KÉTSZÁZHARMINCNYOLCADIK RÉSZ
Mindkét férfi mondani akart valamit, de a szőke nő türelmetlen mozdulattal leintette őket.
- Hallgassatok meg! Igyekszem röviden összefoglalni, mert tartok tőle, hogy nagyon kevés az időnk.
Néhány másodpercnyi szünet után kérdéssel folytatta:
- Vallattak-e benneteket?
- Nem! – vágta rá Helmut.
Ed Philips is nemet intett.
- Engem vallattak, vagy vallatni próbáltak. Benneteket kínoztak, hogy a szenvedésetekkel gyakoroljanak rám hatást. Estmant megölték, mert azt gondolták, hogy a számomra ő a legkevésbé fontos személy.
- Más okuk is lehetett rá – vélte Ed.
Karen nem reagált a megjegyzésre.
- Úgy gondolom, én kellettem nekik a leginkább. Tőlem akartak valamit. Talán tervük is volt. Nem siettek, úgy gondolták, hogy elég idejük van. Azt hitték, hogy tökéletesen kiszolgáltatott helyzetben vagyunk.
Helmut bólintott.
- Úgy van! – vágta rá kurtán.
- Fatális hibát követtek el – folytatta a szőke nő. – Nem számítottak rá, hogy a fegyvereink és a térmanipulátor segítségével képesek vagyunk kiszabadulni az ő digitális téridejükből. Erre azonban csak azért volt lehetőségünk, mert ő maguk is használják a digitális téridőt. Talán átjárnak a mi téridőnkbe, vagy egyéb kapcsolatot tartanak.
Ivott egy kortyot, utána folytatta:
- A digitális térdő a számukra tökéletes világ lehetne, ha azt akarnák. Soha senki sem találna rájuk, élhetnének igen kényelmesen, egyfajta sajátos, majdnem-örökkévalóságban. Biztonságban lennének.
- Megfeledkezel róla, hogy Rafa képleteivel a digitális téridő felszámolható.
- Igen, Ed, de te sem gondolhatod azt, hogy a képletek maguktól rá is bukkanhatnak a digitális téridőre.
Ed Philips az ajkába harapott. Karen folytatta rendületlenül:
- A jelek szerint az Ultenberg-csoport tagjai nem arra törekszenek, hogy élvezzék a maguk számára teremtett sajátos édent, hanem valami más a céljuk.
- Szerinted mi lehet az?
- Nem tudom, de úgy vélem, számunkra nem jelent jót. Lehet, hogy csekély jelentőségű személyek vagyunk a számukra, de mindenképpen szerepelünk a terveikben.
- Ez egyértelmű! – mondta Helmut.
Ed Philips a fejét csóválta.
- Valamire visszatérnék – mondta higgadt hangon. – Azt mondtad, a digitális téridő alkalmas lehet rá, hogy ellenőrizzék az összes létező idősíkot.
Karen bólintott.
- Úgy gondolom, átláthatják és manipulálhatják az összeset. Némelyikben talán még Isten szerepét is eljátszhatják.
Helmut bólintott, Ed Philips azonban élesen Karen szemébe nézett.
- Még valamit akarsz mondani, ugye, Karen.
A szőke nő bólintott.
- Ki vele!
- Időutas vagy, Ed Philips. Apád is az volt.
Ed Philips érezhetően feszültebbé vált.
-És? – kérdezte látszólagos hányavetiséggel.
- Az időutasnak több dimenzióban lehet ott élő megfelelője. Még a DNS is azonos. Nincs semmi különbség.
- És?
- Azt gondolom, van rá módszerük, hogy a náluk lévő példány segítségével könnyen felkutassák a világegyetemben a megfelelőjét. Azaz: inkább bemérjék.
Elképedve néztek rá.
- A hibernációs kamra hozza ránk a veszedelmet, azt keresve bukkanhatnak ránk.
Ed Philips hitetlen arccal nézett rá.
Váratlanul Helmut szólalt meg:
- A legfontosabb kérdésre nincs válaszunk. Mit akarhatnak tőledd, Karen?
Folytatása következik.
