Köszönöm, Uram!

Köszönöm, Uram!

Hogy hatvan fölött is 

Van Munkám

Elég,

Még mindig vár a

Jövő-Messzeség,

Hogy Anikómhoz

Hazajöhetek,

Hogy élek,

Írhatok,

Ölelhetek,

Hogy egészséges vagyok és

Erős,

Hogy minden most is nagyon

Sürgetős,

Hogy a bajok vászna újra

Szétszakadt;

Hogy 

A Kislányom

Életben

Maradt!

Vissza a Történelemhez!

Vissza a Történelemhez
Lassan
Araszolva;
A feltételezéshalmazt
Majd a szél elhordja,
Kacag az Idő,
Szorít a cipő,
Lassan árad
Igazi Múltunk felől
A tiszta

Levegő.

Nem hallgatok kánonokra

Nem hallgatok kánonokra;

Szürke a hivatal bokra.

Felelősségm - ha fázom -

Intézményre nem ruházom.

Jövevényszó-múltat zárva

Készülünk a jövő-árba

Pár mozaiknyi sejtelem

Az igazi

Történelem.

Zúgnak a hamis szólamok;

Ellenükre

Boldog vagyok.

Földre hullik számos hályog;

Szürkülnek az ideálok.

Osztási hibás világban

A tétlen sose hibátlan.

Isten mutatja: az Ember

Nem porszem a végtelenben.

Az Élet poétikája

Senki elől sincs elzárva,

Aki lel egyéni utat,

Arra Isten is rámutat.

A végzet fogatlan kobra;

Nem hallgatok kánonokra.

Boldog őszi éjszakában

Boldog őszi éjszakában
Elbújik a Hold,
Sose hal meg, ami hajdan

Szép vagy Igaz volt.

Boldog őszi éjszakában

Csendesül a szél,

Akkor is szép napokat hoz,

Ha telet ígér.

Boldog őszi éjszakában

Az Isten figyel,

Ami Szépet, Jót megéltünk,

Sose múlik el.

Valahol a messzi múltban

Kezdet kóborolt;

Boldog őszi éjszakában

Elbújik a Hold.

A Mítosz lelkünket őrzi

A Mítosz lelkünket őrzi,

Soha semmi le nem győzi.

Közös Tudattalanban él,

Mindig minden nyelven beszél.

Ha hivatal-történelem

Okoskodik önkényesen;

Mindig a Mítosz a béke,

S az igazság menedéke.

Profán ellenszere nincsen,

És mindent lát,

Akár Isten.

Vele lehet Jövőt szőni;

Általa lehet felnőni,

A hatalom fel nem őrli;

A Mítosz lelkünket őrzi.

Örök szép Magyar Tisztesség

Örök szép magyar tisztesség;

Csendes, szent hazai esték,

Gondos szülői szeretet

Nevelik rá a gyereket,

Hogy Magyarnak lett teremtve,

Hogy ez itt az Isten rendje.

Így jön új, meg újabb század;

Sosem adjuk fel a várat

Semmi "modern" ostromlónak,

És mindig lesz magyar holnap.

Örök szép magyar tisztesség;

Aki itt legfeljebb vendég,

A nyelvünket talán tudja,

Mégsem érthet minket soha.

A komprádor köztünk járkál,

Mindig újabb gazdára vár,

Övé tán a profán éden,

Sorsa fogyasztási szégyen,

Nem érdekli Haza, Isten,

Felelőssége csöpp sincsen,

Ráruházta a kánonra,

És annak a dalát fújja.

Örök szép magyar tisztesség;

Nincs rajta púder, se festék,

Kívülről talán kopottas, 

De belül kemény, mint a vas,

A sokszor eladott Haza

Legyőzhetetlen támasza.

Ki tudja, hány ezer éve

Száll magyar szó itt az égre,

Hódítók mindig kikezdték,

Doktrínáit, történelmét

Mind ránk akarta tuszkolni,

És önmagát suszterolni

A mi régmúltunk helyébe;

Szálljon poraikra béke.

Örök szép magyar tisztesség;

Megtartani kötelesség

De csupán az Igazaknak,

Istenáldott-magyaroknak.

Akinek nem szent a Haza

Csak legyen kozmopolita,

Csak szidjon minket napszámra,

Vállat vonunk hallatára.

Szent és békés magyar esték;

Örök

Szép

Magyar Tisztesség.

Én szeretek Magyar lenni

Én szeretek 
Magyar lenni;
Magyarul beszélni,

Tenni.

Magyarul hallom a csendet,

Isten 

Magyarnak teremtett.

Szeretek

Magyarként élni,

Szép magyar jövőt remélni,

Magyarul sírni, nevetni,

Magyarul tudok

Szeretni.

Minden vágyam, gondolatom,

Érzésem,

Lelki otthonom

Mind Magyar,

És az is marad;

Magyarként maradok

Szabad.

Levegőt

Magyarként venni;

Én 

Szeretek

Magyar

Lenni.

Hazugság nincs érdek nélkül

Nincs hazugság érdek nélkül;

De az Igazság nem évül.

Nagy társas valótlanságok

Kormányoznának világot.

Ott vannak a levegőben,

Minden poshadt túlerőben,

Az Igazság pedig leül

A fal tövébe

Egyedül,

Hangos médiája nincsen,

Nem hallja más,

Csak az Isten.

Profán felszín sose mélyül;

Nincs hazugság érdek nélkül.

Igazi Őstörténetünk

Igazi Őstörténetünk
Várakozik csendesen,
Jól tudja, hogy előbb-utóbb

Ő marad majd a színen.

A haldokló nyelvészeti

Paleontológia

Kétségbe esett, nincs többé

Mibe kapaszkodnia.

Tizenkilencedik század

Indogermán szelei

Mindent elárjásítottak,

A világ ma is nyögi.

Indogermán lett a világ,

Még a szkíták népe is,

Igazi történelemre

Terpeszkedett a hamis.

Kiderült, hogy nyelvünk felét

Más népektől vettük át,

Szláv jövevényszó a szablya,

Gombhoz készült a kabát.

Mi, finnugorok csak holmi

Alja népség lehetünk;

A sok indogermán között

Már nem jutott hely nekünk.

Indogermán kultúrfölény

Fél világot bitorol,

Menjen az Urál-vidékre

A fejletlen finnugor.

Indogermán műmeséket

Már az eső sem regél,

Kultúrprioritásukat

Lassan elfújja a szél.

Igazi Őstörténetünk

Lassan felszínre kerül;

Kánon nélkül

Reklám nélkül,

Tankönyv nélkül

Egyedül.

Múltba röppent Pillanatok

Múltba röppent Pillanatok
Jövőbe emelnek,
Ha friss és tiszta marad a
Bennük élő

Gyermek.

A bennünk élő Pillanat

Soha el nem fárad,

Ha megújulnak bennünk a

Hitek és a

Vágyak.

Ránk az Isten öreg szeme

Csupán addig réved,

Amíg látja a független

Szent 

Egyéniséget.

Ritmus az élet alapja

Ritmus az Élet alapja,
A dallamot Isten adja.

A Teremtés vers és zene;

Ritmus az Élet lényege,

Ritmus a

Lét,

Tűz,

A madár;

Ritmus nélkül minden - halál.

Ez a Létünk végső titka;

Ritmus az Élet alapja.

Panaszkodjon, aki fél!

Panaszkodjon, aki fél!
Felbőszült az őszi szél,
De ez az ősz 
Sem lesz rosszabb
Semmivel

A többinél.

Panaszkodjon, aki fél!

Úgyis eljön majd a tél!

De annak is vége lesz majd,

És a tavasz

Visszatér.

Panaszkodjon, aki fél!

Őszintén a boldog él,

Csak Isten előtt derül ki,

Mi a fontos,

Ki mit ér.

Az Ősz kánont sose ismer

Az Ősz kánont sose ismer;
Nem bámul,

Felelni is mer,

S közömbös latyakba temet

Önelégült közhelyeket.

Indogermán hangtörvények

Száraz falevéllé érnek,

Sose vittek igazságra,

Lehullanak Grimm sírjára.

Az őszi tócsa kocsonyás;

Csupa kinyilatkoztatás,

Csupa kétségtelen tények,

Lábunk alatt véget érnek.

Fejünkre tőbbé nem nőnek,

De jól kerüljük ki őket.

Az Ősz kánont sose ismer;

Nincs ellentétben a Hittel,

De felfuvalkodottsággal

Hivatal módra nem házal.

Hazugságokat nem hisz el,

Alámos, semmibe cipel.

Jeges finnugor őshazák

Nem jönnek az úton tovább,

Se sosem volt közös nyelvek,

Se holtnak született elvek.

Az Ősz kánont sose ismer;

Őt se érti más,

Csak Isten.

Októberi tél-küszöbön

Októberi tél-küszöbön
Sóhajt a jövendő

Öröm.

Tovatűnt már a nyár-sereg,

Csíp a hajnal,

Fagy közeleg.

A Nap egyre később kel fel;

Az Örömre vigyázni kell.

Nem tragédia a

Létünk;

Örömből,

Örömnek élünk.

Ahogy itt lenn,

Úgy odafönn;

Októberi tél-küszöbön.

Fáradt októberi este

Fáradt októberi este;

Reszket fenn az égbolt teste.

Hosszú fénysor sötét úton,

Ősz-dal pendül sűrű húron.

Vén október-kísértetek

Reflektorfényben fürdenek.

Jobbról-balról baljós árnyak;

Nehéz percek múltba szállnak.

Halovány őszi csillagok;

Végre,

Végre

Itthon vagyok.

Rossz jövő Múltat keresne;

Fáradt októberi este.

Október mítoszvilága

Október mítoszvilága

Szürke ködökbe van zárva.

Árnyát a fény most leli meg;

Hőséget gyászol a hideg.

Fanyar nosztalgia-illat

Visszatekintésre biztat.

Minden óra fürkészve jár,

Trója falára gólya száll.

Október mítoszvilága

Örökké a végét járja,

Mintha nemlétbe görögne,

Mégis létezik örökre.

Sejtelmes temetői tér

Félelmetes telet ígér.

Sejtelem rémképpé vénül;

Trója már ostromra készül.

Október mítoszvilága

Mégsem komor,

Nem is gyáva.

Lehámlik kényelem-kéreg;

Újjászületik

A Lélek;

S új határozottság oson

A jéghideg alkonyokon

Tettek elé,

Jövő felé;

Minden 

Dicsőség 

Istené.

Mindig rejtély a Hit ára;

Köd borul Trója várára.

Múltunk önigazolása

Október mítoszvilága.