Nyílik az ibolya

Nyílik már az ibolya,

Bíbor színben

Pompázik a kert ölén,

Megifjodott Isten is,

A koravén.

——

Visszatért a Kikelet,

S a Hit vele;

Tavasz van,

A virágzás,

A Megbocsátás

Ideje.

——

Ibolyasereg, serény,

Invitálja:

Jöjjön közénk

A Remény.

Ha

Nagy Sándor édesapja, II. Philipposz makedón király nehezen fogadta el, hogy a spártaiak nem akarnak neki engedelmeskedni. A khairónaiai csata után a vesztes görög államok siettek követségek útján hódolni a győztes előtt. Egymás nyakán tolongtak a küldöttségek, és válogatott szóvirágokkal üdvözölték a királyt.

Hanem azok a fránya spártaiak! A fülük botját sem mozgatják. Lehet, hogy nem vettek részt a csatában, de illő, hogy hódoljanak a világ legerősebb hatalma előtt.

Philipposz dühöngött. Miért nem jönnek? Hogy’ van képük dacolni vele?

Mivel a spártai követség csak nem akart jönni, Philipposz türelmét vesztvén rájuk üzent:

- Ha megtámadlak benneteket, végetek lesz!

Futár fordultával meg is jött a válasz:

- Ha!

A Költő felelőssége

Én nem kerülhetem meg.

—-

Nem fordulhatok sohasem

Jobbra-balra,

Félre,

Mintha a régóta halott

Ma is vígan élne.

—–

Nem hihetem, hogy a hordón

Isten szónokolna,

Mintha a rossz pénzuralom

Szent Szabadság volna.

——

Én nem kerülhetem meg,

Nem nézhetem el,

És nem tehetek úgy, mint a vakok;

Én nem hazudhatok.

—–

Az igazság nem változik naponta,

Mert valaki megmondta,

Ami ma rút,

Az holnap se csodás;

A költészetben nincs megalkuvás.

——

A líra sose bandzsa,

Nem eszköze a nyegle,

Rossz halandzsa.

—

A nyelv a költészet hazája,

Bokra,

Belőle készül csokra,

Nem cibálja

Apró darabokra.

—-

Nem vegzálja,

Nem csócsálja,

Méltóságosan

Használja.

—-

A líra nem olcsó játék;

A költészet

Szent

Ajándék.

—-

A megélhetési költő

Bármit megtehet,

Amit nekem nem lehet.

—–

Mivel versezetet ehet,

A versével bármit tehet.

—-

Kocsmázhat

Vagy öltönyködhet,

Versében bármit megtehet,

Én nem tehetem.

—–

A pártköltő

Csak mekeg,

Meg makog,

Én nem hazudhatok.

—-

Én nem kerülhetem meg,

Nem lódíthatok,

Hátat soha

Nem fordíthatok.

—–

A líra frontvonala érdes,

S a Költő mindig

Önkéntes.

—–

Az Idő rohan,

Az Élet suhan,

S a Kánaán még nagyon messze van.

—–

Díjak,

Meg poros szóviccek helyett

Csodát csupán

A Szeretet tehet.

—-

S a tüzes ló az ég alatt,

Ami a hegyre felszalad

Tövises úton is:

A szabad akarat.

—-

Aki jobb nálam,

Perdüljön az élre,

Aki meg fél,

Nyugodtan álljon félre.

—–

Én nem tágíthatok.

Szőke nő zűrben az űrben - 246.

KÉTSZÁZNEGYVENHATODIK RÉSZ

Karen Bozchana Kadlecikova savanyú arcot vágott.

-         De mit? Mi a csudát? És hogyan?

Ed Philips tanácstalanaul csóválta a fejét.

-         Ha tudnám, megmondanám.

-         Mégis, mi lehet?

A férfi széttárta a karját.

- Sejtelmem sincs, Karen. A háttérben valami ismeretlen mechanizmus lappang. Bár tudnám.

Karen szája széle remegett. A szőke nő most félelmetesen közel állt a hisztériához.

-         Ez kibírhatatlan! Megőrülök!

Ed Philips úgy érezte, mindania kell valamit. Úgy vetette oda, akár egy mentőövet:

-         Bármi is, valószínűleg úgy van veled, hoy semmilyen szinten sem tudsz róla. Lehet, hogy még hipnózissal sem lehetne kiszedni belőled.

Ahogy kimondta, már látta, hogy csak tetézte a bajt. A sőke nő arca ijesztően eltorzult.

-         Hogy mi lehet? – morfondírozott tovább kínjában Ed Philips. – Valami olyasmi, amit az Ultenberg-csoport tagjai magukra nézve veszélyesnek tartanak.

Meglepődve látta, hogy Karen ettől megnyugszik.

Helmut azonban felkapta a fejét.

-         Azt mondod, hipnózissal se tudnák meg tőle.

Ed Philips bólintott.

- Azt! – vetette oda kurtán.

Helmut Schellenberg gúnyosan elmosolyodott.

-         Ugye, te semmit sem értesz a hipnózishoz?

-         Te igen?

-         Nem lehet bárkit bármikor hipnotizálni. Nagyon kényes folyamat. Fel kell rá készíteni az alanyt, és szükség van az együttműködésére. Szerintem hipnózis alatt Karen tudná, hogy miféle dolgot vagy küldetést vett át.

-         Gondolod?

-         Az elme kontrollja nem játszható ki, Ed. Akármit aggattak rá, Karen valamilyen szinten tud róla.

-         Akkor miért nem próbálták hipnotizálni?

Valószínűleg későbbre tartogatták. Előbb teljesen meg akarták törni az akaratát, hogy tökéletesen engedelmes legyen.

Ed Philips meglepetten nézett rá.

-         Lehet, hogy mondasz valamit. De akkor sem tudunk rájönni, miről lehet szó. Az időnk meg kevés. Valószínűleg maga Morgensohn sem tudta, mit ad tovább. Csak arra tanították meg, hogyan passzolhatja le. Karen még ezt sem tudja. Az esélyünk nulla.

Nem vette észre, hogy Karen előtte áll, és – mosolyog. Ahogy fölnézett, meglepődött.

-         Tehát – foglalta össze a szőke nő. – Valamit rám ruházott, amelynek a mibenlétéről sejtelmem sincs. Az Ultenberg-csoportot aggasztja. Vajon miért?

-         Nyilván sokkal többet tudnak, mint mi, Karen.

-         Mit tudhatnak?

Ed Philips értetlenül nézett rá.

Nem vette észre, hogy Karen előtte áll, és – mosolyog. Ahogy fölnézett, meglepődött.

-         Tehát – foglalta össze a szőke nő. – Valamit rám ruházott, amelynek a mibenlétéről sejtelmem sincs. Az Ultenberg-csoportot aggasztja. Vajon miért?

-         Nyilván sokkal többet tudnak, mint mi, Karen.

-         Mit tudhatnak?

Ed Philips értetlenül nézett rá.

-         Mit tudhatnak, Ed?

A férfinak most már hang se jött a nyelvére.

-         Ha te nem tudod, majd én megmondom. Logikailag csak két lehetőség van: Vagy azt tudják, mit tartalmaz a nálam lévő, megfoghatatlan dolog, vagy azt, hogy ki küldte. Az első esetben pontosan tudják, hogy veszélyes. A második esetben halálos ellenségüknek tartják, aki küldte.

-         Így van, Karen! – vágta rá Helmut.

A szőke nő elmosolyodott.

-         Így csak találgatunk, és sohasem jövünk rá, miről is lehet szó.

Mindkét férfi bólintott.

-         Meg kell fordítanunk a kérdést – mondta a szőke nő.

-         Megfordítanunk?

-         Igen. Mi az, ami veszélyes az Ultenberg-csoportra nézve?

Folytatása következik.

Serelem és líra - CXIX.

SZÁZTIZENKILENCEDIK RÉSZ

A költőnek a nyelvvel szembeni felelőssége a líra legfontosabb tényezői közé tartozik. Ezen felelősség nélkül valódi, értékes költészet nem létezhet.

A költőnek anyanyelvét – költészetének nyelvét – tökéletesen birtokolnia kell, ez erkölcsi és szakmai kötelessége. Minden költőnek igazi anyanyelve az a nyelv, amelyen költeményeit írja. Janus Pannoniust ugyan jelentős magyar költőként tartjuk számon, de tudomásul kell vennünk, hogy ő nem magyar, hanem magyar érzelmű latin költő volt. A latin volt a költői anyanyelve, azt nyilvánvalóan sokkal jobban birtokolta, mint a magyart. Közönségével, művésztársaival, a humanistákkal is latinul érintkezett a legtöbb esetben. Plótinosz írásait sem magyarra, hanem latinra fordította.

Költői nyelvével – anyanyelvével – a költő igen bensőséges viszonyban van, a nyelv a legteljesebb értelemben vett munkaeszköze. A lehető legmagasabb színvonalon használja, amellett formálja, alakítja, legbelső titkait is ismeri.

Lehet több nyelven is verselni, de az ilyen költő általában elaprózza önmagát és tehetségét – felelőtlenül cselekszik. A világirodalom legjobbjai közt is ritkaságszámba megy az olyan, aki több nyelven is képes volt jelentős lírai művek alkotására. Erre nem is kell törekedni. A költőnek – költőként – egyetlen nyelvet kell ismernie, de azt tökéletesen. A többi nyelven ő is olvasó, és a másik nyelv költészetének elkötelezett híveként megpróbálhatja saját nyelvére átültetni annak remekeit.

A jó költőnek nem kell feltétlenül fordítónak is lennie. Ez leginkább alkat kérdése. Arany Jánost a magyar fordítók pápájának nevezik, mert tömérdek nyelvből kiválóan fordított, az ógörögtől az oroszig. Vele szemben például Ady Endrének nincs értékelhető fordítói munkássága, de ez a magyar lírában betöltött rangját nem kisebbíti – régen túl vagyunk az úgynevezett Ady-revízió igazságtalan és ostoba támadásain.

Ezzel szemben gyenge költőből is lehet elsőrangú műfordító, a magyar irodalom történetében erre is akad példa.

A jó költő a nyelv tökéletes birtokában fejleszti annak lehetőségeit, egyben mindig növeli a líra hatósugarát. A lírai nyelv mindig a beszélt nyelv legválasztékosabb, legszebb nyelvhasználata.

A magyar líra nagy újítói – Balassi, Csokonai, Petőfi, Ady vagy József Attila – felfrissítették, élővé tették a költészet nyelvét, igen nagy részben azzal, hogy líraivá nemesítették koruk beszélt nyelvét.

Például Petőfi korának mesterkélt nyelvezetű almanach-lírája helyett természetes népi lírát, új ízt hozott, Ady pedig egy végsőkig kiüresedett, pózoló és álságos költői nyelvhasználatot cserélt friss, élő nyelvre.

Az igazi költői nyelv mindig az aktuális élő, beszélt nyelv legszebb változata. Sohasem valami elkülönült kisebbség kényeskedő műnyelve, és nem is mesterkélt fantázianyelv, vagy közönséges halandzsa.

A költő a nyelv fejlesztésének elkötelezettje, semmiféle „nyelvfilozófia” vagy „nyelvkritika” nem indokolhatja, ha rombolni kezdi.

A nyelv a közönség tulajdona – sohasem egyszemélyes. A közönség nyelvhasználata nem alkalmazkodhat a költőéhez – a költőnek kell alkalmazkodnia közönségéhez.

Folytatása következik.

Újhold-mágia

Új a Tavasz,

Új a Hold;

Újra köt vagy újra old.

—–

Új szél új hitet dalolt,

Ilyen este sose volt.

—-

Új tekervényt kezd az elme,

Megújul Isten kegyelme.

—–

Holdtalan az éj, hideg,

Fáznak újszülött hitek.

—-

Új az álom,

Új a hold;

Új angyal vagy új kobold.

—-

Ég orcáján semmi folt,

Ilyen este sose volt.

—-

Új hit új jövőt keresztel;

Csak ne hagynánk veszni egyszer.

—-

Új az Élet

Új a hold,

Újra köt vagy újra old.

—–

Végzet?

Szükségszerű holt,

Mindig szorít,

Sose old.

—-

A pillanat – lehetőség,

Élni mindig – felelősség.

—-

Új a Tavasz,

Új a Hold;

Újra köt vagy újra old.

—-

Isten nálunk kóborolt,

Ilyen este sose volt.

—-

Új a Tavasz,

Új a Hold;

Újra köt vagy újra old.

Fekete hóesés - XLII.

NEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Ebben rejlik a gyilkossági terv legnagyobb gyengéje. Kiküszöbölni nem lehet. Hallatlanul nagy veszéllyel jár. Bármelyik pillanatban a tettesek bukását okozhatja. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy időben korlátozott volna, hiszen akár évekkel később is elgondolkodhat rajta a szemtanúk bármelyike. Ki is látta az állítólagos vadkant?

Kivédeni nem lehet, de fel lehet rá készülni, és Zrínyi gyilkosai fel is készültek. Az alábbiakban láthatjuk, miféle módon.

A következményekkel szemben csak egy védelem van: a felszívódás. Minden korok gyilkosainak, gazembereinek legfőbb reménysége. A gaztett után messzire távozni, megváltozni, új alakban élni tovább. Soha többé nem élhetnek nyugodtan. Mindig fel kell készülniük rá, hogy lehet valaki, aki szisztematikusan keresi a tetteseket.

Ez azonban minden gyilkosságra egyaránt vonatkozik. A mostani merénylet alapkérdése az volt, miképpen kerülik el, hogy a vadkan meséje azonnal megkérdőjeleződjön.

Kézenfekvő a megoldás: előbb hivatkozni kell a vadkanra, utána azonban tüstént el is kell róla terelniük a figyelmet. Nem érdekük, hogy bárki is vizsgálni akarja a vadkan nyomait.

Látszólag fából vaskarika, pedig igazából nem is nehéz. Mire terelhetik a figyelmet a vadkanról?

Valami sokkal fontosabbra. Zrínyi halálára.

Eleve sokkot és zűrzavart akartak előidézni. Aligha volt más választásuk. Ennek fényében nézzük meg újra, mi is lehetett a tervük.

• Gyorsan meggyilkolni Zrínyit.

A merénylet konkrét végrehajtásáról már beszéltem. A gyilkosságot lőfegyverrel hajtották végre, alaposan felkészültek rá.

• Azt a látszatot kelteni, hogy a bán halálát egy vadkan támadása okozta.

Ez már sokkal nehezebben megvalósítható elképzelés, de erre is felkészültek. Talán hónapokkal korábban kitervelték. Feltehetően rendelkeztek valamilyen eszközzel, amelyet erre az alkalomra vásároltak, vagy csináltattak. Fűrészes, fogazott élő, különleges formájú, borotvaéles, de kis méretű, a ruházatban könnyen elrejthető vágófegyverről lehet szó. Talán nem is egyről. A használatára felkészültek.

Maglianiról még azt is el tudom képzelni, hogy gyakorolta az eszköz használatát. Talán állatokon, de az sem lehetetlen, hogy emberen. Halálra ítélt, nyomorult rabokon. A megbízó eléggé magas állásban lehetett ahhoz, hogy ezt a számára lehetővé tegye. A barokk sok szempontból igen brutális korszak volt, vallásháborúk, boszorkányüldözések, tortúra időszaka.

Lehetett éppenséggel Paka is az eszköz kezelője. Vadász volt a foglalkozása, járatosnak kellett lennie a fegyverek kezelésében, hozzászokhatott az állatok elejtéséhez, nyúzásához, feltrancsírozásához. Lehet, hogy mesterien bánt a késsel.

Semmit sem tudunk Paka előéletéről. Akár török renegát is lehetett. Zrínyi környezetében bőven akadtak ilyenek, némelyik tisztje is az volt. Egyikük, Kiss Farkas hadnagy éppen az elmúlt háború egyik lovassági összecsapásában esett el.

Kiss Farkast gyermekkorában Magyarországról rabolták el, és janicsárnak nevelték. Nem tudták azonban vele elfeledtetni a hazáját, elhagyta a törökök és Zrínyi Miklós kiváló lovassági tisztje lett.

Éppenséggel Paka is mondhatta ezt.

Semmit sem tudunk róla, miképpen került Zrínyi szolgálatába. Arról sem, hány éves lehetett, mióta szolgált uradalmi vadászként.

• A gyilkosság után minél hamarabb elterelni a figyelmet a nem létező vadkanról.

A gyilkosok előre tudták, hogy ez a legnehezebb feladatuk. Úgy kell a figyelmet valami másra terelniük, hogy ő maguk gyanúba ne kerülhessenek.

A feladatnak több szintje is van.

Láttuk, hogy középtávon ezt Magliani oldotta meg. Nem volt túlságosan korrekt a tettestársához. Paka helyzetét még abban az esetben is teljesen aláaknázta, ha senkinek eszébe se jutna, hogy a vadász lehetett Zrínyi egyik gyilkosa.

Rövidtávon semmi egyébre nem tudták terelni a figyelmet, mint Zrínyi halálára. Sőt, ezt kellett tenniük, ez volt az egyetlen esélyük a sikerre. Sajnos a gonosztevők ezt a feladatot meglehetősen jól oldották meg.

Úgy gondolom, ez volt a merénylet sikerének talán legnagyobb titka.

Folytatása következik.

Felelőtlen korban

Felelőtlen korban,

Bio-drónok között,

Amikor az erkölcs

Rongyokba öltözött,

S hazugságot áraszt

A médiatenger;

Mitől marad Ember

Korunkban

Az ember?

——

Talán a pénz,

A dollárok varázsa?

Talán a bankó

Isten földi mása?

—-

Felelőtlen korban,

Globál-zivatarban,

Ezernyi arctalan

Gumi-perpatvarban,

Ordas álproblémák

Nyílzápora között

Vajon hogyan lehet

Embernek maradni?

——

Talán a bank?

Tán éltet hitel éltet?

Tán kamat mentén

Virágzik az Élet?

—–

Felelőtlen korban,

Pénz égisze alatt,

Amikor a hajónk

Nihil felé halad,

Brancs-látszatot kanonizál

Rossz  halandzsa,

Él-e bennünk Isten,

S Emberség parancsa?

——

Talán az állam?

Tán a törvény szája?

A demokráciánk

Horpadt kulisszája?

—–

Felelőtlen korban

Csak a felszín arat,

Egykori eszmékből

Propaganda marad.

—–

Lepraföldi tévé,

Vékony kamukenyér;

A vén Európa

Orwelli útra tér.

—–

Felelőtlen korban

Langyosak az esték

Álisten-arcokról

Pattogzik a festék.

—-

Nem kell a gyümölcsfa,

Pénzmagot kell vetni,

Még szeretni sem kell,

Csupán keveredni.

—-

Hit meg remény sem kell,

Se Isten, se Krisztus,

S a hazaszeretet

Csupán populizmus.

—–

Nem kell semmi mélység,

Minden csak két réteg,

Csók helyett mesterkélt,

Fagyos érintések.

—–

Felelőtlen korban

Az akarat félszeg,

Mire is ruháztuk

A felelősséget?

—-

Ki dönthet felettünk?

Ki szeret helyettünk?

Arctalan hatalmak

Rabszolgái lettünk?

—–

Mi a társadalom?

Mi benne az egyén?

Jár-e társadalom a Golgota hegyén,

Vagy csupán az egyén?

—-

Mi az, hogy intézmény,

Mi az ember benne?

Helyettünk levegőt

Mely intézmény venne?

—

Látszat-létre roppant

Terhet minek tettünk?

Milyen akta, szabály

Él meg hal helyettünk?

—–

Felelőtlen korban,

Bio-drónok között,

A felelősségünk

Semmibe költözött,

Nem maradt helyette,

Csak képviselője,

De annak fülébe

Drótos zene vonít,

Sose hallja, hogyha

Kérdezünk valamit.

—-

Felelősség nélkül

Kik-ki száját tátja,

Istent is tagadja,

Vagy halottnak látja.

—-

Roskad lomha, süket

Intézmények válla,

Isten, hogyha látja,

A fejét csóválja.

—

Minden Jelen terhes,

Jövővel viselős,

S még a felelőtlen

Ember is

Felelős.

Hála neked, Uram!

Luther Mártont, amikor még Ágoston-rendi szerzetesként egy katolikus egyetem tanára volt, megszólította egy ifjú káplán:

- Reverendissime doctor! Kérem, adjon tanácsot!

- Miről van szó, testvérem?

- Kezdek meghasonlani, atyám.

- Mi a baj, fiam?

- A pápai bullák. Meg enciklikák.

- Mi van velük?

- Ki kell prédikálnom, amire utasítanak.

- Tudom. Kötelességünk.

A káplán aggodalmasan nézett körül. Senki sem volt rajtuk kívül a kerengőben. Így is csak suttogva merte megjegyezni:

- Magam sem mindig hiszem, amit prédikálok, reverendissime doctor.

Luther nagyot sóhajtott. Töstént keresztet vetett.

- Hála neked, Uram! – kiáltott fel. - Azt hittem, egyedül én vagyok így!

Reménységes szép Tavasz

Reménységes szép Tavasz

Az ég alatt lépdel,

Bekacag az ablakunkon

Madárcsicsergéssel.

—–

Reményt tűz a napsugár,

Fejünk felemelve,

Rajzanak a szent emlékek

Szépen énekelve.

—–

Kinyílnak az ablakok,

Árad a Jövendő,

Rádöbbenünk, hogy a gonosz

Nagyon is esendő.

—–

Reménységes szép Tavasz,

Mindenütt virágok,

Szárnyra kelnek a remények,

Röpködnek az álmok.

—–

Átvészeltük a telet,

Várunk jobb időre,

Megint újra készen állunk

Életre, jövőre.

—–

Tavasz-kert gyermekei,

Újra ifjak lettünk,

Virul Isten akarata

Bennünk és felettünk.

—-

Reménységes szép Tavasz,

Hona szépnek, dalnak,

Zsugorodnak szent fényében

A gonosz hatalmak.

—–

Egyetemes szent Tavaszban

Megújul az Élet;

Rossz, megosztó istáskodók

Hada szerteszéled.

—–

Reménységes, szép Tavasz,

Kezét egyre nyújtja;

Hátha egyszer sikerülne -

Ragadjuk meg újra!

Szőke nő zűrben az űrben - 245.

KÉTSZÁZNEGYVENÖTÖDIK RÉSZ

-         Ez őrület – nyögte Helmut. 

Ed Philips a fejét csóválta.

-         Lehet, hogy nemcsak egy kódról van szó – tett aztán hozzá.

Karen elkeseredett arcot vágott.

-         Tudnunk kellene, miben áll a rám ruházott információ. Vagy nevezzük bárminek.

-         Az Ultenberg-csoport sem tudja, hogy miben áll – dörmögte Ed. – Tanácstalanul viselkedtek veled.

-         Miért nem öltek meg?

-         Mert sejtelmük sincs, mi történhet, ha az a valami elszabadul.

Karen egy fotelbe rogyott.

-         Vajon Morgensohn egyszerűen rám ragasztotta, vagy megosztotta velem?

-         Mi van?

-         Csak nálam van, vagy ő is birtokolja továbbra is?

Ed Philips nagy szemeket meresztett.

-         Ez nagyon jó kérdés, Karen! – a gondolataiba merült.

Csend volt, csak Helmut hüvelykujja dobogott a pulton.

-         Tartsunk rendet! – szólalt meg az ifjabbik Schellenberg. – Karen igen hamar átvette az ellenőrzést a térmanipulátor felett. Már úgy használja, mintha az övé volna. A könnyűcirkáló admirálissá nevezte ki, és a parancsnokának tekinti. A csatahajó is beállt a flottába. Igen könnyen és gyorsan.

Döbbenten meredtek rá.

-         Mit akarsz ezzel mondani?

Helmut a fejét vakargatta.

-         Magam sem tudom. Ti nem találjátok mindezt különösnek?

-         Különösnek?

-         Én annak találom.

Látta, hogy Karen tiltakozó mozdulatot tesz, felemelte a karját.

-         Nem mondtam, hogy bármivel is gyanúsítalak, Karen. Csak összeraktam a dolgokat. Ja! A hibernáltak is ébredezni kezdtek a közeledtedre.

-         Mit akarsz ezzel mondani?

-         Időzített bomba vagy, Karen!

Hallgattak.

A szőke nő kezdett kiborulni.

-         Mi az ördögöt kezdjek magammal?

Ed Philips megsimította a fejét.

-         Nyugalom, Karen. Bármit is telepített rád Morgensohn, annak valami technikai jellegű információnak kell lennie. Hogy a korábbi kérdésedre is feleljek, egészen biztosan egyedi.

-         Egyedi?

Ed Philips elmosolyodott.

-         Alaposan lenyomoztuk Morgensohn urat, ahogy mások is. Morgensohn valóban ügyvéd. Minden hájjal megkent jogász. Elvállalt valamit, de nem fanatikus. Nem harcol életre-halálra. Valaki másra ruházta a feladatot.

-         Valaki másra?

-         Rád.

Folytatása következik.

Szerelem és líra - CXVIII.

Ide kívánkozik József Attila egyik gondolata. Azért éppen Őt idézem, mert napjainkban József Attila neve címke lett, és a legtöbb esetben olyan „termékekre” ragasztják, amelyek az ő felfogásával semmiféle téren nem egyeznek. A legtöbb esetben köszönő viszonyban sincsenek.

József Attila:

„A költő alkot és ez nem jelent kevesebbet, minthogy alakitja a világot, az emberi világot, az emberséget azoknak a segitségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, ugy osztoznak a költő tevékenységében, hogy müvét szeretettel veszik magukhoz. Mert a mü nem annyira a müvész, mint inkább azok által él, akik szeretik a müvészetet s azért szeretik, mert keresik az emberséget.” 

József Attila gondolatai világosak, ma is érvényesek. Az idézet nagyon pontosan világítja meg, miben is áll költő és közönség kapcsolata. A művet a költő alkotja, és a közönség élteti. A költő viseli a kezdeményezés és az alkotás felelősségét.Felelőssége egyoldalú és teljes. A közönség ugyanis nem felelős egyetlen költő egyetlen verséért sem, a költő művészetének nívójáért sem. Azért főleg nem, hogy a tetszését mely költő mely művei nyerik el, és melyek nem.

A költő mindent a közönségtől nyer, de a publikumra nem háríthat sem anyagi, sem erkölcsi felelősséget. Költőként éppen akkora a jelentősége, amilyen mértékben teljesíti a közönséggel szembeni kötelességét.

Modern társadalmunkban a költői szerep az egyetlen, amelynek viselője soha semmilyen körülmények között sem mondhat le a személyes felelősségéről, nem ruházhatja azt sem a társadalomra, sem annak bármelyik intézményére.

József Attila hasonlóan erőteljesen nyilatkozott egészen konkrét poétikai, verstani és költészet-filozófiai kérdésekről is, amint azt rövidesen látni fogjuk. Fenti gondolata világos és egyértelmű.

„a mü nem annyira a müvész, mint inkább azok által él, akik szeretik a müvészetet s azért szeretik, mert keresik az emberséget.”

A költő erkölcsi felelősségét soha szem elől nem tévesztve alkot, a közönség pedig szabad akaratából élteti a költő műveit.

A költő művészetének erkölcsi alapja az emberiség morális egysége. Az emberséget kereső ember ezt a vezérfonalat követve találhat rá.

A költőnek a nyelvvel szembeni felelőssége is erkölcsi természetű felelősség.

Folytatása következik.