Holnap beköszönt a Nyár

Holnap beköszönt a Nyár,
Forrong a Nap-katlan,
Felhúzott Kikelet-rugó
Júniusra pattan.

Nyár-istennő trónra ül,
Verőfény felette,
Trónját az elmúlt rossz, cudar
Télen építette.

Lehet, hogy rossz előjelek
Akadnak ma bőven;
Holnap beköszönt a Nyár,
Bízzunk a Jövőben!

Hétköznapi esti Béke

Hétköznapi esti Béke;
A Szeretet menedéke.

Nap nyugszik távol pamlagon,
Az alkonyat mérleget von.

Álom szárnya finom szatén,
Jövő szunnyad a Múlt ölén.

Jót fiadzik Jó emléke;
Hétköznapi esti Béke...

Népboldogító doktrínák

Népboldogító doktrínák
Hatását nyögi a világ.

Papírra rótt kényszerképzet,
Hogy mit szeretne a végzet.

Fülledt utópia-tudat
Virtuális utat mutat.

Népboldogító doktrínák
Érlelik jövő viharát.

Groteszk ívben adogatnak,
Abszurd válaszokat adnak.

Ész-ficamlott papír-okság
Kötelező szakboldogság...

Akut agyvelő-lumbágó,
Rág a polkorrekt csáprágó.

Népboldogító doktrínák;
Rovarkas lenne a világ...

Ha a világ ide "halad",
Meghal a szabad akarat,

Kultúrából szénapajta.
Isten se segíthet rajta...

Május végi napsütésben

Május végi napsütésben
Remény születik az Égben.

Gyógyulni kezd az esendő,
Járni tanul a jövendő.

Madárcsicsergő reggelek;
Összebújnak szerelmesek.

Langyosan szép alkonyatok;
Erkölcsi világrend ragyog.

A világ borotvaélen;
Május végi napsütésben.

Utolsó idők?

Tán valóban az utolsó idők
Örvényei cibálják a világot?

A nagyvilág -
Műanyag keszkenő...
Most volna tán az utolsó idő?

A jövő már a pokolban pihen?
Nem hiszem...

A zavart elvek korszakában élünk ,
Az alattomosság ma szinte törvény,
A humánum-tehenet megfejik,
Glóriát követel a deviáns,
És lassan már a tisztesség a szégyen...

Polkorrekt szemfedő...
Most volna tán az utolsó idő?

Végleg behunyva az isteni Szem?
Nem hiszem...

Prédikálnak,
Siránkoznak,
Jajonganak egyesek,
Hogy a végítélet-bilincs
Már a kezünkön recseg...

Hogy világvége,
Özönvíz előtti korok,
Meg Szodoma képe
Kúszik az égre...

Ezt mind-mind
Elhiszem,
De...
Nincs eleve elrendelve semmi sem!

Ha a pénz bármit tehet,
Hogyha nem mondunk NEM-et,
A "fejlődés" olyan mélyre eltemet,
Ránk se találnak többé soha..
De..
Nem a végzet lesz majd az oka.

A világfa ki nem szakad,
Ha nem fűrészeljük magunk alatt..

Isten arcán mosolyra is
Mozdul a redő,
Ha akarjuk,
Nem lesz soha
Utolsó idő...

Fáradt ének - boldog ének

Fáradt ének - boldog ének;
Meghitt, csendes esti fények...

Május esti csendes éjben
Pihen a Hold - csendességben.

Élet-játék nem megy babra;
Rövid éj jön - hosszú napra.

Akik álmodoznak - élnek;
Fáradt ének - boldog ének.

Az Ember erkölcsi aurája

Mai nyomott reklám-észnek
Tán nem triviális,
Hogy az Ember sose csupán
Individuális.

Szenvelgő "magánynak" a Lét
A torkára forrna,
Ha csakugyan szál-egyedül,
Csupán maga volna...

Nem elszigetelt az ember,
Mint az öreg medve,
Nincs merő véletlenségből
"A világba vetve".

Akármilyen anyagelvű
Köd-ütegek lőnek,
Múlt-kincsestárunkat át kell
Adnunk a Jövőnek.

Emberi jogok? Csak külcsín,
Egyéni arcfesték,
De lényegben gyökeredzik
Számos kötelesség.

Isten nem a világűrben
Kushad, tétlenkedve;
Belőlünk építi Magát -
Jövő-végtelenbe.

Gyermekből szülővé érve
Lesz teljes az Ember,
Társunkban Istent szeretjük
Igaz Szerelemmel.

Nem pénztől, meg technikától
Lesz az Ember "fejlett";
Mint az Isten hordozója -
Végtelenbe terjed.

Nagy feladat előtt állva

Nagy feladat előtt állva
Kinő az Idő szakálla.

Táncolnak Remények, Hitek;
Magában duzzog a hideg.

Megremeg a kommersz okság;
Ifjú marad a konokság.

Tán még a halál sem árva;
Nagy feladat előtt állva...

Vén, mogorva szkepszisek

Vén, mogorva szkepszisek
Megszűnő világa,
Ahol semmi öröm sincsen,
Ami meg van - drága.

Nem-hit ördög vigyorog,
Mint fogatlan néne,
Mindent elvesz, de semmit sem
Ad érte cserébe.

Öncélú és fekete,
Mint a hamis ében,
Naphosszat eldagonyázik
Vélt "modernségében".

Vén mogorva szkepszisek
Élve megrohadnak,
Rossz profán nemhitet vetnek,
És halált aratnak.

Vén mogorva szkepszisünk
Morog, de hiába,
Nem ellenfele a Hitnek,
Csak paródiája.

Örök Otthonunk: a Mítosz

Örök Otthonunk: a Mítosz.
Életről, halálról hírt hoz.

A ráció csupán házhely;
Építkezni mítoszban kell.

Nádfedeles hétköznapok
Ormain remény nem ragyog.

Örök Otthonunk: a Mítosz
Az Örök Túlpartról hírt hoz.

Emberi vágyak, remények;
Megfoghatatlan a lényeg.

Őrizzük Isten titkait;
Az Öröklét - bennünk lakik.

Örök Otthonunk: a Mítosz
Pokolra sújt,
Vagy - feloldoz.

Az anyag-ember esendő,
Mítosz nélkül csupán - bendő.

Az anyag-valóság dadog;
Bennünk élnek a távlatok.

Örök Otthonunk: a Mítosz
Ha akarjuk - örömöt hoz.

Gyermekkor - Mikulás vele,
Csak sült bolond leplezi le.

Felnőttkor - örök Szerelem;
Isten lakik vele bennem...

Örök Otthonunk: a Mítosz;
Minden szent titkot kibogoz.

Ad szent Távlatot, ad Csendet,
Ad erkölcsi világrendet.

Ad szkepszist pénz hatalmában,
Ad Hitet egy jobb világban.

Profán létbe Szentséget hoz
Örök Otthonunk: a Mítosz.

Volt egyszer régen egy Osztrák-Magyar Monarchia...

Volt egyszer régen egy Monarchia...

A Nagyszüleink még beleszülettek,
Velük mostanra kihalt az anyag,
A szín megfakult,
Eltompult a dal,
Csak szellem-rongyait kavarja még
A Történelem,
Az örök Vihar...

História kavarog,
Rázkódnak a szellem-rongyok,
Mint szélben
A kihajított
Kacatok.

Városházák, színházak, templomok,
Régi kastélyok homlokzatain
Nosztalgiázik a Történelem;
Mellettük sivár lakótelepekben
Porladozik a vén huszadik század,
És rikító újmódi rózsaszínben
Vihog a jelen...

Csendben elsunnyog a História..
Volt egyszer régen
Egy Monarchia...

Helyenként csak kevés marad belőle,
Helyenként meg túl sok...
Fő okosok,
Slampos és felelőtlen hivatal,
Annak hiába sír, meg ravatal,
Kifog a Styx vén, álmatag révészén,
És mindent túlél a Föld ezen részén...

Rossz, verejtékes bürokrácia...
Volt egyszer régen
Egy Monarchia...

Emléke lassan kihullik a szűrőn,
Mint nyelvünk német fordulatai,
A szójárás ma másféle bitangol,
De - semmivel se jobb a hablaty-angol...

Eltűnik minden, ami szó fia...
Volt egyszer régen
Egy Monarchia...

Alázatosnak lenni tessék,
Kedélyesen kegyetlenek az esték,
Bigott, hanyag, rossz magyarellenesség...

Királyunk is volt,
Vén bürokrata...
Volt egyszer régen
Egy Monarchia...

Pofaszakállak,
Kínos ébredések,
Rossz reálpolitikus tévedések...

A végén szét kellett hullania...
Volt egyszer régen
Egy Monarchia...

Néha kedvelve - sohase szeretve,
Leendő gyikosait dédelgetve,
Néha nyeregben,
Néha térden állva,
A botnak mindig rossz végét találva..

Sült protekciós hierarchia...
Volt egyszer régen
Egy Monarchia...

De mégis...
Mégis..
Sajog a hiánya..
Tömérdek hitványság jött
A nyomába...

Egykor..
"Klasszikus modernség" hona...
Volt egyszer régen
Egy Monarchia...

Halott nagyapánk régen nem mesél,
De az emlék
A génjeinkben él...

Irigy és kopár a História...
Volt egyszer régen
Egy Monarchia...

Távoli moraj

Távoli moraj
Bennünk és felettünk...
Úgy élünk, hogy hallhassuk
Mindhalálig.

Sziklafalakon zúgva megtörő
Anyag-hullámok..
Rohannak, bőgnek
Zengve, dübörögve...
Csak a szikla...
Tartson ki
Mindörökre...

A köd mögött állnak a vén falak,
Nekik zúdul egyre
Az áradat.

Piac-hullámok profán söpredéke,
Sisaktarajos birodalmi béke
Jövendőt fullasztó pénz-áradat,
Csak egyre ostromolják
A Falat...

Távoli moraj
Értünk
És miattunk...
Embernek születtünk,
S azok maradtunk...

Van Jó,
Van rossz...
És van Örök Igazság,
Profán hadak hiába ostromolják,
A szikla áll,
Erősíti minden szent Pillanat,
Hát állva is marad.

Hiába a hullámok robaja,
Az Erkölcs nem lesz relatív - soha.

Távoli moraj
Végzet-köd körül...
Az Ember majd
Istennel egyesül...

Amíg ott magasodik a szikla,
Addig lelhetünk
Célra,
Virradatra,
Önmagunkra,
A Szabad Akaratra...

Távoli moraj
Bennünk és felettünk...
Amíg van hitünk,
Szépség,
Meg igazság,
A szikla áll
S vele - a bizonyosság.

Míg túl profánon,
Pénzen, ködfalon,
Híg művészeten,
Politika-kásán,
Silány napok minden megalkuvásán
Büszkén magasodik égre fel a szikla,
Van-lélekfedezet az álmainkra...

Távoli moraj...
Amíg a lelkünket felemeli,
Bennünk
Az Isteni...

Amíg a sziklára néz le az Ég;
Addig létezhet
Az Emberiség

Az Álmok Városa

Messze túl a világ végén,
Ábrándok peremvidékén
Áll a Város...

Turisták sehol sem lelik,
Ügynökségek nem hirdetik,
Még repülőtere sincsen...

Mintha tükörképünk lenne,
Mindenki mást keres benne:
Egyik színes tündérálmot,
Másik abszurd állatságot
Lát a távolból belőle.

Messze túl a világ végén,
Ábrándok peremvidékén
Áll a Város...

Lakják élők,
Lakják holtak;
Egykor vagy sohasem voltak...

Lakják rövid öröklétek;
Lakják örök álomképek...

Messze túl a világ végén,
Ábrándok peremvidékén
Áll a Város...

Fölötte pernye nem szálldos,
Nincs szegény,
Se milliárdos...

Pénz mikrofonba nem hebeg,
S közönséges őrületek
Nem hazudnak művészetet...

Messze túl a világ végén,
Ábrándok peremvidékén
Áll a Város...

Odaút pénzbe nem kerül,
De keveseknek sikerül...

Nem pénz - Öröklét az ára.
Élők és holtak számára
Nincs nagyobb megtiszteltetés...

Messze túl a világ végén,
Ábrándok peremvidékén
Vár a Város...

Amíg Bárki eljut Oda,
Lehet Jövő,
Lehet Csoda,
De ha senki
Nem keresi,
Isten a talonba teszi
A civilizációnkat,
S teremt helyette másikat...

Messze túl a világ végén,
Ábrándok peremvidékén
Vár a Város...

Nem kell nekem toronyóra lánccal

Nem kell nekem toronyóra lánccal,
Csak maradjunk meg egymásnak sokáig...

Az évek erdős dombvidékein
Együtt haladunk,
Drága Anikóm.
Ha esik, összebújunk,
Hogyha meg
Elviselhetetlen a száraz hőség,
Behúzódunk
Szerelmünk árnyékába...

Nem kell nekem toronyóra lánccal,
Lehet a világ szürke vagy fakó..

Jó Veled élni,
Drága Anikó!

Májusunk feléledt végre

Májusunk feléledt végre,
Tisztulni kezd az Ég kékje.

Szétszakadt, roppant fellegek
Visszavonulni kezdenek.

Kimerült városok felett
Reményt érlel a Kikelet.

Májusunk feléledt végre,
Tavasz telepszik az Égre.

Tudjuk a Jelent becsülni,
Tudjunk Jövőnek örülni.

Hosszú Múltunk arra nevel,
Hogy sohasem adhatjuk fel.

Sorsunk vegyük végre kézbe;
Jövőnk is feléled végre...

Szomorú májusi szél

Szomorú májusi szél;
Sose voltunk,
Nem is leszünk
Hitványabbak senkinél.

Bágyadt, tétova eső;
Szemünk előtt
A Jövendő
Szárnyszegetten verdeső...

Ködös minimáltavasz;
Ami szép
És természetes,
Csak az maradhat igaz.

Szomorú májusi szél,
Világpénz
Kilátástalan
Jövő felé mendegél...

Lucskos, sáros pocsolyák,
Szodoma felé araszol
A pénz-mámoros világ...

Felhős, borús horizont;
Úgy tornyosul
A rossz jövő,
Mint egy vén tüskebozont...

Szomorú májusi szél,
Ezután sem leszünk soha
Hitványabbak senkinél.

Amíg újra nő a fű...

Amíg újra nő a fű,
Jön a borúra derű.

A Lét mindig helyreáll,
Csak epizód a halál.

Ördög szkeptikus lehet,
De nem az anyag szeret.

Amíg újra nő a fű,
A világ nem egyszerű.

Alamuszi pénz-egek
Hazug nótája pereg.

Aknafolyosókat ás
A hangos minoritás.

Amíg újra nő a fű,
Jöhet borúra derű.

A Jövőért az felel,
Aki gyermeket nevel.

Felhőkakukkvárakat
Isten sose látogat.

Mindig lesz majd szent derű,
Amíg újra nő a fű.

Orgona illata árad

Orgona illata árad,
Isten szeme könnybe lábad.

Zengő májusi virulás;
Minden csupa Feltámadás.

Istenben megújul a Rend;
Amíg tart az Idő - teremt.

Orgona illata árad,
A világ könnye felszárad.

Profán törvény léte felett
Éledezik a Kikelet.

Orgona illata árad;
Isten soha el nem fárad.

Májusesti csendességben

Májusesti csendességben
Jövő-palánták az égben.

Némelyik tán verőfényes,
A másik brutális, véres.

Tetteinkkel dönthetjük el,
Hogy melyiket neveljük fel.

Májusesti csendességben
Ezer csillag fenn az égen.

Alszik alattuk a város;
Isten sohasem magányos.

Egyetlen Jövő vár régen;
Májusesti csendességben.

Világ-záró ulti-buli

Tök ulti - halotti lepel;
Amíg élünk, kontrázni kell.

Van negyvene, három húsza,
Meg a hitetlenség busza.

Hajtószínnel média sújt,
A tök király burnuszba bújt.

Tök ulti - globális condra,
Amíg élni lehet - kontra!

Ha végén villan a hetes,
Már minden kanyar egyenes...

Nem a Lét-felszámolás

Nem a Lét-felszámolás
A Művészet dolga;
Nem Istent kell kitagadni -
Az anyag a szolga.

Nem a semmit kell keresni,
A Valami kéne,
Létrával, vagy biciklivel
Nem jutunk az égbe.

Nem a gonosz győzelmét kell
Rezignáltan várni,
Az álarcos végzetnek kell
A nyakára hágni.

Nem a Lét-felszámolás,
A teremtés trendi,
Elmegy majd a süllyesztőbe
A kánon-efendi.

Csak ál-művészet távlata
Lehet az enyészet,
Életet, Jövőt teremt az
Igazi Művészet.

Lét-zabáló abszurdumok

Lét-zabáló abszurdumok
Bajt áhító gyomra korog.

Pusztuljon, ami veretes,
Hadd guruljon a szögletes.

Hull a Jövő, tágul a rés,
Hamarosan - szabadesés...

Lét-zabáló abszurdumok;
De az Élet - nagyon konok.

Megőrülhet a pénz-sátán,
Elúszik majd a Múlt hátán.

Polkorrekt akármit rína;
Isten nem puszta doktrína.

Lét-zabáló abszurdumok;
Múlik a hangzavarotok.

Atlantisz emléke

Nem akarunk róla lemondani,
Bármit locsogjon a sekélyes felszín,
A szögletes erkölcsű szkepticizmus,
Csak őrizzük mélyen,
Magunkba rejtve,
Mint szép Jövőt az örök fiatalság...

Ami a profánnak utópia,
A Léleknek
A messzi Múlt dala...

Addig kéne előkerülnie,
Míg globál idióták pénz-elméje
Minket is Atlantisszá nem darál...

Atlantisz mesélhetné el nekünk,
Mi az "objektív szükségszerűség",
S mi nem...

Nem mondunk róla le,
Legfeljebb akkor,
Ha elveszítjük önmagunkat is...

A Történelem tovább araszol,
Valaki mindig boldog...
Valahol...

Imitt a kapzsiság,
Amott a Hit...

Valaki mindig őriz
Valamit...

A jelenkor mindig kissé bozontos,
Csak a Múltban látszik,
Hogy mi a fontos...

A nagy vagyon nem a Jövő jele,
Rossz az Idő lelkiismerete...

Május esti zsongó csendben

Május esti zsongó csendben
Mosolyog a fáradt ember.

Diadalmas Tavasz tombol,
Tavasz süt az esti lombból.

Virágillat éjbe simul,
Cammog a Hold - hangtalanul.

Lélek zeng távoli Hegyen;
Csontig átjár a Szerelem.

Idő újul örök Rendben;
Május esti zsongó csendben.

Május-köntöst ölt az év

Május-köntöst ölt az év,
Fején napfény-sapka,
Hosszú, kemény Tél után
Nyár felé haladva.

Köhög még a májusunk,
Nehéz út mögötte,
Hűvös, ködös, rossz április
Terhét örökölte.

Jövő-Remény fiókái
Lábunk elé ülnek,
Tél nyomasztó emlékei
Pocsolyákba gyűlnek.

Május-köntöst ölt az év,
Orgona virágzik,
Kora délután csupán a
Pesszimizmus fázik.

Verőfényre készülünk,
Pazar nyárelőre,
Csak az akar sivár időt,
Aki nagyon dőre.

Május-köntöst ölt az év,
Nap süt a hasára,
Nyár jöjjön,
Szép Jövő jöjjön
Világra,
Hazára.