalná, hogy Zrínyi valóban egy vadkan áldozata lett, a halála körül feltehetően „minden rendben”.

Amikor Bethlen Miklós az Önéletírását írta, nagyon meg kellett gondolnia, hogyan adja a világ tudtára, hogyan tudassa az eljövendővel, hogy valójában mi is történt 1664. november 18-án a kursaneci erdőben. Megteheti-e, hogy azt írja, nem vadkan ölte meg Zrínyi grófot?

Nem tehette meg. Az eset ugyan nagyon régen történt, de a megbízó, vagy annak irányzata, csoportja, esetleg valamelyik leszármazottja még akár nagyon befolyásos is lehetett. Az is lehet, hogy már régen eltűnt a süllyesztőben, de Bethlen még csak nem is sejtette, hogy ki lehet, és neki óvatosnak kellett lennie. Már I. Lipót sem élt, de Bethlennek, mint tapasztalt politikusnak tudnia kellett, hogy ha azt állítja, hogy Zrínyi gyilkosság áldozata lett, közvetve mindenképpen az uralkodót vádolná a gonosztettel. Hiszen mindama fegyveres harcnak, bajnak, nemzet és uralkodó közötti szembenállásnak, szabadságharcnak, amit Bethlen hosszú életében 1664 után láthatott, mindnek az ős oka, eredője még mindig ugyanaz: a vasvári béke.

Bethlennek óvatosnak kell lennie. De el akarja mondani az igazságot. Úgy kell közölnie, hogy a hivatalnok ne vegye észre.

Kiteszi a határozót:

„Azonban odahozá a fátum egy Póka nevû jágerét, ki mondá horvátul: Én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennénk, elveszthetnõk. Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Póka, mindjárt visszajövök.”

Mennyire más így! A hivatalnok számára nem. Ha a hivatalnok a maga inkvizítor észjárásával elolvassa Bethlen Önéletírásának a Zrínyi halálára vonatkozó részét, a maga eszével aligha találhat benne kivetnivalót. Bethlen, mint az esetnek félig-meddig szemtanúja, tanúsítja, hogy a néhai nagyhírű, bölcs és császárhű Zrínyi Miklós grófot egy közönséges vadkan ölte meg egy vadászat után a kursaneci erdőben 1664. november 18-án, ahogy azt tudvalevően a hivatalos, kötelező kincstári álláspont is állítja. Őfelsége illendően meg is gyászolta nemes és kiváló hívét; míg a nevezett Zrínyi gróf elvetemült öccsét, a gonosz, felségáruló Zrínyi Péter grófot Őfelsége Bécsújhelyen kegyesen lefejeztette. Bethlen nem is mulasztja el, hogy könyvének egy másik fejezetében gonosznak és alávalónak bélyegezze Zrínyi Pétert. Mintha a két Zrínyi ugyanannak a frontnak másik oldalán állt volna. A hivatalnoki észjárás szerint a dolog rendjén, a cenzornak nem kell használnia vörös plajbászát, mert az iratban semmi olyan nincs, ami hivatalból üldözendő. Minden megfelel a hivatalos, kötelező és kincstári álláspontnak.

Ilyen fonákságok akadnak a történelemben.

Az igazságot Bethlen csak olyan apróságok segítségével közölhette, amelyeken az inkvizítori olvasat nem tud fennakadni, amelyeket észre sem vesz. Mint egy határozó megléte vagy hiánya. A hivatalnok aligha akadt fenn rajta, hogy Paka horvátul mond valamit Zrínyinek. A fickónak ez volt az anyanyelve, hát persze, hogy horvátul karattyol, nem beszélhet arabusul vagy hottentottául.

Csakhogy van itt egy apróság:

Bethlen Miklós nem beszélt horvátul.

Folytatása következik.