Fáradt Hold fénye regél

Fáradt Hold fénye regél;
Az Idő peregve él.

Szeles alkony-paplanát
Most növi ki a világ.

Távoli csillagködök;
Lét és az Idő - örök.

Fáradt Hold fénye regél
Vénülő Lét mendegél.

Alamuszi, vén korok;
Fekete lyuk tántorog.

Sunyi anyagelv hebeg;
Hallgatnak a fellegek.

Jövőt fél, vagy vár a szél;
Fáradt Hold fénye regél.

Az Idő temploma

Valami mindig összeér,
Valami mindig visszatér,
Valahol apró pontocskává
Változik át
A Tér.

Valami mindig tétova,
Valahol soha nincs soha,
Valahol kongva magasodik
Az Idő
Temploma.

A főhajó: sötét torok,
Toronypár búsan ácsorog,
Valahol néma csendben várnak
Az
Idődémonok.

Valahol mindig zúg az ár,
Valaki mindig visszavár,
Az elhagyott időotthonban
Most is áll
A Vár.

Régen várt napsütés

Régen várt napsütés
Ragyog ékesen,
Bízunk benne, hogy a Tavasz
Gyorsan itt terem.

Ragyogó verőfény
Kint az udvaron,
Örök Nyár maradhat bennem,
Hogyha akarom.

Születő Tavaszban
Újjászületünk,
Anikóval,
Boldogságban
Fut az Életünk.

A Tavasz első szombatja

A Tavasz első szombatja
A Telet kamrába rakja.

Fagyot, ködöt nem siratunk,
Mosolyog az öreg Napunk.

Felül bárányfelhő-sereg,
Integet a friss Kikelet.

A Tavasz első szombatja
Jövőnket kezünkbe adja.

A sorsot élére rakja
A Tavasz első szombatja.

NOlimpia - az ínség kosara

NOlimpia...
El ne induljon Fehérlófia...

Itt mindenkinek kár fáradnia.
Miénk az ínség régi kosara,
Többe, nagyobba
Ne vágjunk soha.

NOlimpia...
Elég nekünk az ínség kosara.

Legyünk egy kisországnyi bennszülött,
Lessük makogva a nagyok szavát,
Ne merjünk,
Ne akarjunk,
Ne reméljünk.

Ha Árpáddal ezt közli valaki,
El sem kellett volna indulnia.
NOlimpia...

Szegény, kopogó érzelemvilág,
Azt mondja, költsük a pénzt hasznosabbra...

Miféle pénzt?
És mi a hasznosabb?

Mintha a bankjegy garmadában állna,
És elkölthető volna bármire...
Mintha nem is a Cél teremtene
Munkát,
Hitet,
Reményt és
Tisztességet...

NOlimpia;
Győzött a kocsmafilozófia.

Mintha Kolumbusz eldönthette volna,
Hogy mi legyen a felfedezés tárgya,
Amerika?
Vagy hasznosabb lesz mégis Ázsia?

Leghasznosabb, ha nem hajózik el,
Ha mindhárom hajó helyben marad,
S fognak helyette pár kosár halat.

NOlimpia...
Nem is olyan fontos Amerika...

Profánföld száraz patakmedreit
Belepheti az érzelmi homok,
Kicsinyes sikkasztások,
Viszonyok,
És ködbe merülnek a távlatok.

NOlimpia..
Senkinek sem kell fáradoznia...

Tollvonás februári ég alatt,
És..
Nesze neked, Szabad Akarat...

NOlimpia,
Ünnepel az öntelt hisztéria.

Termő lapályt posvánnyá magyarázni,
Múltat, Jelent, Jövőt NOlimpiázni,
Mások munkáját semmivé gyalázni
Elég pár százezer aláírás;
Kinek kell ma
Munka, és
Alkotás...

NOlimpia..
Semminek sem kell kimozdulnia...

Se cél,
Se elvek,
Csak a puszta nem...

NOlimpia,
Az inség ütött-kopott kosara.

Szikkadttá vénhedt rossz cinizmusok,
Meg felfuvalkodott fiatalok
Merítenek az inség kosarából,
S büszkélkednek a fonnyadt nihilen...

Egyszer talán az evolúció
Majd megtanítja szégyenkezni őket...

NOlimpia...
Gügye, morális kleptománia...

A rombolás felnőtté nem tehet,
De mégis fel kellene végre nőni.
Semmi NOlimpia,
Meg mánia;
Hanem felnőttkor,
Család, és
Haza...

Máskülönben nem vár más ránk soha,
Csupán az ínség régi kosara.

Uballit háza - XII.

SZOMBAT

Május 15.

12 40

Tours

Franciaország

  A könyörtelen szempár a szekrények és kofferek tartalmát vizsgálgatta. Két férfi sorra kitárt és megmutogatott mindent. Ninurta semmihez sem nyúlt, csak néha intett: tovább. A legapróbb tárgyat is megvizsgálta.

— Úgy tűnik, mindent itt hagytak, uram!

Ninurta erre csak a fejét rázta: nem. Igazából semmit sem hagytak itt. Semmi olyat, ami lényeges. Nem fognak ide visszajönni! Másutt kell keresni őket!

Nyílt az ajtó, bejött az egyik embere. Ninurta csak a fejét fordította arra, aztán visszatért a szoba átvizsgálásához. Üzenetet keresett. Nem hagytak-e hátra valamit, amivel hírt adnának? Nem akarnak-e tárgyalni? Ha igen, megspórolhatja az újabb nagyarányú kutatást. Ha tárgyalni akarnak, hitegetni kell őket, amíg a kezébe nem adják magukat. Utána jöhet az ítélet-végrehajtás! Mert Theodora és Rustem számára nincs kegyelem! Erre nagyon világos parancsa van. Árulók! Le kell nyúzni a bőrüket, és a Szégyenudvarban karóra kell húzni a fejüket!

Nem valószínű, hogy ilyen értelmű üzenetet hagytak volna hátra. Dehogy akarnak tárgyalni! Nem bolond egyik sem! De hátha valamivel elárulták magukat! Hátha egy itt felejtett tárgy elárulja, mik a terveik!

—Uram! — szólította meg tiszteletteljesen az újonnan érkezett.

—Mit akarsz?

—Akarja, hogy behozzam a pincért? Hátha tud valamit!

Ninurta a fejét rázta.

—Ne!

Egyéb se hiányozna, mint itteni embereket bevonni az ügyükbe! A pincér legrosszabb esetben is csak ellendrukker. Kívülálló, akit nem igazán érdekelnek a dolgaik. Amúgy sem tudhat semmit, csak azt, amit neki mondtak. Azt pedig már elmesélte. Ha megkínoznák, talán az egész környék gyűlöletét kivívnák. Nem szabad idegeneket érzelmileg bevonni a dolgaikba, mert az hibákat gerjeszt, a hibákat pedig kerülni kell.

—A recepcióst? — próbálkozott újra a férfi.

—Takarodj ki a kocsihoz! — hörrent rá Ninurta.

Az ember ijedten elszelelt. Ninurta bosszúsan csóválta a fejét. Még kevesebb beszédre kell szoktatni ezeket a fickókat! Az sem lenne baj, ha a legújabb generáció már tökéletesen hallgatag volna! Feltétlenül beszélnie kell erről a Sorstáblák Őrével! Hallgatás és engedelmesség!

Valaki állt a szoba sarkában, akihez Ninurta egyetlen szót sem szólt. Jószerivel rá sem mert nézni, pedig Arshak a beosztottja volt a Trónörökös akaratából. Az egyetlen ember a világon, akitől Ninurta komolyan félt. A hallgatag behemót a maga hét és féllábnyi magasságával úgy tornyosult a háta mögött, mint a rossz lelkiismeret szobra.

Európa - alkonyatban

Európa - alkonyatban;
Reményeken bilincs kattan.

Hagyomány sorsa - enyészet;
Koránt lapozgat a végzet.

Az agyakat globál kepi,
Meg polkorrekt mákony lepi.

Sátán boldog izgalomban;
Európa - alkonyatban.

Télutói alkonyat

Télutói alkonyat,
Szél gyászolja a havat.
Amit mástól kapunk, elvész,
Amit adunk,
Megmarad.

Szürke tél végi ködök,
Lusta Idő hömpölyög,
Egyedül a Szép,
Meg a Jó,
Ami istenben
Örök.

Ős Okoknak rejtekében

Ős Okoknak rejtekében
Szunnyad pokol,
Szunnyad Éden.

Ami egyszer nevet kapott;
Ami másnak nevet adott...

Szunnyad, ami fogant régen,
Ős Okoknak rejtekében.

Ős Okoknak rejtekében
Minden gyönyör,
Minden szégyen.

Kezdet és Vég együtt halad,
Mindig örök titok marad.

Egyedül csak az Akarat
Épít Jövőt,
Emel falat.

Elindultunk
Nagyon régen,
Ős Okoknak rejtekében...

Vén Télutó sarat dagaszt

Vén Télutó sarat dagaszt,
Naiv Jelent Múlttá maraszt.

Tüsténkedik világkufár,
Közönyösen hallgat a sár.

Csorba propaganda-kopják
A Jövőt zsebünkből lopják.

Vén Télutó sarat dagaszt,
Sok az úr - kevés a paraszt.

Szú nyomul, akár egy herceg,
Rosszkedvű verseket perceg.

Mindig pénz a non plus ultra,
Satnya jövő délceg Múltra.

Vén Télutó sarat dagaszt,
Jelent a Jövőbe halaszt.

Rózsaszín lett a gólyahír,
Nihilt árul globál-fakír.

Vén Télutó sarat dagaszt,
Kommersz eszme-címkét ragaszt.

Létet sose Isten halaszt,
Vén Télutó sarat dagaszt.

Szerelemmel áld az Isten

Szerelemmel áld az Isten,
Üdvöt hullat szerteszét,
Hűséges szerelmespárok
Érezhetik a Kezét.

A világ alaptörvénye,
Amiből Jövő terem;
Isten legfőbb adománya:
A hatalmas Szerelem.

Isten él a Szerelemben,
Ahol semmi sem profán.
Istent is a Kedvesünkben
Szerethetjük igazán.

Szerelemmel áld az Isten,
Jóindulattal szeret,
Ad életcélt, boldogságot,
Szép Családot, Gyermeket.

Gyermekek voltunk egykoron,
Anyák és Apák leszünk,
Célt, értelmet ad létünknek
Kedvesünk és
Gyermekünk.

Szerelemmel áld az Isten,
Rajtunk pihen a keze,
De - áldása lehetőség,
Nekünk kell élnünk vele.

Uballit háza- XI.

SZOMBAT

Május 15.

08 35

Róma

Olaszország

—Érdekes hétvégém lesz a jóvoltodból! — mondta Ligi, és nagyot húzott a Frazertől kapott whiskys üvegből.

—Nono! — fogta le a karját Sir Robert. — Ne ilyen mohón! Van már használható fénykép?

Ligi a számítógépe képernyőjére nézett.

—Még csak reggel van. — közben behozta a kérdéses állományt. — Úgy látom, négyszáznál több fényképünk van eddig, és folyamatosan újak jönnek. Eddig kiértékelt: 167. Abból valószínűleg használható: 0, azaz 0 %, használhatatlan 167, azaz 100 %. Hát eddig olyan nagyon jól nem állunk.

—Mind használhatatlan?

—Nem egyezik az időpont. — olvasta le Ligi. — Némely esetben a dátum sem. Viszont van valami a számodra, de nem nagyon fogsz neki örülni.

—Micsoda?

—A német kollégák levele Hamburgból. Az előbb kaptam kézhez a fordítást. Parancsolj!

Frazer kezébe nyomta, de tüstént vissza is vette tőle.

—Elnézést, kiment a fejemből, hogy nem beszélsz olaszul. Majd mondom én! — a szövegre meredt, és megütközve folytatta: — A német kollégák elnézést kérnek. Azt írják, valami baj történt a számítógépes nyilvántartással, és törlődtek az aznap felvett küldemények adatai. A hiba kijavítása folyamatban. Ennyit a német alaposságról! Csak mondják még egyszer, hogy mi, olaszok, slamposak vagyunk!

Válaszképpen Sir Robert olyat káromkodott, hogy attól talán még a skót ezredek veterán highlander őrmesterei is elsápadtak volna.

—Várj csak! — élénkült fel Ligi. — Van még valami! A postáskisasszony, aki felvette, megpróbált visszaemlékezni. Hat vagy hét egyforma küldemény volt, mindegyik más címre szólt.

—Ezt eddig is sejtettem! — dörmögte rosszkedvűen Frazer.

—Várj csak! Az egyik névre emlékezett a hölgy! André Rousillon, és franciaországi cím! Tudsz ezzel valamit kezdeni?

—Mekkora Franciaország? És abban a jókora országban hány embert hívhatnak André Rousillon-nak?

—Hátha a nyilvántartó tudna segíteni.

Frazer bosszúsan legyintett.

—Pedig mintha már valahol hallottam volna ezt a nevet. — morogta maga elé. Hirtelen a fejéhez kapott: — Persze, hogy hallottam! André Rousillon! Nobel-díjas író!

—Nobel-díjas? — értetlenkedett az olasz. — Mikor kapott Nobel-díjat?

—Valamikor régen! Nézd csak meg a számítógépen!

Ligi beütötte a nevet. Sir Robert arrébb húzta a székét, mindketten a képernyőt nézték.

„André Rousillon. Nobel-díjas író. Nobel-díjat kapott 1969-ben, a Vörös szavak című kötetéért. Született…”

—Hiszen ez egy őskövület! — húzta el a száját Vincenzo Ligi. — Nyolcvannyolc éves.

—Huszonegy év múlva én is annyi leszek, és én sem leszek őskövület! — felelte a másik. — A lakhelyét nyomozd ki!

Jó félóra elteltével a következőket tudták meg:

Az André Rousillon írói álnév, az illető polgári neve Gilles Armenier. Kiderült, hogy még ez sem az igazi neve. Eredetileg Örményországból származik, egykori neve Gabriel Khowanessian. Franciaországban él, Párizsban. A címe Rue de Beaune 13.

Frazer felélénkült. Fogta a telefonját, a nemzetközi tudakozóba bemondta a nevet és a címet. Néhány perc alatt megkapta a számot. Gondosan kihangosította a készüléket, hogy Ligi is hallhassa a beszélgetést. Tárcsázott. Női hangot hallott. A gazdája már nem lehetett fiatal, de alt zengése még mindig bársonyos volt.

—Sir Robert Frazer vagyok! Rómából beszélek.

—Suzanne Pelletier. Mit tehetek önért, Monsieur Frazer?

—Mr. Rousillonnal szeretnék beszélni… illetve Mr. Armenier-vel. Vagy helyesebb, ha Mr. Khowanessian-t mondok?

—Akármelyik nevét említi, már nem tud vele beszélni. Soha többé.

—Mit mond?

—Ön nem olvas újságot, Monsieur Frazer? Monsieur Armenier tegnap szívrohamban elhunyt.

Frazer akkorát ugrott, mintha kakas csípte volna meg.

—Micsoda?

—Monsieur Armenier tegnap elhunyt, Monsieur Frazer.

—Meghalt? Szívrohamban?

—Igen, Monsieur Frazer. Óhajt még valamit?

—Maga kicsoda?

—Mondtam már, Suzanne Pelletier vagyok. Én voltam Monsieur Armenier házvezetőnője. Legalábbis az utolsó években.

—Mrs. Pelletier, sürgősen beszélnem kell önnel, méghozzá személyesen.

—Mi beszélnivalója lenne velem?

—Olyan ügyben nyomozok, amelyben Mr. Armenier is érdekelt lehetett.

—Tudja, mit beszél, Monsieur Frazer? Armenier úr idős ember volt, és semmiféle „ügyben” nem lehetett érdekelt.

—Figyeljen ide Mrs. Pelletier! Kapott-e Mr. Armenier az utóbbi napokban valamilyen csomagot Hamburgból?

—Nem tudom. Nem tudok róla. Lehetséges. Várjon csak! Valamit említett.

—Mrs. Pelletier, találkoznunk kell!

—Ezt felejtse el! Semmi dolgunk egymással, Monsieur Frazer, és ideje, hogy abbahagyjuk ezt a kellemetlen beszélgetést!

—Várjon, Mrs. Pelletier! Ne tegye le! Semmiképpen ne tegye le! Szeretném meggyőzni!

—Ugyan már, Monsieur Frazer…

Blöffölnöm kell, gondolta kétségbeesetten Sir Robert, blöffölnöm kell.

—Ne tegye le! Fogadjunk, hogy Mr. Armenier jó egészségnek örvendett!

—Igen. — felelte a női hang némileg gyanakodva. — Mit akar ezzel mondani?

—Még valami, Mrs. Pelletier! Fogadjunk, nem odahaza kapott szívrohamot!

—Igen, így van. — Suzanne hangjából érződött, a nőt sírás fojtogatja. — De nem messze történt. Itt az utcában, a háztól tíz-tizenöt méterre.

—Mrs. Pelletier, arra gyanakszom, Mr. Armenier-t meggyilkolták.

—Micsoda?

—Szerintem az ön főnöke gyilkosság áldozata lett.

—Honnan veszi? Honnan tudhatja ezt ön Rómából?

—A római katolikus egyház egy bíborosát ugyanígy gyilkolták meg, Madame. Ő is ugyanattól, ugyanazt a küldeményt kapta, amit Mr. Armenier.

Döbbent csend a vonal túlsó végén.

—Találkoznunk kell, asszonyom! — ütötte a vasat Sir Robert.

—Nézze, Mr. Frazer, — folytatta eléggé akadozó hangon a nő. — itt ma reggel nagy baj történt.

—Nagy baj? Micsoda?

—Távol voltam, a temetéssel kapcsolatos ügyeket intéztem. Megjelent egy ismeretlen, aki igazolvánnyal bizonyította, hogy Gilles — Monsieur Armenier — örököse. Két másik férfi is volt vele. A házmester beengedte őket a lakásba. Félóra múlva megjelent a valódi örökös, Gilles unokája. Addigra eltűntek, és magukkal vitték Gilles iratainak egy részét. Mire hazaértem, a rendőrség zár alá vette a lakást. Csak a saját, külön bejáratú szobámat, meg a közös helyiségeket használhatom. Monsieur Armenier lakrészébe nem mehetek be.

—Annál inkább oda kell mennem, Mrs. Pelletier! Kérem, várjon rám! Estére ott vagyok! Ezen a telefonszámon elérhetem?

—Nem. Megadom a mobilom számát!

A nő diktált, Sir Robert elmentette a számot a saját készülékébe „Suzanne” név alatt.

— Ha bármi változna, felhívom! — mondta még. — Ön is hívjon fel, ha bármi fontos az eszébe jut!

—Rendben van, Monsieur Frazer!

—Estére ott vagyok!

—Ahogy gondolja, Monsieur Frazer, — törődött bele a nő. — de nem tudom, mit találhat még itt.

Frazer letette a telefont. A két nyomozó egymásra nézett.

—Mit gondolsz?

—Határozottan nagyon figyelemre méltó ügy, Robert. Nagyon figyelemre méltó.

—El kell mennem Párizsba.

—Igen, — bólintott az olasz. — én pedig itt teszem, amit tehetek. Ha a fényképekkel kapcsolatban szerencsénk lesz, megpróbálom kideríteni a fickó személyazonosságát.

—Előre is köszönöm!

—Az az érzésem, — morfondírozott Ligi. — valami nagyon csúnya ügyre bukkantunk. Ha pedig így van, hivatalos formát kellene adnunk a te… hm közreműködésednek.

—Majd gondolkodom rajta.

—Ne sokáig! Ki kellene, hogy zárjalak a nyomozásból!

—Enzo, utána tudsz nézni a francia kollégáknál? Biztosan van néhány személyleírás.

—Hogyne! — élénkült fel az olasz.

Ekkor megcsörrent Sir Robert telefonja. A főfelügyelő előbb rosszalló képet vetett a készülékre, de amikor a kijelzőn a „Suzanne” nevet olvasta, gyorsan kihangosította, és felvette.

—Mrs. Pelletier?

—Monsieur Frazer, el kell mondanom néhány dolgot! Gilles beszélt nekem valami eszelős levélről, amelyet egy ismeretlen küldött neki Németországból. A levélíró azt állította, hogy valahol egy Istentől elrugaszkodott zsarnok valóságos mini birodalmat épít magának, hogy átvegye a világ feletti uralmat. Hogy gyermekeket vásárol, illetve embriókat ültet szegény asszonyok testébe, és a gyerekek testét manipulálja, hogy számára megfelelő emberek sokasága felett parancsnokolhasson. Állítólag valami ősi, már nem létező civilizáció felélesztésén fáradozik, ahol ő lenne az uralkodó. A levélíró úgy véli, árulónak tekintik őket. Üldözéstől tart, attól retteg, hogy vadásznak rá és a társaira, hogy megölik és megnyúzzák őket. Mindezen állításait állítólag különféle dokumentumokkal igyekezett alátámasztani, de Gilles nem tudta megítélni, hogy ezek valódiak-e vagy hamisítványok.

—Atyaúristen! — kiáltott fel Ligi.

A két férfi döbbenten egymásra nézett.

— Az illető küldemény biztosan nincs meg, Monsieur Frazer. — folytatta Suzanne. — Tudom, hol tartotta Gilles, és az irattartó eltűnt. Engem kért fel a rendőrség, hogy nézzem át, mi hiányzik. Azt biztosan elvitték.

— Várható volt! — dünnyögte a főfelügyelő.

—Ez az egyik, amit mondani akartam, Mr. Frazer. A másik: a rendőrség kérésére el kell hagynom a házat. Elmegyek innen.

—Szabad tudnom, hová?

—Van egy házam Panzoult-ban, Chinon környékén. Estére ott vagyok.

—Meglátogathatom ott, Madame?

—Éppen ezt akartam kérni, Monsieur Frazer. Néhány napra szívesen látom. Igyekszem felidézni, miket mesélt Gilles arról a küldeményről.

—Holnap este ott vagyok, asszonyom!

—Várom, Frazer úr!

Ligi és Sir Robert hosszan nézték egymást. Végül az olasz rendőrtiszt törte meg a csendet.

—Kiváló bortermő vidékre utazhatsz, barátom!

—Nem fogyasztok alkoholt! — röffent rá Sir Robert.

—És a whisky?

—Neked hoztam

Nevettek. Egy perc múlva egyszerre komorodott el mindkettő.

—A két ügy esetleg egybetartozik, Robert. A megnyúzott holttestek, meg ez. Két különböző típusú gyilkossághalmazzal állunk szemben. Feltéve, ha a Rousillonnak küldött üzenet írója igazat mond. Mert már van néhány megnyúzott holttest. Talán rábukkantál az indítékra. Mindenképpen csúnya ügy, Robert. Ráadásul európai ügy, ahol a tapasztalt szakemberekre nagy szükség van. Még ma beszélek a londoniakkal, beszámolok az eredményeidről, és kérem, hogy a nyomozás idejére reaktiváljanak téged, ha ez a megfelelő kifejezés.

—Köszönöm, Enzo!

 — Nézzük a fényképeinket! Úgy látom, van eredmény!

Hosszú, loboncos hajó fickó képe jelent meg a képernyőn. Szakadt farmernadrágot és fekete pólót viselt, a hátán tömött, koszlott hátizsák.

—Nézd csak, Robert! Nézd, mi van a fickó mögött! A bal sarokban!

Frazer előkotorta a belső zsebéből a szemüvegét, akkurátusan megtörölgette, felvette, és alaposan megvizsgálta a kép azon részét.

—Várj, kinagyítom!

Egy kattintás.

—Egy reverenda! — kiáltott fel Sir Robert.

—Úgy van! Ez a fickó vágott át a bíboros előtt! A kép abban a pillanatban készült!

—Szerencsénk van! — suttogta Frazer.

—Nézd a dátumot!

—14 óra 53 perc! — kiáltott fel Sir Robert.

Hosszan nézte a rossz arcú, ritkás, ápolatlan szakállú fickó vigyorgó ábrázatát. A haja nyilvánvalóan nem eredeti, ez az ember lényegesen öregebb annál, amit mutatni szeretne. Huszonnyolc-harminc körülinek szeretne feltűnni, de van negyven is. A főfelügyelő elég bűnöző arcát tanulmányozta már a munkája részeként ahhoz, hogy most biztos lehessen a dolgában. Elnézte az arc vonalait, igyekezett alaposan az emlékezetébe vésni. A haj nem igazi, talán a szemöldök sem az, de a férfi nem visel maszkot. Az arca valódi. De mitől olyan fényes?

—Figyelj, Enzo! Szerintem a fickó alapozóval kente be a képét!

Ligi tovább nagyított.

—Valóban! Magára kent, és nem is keveset! De miért?

—Talán azért, hadd higgyék azt, hogy világosabb a bőre!

Sir Robert hosszan vizsgálta a képet. Biztosan tudta: Patrice bíboros egyik gyilkosának arcába néz. Egy elvetemült gazember arcába.

Ködfelhő a világ felett

Ködfelhő a világ felett,
Fasorban sincs még Kikelet.

Vén Fagy - páncélos darabont;
Övé a ködszürke porond.

Hallgatagok az emberek,
Vicsorog az idült hideg.

Ködfelhő a világ felett;
Úgyis túléljük a telet.

Isten mosolyog - nem nevet;
Ködfelhő a világ felett.

Vízöntő makacs telében

Vízöntő makacs telében
Örökké csak Isten ébren.

Közöny issza poshadt sörét,
Ördögöt bujtat a sötét.

Az Életet Idő falja,
Bakacsin az egek alja.

Vízöntő makacs telében
Jövendő Nyár fogan éppen.

Ötvenöt

Ötvenöt mától betöltve,
Remény, Jövő - újratöltve.

Vízöntő komoran ragyog;
Mindig elmúlnak a fagyok.

Kanonizált szikkadt vének
Még mindig kölyöknek néznek,

Fuvalkodott fiatalok
Szemében meg öreg vagyok...

Gender-tanra nem zápulok,
De megalkudni se fogok.

Híg brancsok, önjelölt nagyok:
Egy ideig még maradok.

Ötvenöttel sok füst szaladt,
De ami szép - mind ittmaradt.

Erőm, munkám, tehetségem,
Szép Családom, Feleségem...

Felelőtlen, nehéz korban,
Soha nem exkluzív sorban.

Perverz jövő-pempőt csócsál,
Dzsihád-bitang fegyvert lóbál,

Puhul Európa agya,
Védett növény lesz a ragya,

Polkorrekt egyentehenek
Bőgnek gondolat-meleget,

Múlt-fogyaték Jövőt éget,
Média-nyáj égre béget,

S emberjog-ficamok adnak
Fedezéket gyilkosoknak.

Van még Isten bennünk -égben;
Remény - csak a tisztességben.

Legyen ínség, legyen bőség,
Élni
Mindig Felelősség.

Úton járó Télutó

Úton járó Télutó
Bandukol sietve,
Vén Tél és ifjú Tavasz közt
Egyensúlyt keresve.

Szürkülő hócafatok
Lassan olvadoznak,
Frissülő fürge hajnalok
Kora tavaszt hoznak.

Még a legkeményebb Tél
Sem örök - csak árva;
Úton járó Télutó
Kudarcra van szánva.

Olimpia Budapesten?

Olimpia Budapesten?
Szép álom nyugalmas esten...

Esélyünk?
Talán akkora,
Mint egy kolibri sóhaja...

A Győzelem a Mersz fia;
Kell-e nekünk olimpia?
Kell-e  nekünk olimpia?

Olimpia Budapesten?
Sarjadó Hit holt kereszten...

Nem biztos, hogy mások hagyják,
Küzdve is nehezen adják...

Károg százezer hárpia,
Kell-e nekünk olimpia?
Kell-e nekünk olimpia?

Olimpia Budapesten?
A Bátorság - félig Isten...

Mások azon acsarkodnak,
Hagyjuk inkább a nagyoknak...

A mi Hazánk kontár kukta,
Csak az főzze, aki szokta...

Ne adjunk magunknak rangot,
Várjunk inkább sült galambot,

Kapjunk a semmivel ölre,
Vagy menjünk idegen földre...

Nem visz a nemhit sehova,
Kell-e nekünk olimpia?
Kell-e nekünk olimpia?

Vágyálmaink hófehér paripái

A Messzeség szélén
Fehér lovak..
Csak addig élünk,
Amíg látszanak.

Előttünk nyargalnak a Messzeségben...
Az Idő hátán loholunk utánuk,
Hátha egyszer
Nyergükbe kaphatunk...

Vén botosispánunk, szürke valóság,
Fülünkbe kántálja unalmait,
De nem veszíthetjük szemünk elől
A fehér lovakat
A Messzeségben....

A Messzeség szélén
Fehér lovak..
Lelkünk egy részével
Száguldanak.

Tán fiatalok
Szépek és
Erősek,
De - mégis általunk száguldanak...

A Messzeség szélén
Fehér lovak..
Akkor lesz nagy baj,
Ha nem látszanak...

Tán Isten is szent Álmokkal teremt;
Az Álmok fönt,
Az anyag idelent.

Távlat nélkül a hétköznap vacog,
De csak az álmok halhatatlanok.

Szerelem,
Szorgalom
Isten,
Család;
Mindent túlélhet, amíg ott robognak
Messze elöl
A fehér Paripák.

Uballit háza - X.

Május 14.

09 35

Sacramento

California

Egyesült Államok

    Thomas Mar Aprim-Williams elképedve meredt a számítógép képernyőjére. Arra az e-mailre, amelyet az Asszír Keleti Egyház Nyugat-Kaliforniai Egyházmegyéjének vezetője, Mar Darmo Theophilos püspök küldött neki. Talán meghibbant a püspök úr? Mit akar?

„…Mr. Aprim-Williams, arra kérem, próbáljon sürgősen utánajárni a levélben foglalt állításoknak, és ellenőrizze a csatolt dokumentumok valódiságát. Nagy horderejű ügyről van szó bennük, amely szemmel láthatóan kapcsolatban áll az asszírokkal.

Sokat szenvedett népünk nemzetközi megítélése szempontjából döntő jelentősége lehet annak, időben tájékoztatjuk-e a világot a leírt eseményekről; amennyiben a dokumentumok tanúságtétele valódi…”

Eddig rendben van, de a dokumentumok! Miféle marhaság ez? Milyen ugratásnak ült fel az a vén bolond püspök? Ostoba és nevetséges! Idétlen!

Minél tovább olvasta, annál nagyobb ostobaságnak tartotta. Mi ez? Zárt intézetből szökött elmebeteg összeesküvés-elmélete, vagy valami álcázott krimi? Netán krimi-paródia? Aaron, Aram, Gregory, Rustem, Zoé, Theodora és Tigran. Kik ezek? És ki az a LIX. Assur-Uballit, akinek a zsarnoksága és uralomvágya a világ békéjét fenyegeti? Miféle ostobaság ez?

Úgy gondolta, a többi dokumentumot már el sem kell olvasnia. Ezekből ennyi éppen elég. Sok is. Mit képzel ez a püspök? Minek nézi őt? Rendben van, hogy pénzadományokkal támogatja az Asszír Keleti Egyház tevékenységét, de szó sem lehet arról, hogy bármiféle „asszír” képzelgésben is osztozzon fellegekben járókkal, ködevőkkel, kábítószerfüggő világmegváltókkal és fantasztákkal. Ezer fontosabb dolga van!

A Pentagon egyik igen fontos közbeszerzési pályázatában volt érdekelt, és nagyon tartott tőle, hogy a keleti parti, illetve az időnként annál is veszedelmesebb chicagói lobby elhalássza az orra elől a zsíros üzletet. Éppen most, amikor perc nyugta sincs, amikor minden idejét tárgyalásokkal, egyezkedéssel, szervezéssel, politikusok és közigazgatási nagykutyák megkörnyékezésével tölti, amikor élet-halál jelentőségű ügyről van szó, éppen akkor zaklatja ilyen emeletes baromságokkal a püspök. Több esze lehetne! Még hogy a világ békéjét fenyegetik.

— Sandy! — szólt ki a titkárnőjének.

—Mr. Aprim-Williams? — lépett be a csinos, jó negyvenes asszony.

—Mi a további program?

—Tízre jön a Comstock’s Magazin riporternője. A megállapodás szerint ön címlapra kerül, uram.

—Ki a riporternő?

—Stephanie Rojas.

—Az a bögyös szőke?

—Igen, uram. Vigyáznia kell vele, mert intelligensebb, mint amilyennek tűnik.

—Adja be nekem a kérdések listáját!

—Természetesen, uram! Máris!

—Utána? Mi lesz az interjú után?

—Utána a kormányzói palotába megy, uram. Mr. Rogers várja ott önt.

—Ott is ebédelek?

—Igen, uram!

—Rendben van! Kérem a kérdéseket!

A nő indult vissza az irodájába. Aprim-Williams pillanatnyi habozás után visszahívta:

— Még valami!

—Igen, uram?

—Hívja fel nekem azt a vén kecskét!

—Kit, uram?

—A püspököt! Hogy is hívják?

—Mar Darmo Theophilost, uram?

—Igen, őt! Hívja fel!

—Azonnal, uram!

Sandy kilépett, Aprim-Williams pedig odalépett a nagy állótükör elé, és kedvtelve nézegette magát. Nemes vágású. Kissé keleties arc, koromfekete haj, serkenő borosta. Megpróbálta elképzelni az arcát asszír mintájú szakállal. Hallatlanul jól állna, de ostobaság volna megnövesztenie. Üzleti partnerei megrökönyödnének, nem tudnák mire vélni, Jeremiás prófétához hasonlítanák — és másik partnert keresnének. Az üzleti életben másféle műveltség járja; ezeknek a fickóknak fogalmuk sincs az ókorról, nem is sejtik kik voltak az asszírok. Egy ápolt körszakállat azért növeszthetne. Mindenképpen meg kell kérdeznie Judy-t, a reklámfőnökét, hogy mi a véleménye róla. Ha az image szempontjából előnyös, minél hamarabb meg kell növesztenie. Bár így is elég férfias jelenség a magas homlokkal, intelligens arccal, de talán lehet ezt még tovább is fokozni.

Néha eljátszadozott a gondolattal, hogy esetleg rettenetes, világhódító asszír királyok vére csörgedezik az ereiben, de mindig elhessegette magától ezeket a gondolatokat. Valójában az ősei valahol a Kaukázus déli lejtőin, vagy attól még délebbre éltek, megszenvedték az utóbbi évezredek összes háborúját, zsarolta, sarcolta, nyúzta őket a környékre vetődő mindenféle hódító. Csoda, hogy megmaradtak. A XX. század elején zajló, meg az első világháború és az oroszországi csatározások eseményeihez köthető népirtásokat aztán végre megsokallták, akinek esze volt, felkötötte a nyúlcipőt, és az Egyesült Államokba menekült. Jobban is tették. Ajszorik. Modern asszírok. Még az is lehet, hogy voltaképpen semmi közük az egykori asszírokhoz.

Sandy megjelenése állította meg a gondolatmenetét. Mihelyt meghallotta a tűsarkak kopogását, gyorsan ellépett a tükörtől, és magas támlájú forgószékébe vetette magát.

—Mr. Aprim-Williams!

—Sandy? Várakozik a fekete gyapjas birka? Vonalban van?

—Nincs, uram.

—Alszik a szenilis kos? Hallatlan!

—Sajnos nem alszik, uram.

—Akkor mi van? Miért nem tudok vele beszélni? Azt ígérte, az adományaimért cserébe bármikor a rendelkezésemre áll! Most fordul elő először, hogy bármiért is én hívom fel őt! Mit képzel a vén kecske?

—Attól tartok, többé nem tud vele beszélni, uram.

—Miért?

—Mar Darmo Theophilos püspök úr egy órával ezelőtt szívrohamban elhunyt.

Aprim-Williams-nek tátva maradt a szája.

—Hát, részvétem… — motyogta. — Felettébb kellemetlen! — tette hozzá valamivel később. — Most mindenki csak kellemetlenségeket okoz! Sandy!

—Mr. Aprim-Williams!

—Derítse ki, mikor lesz a temetése! Feltétlenül el kell mennem! Mit szólnának hozzá, ha nem lennék ott? Remélhetőleg semmilyen fontos programot nem kell módosítanom miatta!

—Igen, uram! — Sandy kisétált.

Aprim-Williams bosszankodott. Fene a vén kecskét, nagyon rosszkor tudott elpatkolni! Mért nem várt vele legalább egy fél évet? Ha neki most emiatt egyházi ügyeket kell intéznie, reménytelenül lemarad. Lépéshátrányba kerül, éppen akkor, amikor a projekt előkészítése a döntő szakaszába lép!

Átkozott vén kecske! Ha új püspököt kell választani, azon lesz, hogy valami harmincévesnél ne öregebb fickót ültessenek a székbe. Amilyen pechje van, az meg majd kanyaróban fog kimúlni!

Pillantása a számítógépre esett. A püspök levele! Úgysem fog már érdeklődni erről a marhaságról soha többé!

Egy kattintással eltávolította a gépről.

Hideg, fehér hótakaró

Hideg, fehér hótakaró;
A Jövő sosem látható.

Hogy a Lét merre ficereg,
Nostradamus se mondja meg.

Rózsából sose lesz gyopár,
A jósok világa - kopár.

Hideg, fehér hótakaró,
Csupán a halál eladó.

A Lét nem műszálas kelme;
Nincs eleve elrendelve.

Talmi szükségszerűséget
Csak az anyag-világ éltet.

Hideg, fehér hótakaró;
A Remény nem megalkuvó.

Létbe nem véletlen estünk;
Azért élünk, hogy szeressünk.

Szeressünk, Gyermeket hagyjunk;
Boldogságnak Jövőt adjunk...

Hideg, fehér hótakaró,
Csupán Isten mindenható.

Visszavette trónját a Tél

Visszavette trónját a Tél
Hóesés pereg,
Fa tövében komor arccal
Bámul a Hideg.

Hópelyhekkel hull ránk az új
Téli stáció;
A láthatárt betölti a
Hó-invázió.

Hószakadást gyászos hangú
Téli szél kísér,
Amerre a holdfény ellát,
Minden hófehér.

Visszavette trónját a Tél,
Kétség didereg,
Meleg házba húzódnak a
Fáradt emberek.

Visszavette trónját a Tél,
Azt hiszi: marad;
Egyedül csak Isten látja
Bennünk a Nyarat.

Öreg legény az Alázat

Öreg legény az Alázat,
Egyedül tartja a Házat.

Fontoskodó vénségeket
Nem hív meg, és nem is követ.

Alamuszi nemhiteket
Figyelemmel se hiteget.

Öreg legény az Alázat,
Nem tisztel fagyot, se lázat.

Felfuvalkodott ifjakat
Otthonába sose fogad.

Zöldfülű arroganciát
Egyetlen hídon se visz át.

Öreg legény az Alázat;
Nem alkuszik, ha fellázad.

Még egy hétig ötvennégy

Még egy hétig ötvennégy...
Irigy Idő, hová mégy?

Bár kávézni ment a Tél,
Az elmúlás nem henyél.

Amikor tud vermet ás
A fekete mikulás.

Még egy hétig ötvennégy,
Ilyenkor ritka a légy.

Ásít az öreg bokor,
Csupán állapot a kor.

Álmot őrizz, Reményt végy;
Még egy hétig ötvennégy...

Tavasz-vendég Februárban

Tavasz-vendég Februárban,
Lenge napsütés-ruhában.

Sárba fulladt a nagy hideg,
Lehet pihenni, emberek.

Egyszer minden Tél elévül,
Valahol már Tavasz épül.

Szent Remény piros ruhában;
Tavasz-vendég Februárban...

Vízöntő sártengerében

Vízöntő sártengerében -
Fagymentes, relatív éden.

Fagy kínozta a világot,
Mára a jég sárra váltott.

Száraz ágat tépdes a szél,
Az enyhülés - bokáig ér.

Vízöntő sártengerében
Fordul minden - ahogy régen...

Fordul Múltra, vagy Jövőre,
Sodorja azt, aki dőre.

Akiben meg van Akarat,
Vagy meghal, vagy - Szabad marad.

Vízöntő sártengerében
Ott a pokol;
Ott az éden...

Uballit háza - IX.

PÉNTEK

Május 14

07 25

Nanterre

Franciaország

        A férfi kilépett a Hotel Amandierből, még egyszer visszanézett a roppant üveg-beton kolosszusra, jól a szemébe húzta fekete baseball-sapkáját, szétnézett, és elindult a széles Pablo Picasso sugárúton. Jól tette, hogy három nap pihenést engedélyezett magának ezen a remek helyen! Kívülről ugyan riasztóan fest, az ő mércéjével mérve túlságosan modern. Hogyan mondaná a Mester? Túlságosan elidegenedett. Mindegy, bármennyire is rideg, modern, személytelen és elidegenedett, nagyon otthonosan és kényelmesen lehet benne pihenni. Még egy nőt is felcsípett magának a bárban a második este. A pipi nem volt szemérmes, nem kérette magát, de nem is akart túlságosan sokat. Mindössze némi pénzt kért, egyebet nem. Sokkal többet adott, mint bármelyik kijelölt ágyas odahaza!

A férfi teste kellemesen megborzongott. Életének legszebb néhány napját töltötte a Hotel Amandierben!

        Sokkal szebben és jobban lehet élni ebben a világban, mint azt a Mester tanította! A Mester hazudott! Talán még Őfelsége is hazudott? Folyamatosan mindenki hazudott? Ez a világ más. Egészen más. És a Világvége? A kérlelhetetlenül következő, megállíthatatlan Istenítélet? Amelyik megalázza az emberiséget, elpusztítja a gonosz hatalmakat; és újra, de ezúttal végérvényesen visszaadja a világ feletti uralmat Uballit házának kezébe? Talán még az is hazugság? Meglehet!

        Elsötétített ablakú, fekete terepjáró haladt el lépésben mellette. A férfi felnézett. Valami gazdag ismeretlen, aki ugyancsak szeretne három-négy kellemetes napot egy jó szállodában. Ha tőle kérdezné, az Amandiert javasolná. Jókedvűen nézett a komótos tempóban távolodó autó után.

        Eljátszogatott a gondolattal, hogy még néhány napot az Amandierben tölt. Nagy kedve volna hozzá. Ezért nem is jelentkezett ki. Ki tudja, talán néhány nap múlva visszatér.

        Nem volt igaza Rustemnek. Nem kell állandóan rettegni, menekülni, nincsenek örökké életveszélyben. A Pohárnok Gárda? Azok az elkényeztetett fickók feleannyira sem veszélyesek, mint a hírük! Nem is ismerik ezt a világot! Honnan tudnák, hogy ő most éppen hol van? Hogyan találhatnák meg, amikor ilyen elmondhatatlanul hatalmas a világ!

        Újabb fekete terepjáró húzott el mellette, talán valamivel tempósabban, mint az előző. Úgy látszik, itt mindenki jókora fekete terepjáróval jár. Vagy ez ugyanaz volt, mint az előbbi? Miért lett volna ugyanaz? Valószínűleg egy másik kocsi volt másik gazdával, és teljesen más céllal.

        Szóval Rustem! A fickó váltig állította, hogy bajban lesznek, nagyon vigyázniuk kell magukra, hogy minél félreesőbb rejtekhelyet kell találniuk ebben a káprázatosan változatos és érdekes világban. Persze, hiszen a legostobább is tudja, hogy Rustem és Theodora fülig szerelmesek egymásba! Valószínűleg házaspárnak adják ki magukat az ostobák. Az ő helyzetük más: Theodorát Őfelsége feltétlenül kerestetni fogja. Nyilván nem hagyhatja elkószálni az unokáját! Valószínűleg Rustemet is keresteti, rá biztos halál vár. Csak akkor juthatna biztonságba, ha nagyon messzire eltávolodna Theodorától. Nem szívesen lennék a bőrében, gondolta a férfi. Szegény Rustem! Ő sohasem lesz biztonságban. A többieket Őfelsége aligha üldözi tovább, ha egyszer már nyomukat veszítette. Az ellopott készpénz? Ugyan már, Őfelségének abból van elég! Emiatt nem teszi tűvé értük az összes kontinenst! Uballit háza majd pótolja elbitangolt szolgáit, ők pedig háborítatlanul élhetnek a világ valamelyik sarkában. Akár itt is.

        Hátulról halk motorzajt hallott, de nem nézett vissza. Miért is kellene idegeskednie? A Pohárnok Gárda elsősorban Theodorát és Rustemet üldözi, miért is törődnének éppen vele? Sejtelme sincs, merre van a szerelmespár, lehetőleg minél messzebb innen! Talán már el is fogták őket!

Gregory és Aram? Biztosan nem voltak elég óvatosak, és valamivel magukra vonták a Pohárnok Gárda figyelmét. Elég ostobák voltak szegények mindketten, nincs mit csodálkozni rajta, hogy úgy végezték.

Ebben a pillanatban egy kéz nehezedett a vállára.

—Szervusz, Aaron! — döbbenetében mozdulatlanná merevedett. Ez a hang! Mar Ars hangja! Mar Ars Ninurta! A Pohárnok Gárda egyik legfélelmetesebb harcosa! Aki sokkal rosszabb, mint Arshak! Hogyan találhattak rá?

Még csak gondolkodott az ellenálláson vagy a menekülésen, de már képtelen volt rá. Elkábítva és gúzsba kötve hevert a terepjáróban, miközben a jármű nagy sebességgel elhagyta Nanterre-t.

Egy villanásra még magához tért, a kocsi szomorúfüzek lombsátrai közt zötykölődve haladt valami talajúton. Egy mozdulattal újra elkábították.

Aztán magához térítették. Ritkás erdőben vagy ligetben lehettek, mindkét keze egy fa lehajló ágához kötve, lába lebéklyózva a földhöz. Elébe lépett a Bíró, hogy felolvassa az Őfelsége által aláírt ítéletet. A Hóhér éppen a felhúzó kart tekerte, és gondosan nehéz nyílpuskája öblébe illesztette a tömör és súlyos acél vesszőt. A Fejek Őre ráérősen támaszkodott hosszú kardja markolatára.

A negyedik megnyúzott holttestet másnap kora hajnalban találta meg egy francia mezőőr.