A bajnok - meg a somogyi kanász

Hírhedett olasz vívómester terrorizálta a budapesti úri kaszinók törzsközönségét az 1880-as évek derekán.

Hiszen a higgadtabbakat nemigen, de az összes krakéler mágnás veszélyben volt; hiszen annak idején a halálos párbajhoz annyi is elegendő volt, ha valaki ennyicskét bakkantott:   Ez impertinencia!

Már nyolc-tíz halálos áldozatot hagyott maga után az olasz, köztük több k.u.k katonatisztet is, és nem akadt olyanra, aki megfékezte volna.

A Bajnok. Így hívatta magát.

És a bajnok egyre pökhendibb lett.
Toldi Miklós nem abban a korban élt, már a róla szóló trilógia szerzője is a sírban nyugodott.

Ez az olasz alighanem legyőzhetetlen. Vigyázni kell vele nagyon!

Valamelyik Festetics  gróf egyszer ezt találta mondani:

- Ugyan már! Ha a somogyi birtokaimról hozatnék egy kanászt, elbánna ezzel a taljánnal!

——-

Persze, akadt jóakaró,  akitől huszonnégy órán belül megtudta a bajnok. Néhányan már arra fogadtak, élve megússza-e Festetics.

- Állok elébe a kanászos párbajnak! - nyilatkoztatta ki az olasz.

—

Mit volt mit tenni, Festetics valóban hozatott a birtokairól egy somogyi kanászt.

A legnagyobb kaszinó vívótermét választották a nagy esemény színteréül. Festetics barátai közül csak ketten mertek eljönni, de az olasz valóságos szurkolótáborral, negyven-ötven főnyi kísérettel érkezett. Egy részük nemzetközi kalandor, ki tudja, honnét szalasztott félvilági ripők volt, hozzájuk csapódott egy csürhényi külföldimádó magyar.

——

Az olasz fehér féltő gonddal összehajtogatott selyemingére külön inas vigyázott, ő pedig elegáns vívótőrével harci állásba helyezkedett.

Vele szemben nagydarab csizmás legény állt alaposan megszeppenve, rojtos gatyában, fokossal a kezében.

- Figyelem! - vigyorgott az olasz. - Most megszúrom a bal fülét.

Előreszökkent, villant a tőre, és a legény füle vérbe borult.

A nagy mamlasz kanász csak állt bambán, a füléhez kapott, aztán csak tanácstalanul bámulta a kezén a tulajdon vérét.

- A vakapád! - motyogta zavartan.

Sose jó az urak mulatsága. Lesütötte a szemét, mert körben az urak harsányan hahotáztak. Rajta röhögtek.

——-

- Figyelem!  Most megszúrom a jobb fülét! - villámgyors és kecses mozdulattal újra előrenyúlt a kard olasz mestere, és a legény másik fülcimpájából is vérpatak csörgedezett elő.

- A kurvanyád! - motyogta maga elé a kanász, és nyomorult tekintettel bámulta a pástot.

Körülötte frenetikusan sikoltva tombolt az úri csőcselék. Rajta röhögtek.

—–

Festetics egyre csalódottabban ácsorgott. Nem gondolta volna, hogy a kanásza ilyen balfácán.

- Miért hagyod magad, Pista? - kiáltott rá ingerülten. - Miféle legény vagy te?

- Hát üthetem, nagyságos úr?

- Persze, hogy ütheted! Azért vagy itt!

- Juhhéjj! - rikkantotta a kanász.

Az olasz védekező állásba helyezkedett, és öntelt vigyor ömlött el a képén. Jöjjön az a kanász.

—–

Jött.

Ugrott jobbra, szökellt balra - ki gondolta volna, hogy a nagydarab málészájú legény ennyire ravasz és ennyire fürge…

A fokost előbb egy, majd két kézzel fogta, boszorkányos mozdulattal tette át egyikből a másikba.  Az egyik oldalra cselezett, a másikról érkezett.

A fokos hol az egyik kezében, hol a másikban. Aztán feldobta a levegőbe, elkapta, és…

Az olasz döbbenten nézett. Ezzel a buta paraszttal kell párbajoznia? Hiszen ez egy bohóc! Egyáltalán: hol van?

—

Jött a legény.

És ütött.

Egyszer.

Egyetlenegyszer.

Elnémult a harsány publikum. Fagyos csöndbe dermedt.

Az olaszt lepedőben vitték el.