Szőke nű zűrben az űrben - 254.

KÉTSZÁZÖTVENNEGYEDIK RÉSZ

Ed Philips nagyot sóhajtott.

- Remek! – kiáltotta Helmut.

Karen elgondolkodott. Hogyan is volt az előbb? A csatahajón már újra égtek a fények, itt a könnyűcirkáló fedélzetén csak utána támadt világosság.

- Admirális a hajónak! Jelentsd az eredményt!

Helmut látta, hogy a szőke nő kapkod.

- Ideges vagy?

Karen mintha nem is hallotta volna.

- Admirális a hajónak! Még mindig támadás alatt vagyunk?

Helmut felkapta a fejét.

- Micsoda? – folytatta volna, de Ed Philips lepisszegte.

„Hajó az admirálisnak. A támadás elhárult, a flottánk visszaverte, Karen Bozchana Kadlecikova admirális!”

Karen és Ed Philips meglepetten néztek össze. Helmut csodálkozott.

- Visszavertük? Ugyan, hogyan vertük vissza?

Erre Karen is kíváncsi volt.

- Admirális a hajónak! Részletes jelentést kérek a támadási kísérlet visszaveréséről!

A válaszon mindenki meglepődött:

„Hajó az admirálisnak! Attól tartok, nem áll módomban teljesíteni a parancsát, karen Bozchana Kadecikova admirális.”

Folytatása következik.

Szerelem és líra - CXXVI.

SZÁZHUSZONHATODIK RÉSZ

Közép-Európa népeinek közös védelmi együttműködése egyáltalán nem új gondolat, az elv ösztönös működésére már van eklatáns példa. A hagyományos lengyel-magyar barátság. Azt hiszem, ilyen értelemben még sohasem vizsgálták a két nép igen hosszú időre visszanyúló kapcsolatát. Talán nem volt ez mindenkor felhőtlen, de aligha vitatható, hogy nagyon sokat köszönhetünk egymásnak. A két több irányból is rendszeres támadásnak kitett nép barátsága példa értékű lehet a jövőben is.

Közép-Európa népeinek egymásra utaltságáról tudomásom szerintelsőnek Comenius – Jan Amos Komensky beszélt és írt a XVII. században. A kiváló pedagógus a cseh emigráció egyik nagy tekintélyű vezetőjeként vázolta fel egy közép-európai együttműködés perspektíváját, és ebben nagyon komoly szerepet szánt a magyar népnek.

Csak a közelmúltban fordult a magyar történettudomány néhány képviselőjének érdeklődése Comenius és Zrínyi Miklós esetleges kapcsolata felé.

Ha valami feledésbe merült, vagy nem valósult meg, az nem feltétlenül azért történt, mert semmiképpen sem lett volna célszerű, hasznos és reális. A XVII. században Zrínyi Miklós halála után a magyar történelem kimondottan tragikus fordulatot vett, hogy mennyire tragikusan, talán még ma sem értjük. A sorozatos Habsburg-ellene felkeléseket végül felemás rendi kompromisszum zárta. Két rendi vezető – kihasználva, hogy az egyikük császára éppen meghalt, a másikuk fejedelme meg külföldre távozott – rendi kompromisszumot kötött, ami olyan látszatszituációt hozott létre, mintha a rendi monarchia története 1526-tól úgy folytatódhatna, hogy a csaknem két évszázados hódoltságot meg nem történtté lehetne tenni.

A rendi alku a rendeken kívül senki érdekét jól nem szolgálta, következményei máig hatnak. Mivel ez valósult meg, a történészi csőlátás azt mondhatja ez volt a célszerűbb, hasznosabb és – főleg – reálisabb – hiszen a másik feledésbe merült, ez pedig megvalósult.

Ugyanez a történészi gondolkodás csőlátás nem képes feltárni a mai napig Trianon okainak teljes rendszerét. Ehelyett két velejében hamis és ideologikus típusmagyarázattal igyekszik elhátrálni a probléma elől:

• A velejéig gonosz és aljas szomszéd államok, meg a még gonoszabb és cinikusabb Nyugat-Európa összefogtak az ártatlan magyar nemzet tönkretételére

Vagy:

• Velejéig gonosz és aljas, na meg bűnös önmagunk juttattuk ide saját magunkat örökös, szűnni nem akaró bűneinkkel.

Na?

Melyik a rosszabb?

Melyik az ostobább?

Folytatása következik.

Isten a hétköznapokban

Ami múlandó – zörög;

Csak az Igazság örök.

—–

Ha nincs benne Küldetés;

Minden hatalom kevés.

—-

Ami férges – lepereg;

A világ marad kerek.

—-

Ma az eget befedi;

S a Holnap elfeledi.

—-

A Lét nem dönget falat;

Ami fontos – megmarad.

—-

Létet Szeretet teremt,

S Ember által él a rend.

—-

Hétköznapi pillanat

Végtelennek enni ad.

—-

Az Öröklét: kis patak;

Patján a Nagy Hallgatag.

Fekete hóesés - L.

ÖTVENEDIK RÉSZ

Már Mohács előtt is kerültek ki magyar királyok a Habsburg családból, Albert, illetve V. László. Utóbbi egyértelműen rossz emlékezetű uralkodóként vonult be a magyar történelembe. A dinasztiával szembeni akut bizalmatlanság azonban nem tőle származik. Utóbbi a Mohács utáni katasztrofális összeomlásból eredeztethető.

A Habsburgok szokásos házassági politikájuk segítségével már igen régen törekedtek a magyar trón megszerzésére. Különféle szerződések képezték a jogalapjukat.

Ezerszer elmondták, leírták, a középkori magyar állam bukását voltaképpen nem is a mohácsi csatavesztés okozta, hanem a rá következő két évtized. Ezen időszakban következett be a tényleges összeomlás, ekkor vált visszafordíthatatlanná a magyar állam szétesése.

Hatásaiban ennek még mindig kárvallottjai vagyunk.

Mohács után az országgyűlés királlyá választotta Szapolyai János erdélyi vajdát, akit az akkori rangidős püspök, Podmaniczky István a Szent Koronával meg is koronázott. Jogi értelemben a dolog nem volt egészen tiszta, a választás törvényes volt, a koronázás iscsaknem teljes egészében törvényesnek tekinthető. Utóbbit a mindenkori esztergomi érseknek kellett végeznie, de a Mohácsnál elesett Szalkai László széke ekkor üresen állt. A magyar rendi törvények szerint ilyen esetekben a koronázás joga a rangidős püspököt illette, aki ekkor Podmaniczky István nyitrai püspök volt.

A koronázás tehát rendben volna. Maga az országgyűlés volt törvénytelen. Ezt ugyanis csak a nádor hívhatta volna össze, aki pedig ekkor nem más, mint Szapolyai halálos ellensége, Báthory István. Ezért aztán a királlyá választott Szapolyai kénytelen volt nádor nélkül kormányozni.

A Báthory irányította másik párt is országgyűlést hívott egybe, ami sokkal kevésbé volt népes a Szapolyait megválasztó gyülekezetnél, ha nem is mondhatjuk családiasnak, klubszerűnek kell tekintenünk.

Ez az országgyűlés választotta királlyá Habsburg Ferdinánd herceget, V. Károly császár és spanyol király testvéröccsét.

Ez az országgyűlés meg törvényesen lett összehívva, de törvénytelenül működött, és nem volt jogosult királyt választani…

Azért időzöm ennyit a Mohács utáni kettős királyválasztásnál, hogy érzékeltessem, micsoda közjogi anarchiát teremtett a trón dupla betöltése, a két király együttes uralkodása. Valamelyik mindenképpen törvénytelen volt. Valamelyik mindenképpen bitorló. Rengeteget írtak és vitatkoztak erről pro és kontra, a káosz maradt, nem is lehet egyértelműen rendbe tenni.

A Habsburgok felelőssége vitathatatlan. Az országnak ugyanis akkor már volt törvényes uralkodója. Lehet, hogy Szapolyai tehetségtelen és alkalmatlan király volt, de ettől Ferdinánd trónfoglalása még nem vált törvényessé.

Miért fogadta el az ország egy része ennek ellenére a Habsburg királyt?

Bárhory nádor és a közvetlen környezete nyilván azért, mert nekik semmiképpen sem felelt meg Szapolyai, bárki más kellett. Ők azonban önmagukban aligha kompetensek az egész ország nevében elfogadni valakit.

Miért fogadta el az ország egy (kisebb) része mégis a Habsburg jelöltet? Miért fogadta el akkor is, ha jogi értelemben trónbitorló volt? A rendi gondolkodás erősen közjogias volt, a bitorlás ténye pedig szembeötlő.

Miért fogadták el mégis?

Úgy vélem, ebben komoly szerepe volt Ferdinánd főkortesének, aki pedig nem volt más, mint a testvérbátyja, a világ akkori egyik leghatalmasabb uralkodója, V. Károly.Spanyol király, német-római császár, a frissen felfedezett amerikai területek ura, akinek a birodalmában sohasem nyugszik le a Nap.

Őfelsége V. Károly méltóztatott teljes mellszélességben az öccse mellé állni. Levelet írt a magyar rendeknek, amelyben megígérte, hogy az öccse megválasztása esetén a csapataival a testvére segítségére jön, és elkergeti a törököt Magyarország közeléből.

Úgy gondolom, Ferdinánd megválasztását ez a kitétel alapozta meg. mondhatjuk úgy is, a Habsburgok magyarországi uralmát egyedül a török elleni harc legitimálta.

Ehhez képest…

Ne vágjunk a dolgok elé.

V. Károly őfelségét senki sem kényszerítette arra, hogy ilyesféle elkötelező jellegű nyilatkozatot tegyen. Meg is lepte a magyarországi közvéleményt alaposan. Esetleg Ferdinánd a megfelelő uralkodó? Jobb megoldás lenne, mint Katalin király? (Szapolyait vékony, csaknem nőies hangja és félénk természete miatt Katalin vajdának, majd Katalin királynak csúfolták.)

Sokan gondolták úgy, hogy talán a gyenge és tehetségtelen Szapolyai helyett mégis jobb lenne európai kontextusba helyezni Magyarország ügyét és a fenyegető török hódítással szemben segítségül megnyerni a leghatalmasabb keresztény uralkodót.

Elméletben ez jól is hangzik.

Csakhogy…

Az istenek fontosságban a gyakorlatot az elmélet elé helyezték.

A Habsburgok magyarországi uralmának értelmét nemcsak itthon látták a török elleni következetes harcban, a német birodalmi gyűléseken tömérdek szemrehányást kaptak ennek elhanyagolása miatt a császárok. Mert a német birodalmi rendek is – ahogy Európában mindenki – úgy tudták, hogy a Habsburgok egyedül emiatt kerültek a magyar trónra.

V. Károly maga ígérte meg. legkatolikusabb szabad akaratából.

És? Betartotta őfelsége? Komolyan gondolta?

Itt kezdődik hazánkban a Habsburg családdal szembeni bizalmatlanság.

Folytatása következik.

Orwell. a próféta

Csupán

Harminc év múlt el nyolcvannégy után;

Ballag az emberi értelem

A végzet után;

Sután,

Bután.

—–

A gépi szél

Szabadságról mesél,

S a kvázi-szabad ember

Újbeszél.

—-

Pénz-egek dollártrónusán

Ül a kán;

Polkorrekt póráz,

Rozsdás cenzúra

Hívei nyakán.

—-

Trónol a vakság,

És bujdokol

A Hit;

Szegény jó Orwell -

Tudott valamit.

—–

Kamat-terhelve

Még az unokák is;

És duplagondol

A jó liberális

—-

Orwelli sátán

Firtat

És figyel;

Ehhez még

A kommunizmus se kell.

—–

Akad eladó

Agy,

Kéz,

Szív, Torok;

Már megint vannak

Inkvizítorok.

—-

Már vizsgálják,

A neten ki mit oszt,

És hazugságra

Honnan jön riposzt.

—-

Eltévedt szóra les,

Ezernyi senkipista;

Általuk lesz bárkiből

Ilyen-

Meg olyanista;

Készül a lista.

—-

Az inkvizíció

Figyelme nem laza,

Nem gyalázható,

Csak

Isten és Haza.

—-

A vélemény

Cserélhető kabát;

Nem trendi már

Se Nemzet,

Se Család.

—

Sok tudós szamár ma azt kutatja,

Bár az eszme gyatra;

Hogyan terpeszkedhet a pénz -

A gondolatra.

—-

Útját az Idő

Szomorúan rója;

Az ember -

Önmaga árulója.

—-

Csupán

Harminc év múlt el nyolcvannégy után;

Ballag az emberi értelem

A végzet után;

Sután,

Bután.

K. u. k. értékrend

Idén lesz száz éve, hogy kitört az első világháború. A “nagy háború” – ahogy sok helyen nevezik.

—-

A magyar katonai hagyományoknak a rájuk telepedő osztrák ballaszt nem tett jót – bárki bármit mondjon. Az osztrák hadsereg fénykora egyértelműen a XVII-XVIII. század fordulójára tehető, amikor a legfontosabb hadvezére, majd az Udvari Haditanács elnöke Savoyai Jenő volt.

A későbbi k.u.k hadsereg szelleme merev volt, felfogása totyakosan bürokratikus, mindennapjait a hétköznapi embertelenségek véget nem érő sora fűszerezte.

Nem is ment sokra. Ha a porosz szövetségben folytatott schleswig-holsteini háborús kirándulás rövid epizódját leszámítjuk, sohasem nyert háborút. Nem volt rá alkalmas.

(Az én generációm még szerzett róla közvetlen tapasztalatokat. A néhai Magyar Néphadsereg erősan a k.u.k. tradícióit követte, megspélelve orosz mintájú iszákossággal és dilettantizmussal.)

—-

Szóval 1914. Ezzel a hadsereggel előre borítékolható (lett volna) a vereség. Az ellenségek?

Szerbiáé sokkal kisebb ugyan, de tisztikara és harcászata különb, ráadásul több éves harci tapasztalatra tett szert.

Oroszországé felszerelésben és kiképzettségben ugyan gyengébb, de – sokkal nagyobb. Az orosz gőzhenger…

—

A sztorit számos formában mesélik, viccként is. Ősforrása az első világháború.

A harcok kiterjedésével gyorsan be kellett vonultatni azokat a friss diplomásokat is, akik korábban nem teljesítettek egyéves önkéntesi szolgálatot, és nem rendelkeztek tiszti rendfokozattal. A tiszthiány miatt minél hamarabb tisztként kellett őket a front poklába küldeni.

A “minél hamarabb” azonban illuzórikus. A valóságban ez igen nehézkes folyamat volt, és korántsem vértezte fel a leendő tiszteket annyi tudással, mint ami az időtartamából lenne sejthető.

A diplomás újonc előbb karpaszományos lett, utána hadapródjelölt, majd hadapród. Utána zászlós vagy hadnagy.

Amikor hirtelen el kellett tömni egy-egy frontszakaszt, a tisztiiskolások közül sokan kerültek harcba rosszul felkészítve. Igen sokan estek fogságba.

Hogy az oroszok mennyire sokat törték a fejüket, hogy a foglyok közül kit kell tisztnek tekinteni, arról Markovits Rodion tájékoztat bennünket első kézből szerzett tapasztalatai alapján a Szibériai garnizon című regényében.

—–

Szóval 1914.

Sorozzák a legényeket sorjába…

Jön egy diplomás.

A potrohos szolgálatvezető őrmester nagyképű tekintettel méregeti. Aztán ráröffen:

- Maga civilben micsoda?

- Okleveles közgazdász.

- Majd itt embert faragunk magából!

Májusi életünnep

Május életünnepe van,

Szikráznak a kertek,

Minden emberi lélekben

Felkacag a Gyermek.

—–

Délceg ifjú ezüstfenyőnk -

Karácsonyfa úrfi -

Kertünk végében igyekszik

Az ég felé nyúlni.

——

Kicsi juhar csemetéink

Szemlátomást nőnek,

Hűs árnyékot adnak egykor

Életnek, Jövőnek.

—–

Aprócska áfonyabokrunk

Vágyva néz az égre,

A friss fűben élni lehet

Nőni lehet végre.

—–

Május életünnepe van,

Villámok cikáznak,

Élet nélkül idők, terek

Dimenziók fáznak.

—–

Viharba bújik a sátán,

A vén tökmagárus;

Kedvvel, reménnyel tölti fel

A Létet a Május.

Szőke nő zűrben az űrben - CCLIII.

KÉTSZÁZÖTVENHARMADIK RÉSZ 

Az orrukig sem láttak.

Karen Bozchana Kadlecikova érezte, hogy ront rá, és hogyan próbálja maga alá teperni a rettegés. Próbálta fékezni magát. Nem! Nem halálra rémülni! Nem! Most nem! 

Érezte, hogy a többiek sincsenek jobb idegállapotban. Valami nagyot csattant tőle jobbra, valamelyik férfi beütötte valahová a lábát. Nyomában elfojtott-elharapott káromkodás szisszent.

Mi történhetett?

-         Admirális a hajónak! Azonnali helyzetjelentést kérek!

Semmi válasz. Nyilvánvalóan egyetlen áramkör sem működik. Karen beleborzongott. A helyzet sokkal félelmetesebb annál, mint amit fel tud fogni belőle.

Mi történhetett?

Ha a számítógép nem működik, a hajó védtelen. Ő maga is az.

Próbált lassan a vezérlőpult felé tapogatózni. Inkább érzékelte, mint hallotta, hogy a két férfi elkeseredetten, kezdődő pánikhangulatban csetlik-botlik körülötte.

Semmiképpen sem veszítheti el a fejét. Most nem! 

A vezérlőpulthoz ért, és megtámaszkodott.

Ha egyáltalán nincs áram, semmi sem működik, a hajó védelme fabatkát sem ér. Annyiszor olvasott már tartalék generátorokról, vajon itt miért nincs? Esetleg mégis van? Ha van, milyen módon lehetne működésbe hozni?

Valahol a végtelen térben – vagy csupán tőle néhány méterre – suttogott az egyik férfi. Keren nem tudta, melyikük, és a szavakat sem értette.

Hirtelen villant valami ott, ahol a panorámaképernyőnek kellett lennie. Karen az első pillanatban csaknem megijedt, aztán megértette, hogy a csatahajó fényei újra égnek. Ezek szerint ott helyreállt az áramszolgáltatás?

Mire gondolatban idáig jutott, lassan fénybe borult a terem.

Ed Philips és Helmut a földön hevertek, egyik komikusabb arcot vágott, mint a másik. A tanácstalan pillantások láttán a szőke nő csaknem elnevette magát.

Újra a képernyő felé fordult. Mi történik itt?

A fémes hang felért egy megváltással:

„Hajó az admirálisnak! Ismeretlen eredetű és jellegű támadás ért bennünket!Kárfelmérés és helyreállítás folyamatban!”

Folytatása következik.

Május-völgyben

Május-völgyben

Távoli, zord

Tél-hegyek között;

Nagy újság van:

A friss Tavasz

Hazaköltözött.

—–

A virágzó

Tavaszpompa

Nyár jöttére vár;

Virágmintás

Ünneplőben

Virít a határ.

—–

Ilyenkor a

Vén Idő is

Tán arra fogad,

Lehet egyszer

Még a világ

Sokkal

Boldogabb.

—–

Május-völgyben

A friss füvön

Tavasz hempereg;

Egymás szemébe néznek

A fáradt

Emberek.

——

Harsog a

Színes Kikelet,

Reményt hoz a zöld;

Amíg Isten ritmust kopog,

Le nem áll a Föld.

—-

Friss lombokkal

Kap erőre,

Aki jó akar;

Mert az Élet

Évről évre

Mindig

Fiatal.

—–

Május-völgyben

A Létezés

Magas lángon ég

Új Tavasz van

Alkotni

És élni hív

Az Ég.

Fekete hóesés - XLIX.

NEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

Sajnos utólag tekintve nagyon logikusnak, csaknem szükségszerűnek tűnik, hogy ezek a csoportok mindenképpen gyilkosságot kísérelnek meg Zrínyi Miklós ellen, hiszen az adott helyzetben gyakorlatilag ez volt az egyetlen lehetőségük arra, hogy a vasvári békének érvényt szerezzenek.

Úgy gondolom, Zrínyinek erre számítania kellett volna. A gyilkossági kísérlet az események logikájából következett. A vasvári békéhez ragaszkodó körök legalább egyszer mindenképpen megpróbálják megölni a horvát bánt, méghozzá igen elszánt és fortélyos módon. Erre éppen magának a kiszemelt áldozatnak kellett volna felkészülnie, hiszen gyakorlatilag ő volt az egyetlen az országban, aki a problémát teljes mélységében átláthatta.

Legkésőbb a puccszerűen vasvári béke körülményei gyanút kellett volna, hogy ébresszenek benne, és alaposan meg kellett volna erősítenie személyi védelmét. Ő már nem egyszerű magánember volt, hanem igen fontos személy, akiben a rendi törekvések összegződtek. Számítania kellett volna a merényletre, és kellő óvintézkedéseket kellett volna hoznia.

Miért nem tette?

A csatában megszokta, hogy mindig elöl jár, nem kíméli magát, ott ez volt a természetes. A politika mezején azonban végzetes hibának bizonyult, hogy nem törődött tulajdon biztonságával. Ez lehetett az ok?

Talán.

Az is lehet azonban, hogy a vasvári béke létrejöttét megszokott módon, a szokásos Habsburg-álnokság számlájára írta. A kortársai zöme így vélekedett, talán Zrínyi is – talán csak színlelte.Zrínyinek mindenképpen látnia kellett, hogy a vasvári béke nagyságrendekkel komolyabb probléma, mint a szokásos bécsi otrombaságok.

Érdekes szituáció. A bizalmatlanság itt már olyan akut, hogy nem sarkall a szokásosnál nagyobb éberségre.

A magyar rendek és a Habsburgok közötti bizalmatlanság ekkor már hosszú és tekintélyes múltra tekinthetett vissza.

Hogy a Habsburgok miért nem bíztak a magyarokban, sokszor elmondták. Az erdélyi fejedelmek fegyveres akciói idején a legvitézebb magyar katonák is örömest álltak át az erdélyi oldalra, lövés nélkül adtak fel várakat, és a főurak is gyakran és könnyen lettek hűtlenek a bécsi udvarhoz.

Ezért aztán Bécs igyekezett a fontos várakba „megbízható” idegen katonaságot rakni, a Magyar Királyság érdekeit figyelmen kívül hagyta, politikai akcióiból a magyar rendi vezetőket rendszeresen kifelejtette.

Az osztrák uralkodók gyakran hánytorgatták a magyarok „hűtlenségével” kapcsolatos sérelmeiket, és talán fel sem fogták, hogy a másik oldalnak sokkal komolyabb okai voltak a bizalmatlanságra.

Folytatása következik.

Istennek nincs marketingje

Istennek nincs marketingje,

Nem profitra hajt az Ég,

Nem célja a Teremtésnek

Az anyagi nyereség.

—-

Nem isteni bankkölcsönből

Lehet a világ kerek,

Kárhozatról, üdvösségről

Piacok nem döntenek.

—-

Az isteni kamatokról

Nem dalol égi mese,

Az irgalom költségeit

Nem számlja senki se.

—–

Istennek nincs marketingje,

Pénz nem lelki hatalom,

A piacon nincs szeretet,

S holtaké a szánalom.

—–

Löttyedt fenekét riszálja

A globális maszkabál;

Aki cselekedni nem mer

Istenre hiába vár.

—–

Eszme-roncsok vagdalkoznak

Vén szkeptikus ég alatt,

Fáradt remény lesi egyre,

Hogy a Jövő hol marad.

——-

Istennek nincs marketingje

Az agyunkban nem kutat,

Ha magunk meg nem találjuk,

Nem mutatja az utat.

—-

Remény meghitt hajlékáról

Elspórolva a tető;

A globalizált profitelv -

Gigantikus temető.

—-

Göröngyös jövőn az ember

Akkor küzdi át magát,

Ha lesz erős kis közösség,

Meghitt, szerető család.

—-

Istennek nincs marketingje,

A Szeretet nem kufár;

Cifra szóval nem törődik,

Eygszerű békére vár.

A török nem tudja

A magyarországi török uralom fináléja az 1697. szeptember 11-én vívott zentai csata volt. Savoyai Jenő úgy döntött, nem várja be a kissé lemaradt hadtápot, hanem minden teketória nélkül, menetből támadja meg az éppen a Tiszán átkelő oszmán hadat – amivel a Habsburg-birosalom történetének legjelentősebb győzelmét aratta.

A már a Tisza túlsó partján tartózkodó szultán mintegy páholyból nézhette végig hadserege megsemmisítését, főtisztjei zömének vesztét.

A katasztrofális vereségtől már a török is elszontyolodott, béketárgyalásokat kezdett, és lemondott magyarországi hódításairól.

A menetből támadásra bontakozó csapatok közt volt egy gyalogsági zászlóalj, amely egyáltalán nem rendelkezett lőszerrel. Nem volt egy lövésre való se. A parancsnok szeretett volna tartalékba kerülni, hogy megvárhassa a lőszert.

Savoyai Jenő nemet intett.

- Most minden erőre szükség van! A zászlóalj a legszélső balszárnyon szuronyrohammal támadja oldalba az ellenséget!

- De hát egy lövésre való lőszerünk sincs, tábornagy úr!

Savoyai elmosolyodott.

- Ne féljen! A török nem tudja!

Lét-tengerén gond-hajó

Lét-tengeren gond-hajó;

Az Élet makacs folyó.

—–

Sok eső napfényt oroz,

Gond-zivatar záporoz.

—-

Gondtól hervadt kikelet,

Borúsak a vén egek.

—

Lét-tengeren gond-hajó,

Vitorlája hervadó.

—–

Vén fergeteg komponál,

Arra táncol a halál.

—-

Füstöl felhő-csutora,

Könnyezik az ég ura.

—–

Lét-tengeren gond-hajó;

Az Akarat – áradó.

—-

Anyag nem sír Lét helyett;

Emberben a Kikelet.

—-

A Jövő mindig bolond;

Az Élet adója – gond.

Mai Magyarok

Hallgat a Jelen,

A Régmúlt mesél;

Sem jobbak,

Sem rosszabbak senkinél

Nem voltunk,

Nem vagyunk, s míg el nem veszünk,

Nem is leszünk.

—-

Száz nemzedék mosolya

Ránk ragyog,

És éltet minket

Mai magyarok.

—–

Ránk hagyományoztak

Nyelvet,

Hazát;

S a feladatot,

Adjuk

Tovább.

—–

Felettünk még

Hazai csillagok,

A formázatlan Jövő csikorog,

Hát fel a fejjel,

Mai Magyarok.

Ki az igazi gyermek?

Élt egyszer régen, még Harun-al-Rasid kalifa előtt valamelyik Bagdadhoz közeli városban egy fazekasmester. Volt három fia.

Ellenség tört az országra, a férfiakat fegyverbe szólította az uralkodó. Az apa a két kisebb fiával harcba vonult.

A legidősebb fiúnak azonban nem fűlött a foga a harchoz.

- Mit kapok én ezért? – mondogatta magában.

Talált rá ürügyet, hogy otthon maradjon.

A háború nagy bajt hozott a fazekas családjára. A vérengző pusztai lovasok elleni vad küzdelemben mindkét fiú elesett, és az apa is megnyomorodott. Az édesanyát csaknem sírba vitte a két fiú elvesztése, hosszú ideig betegeskedett, utána is csak bottal tudott járni.

Rászorultak volna egyetlen életben maradt fiuk segítségére.

A fiú azonban nem sokat segített.

- Mit kapok én ezért? – kérdezte állandóan.

Alig lehetett odahaza látni, folyton csellengett és szórakozni járt. Ami pénzt csak talált otthon, mind elverte, de maga sohasem adott haza egy petákot sem.

A szülők nyomorba jutottak. Az apa már alig tudott dolgozni a fazekasműhelyben, a bevétel gyéren csordogált. Arra, hogy segítenie kellene a fiú vállat vont:

- Mit kapok én ezért?

A ház is mindinkább tönkrement. A padlás beszakadással fenyegetett, sürgősen meg kellett volna javítani. Az öreg fazekas már nem bírt vele. A szomszédok szóvá tették a fiúnak.

- Mit kapok én ezért? – volt a válasz.

A konyhahertet felverte a gaz, a család földjeit szintén. Az apa és anya nem tudta már művelni őket. Megkérték a fiút, segítsen.

- Mit kapok én ezért? – mondta, és elment szórakozni.

Az állatok? Alig esznek, soványak. Gondozni kellene őket.

- Mit kapok én ezért?

A szülei szinte folyamatosan éheztek. A szomszédok csak akkor mertek segíteni egy-két falat étellel, amikor a fiú nem volt otthon. Ha valakit a szüleinél talált, elkergette.

Valamelyik hajnalban a temető mellett sétált haza a fiú. Elnézegette a sírboltokat.

“Anyámék hamarosan ide kerülnek. Nem olcsó mulatság. Ki fogja őket idehozni, ki fogja őket eltemetni? Miből?”

Megrázta a fejét.

- Mit kapok én ezért?

Valami szöget ütött a fejébe. Gyakran járt a kikötő környékén. Mi lenne, ha valami távoli országban próbálna szerencsét?

Talán maradjon odahaza? Ápolja a magatehetetlen szüleit? Minek? Mit kap érte?

Odahaza összeszedett minden értéket, amit talált. Főleg a pénzt. Kell útiköltségre.

- Többet nem láttok! – vetette oda az öregeknek.

A kikötőből kifelé haladva még utoljára megnézte a szülővárosát.

- Itt maradnék, ha volna miért – mondta magában.

Az öreg szülők nagyon nehéz helyzetbe jutottak. Már az uzsorások sem adtak nekik kölcsön.

- Hol a fiatok?

Egy napon azonban beállított hozzájuk Ali, aki évekkel korábban egyszer-egyszer segédkezett a fazekasműhelyben. Inas azonban nem lehetett, mert nemtudta a díjat kifizetni, ugyanis árva fiú volt, a városi közfürdő egyik kis kamrájában lakott, cserében takarított.

Ali azóta daliás fiatalemberré serdült.

Nosza, az apa beállította Alit a műhelybe. A fiúnak égett a keze alatt a munka, a vevők visszatértek, és az öreg mester is erőre kapott. Készített maga is néhány igazán szép edényt, mint régen.

Ali hozzájuk költözött, felásta, bevetette a kertet. A földeket is a gondjaiba vette. Végre volt, aki ellássa az állatokat, és takarmány is lett elég.

Ali kijavította a háztetőt. A szomszédok mind nagyobb tisztelettel néztek a fiúra, a fazekas fiának tekintették.

- A fiammá fogadom – mondta a fazekas a feleségének.

A kádi bólogatott.

- Reméltem már, hogy így teszel, barátom!

Ali így lett a fazekas törvényes fia. Kellett is a segítsége, mert nehéz esztendő jött. Az öntözőcsatornák rendszere tönkrement, és a környék egy részét víz árasztotta el. A városi temető mocsárrá vált, néhány lakost el kellett költöztetni, de a város megúszta. Ali is ott dolgozott vállvetve a többiekkel a csatornákon és a gátakon. A házuktól ötvenlépésnyire sikerült a vizet megállítani.

Esztendőre Ali asszonyt hozott a házba, újabb egy év múlva unokának örvendett a fazekas. Nagyon szerette a kis családot a nagypapa is, a nagymama is.

A következő évben ismét háború volt. Az ellenséget visszaverték. Ali vitézül harcolt, és épségben tért haza.

Az öreg fazekas és felesége még tizenkét évet éltek békében és nyugalomban. A hűséges feleség három hét múlva követte férjét a sírba. Ali az új temetőben helyezte őket nyugalomra.

Ekkor már Harun-al-Rasid kalifa uralkodott.

Egy év múlva baljós ábrázatú idegen érkezett a városba. Láthatólag gazdag volt, veszedelmes fegyveres léhűtők kísérték.

Egyenesen a kádihoz ment. Már nem az volt a bíró, aki Ali örökbe fogadásánál segédkezett, az öreg meghalt, utódja Bagdadból jött, és unalmasnak találta az itteni életet.

- A szüleim házát akarom! – mondta az idegen. – Kereskedni akarok, és itt a helyi polgárok illetékmentesen tehetik ezt. Nem fizet sem adót, sem illetéket, akinek háza van a városban. Nekem van. Itteni illetőségű vagyok, fazekas volt az apám.

A kádi utánanézett.

- Atyád már nem él, uram.

Az idegen legyintett. Vén marha volt, nem kár érte.

- Akkor elfoglalom a házát.

- Attól tartok, nem teheted, uram. Atyád örökbe fogadott valakit, az lakik most ott a családjával.

A férfi gyűlölködve gondolt az apjára. A vén marha!

A zsebébe nyúlt.

- Száz arany elég lesz a költségeidre, kádi?

A bíró elvigyorodott.

- Elég lesz, uram!

Még aznap este kidobták a házból Alit és a családját. Az új kádi kihirdette, hogy az örökbe fogadásnál formai hiba történt, érvénytelen, ők mehetnek Allah hírével, ahová akarnak, de a házba többé nem tehetik be a lábukat.

A csatornaparton éjszakáztak.

De – gonosz tervez, Allah végez…

Az új kádi helyettese az ifjú szultán játszópajtása volt évekkel korábban, és nem nagyon tetszettek neki a főnöke mesterkedései. Felháborodott a kádi eljárásán, és gyorsfutárt menesztett Bagdadba, Harun-al-Rasidhoz.

Másnap délután kétszáz katona kíséretében megérkezett az ifjú szultán.

Előbb a volt játszótársával beszélt, majd megkerestette Alit. Hosszan elbeszélgetett vele, aztán a jövevényért küldött.

A fazekas fia meglepődött. A szultán? Mit akar tőle a szultán? Miért nem marad Bagdadban, talán nincs elég háremhölgye? Fene a koronás marháját!

Felöltözött, és szertartásosan megjelent a szultán színe előtt. Vajon kit kellene itt megvesztegetni. Talén magát a szultánt? Azt nem merte. Akkor kit? Ezeket a mord ábrázatú lovasokat? Sokat forgott fegyverek között, volt rabló is, kalóz is, azonnal látta, hogy ezek nem műkedvelő díszkatonák, hanem nagyon is veszedelmes fickók, jobb nem bosszantani őket.

- Törvényes fia vagyok apámnak, felség, a háza engem illet.

- Igaz fia voltál-e apádnak?

- Az voltam, felség!

- Hajlandó vagy erre esküt tenni?

- Igen, felség!

- Apád sírjánál?

- Igen, felség!

- Vezess oda bennünket!

A fickó gyanútlanul megindult a szultáni kíséret előtt, és – eljutott a mocsárvidékig. Nem tudta, hogy a régi temetőt elöntötte a víz.

- Nem tudod, hol nyugszik atyád, akinek a támasza voltál?

Ali mutatta meg, hol nyugszik az öreg fazekas.

- Akkor tégy esküt a házatok padlásán!

A fickó csaknem rábólintott, de eszébe jutott, hogy rossz a padlás. Még a nyakát töri egy ostoba eskü miatt!

- Nem felség, mert a padlás elkorhadt. Majd kijavíttatom.

- Valóban?

Ali megmutatta. A padlás rendben volt.

- Nem tudod, milyen állapotban van a ház, aminek a gondját viselted? Nem bánom, esküdj a kertedben vagy a földjeiden, és nevezd meg, hová mit vetettél!

A jövevény megpróbálta, de mindent elhibázott. Ali magyarázta el, hová mit vetett.

- Nem tudod, hol mit terem a föld, ami atyádat táplálta?

- Idegenben voltam, felség! – magyarázta a férfi. – Nem tudtam idehaza megélni.

- A szüleidet milyen állapotban hagytad itthon?

A férfi lehajtotta a fejét. Baj van. Nem lesz övé a ház, se a polgárjog. Se az adómentesség.

- Vér szerinti gyermeke vagyok apámnak, felség! – kiáltott fel.

A szultán Alira mutatott:

- Nem ő volt-e apád igazi gyermeke? Nem ő volt-e, aki apádat és anyádat betegségében ápolta, elesettségükben a támaszuk volt, öregségükban kenyeret adott a kezükbe?

A férfi hallgatott.

- Kötelességeink vannak a szüleinkkel és a hazánkkal szemben is. Te egyiket sem teljesítetted. Semmirekellő, hitvány ember vagy. Nincs itt keresnivalód. A ház Alit illeti. Fizess neki száz arany kártérítést, amiért meghurcoltad! Ő legyen a város megbecsült polgára, szabadon rendelkezzék mindazzal, ami apátokról rá maradt.

A szultánnak itt haragosan megvillatn a szeme:

- Takarodj oda, ahol eddig voltál! Ha még egyszer idetolod a képed, veszítsd el a fejed!

A férfi megszégyenülten kullogott el, többé a színét se látták. Ali és családja boldogan éltek tovább.